2013. október havi bejegyzések

Igazáért küzd a kerepesi iskola

Igazáért küzd a kerepesi iskola

Gaudi-Nagy Tamás szerint koncepciós eljárás zajlik az intézmény ellen

Magyar Nemzet, 2010. február 4. (Farkas Melinda)

Napokon belül ítéletet hirdetnek abban a perben, amelyet a kerepesi általános iskola indított a Hiller-tárca ellen, mert szerintük a minisztérium jogalap nélkül, koncepciós eljárás keretében ítélte el és bírságolta meg az intézményt a cigány gyerekek hátrányos megkülönböztetése miatt. Az iskola becsületsértésért beperelte Mohácsi Erzsébet roma jogvédőt is, aki szerintük bizonyítékok nélkül vádolja továbbra is jogsértéssel az intézményt.

Már csak az ítélethirdetés van hátra abban a perben, amit a kerepesi Széchenyi István Általános Iskola indított a Hiller István vezette Oktatási és Kulturális Minisztérium ellen. Az oktatási intézmény szerint a tárca jogellenesen büntette meg az iskolát cigány tanulók hátrányos megkülönböztetésért. A Hiller-tárca háttérintézményeként működő Oktatási Hivatal még 2008 januárjában szabott ki az iskolára összesen egymillió forint bírságot. A döntések ellen az intézmény fellebbezett a szakminiszternél, ő azonban elutasította az iskola jogorvoslati kérelmeit. Ezután fordultak a kerepesiek a bírósághoz, amelytől azt kérték: helyezze hatályon kívül a roma gyerekek hátrányos helyzetű megkülönböztetését kimondó és az iskolát pénzbüntetéssel sújtó határozatokat.

- A Hiller István vezette tárca koncepciós eljárást folytatott le az iskola ellen. Az iskola a roma gyerekek kis létszámú csoportokban történő oktatásával éppen pozitív diszkriminációt alkalmazott, hiszen speciális oktatásban részesítette őket – jelentette ki lapunknak Gaudi Nagy Tamás, a kerepesi iskola ügyvédje. Gaudi a bírósági eljárás során arra világított rá, hogy az elkülönített roma gyerekeket nem etnikai hovatartozásuk miatt, hanem szakmai indokok alapján emelték ki nagy létszámú osztályokból. A túlkoros, több esetben súlyos magatartási zavarral küzdő fiatalok képtelenek voltak a 30 fős osztályban haladni a többiekkel, nem tudtak egész napon át koncentrálni. A sikertelenségtől frusztráltak lettek, amit randalírozással vezettek le. A problémás gyerekek miatt az órák egyharmada fegyelmezéssel telt, így a többi diák sem tudott tanulni, vagyis sérült a megfelelő oktatáshoz való joga. A roma fiatalok ráadásul rengeteget hiányoztak, amely egyszerre hátráltatta saját és az iskolát rendesen látogató gyermekek haladását a tananyagban.

A kerepesi iskolabotrányt a Mohácsi Erzsébet vezette Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekek Alapítvány robbantotta ki, amikor „az iskolában folyó áldatlan állapotokról” számolt be a Népszabadságnak. A 2008 januárjában megjelent cikk azt állította, hogy az iskolában néhány ötödik osztályos roma gyerek szeptember óta csak hetente kétszer járhat iskolába. Az Oktatási Hivazal azonnali vizsgálatot rendelt el az ügyben, és előbb 200 ezer, majd néhány nappal később 800 ezer forint bírsággal sújtotta az iskolát. Borovszky Tímea, az oktatási tárca roma gyerekek integrációjáért felelős, azóta állásából felfüggesztett, az ügyészség által hivatali visszaéléssel és vesztegetéssel gyanúsított esélyegyenlőségi főigazgatójának akkori nyilatkozata szerint a büntetéseket azért szabták ki, mert az iskola jogsértő módon korlátozta hat hatodik osztályos gyerek iskolalátogatását, a negyedik évfolyamon pedig külön osztályba kényszerítették a hátrányos helyzetű gyerekeket. Több diákot jogellenesen felmentettek az iskolalátogatás alól, és az is megtörtént, hogy többször osztályt ismételt gyerekekkel – felzárkóztató foglalkoztatás helyett- egyetlen tanév alatt végeztették el a hatodik, a hetedik és a nyolcadik osztályt. A pénzbírság mellett az iskolaigazgató ellen szabálysértési eljárást indítottak.

Hillerék igazgatónővel szemben felhozott vádjai gyorsan hamuvá lettek, a pedagógust ugyanis a bíróság jogerősen felmentette a rágalmak alól, mivel a bíró szerint az eljárás során semmilyen adat nem merült fel arra nézve, hogy etnikai alapú „elkülönítés” történt volna az intézményben.

A meghurcolt kerepesi iskola egyébként perben áll a roma jogvédő Mohácsi Erzsébettel is, akit rágalmazással vádolnak, és 5 millió forint kártérítést követelnek tőle. Mohácsit azért pereltbe be az intézmény, mert az ultraliberális jogvédő az iskola megbírságolása után 8 hónappal, a 2008-as tanévkezdéskor azt állította a Népszabadságnak, hogy a büntetések nem hoztak eredményt, mert a kerepesi iskolában, újabb törvényellenes, etnikai alapú elkülönítést hajtottak végre az idei tanévben.Mohácsi egyelőre nem terjesztett elő bizonyítékokat állításinak alátámasztására.

További sokatmondó adalék, hogy Mohácsi alapítványa szeretett volna beavatkozni a perbe, még pedig annak Hiller Istvánnak az oldalán, akit egy másik eljárásban éppen ő kér számon, mert szerinte a szakminiszter nem lép fel kellő erővel a cigány gyerekek állítólagos szegregációja ellen. Az alapítvány keresetét azonban elutasította a bíróság lényegében azzal az indokkal, hogy pusztán azért, mert roma emberek jogvédelmével foglalkozik, nem érdekelt a kerepesi ügyben.

A szülők a lábukkal szavaznak

Szinte kivétel nélkül értelmetlen pénzkidobásnak nevezik a baloldali Népszabadság internetes oldalán fórumozó olvasók azt a pert, amit a roma jogvédő Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekek Alapítvány indított az oktatási miniszter ellen, mert szerintük Hiller nem tett meg mindent az iskolai szegregáció felszámolásáért. Az olvasók szerint az intézmények nem azért gettósodnak, mert az önkormányzatok szándékosan egy intézménybe zsúfolják a cigánygyerekeket, hanem azért, mert a szülők „a lábukkal szavaznak”, és elviszik gyermekeiket egy másik iskolába, hogy gyermekeik ne legyenek kitéve a magatartászavaros diákok brutalitásának. A fórumozók szerint Mohácsi célja nem a cigánykérdés megoldása, hanem a feszültség fenntartása.

Nem készültem rendkívüli állapotokra – interjú

Gaudi-Nagy Tamás – ügyvéd és mozgalmár

Nem készültem rendkívüli állapotokra”

- interjú

 (Megjelent az Ügyvédvilág c. havilap 2009. novemberi számában)

Gaudi-Nagy Tamás – ügyvéd és mozgalmár

Nem készültem rendkívüli állapotokra”

Három évvel ezelőtt tett szert országos ismertségre, amikor több nyertes perben sikerült igazolnia a 2006 őszi tüntetéseket kísérő rendőri törvénysértéseket. Idén a Magyar Gárda jogi képviselőjeként hívta fel magára a figyelmet, országos jogi vitát kavart az álláspontja. A magát jogvédőnek és mozgalmárnak jellemző Gaudi-Nagy Tamás hétköznapilag éppen nem nevezhető jogi pályát fut be.

- Az első emlékem önről 2006 őszéről való, amikor az Országgyűlés emberi jogi bizottságában azt mesélte: véres volt a fal a fogda folyosóján, mert az őrizeteseknek terpeszben, fejüket a vakolatnak támasztva kellett állniuk. Két liberális emberi jogi szervezet is megerősítette a szavait, és akik a teremben ültek, úgy érezték, a demokratikus Magyarország történetében fordulat történt. Ám nemcsak a jogállamiság szempontjából volt 2006 meghatározó esztendő. Úgy is mondhatnám, hogy ez Gaudi-Nagy Tamás éve volt.

- Emberileg és szakmailag is meghatározó élmények értek 2006 őszén a tömeges rendőri erőszak és az előzetes letartóztatásokat tömegesen elrendelő megalapozatlan bírósági ítéletek kapcsán indult eljárásokban. Ekkortól kezdve még intenzívebben, elszántabban vetettem bele magam jogvédőként a megtiport emberek jogaiért vívott küzdelembe

- Nem munka, nem hivatás, hanem küzdelem? Pontos a megfogalmazása?

- Igen, a jogvédelemre szoruló emberekért küzdünk a jog eszközeivel. Ekkor már két éve működött a Nemzeti Jogvédő Alapítvány, amelyet kezdeményezésemre hoztuk létre közösen Zétényi Zsolt és Grespik László kollégákkal és még közel száz nemzeti elkötelezettségű ügyvéddel: 2002 óta egyre gyakrabban észlelhettük a politikai szabadságjogok megsértését az állami szervek részéről. Az utóbbi évek rendőrségi gyakorlata a gyülekezési joggal kapcsolatban erőteljes visszalépés a jogállamiság követelményeihez képest

- Máig visszacsengenek a fülembe Kőszeg Ferenc szavai, aki a Helsinki Bizottság részéről azt hangoztatta: semmi rendkívüli nem történt, máskor is megverik az előállítottakat, rendőröket állítanak emiatt bíróságra, csak éppen a közvélemény nem értesül ezekről az esetekről, mert a jogsértések elszenvedői bűnözők szoktak lenni.

- Az akkor történtek azért is meghatározóak voltak, mert 1956 óta nem fordult elő, hogy ilyen nagy számba kerültek civilek, értelmiségiek, előzetes letartóztatásba. Az is példátlan, hogy – mint azt azóta jogerős ítéletek támasztják alá – veréseket, kínzásokat, megaláztatásokat kellett elszenvedniük. Kijózanító erejű diagnózist Kaptunk arról kaKaptunk arról, hogy a kKaptunk kaptunk arról, hogy a rendszer szereplői sokszor maguk lépték át a jogszerűség határait. Nem vizsgázott jól a demokratikus intézményrendszer abban a tekintetben sem, hogy a felelősöket valóban megbüntessék. Jelentős sikereket értük el viszont az áldozatok felmentése és a jóvátétel terén.

- Egyáltalán nem volt evidens azonban, hogy Gaudi-Nagy Tamás éppen jogvédőként szerez magának ismertséget, hiszen a történtek előtt alig öt esztendővel szerezte meg az Európa jogi szakjogász oklevelét. Gondolta volna, hogy ilyen fordulatot vesz a pályája?

- Nem készülhettem arra, hogy ilyen rendkívüli állapotokkal kell majd a pályám során szembesülnöm. 1998-ban lettem ügyvéd, és akkor úgy tűnt, nem lesz szükség ilyen típusú tevékenységre.

- Nehéz elképzelni az ön tárgyalótermi elszántságát figyelve, hogy a szárazabb uniós joggal foglalkozva akart megöregedni.

- Én is sejtettem, hogy nem így lesz. Mindig is figyelemmel kísértem például azokat a sérelmeket, amelyek a privatizáció vagy a kárpótlás visszásságai miatt érték az embereket. Ám akkor sokan azt gondolták, hogy az uniós jog óriási hatással lesz a magyar jogrendszerre. Mostanra úgy látom, még azt a jótékony hatást sem hozta, amit vártunk tőle, tehát a nyugati típusú demokráciák normarendje sem lett követendő példa az állam számára.

- A határokon túli magyarokért fellépő Magyar Csodaszarvas Egyesület alapítója, gitárosként nemzeti rockot játszik. Mindezek alapján inkább képzelem euroszkeptikusnak, mint az uniós joganyagot lelkesedésből tanulmányozó szakjogásznak.

- Mert egy a nemzeti vonalat képviselő értelmiségiről nehéz elképzelni, hogy több nyelven beszél és az európai jog iránt érdeklődik? Ennél azért bonyolultabb a világ, például hobbiként a fiaimmal valóban hazafias rockot játszunk, persze inkább csak a magunk örömére, de kedvelem a bluest és a jazz-zenét is. Európa jogi tanulmányaimhoz pedig más is vezethetett, mint a lelkesedés – fontos érvekkel szolgáltak az uniós csatlakozás elleni kampányban.

- Európa jogi szakjogászként az unió ellen érvelt?

- Pontosan. A rendkívül egyenlőtlen feltételek melletti csatlakozás veszélyeire hívtam fel a figyelmet a 2003-as népszavazási kampányban az euroszkeptikusok szakertőjeként.

-  Ügyvédi irodája, akár egy vidéki múzeumigazgató dolgozószobája is lehetne. Amerre nézek mindenütt 48-as csataképek, a történelmi Magyarország térképei, címerek, régi fotókon az ön felmenői.

- Midig is érdeklődtem a történelem, és közélet iránt. 1990-ben kezdtem el jogi tanulmányaimat, amikor átalakult az ország történelemszemlélete, és a legtöbb oktatónak át kellett állnia a jogállami gondolkodásra is. Sok esetben nem is sikerült, de a tanáraim azzal kezdték az előadásaikat: eddig mást oktattunk, most meg kell tanulni egy demokratikus jogászi hitvallást felépíteni. Mindent áthatott a politika.

- Ahogy az ön pályafutását is, bár erről csak 2006-ban szerzett tudomást a széles közvélemény. Valójában már 2002-ben Medgyessy Péter híres koccintása után megkezdődött jogvédő munkája.

- Már jóval korábban. Az első nagyobb tesztügy 1997-ben volt, amikor Zacsek Gyula volt MDF-es országgyűlési képviselőt megbilincselték a Hősök terén a Mezőgazdasági Termelők Érdekvédelmi Szövetségének (Metész) tüntetése előtt. A bíróság megállapította, hogy jogellenesen oszlatták fel a tüntetést, és kártérítésként egymillió forintot ítéltek meg.

- Tesztügy?

- A későbbiekben mindig ennek az ügynek a tanulságai alapján jártunk el. Az ön által említett koccintás 2002. december elsején a következő fontos állomás volt, az aznapi spontán tüntetés ügyét Grespik Laszló kollégám Strassbourgig vitte. Az emberi jogi bíróság kimondta: a be nem jelentett, spontán tüntetés sem oszlatható fel addig, amíg megőrzi békés jellegét. Az egy évvel később tartott demonstráció során a fővárosi Gesztenyéskertből 51 embert állítottak elő. Soha addig akkora rendőri készültséget, kordont nem láttam. Utóbb mindenkivel szemben megszüntették az eljárást és kártérítést értünk el számukra a személyes szabadság, az emberi méltóság és a gyülekezési jog megsértése miatt.

- Ezek a perek főpróbái voltak a 2006 utáni és máig tartó jogi vitának, amely a gyülekezési jogról, a szólásszabadságról és annak az uniós jog részeként való értelmezéséről is szól?

- Pontosan. A kártérítési pereinkkel kialakult joggyakorlat tette egyértelművé: a tüntetés helyszínéről szabálysértés „gyanújával” elhurcolt tüntető „felmentése” esetén a szabadság korlátozásáért kártérítés jár. A legtöbb ügyünk azóta is ezekhez az alkotmányos alapjogokhoz kapcsolódik.

- Hogyan lettek ezek az emberek az ön ügyfelei? Hiszen ilyen perek, amelyekben az elmúlt években eljárt, másfél évtizede nem fordultak elő. Tüntetésekről bilincsben embereket utoljára a rendszerváltás előtt szállítottak el.

- Az elszakított sorban élő magyarok érdekeit védő szervezet Csodaszarvas Egyesületet alapítójaként a Kárpát-medence számos pontjára eljutottam, és eközben itthon sok hasonló értéket valló emberrel ismerkedtünk meg. Amikor velük szemben fellépett a hatalom, azzal szembesültek, speciális tudású ügyvédre lett volna szükségük, de ilyenek nem voltak.

- De hát ön civiljogász volt, most pedig büntetőügyekben is fel kellett fellépnie.

- Így van. Klasszikus köztörvényes ügyeket korábban csak kivételes esetben vállaltam, de bele kellett jönni, és a nemzeti jogvédő kollégákkal folyamatosan megosztjuk egymással a munkánk tapasztalatait. Ez nagyon sokat számít.

- Ha megnyer, vagy elveszít egy pert, sosem arról az egy esetről beszél. Mindenhez úgy nyúl hozzá, mintha ezen múlna Magyarország jövője.

- Valóban nemcsak az adott ügyben elérhető legoptimálisabb eredmény a cél, hanem minden eset alkalom a jogterület anomáliáinak feltérképezésére is. Jogintézmény- és jogtudat formáló hatást is szeretnénk kiváltani.

- Nyissunk itt egy zárójelet, korábban beszélt már történeti-közéleti érdeklődéséről, de honnan jött az a hatás, hogy egy ügyvédnek jogtudatot is formálnia kell?

- A családi gyökereim is szerepet játszottak az értékválasztásban. Nagyapám hétfalusi csángó volt, aki Trianon miatt kényszerült áttelepülni a csonka országba. Ő Horthy Miklós idején volt joghallgató, majd bíró, az ő emléke, meséi, mély ragaszkodása a magyarsághoz, de még a jogszemlélete is meghatározó az életemben. Észak-Erdély visszatérése után még Marosvásárhelyen is bíráskodott, majd az ötvenes években eltávolították a bírói karból, mint a rendszer ellenségét.

- Csonka országról beszél, Észak-Erdély „visszatéréséről”, mintha a múlt század közepén lennénk, és friss fájdalomként élne önben a trianoni veszteség, miközben az egyik legismertebb spanyol nevet, a Gaudit viseli. Most hogy van ez?

- A csángó és a Gaudi nagyapám ugyanaz a személy. Egyik ősünk a családi legendárium szerint a spanyol Armada tagja volt, aki a vereség után Skóciába került. Generációkkal később II. Rákóczi Györgynek volt egy Gaudi András nevű Skóciából érkező hadvezére, az én egyik ősöm, aki azután Csángóföldön maradt. Ami pedig a Trianonnal kapcsolatos szóhasználatomat illeti, szerintem pontos volt. A Magyarok Világszövetsége elnökségi tagjaként ezért küzdöttem az elszakított sorban élő magyarok áttelepedés nélküli magyar állampolgárságáért a 2004-es népszavazás idején. Ekkor még az Országos Választási Bizottság tagja is voltam.

- Egyben azt is megtapasztalhatta, hogy a nemzet nemhogy küzdeni nem hajlandó, de még a szavazófülkéig sem megy el. A népszavazás érvénytelen lett. Kíváncsi lennék, hogyan élte meg mindezt.

- Nem számítottam arra, hogy így végződik. A népszavazás során kiderült, a hatályos magyar jogszabályok védtelenül hagyják az alulról jövő népszavazási kezdeményezéseket, a választások tisztaságát védő jogi fórumok sem tudták megvédeni a referendumot a kormány nyilvánvalóan alkotmányellenes ellenkampányától. A kezdeményezés mégis eredményes volt, mert bár kijózanító és fájdalmas diagnózist adott a nemzeti tudat aktuális állapotáról. de a népszavazás bebizonyította, hogy a nemzet rendelkezik egy másfél milliós öntudatos, erős bázissal, akiket soha nem tudnak megtéveszteni.

- Ügyvéd és védence ritkán vallanak azonos értékrendet, ritkán küzdenek azonos célokért, viszont az ön összes ügyét ez jellemzi.

- Ez nem az a fajta munka, amikor egy ügyvéd, hol egy fehérgalléros bűnözés kategóriájába tartozó ügy gyanúsítottját, hol egy többszörös gyilkost véd. Másként is dolgozunk. Jogvédő szolgálatot látunk el a tüntetéseken, közel százfős tagságunk fele vethető be ilyen szolgálatra. A demonstrációk előtt felkészülési tervet készítünk, éppen úgy, mint a rendőrség, és feltérképezzük, milyen lehetséges kockázati gócok keletkeznek. Testközelből figyeljük az eseményeket, és ha szükséges már a helyszínen fellépünk a jogsértések ellen.

- Például nyáron, amikor a Magyar Gárda feloszlatását kimondó jogerős ítélet ellen akarnak tiltakozni a gárdisták? Már reggel attól volt hangos a sajtó, hogy vidéken rendőrök megállítják a fekete-fehér formaruhát viselőket. Telefonügyeletet tartottak, értesítették a médiát?

- Mindkettőt, volt egy forródrótos központ, ahová a jogsegélykérelmek befutottak. Ha valahol megállítottak egy gárdistát, akkor vagy ő, vagy aki látta, már hívott is bennünket, azonnali felvilágosítást adtunk, mik a jogaik és a kötelezettségeik. Mivel a jogerős ítélet nem tiltotta, és nem is tilthatta, hogy a véleményüket az öltözékükkel fejezzék ki, teljesen egyértelmű volt az álláspontunk.

- Csak éppen totálisan ellentétes a rendőrség aznapra érvényes jogértelmezésével. Napokkal később sikerült ráébreszteniük a hivatalos szereplőket, hogy az ítélet szóbeli indoklásában is szerepel: viselhetik az egyenruhát.

- Ügyvédjeink az Erzsébet téren a lehető leghatározottabban közölték az intézkedő rendőri egység parancsnokával, ne szedjék ki a tömegből az egyenruhát viselőket, mert jogsértést követnek el. Persze nem mindig veszélytelen a személyes jelenlét, tavaly március 15-én például könnygázt is kaptunk, ám azóta már a Független Rendőri Panasztestület is megállapította, hogy a rendőrség jogtalanul járt el.

- Már akkor felfigyelt a radikális mozgalmárokra, amikor sokan még azt sem tudták, hogy léteztek. Manapság viszont az ön ügyfelei, védencei például Budaházy György vagy a Magyar Gárda, erősen megosztják a közvéleményt. Nem félt attól, hogy éles szakmai kritikákat kap, hiszen az időközben megerősödött radikálisokat sokan rendkívül veszélyesnek tartják.

- Természetesen ezt a kérdést én is feltettem magamnak, és az a válaszom rá, hogy mindig szakmai nyomvonalon haladva képviselem a sértetteket, és a jogi lényegre koncentrálok. Minden ügyet szakmai kihívásnak tekintek, alapelvem, hogy bizonyos távolságtartásra szükség van a jogászi éleslátás megőrzéséhez, bár ez nem könnyű a jogilag megalapozatlan eljárások és a közös értékrend miatt. Természetesen érnek ilyen jellegű bírálatok, de még a másként gondolkodók körében is komoly tiszteletet érzékelek, a szokásos címkézések pedig visszaigazolja`k, hogy helyes úton járok.

- A Magyar Gárda feloszlatásának egyik oka azonban éppen rasszista, a cigányokat megfélemlítő jellege volt, amit a bíróság is bizonyítottnak látott. Ha önre vetül ennek árnyéka, az akár a pályája végét jelenthetné.

- Amikor megkaptam a felkérést ezzel az eshetőséggel is számolnom kellett, de nagy kihívás volt, és máig egyértelmű számomra, hogy nem lépték át az egyesülési jog határait, ezért tévesek a feloszlatást elrendelő ítéletek.

- A pert elveszítette. Ez volt a legnagyobb veresége az elmúlt években.

- Felülvizsgálati kérelmet nyújtottam be a Legfelsőbb Bírósághoz, ha a decemberi döntés nem lesz kedvező, akkor az ügyet Strassbourgba viszem.

- Közérdekű üzem megzavarása, állam elleni bűncselekmény, egyesület feloszlatása, olyan ügyek jönnek elő, amelyekről korábban nem is hallottunk.

- Mindegyik nagy szakmai kihívás, és emellett a nemzeti mozgalmárok erőteljes démonizálása folyik, hatalmas rendőri erők mozdulnak meg például egy Budaházy-tárgyalás előtt, a sajtó pedig ennek megfelelően reagál erre. Azután meglepődnek, mert az ügyek mégis a tárgyalóteremben dőlnek el, legalábbis szeretném ezt hinni.

- Hogy élte meg, hogy a szokásaiktól eltérően nem ön Budaházy György jogi képviselője az immár 16 gyanúsítottat felvonultató terrorista-gyanús ügyben? Pedig ez lenne az igazi szakmai kihívás.

- Igaza van, hogy ez is egy sajátos, úttörő jellegű jogi feladat, de nem képviselhetem mindig minden ügyben én. Természetesen követem a történéseket, és elfogadhatatlannak tartom, hogy tényleges bizonyítékok előtárása nélkül már több hónapja fogva tartják, és terroristaként kezelik.

- Mit csinál a jogvédő, amikor a rendőrség, és az ügyészség is megalapozottnak tartja a gyanút? Külön nyomozást indítanak?

- Persze, a védői munka jelentős része tényfeltárás.

- Nem sokra szoktak menni vele az ügyvédek, hiszen az esetek jóval több, mint 90 százalékában végül az ítélet nem tér el a vádindítványtól.

- 2006-os eseteink közel fele megszüntetéssel vagy felmentéssel zárult. A 2006-os ügyek többségében sziszifuszi munkával, a vádlott segítségével kellett rekonstruálni a történteket. Az interneten végigkerestük az összes felvételt, tanúkutatást végeztünk. A mozgalmárok általában nagyon aktívak, nem csak passzív megbízóként várják, hogy megoldjuk az ügyüket.

- Ám nemcsak ügyvédjeik vannak, de technikai stábjuk is. Rögzítik a tárgyaláson elhangzottakat, de azt is, ahogy a Magyar Gárda per előtt ön megérkezik a Markó utcába, és a rendőrök már a kordonokkal lezárt utcába sem akarják beengedni.

- A jövendő jogászgenerációk számára is fontos információkat tartalmaznak ezek a felvételek. Az eseteket a nemzeti jogvédős ügyvéd kollégákkal feldolgozzuk, elemezzük. Az ELTE-n például Morvai Krisztinával a politikai szabadságjogok érvényesülésé oktattuk, és konkrét felvételekkel mutattuk be a történteket. Nem hozta szóba, de rendkívül büszke vagyok rá, hogy az általa vezetett Civil Jogász Bizottság tagjaként sikerült leleplezni miért és hogyan kerülhetett sor a hatalom megtartása érdekében bevetett erőszakra. Emellett vissza tudtuk adni az emberek hitét, hogy van értelme a civil ellenállásnak és a hatalom számon kérhető minden olyan tettéért, amellyel a szabadság köreit szűkíteni akarja.

- Az elmúlt években elfoglalták a televízió székházát, esténként padok és kukák égtek Budapest belvárosában, gumilövedékkel lőttek egy demokratikus párt nagygyűléséről távozókra – a törvényalkotók álmukban sem gondolhatták volna, hogy egyszer majd ilyen esetekre kell alkalmazni az általuk meghozott törvényeket. Meglehetősen jó „találati pontossággal” találta el ezekben a sosem látott esetekben, melyik a helyes idevonatkozó paragrafus. Elmondaná, mi volt a módszere?

- Az emberi jogi, az alapjogias gondolkodás. Bármilyen egyszerű megítélésű szabálysértési ügyben, ahol rendzavaróak állítanak be egy tüntetőt, a szabálysértési bírónak arra is figyelnie kell, amit a gyülekezési jog, mint alkotmányos alapjog illetve a nemzetközi jogrendszer kimond. Ennek alapján kell megmérnie az ügyet, és nem csak azt kell figyelembe vennie, hogy itt valaki nem fogadott szót a rendőröknek. A tüntetés helyén tartózkodó emberek védett személyek, és ha összeütközésbe kerülnek a rendőri szervekkel, akkor a bíróságnak nem abból kell kiindulnia, hogy ez egy társadalomra veszélyes egyén, hanem abból, hogy az alapvető jogainak gyakorlásában megzavart, vagy korlátozott személy áll előtte. Ebben jelentős áttörést tapasztalható.

- A 2006 őszi események során a liberális jogvédők is felszólaltak a jogsértések ellen, noha a tüntetők céljaival aligha értettek egyet. Mit tenne ön akkor, ha az értékrendjével teljesen ellentétes célú tüntetést oszlatna fel jogellenesen a rendőrség? Mondjuk, ha valaki magyarként az erdélyi magyarság ellen tüntetne, elvállalná egy ilyen személy jogvédelmét?

- Ha az ügynek van olyan üzenete, ami veszélyezteti az alapvető szabadságjogok érvényesülését, akkor igen.

- Vagyis lényének jogász része erősebb lenne a mozgalmárnál?

- Mindig is hibásnak tartottam azt a megközelítést, hogy csak akkor helytelen a rendőrség jogsértő fellépése, ha a mi jogainkat korlátozzák, ha másokét, akkor nem.

-Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd

Jogi tanulmányait Szegeden kezdi, de az ELTE jogi karán fejezi be 1995-ben. 1998 óta praktizál ügyvédként, 2001 óta okleveles európa jogi szakjogász. 2002-2006 között a Magyarok Világszövetsége elnökségi tagja. 2004 augusztusa óta a Nemzeti Jogvédő Alapítvány tagja, 2007 óta ügyvezetője, 2008 óta az önálló szervezetként létrehozott Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője. A 2006 október 23-án történt rendőri erőszak kivizsgálása alapult Civil Jogász Bizottság tagja volt. 2007-ben a Polgári Magyarországért kitüntetést adományozzák neki.

Gaudi-Nagy Tamás nős, három gyermek édesapja. 

Már négyféle is van belőlük

Már négyféle is van belőlük
A Gaudi-Nagy-csel: hány a gárda? – http://www.168ora.hu/cikk.php?cikk=27939)

Az utolsó októberi hétvégén két Magyar Gárda is avatott tagokat. Miközben a magyar igazságszolgáltatás gépezete komótosan őrli a paramilitáris szervezet működése elleni és a mellette szóló érveket, egyre több lesz a gárda körülöttünk: jelenleg már négyféle is van belőlük. S ha valamelyikre lesújtana is a törvény szigora – jut is, marad is. Miképpen lehet ez? Ennek járt utána HORVÁTH B. BARNABÁS.

Alig több mint egy éve, 2007 nyarának végén még csak egyetlen gárdát ismertünk. Azt, amelyik a budai Várban felavatta első 56 tagját – ez volt a Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesület. A Vona Gábor gründolta szervezet már a kezdet kezdetén sem titkolta, hogy a maga ijesztő módján a „nemzet megmentéséért” kíván harcba szállni. Mondhatni, önmagával karöltve, hiszen a gárda szövetségeseként a Jobbik Magyarországért Mozgalmat – valójában pártot – nevezték meg, amelynek a vezetője ugyancsak Vona Gábor.

Egy hónappal később, októberben a Hősök terén, csinnadrattával és persze pfujolással övezve már országos avatási ceremóniát tartottak, s másnap már hatszáz tagról írtak az újságok. Magyarország ekkor egy szélsőjobboldali paramilitáris szervezettel lett gazdagabb – ha sokak szerint ez egy szegénységi bizonyítvánnyal ér is fel. Időközben azonban egyes jogászok észbe kaptak. Mivel az egyesület nem a bejegyzett tevékenységi körének megfelelően működött, pert indítottak ellene.

Egy per paródiája

A gárda és szimpatizánsai jócskán kaptak felkészülési időt. Hónapok teltek el az indítványról szóló első sajtóhírek és az elhúzódó – végül bírócserén is átesett – ügy első tárgyalásának időpontja között. A Fővárosi Főügyészség már 2007 decemberében benyújtotta feloszlatási indítványát, de a tárgyalás csak 2008 márciusában vette kezdetét.

A bő három hónap lehetőséget adott a gárda jogi képviseletét ellátó Gaudi-Nagy Tamásnak arra, hogy trükkös megoldást eszeljen ki. Az ügyvéd már az első bírósági napon nyilvánvalóvá tette: a per valószínűleg értelmetlenné válik, önmaga paródiájába fordul. Gaudi-Nagy ugyanis azzal állt elő – ami sokak szerint csak trükk, ám a képzett prókátor szerint vitathatatlan tény –, hogy a Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesület élesen elkülönül a Magyar Gárda Mozgalomtól.

Március 12-től tehát valójában két gárda van: az egyesület, amelyről senki sem árulta el, hogy mivel is foglalkozik, és a mozgalom, amely maga a fekete ruhába öltözött, vidéki romatelepeken előszeretettel masírozó tömeg. A Magyar Gárda mint mozgalom ráadásul nem tartozik az egyesületi jog hatálya alá, s mint ilyen feloszlathatatlan. Jogilag leginkább egy baráti társasághoz hasonlít. Az egyesületet ezzel a lépéssel odadobták ugyan koncnak az ügyészség lába elé, ám a „fekete sereget” sikerült megmenteni.

A csel szépsége azonban egyben szépséghibája is. Egy mozgalomnak nem lehet ugyanis kizárólagos névhasználati joga.

Persze a Vona–Gaudi-Nagy-duó lehetett az utolsó, amelyik arra gondolt, hogy épp főkapitányuk használja majd ki ezt a helyzetet. Mégis így történt: Dósa István szeptemberben szorgalmazni kezdte, hogy a Magyar Gárda Mozgalom váljon teljesen külön a Jobbiktól, valamint az egyesülettől is. Válaszként Dósát szeptember közepén leváltották posztjáról, néhány héttel később pedig a gárdából is kicsapták. Az egykori katona azonban még a nagypolitika szennyesét is alulmúló ügynökvádakkal és egyéb húzásokkal tarkított szópárbajok után sem adta fel a harcot.

Dósa szeptember végén, október elején megalakította saját Magyar Gárdáját – ismételten Magyar Gárda Mozgalom néven. Ezzel már háromra nőtt a gárdák száma. És akkor még szó sem esett a negyedik változatról: az imitt-amott megalakuló Magyar Gárda őrző-védő kft.-kről, amelyeknek kétségtelen erénye, hogy eddig jószerivel semmit sem tettek, azt leszámítva, hogy pályázati úton ruhát varrattak a Magyar Gárda Mozgalomnak.

A Vonát követő gárda élére új főkapitányt állítottak Kiss Róbert személyében. Ő már a kinevezése napján olyan szerződést írt alá a pártelnökkel, amelyben szorosabbra fűzik az együttműködést az egyesülettel és a Jobbikkal is. Kiss egyúttal kinyilvánította, hogy egyetlen Magyar Gárda Mozgalom van. Ez valószínűleg kevéssé rettentette meg Dósát, aki szerint meg nagyon is magyar és nagyon is gárda az általa irányított szervezet. Amúgy éppen ő volt az, aki az egyesületet érintő, május 21-i tárgyalási napon bebizonyította: a jogászok őt is felkészítették a perre. Az ügyészi kérdésekre játszi könnyedséggel adta a jogilag megfelelő – igaz, bakugrásokban bővelkedő – válaszokat. Közölte például: a mozgalomnak nincs alapító okirata, ilyenre szükség sincs.

A két mozgalom október eleje óta egymás mellett él és mozog, egy olaszliszkai vonuláson például mindkét szervezet részt vett. Ahogy egy minapi hétvégén is mindketten aktivizálták magukat: az utolsó októberi szombaton a Vona-féle, vasárnap a Dósa-féle gárda tartott avatást Budapesten, illetve Székesfehérváron.

A csel működik

Erősebb persze az egyéves múltra visszatekintő Jobbik–Egyesület– Mozgalom-vonal. Vona ráadásul a belső párbajok után észérvekkel és – valószínűleg – némi pénzzel maga mellé állította a kétkedő megyei kapitányokat is, így szinte tökéletes egységet kovácsolt. Ez a mozgalom avatott fel az utolsó októberi szombaton 600 újabb tagot, s ezzel már 1600 fő körülire nőtt a létszámuk.

A dósaisták eddigi egyetlen avatásukkal nem tudták felvenni a versenyt Vonáékkal: ennek a csoportosulásnak összesen néhány száz tagja lehet. A Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesületnek viszont mindössze tíz tagja van. Ezt nem szabad alábecsülni, hiszen a jog és papírforma szerint valójában csak – és kizárólag – nekik van tagságuk. Egy mozgalomnak ugyanis – mivel nem tartozik az egyesületi jog hatálya alá – egyáltalán nincs szüksége holmi tagokra, s március 12-én épp Vonáék döntöttek úgy, hogy ezt az utat választják.

A Gaudi-Nagy-féle csel egyelőre tökéletesen működik!

Döbbenet: Bíróság mondta ki, hogy a délvidékiek ma is magyar állampolgárok, egy 56-os hősnek viszont börtönben a helye

Döbbenet: Bíróság mondta ki, hogy a délvidékiek ma is magyar állampolgárok, egy 56-os hősnek viszont börtönben a helye
(megjelent: Magyar Jelen, IX. évfolyam 21. szám, 2008, október 16.))

Beszélgetés Gaudi-Nagy Tamással, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány vezetőjével

- A délvidékiek magyar állampolgársága ügyében próbapereket kezdeményeztetek és úgy hallottuk, hogy már elég komoly előrelépések történtek. Ez mit jelent pontosan?

- Igen, sportnyelven szólva úgy lehet összefoglalni a jelenlegi állást, hogy a délvidéki magyarok állampolgársági próbapereiben, az első félidőben 4-0 a nemzeti jogvédők, illetve a délvidéki magyarok javára a magyar állammal szemben. Ez lényegét tekintve azt jelenti, hogy 2005-ben összesen hat délvidéki honfitársunk négy per keretében megtámadta a bíróság előtt azokat a határozatokat, amelyeket a Bevándorlásügyi és Állampolgársági Hivatal adott ki azon kérelmükre, amely arra irányult, hogy állapítsák meg azt, hogy ők jelenleg is magyar állampolgárok, mint Délvidéken született és ott felnőtt magyar emberek. A Bevándorlásügyi és Állampolgársági Hivatal állampolgársági bizonyítvány iránti kérelmeiket elutasította. Illetve itt egy porszem ment a gépezetbe, mert dr. Sőregi Zoltán, zentai nyugdíjas jogász kolléga kérelmére első alkalommal egy pozitív tartalmú bizonyítványt adott ki a hivatal, nevezetesen megállapították, hogy dr. Sőregi Zoltán magyar állampolgár. Ezután Zoli bácsinak lényegében két választása volt. Vagy ezt az állampolgársági bizonyítványt fölteszi bekeretezve a falára, és büszkén mutatja meg mindenkinek, hogy márpedig ő mégiscsak magyar állampolgár. A másik praktikusabb lehetőség az volt, hogy útlevél iránti kérelmet nyújt be a magyar államhoz. Ő ezt a lehetőséget választotta. A magyar konzul úgymond éles szemmel kiszúrta, hogy itt egy ilyen jellegű bizonyítvánnyal megtámogatott kérelemről van szó, ezért a hivatal rövid úton visszavonta hivatalból ezt a bizonyítványt, tehát kiadott egy nemleges tanúsítványt, amiben már azt állapítják meg, hogy elvesztette a magyar állampolgárságát.

- Ez csak egy sima hiba volt, tehát valaki hibázott, vagy valóban van valami jogi alapja annak, hogy a délvidékieknek a magyar állampolgársága még él?

- Jelen esetben biztos vagyok benne, hogy hiba csúszott a gépezetbe, mert a jelenlegi magyar kormányzatnak semmiképpen nem célja, hogy ilyen jellegű nyilatkozatokat, határozatokat hozzon elszakított területeken élő magyarokkal kapcsolatban. Ellenben igenis nagyon szilárd jogi alapjai vannak annak, amit a délvidéki honfitársaink állítanak. Ez végülis visszautal az állampolgársági népszavazás időszakára, illetve annak a tanulságára, hiszen nagyon komoly műhelymunkákat folytattunk, továbbá magam is eléggé elmélyedtem az állampolgársági jogok világában, és az ügydöntő hatással nem bíró népszavazást követően – amelyben azért soha ne felejtsük el, hogy többségbe kerültek az igenek a nemekkel szemben – nem született meg kikényszerítő hatású végeredmény. Ezt követően továbbgondoltam a lehetőségeket, és egy olyan rést fedeztem föl a délvidéki magyar állampolgárok magyar állampolgársága körében, amely az alábbiakkal jellemezhető: 1920 után a trianoni békediktátummal megfosztották lényegében az elszakított területeken élő magyarokat a magyar állampolgárságuktól. Egy éves időszakot biztosítottak arra, hogy válasszanak; vagy ott maradnak a saját szülőföldjükön és elvesztik magyar állampolgárságukat, vagy elhagyják szülőföldjüket és megtarthatják magyar állampolgárságukat. Aki a szülőföldjén maradt az ebből fakadóan elvesztette állampolgárságát, mivel fekete gyászkeretben ugyan, de a magyar törvények közé beemelték 1921-ben a trianoni békediktátumot. Később a sikeres revíziós politika következtében délvidéki területeink jelentős része visszatért. Tehát Muraközben, Muravidéken és a bácskai területeken élő magyarok visszakerültek az anyaországhoz, amelyről egy külön törvény született, az 1941. évi 20-as törvény, a területek visszacsatolásáról és ez kifejezetten rendelkezett arról, hogy az itt élő magyarok és egyébként nem magyarok, tehát az ott élők, akik korábban magyar állampolgárok voltak, s 1921 és 1931 között Délvidéken éltek, azok a törvény erejével visszakapják magyar állampolgárságukat. Ez meg is történt, hatályba lépett ez a jogszabály, tehát aki korábban magyar állampolgár volt majd ugye ez nem csak azokra terjedt ki, akik már magyar állampolgárok voltak, hanem az ő leszármazóikra is értelemszerűen, tehát akik ilyen állampolgárságukat elvesztett magyaroktól születtek, azok is magyar állampolgárrá váltak. Bekövetkezett a háborúvesztés, a ’45-ös moszkvai fegyverszüneti egyezmény szólt arról, hogy a revízió eredményei lényegében semmisnek tekintendők, de tartalmilag – és ez az egyik legfontosabb része az álláspontomnak – visszaható hatállyal nem fosztotta meg az állampolgárságától azokat a magyarokat (és nem magyarokat), akik a revíziós törvény miatt kapták meg állampolgárságukat. A ’47-es párizsi békediktátum sem tartalmaz ilyen rendelkezést, illetve a ’48-as állampolgársági törvény egy átmeneti rendelkezést tartalmaz ugyan, ami arról szól, hogy magyar állampolgárnak ismertetnek el mindazok, akik revíziós törvények folytán kapták vissza állampolgárságukat és a jelenlegi, úgymond csonkaország területén élnek, azok magyar állampolgárnak ismertetnek el. De nem tartalmaz olyan kitételt ez a törvény sem, meg a moszkvai fegyverszüneti egyezménybe cikkelyező miniszterelnöki rendelet ’45-ben arról, hogy elvesztenék az állampolgárságukat azok, akik a szülőföldjükön maradtak. Mert emlékezzünk, a trianoni békediktátum, még ha egy valóban gyalázatos mű is, ilyen értelemben jogilag úgymond feszesebb volt. Mert az kerek-perec rendelkezik az állampolgárság kérdéseiről. Itt viszont nincs szó ilyesmiről. És utána a kommunizmus időszakában a szomszédos államokkal az akkori magyarországi vezetés kétoldalú egyezményeket kötött a többes és kettős állampolgárság megszüntetéséről. A jugoszláv éra azonban kimaradt ebből a körből, tehát véleményem szerint változatlanul fennáll a Délvidéken (Bács-Bodrog vármegye, Drávaköz és Muraköz területén) élő magyarok és halkan vagy kevésbé hangosan, de az ott élő nem magyarok magyar állampolgársága, továbbá, akik azoknak a leszármazottai, akik már korábban azokon a területeken éltek.

- Ezek szerint a többi elszakított, ám a harmincas évek végén visszatért területen (mint dél-Felvidék, Észak-Erdély, Kárpátalja) élőkre ez nem vonatkozik?

- Rájuk sajnos nem.

- Ki fedezte föl ezt a joghézagot?

- Szerény személyem, és ennek a joghézagnak alapján a Magyarok Világszövetsége szervezte meg tulajdonképpen, hogy néhány délvidéki magyar forduljon a Nemzeti Jogvédő Alapítványhoz és így vállaltuk el hat délvidéki magyar ügyét, ami négy perbe rendezve indult meg. Leghamarabb, leggyorsabban a szabadkai Kiss házaspár ügyében. Elindult a négy per, benyújtották az állampolgársági bizonyítványt, tehát egy pozitív tartalmú állampolgársági bizonyítvány kiadása iránti eljárást, tehát konzuli díjakat kellett fizetni, ugyanis a konzulátuson kell kezdeményezni komoly költségekkel és azzal a kérelemmel, hogy tessék kiállítani olyan állampolgársági bizonyítványt, hogy magyar állampolgár vagyok. Ilyenkor a nem kedvező közigazgatási határozat kézhezvételétől számított 30 napon belül lehet közigazgatási pert indítani. Ezt a pert megindítottuk. Négy per kezdődött a Fővárosi Bíróságon 2005 októbere környékén, őszén, utána nagyon sok eljárási nehézség és huzavona volt, ezeket az egyébként egyenként is felháborító dolgokat a Megszületett az első ítélet a délvidéki magyarok állampolgársági próbapereiben című cikkben leírtuk és abban meg lehet találni a tömör összefoglalását az egész ügynek. Azt kiemelném, hogy rendkívül bicskanyitogató módon jártak el ebben az ügyben. A belügyminisztert és a Bevándorlásügyi és Állampolgársági Hivatalt alperesi pertársaságban pereltük, pontosan ezért, mert éreztük, hogy itt valami nincs rendben. Ugyanis a jogszabály egyértelműen a miniszter hatáskörébe adja az állampolgársági bizonyítvánnyal kapcsolatos eljárást és ehhez képest az ügyben mindig a Bevándorlásügyi és Állampolgársági Hivatal fejlécével és a hivatal vezetőjének aláírásával születtek határozatok. Most azzal kezdte a hivatal képviselője mindegyik perben, hogy perköltségi biztosítékot kért a felperesektől. Ez mit jelent? Külföldiek esetében kell egy bizonyos összeget letétbe helyezni perköltség előlegként, tehát ez megint egy jele annak, hogy miként áll hozzá a magyar állam az ügyhöz.

- Mindig meg tudok döbbenni, hogy mennyire kisstílű ez a jelenlegi hatalom. Értelemszerűen az a célja a hatóságoknak, hogy rúgjanak még egyet az elszakított területek magyarjaiba, hogy “külföldiként” alázzák meg őket.

- Igen, meg is tették ezt. Vitatkoztunk egyet, hogy most a viszonosság kiterjed-e, de nem terjed ki, tehát nem lehetett volna kérni, de mindegy. Volt egy ilyen békebeli kétoldalú megállapodás, amely szerint nem kellett volna, de mindegy, ezt a perköltség-előleget végülis a bíró elrendelte. Egyébként jellemző, hogy a négy pert két bíró tárgyalta. Egy bíró tárgyalt három ügyet és egy bíró tárgyalt egy ügyet. Állandóan egymásra vártak, hogy ki mit csinál a másik ügyben. Az egyik bíró kitalálta, hogy bocsássuk el a perből a minisztert, a belügyminisztert, merthogy ő nem kell, csak elég a hivatal, aztán ugye jött a kormányalakítás miatt 2006-ban a jogutódlás, mert akkor ugye a belügyminiszter helyett lett igazságügyi és rendészeti miniszter, tehát ilyen jogutódlási meg egyéb eljárási nyavalyák miatt gyakorlatilag odáig húzódott a dolog, hogy 2008. június 6-án született meg a szabadkai Kiss házaspár ügyében az első ítélet. Amelyben viszont már egyedül az igazságügyi és rendészeti miniszter volt alperesként és ott ugye megállapította azt, hogy gyakorlatilag ez a bizonyos nemleges állampolgársági bizonyítvány érvénytelen, új eljárásra kötelezte a minisztert és egyben 50 ezer forint perköltség megfizetésére is. A lényeg az volt, hogy egy eljárási hatásköri hibát talált a bíróság, mely szerint a rendészeti miniszter úgy járt el önállóan ebben az állampolgársági ügyben, hogy hatáskörét jogszabály megállapította volna. Tehát sajnos nem érdemben döntött a bíróság az állampolgárság ügyében, bár a bíróság saját bevallása szerint már számára az ítélethozatalra érett volt a dolog, tehát meghozhatta volna az érdemi döntését, de jelen esetben nincs erre lehetőség. Egyébként négy tárgyalás volt a Kiss házaspár ügyében, szóval elég sok esemény zajlott. A Kiss házaspár ügyében született ítélet, illetve most szeptember 23-án szintén egy másik házaspár, továbbá a Sőregi Zoli bácsi és egy szabadkai illetőségű úriembernek az ügyében három per zajlott, és itt mind a három perben ugyanilyen tartalmi ítélet született, tehát ugyanígy hatályon kívül helyezték a nemleges bizonyítványokat és új eljárásra kötelezték a minisztert. Sőregi Zoli bácsi esetében azért pikáns a történet, mert ott a visszavonó határozatot helyezték hatályon kívül. Ez pedig azt jelenti, hogy az ő bizonyítványa most megint érvényes. De hogy ne legyen nagyon szép az élet, az állampolgársági bizonyítvány csak egy évig érvényes.

- Mennyit ér valójában ez a győzelem?

- Egy abszolút erkölcsi győzelemnek mindenképpen tekinthető a dolog, de most az várható, ami be is következett a Kiss házaspár ügyében, hogy a miniszter rohamtempóban, gyakorlatilag elképesztő gyorsasággal, az ítélet kézhezvételtől számított egy-két héten belül meghozta ismételten a negatív tartalmú határozatát, amivel szemben a Kiss házaspár képviseletében újra a Fővárosi Bírósághoz fordultunk keresettel, úgyhogy ismét megindult a közigazgatási per. Ott már eljárásjogi viták nem várhatók, hanem itt már érdemben fog ítélet születni, de természetesen itt se hagyta ki a magyar állam képviselője, hogy perköltségi biztosítékot ne kérjen.

- Tehát mi a teendő?

- A továbbiakban az, hogy a szabadkai Kiss házaspár ügyében érdemi ítélethozatal várható, reményeim szerint azért most egy éven belül már illene, hogy megszülessen és a másik három ügyben is, amennyiben megszületnek az újabb negatív tartalmú határozatok, akkor azokat ismét bíróságra visszük és nem lesz megkerülhető, hogy érdemi ítélet szülessen. Ezek az ítéletek, amik majd megszületnek, ezek már jogerős ítéletek, mert a közigazgatási eljárás az egyfokú, tehát nincs fellebbezési lehetőség, de felülvizsgálati kérelemmel lehet élni a Legfelsőbb Bíróság felé. Tehát az borítékolható, hogy bármelyik fél, akinek nem fog tetszeni ez a döntés, a Legfelsőbb Bíróság felé fog fordulni, vagyis nagy valószínűséggel a Legfelsőbb Bíróság fogja kimondani a végső szót.

- Ha a Legfelsőbb Bíróság is hasonló ítéletet hoz, akkor ez azt jelenti, hogy hirtelen minden bácskai, Bács-Bodrog vármegyei, tehát délvidéki magyar visszakapja a magyar állampolgárságát vagy mindenkinek egyenként kell hasonló pereket indítania?

- Tulajdonképpen az a tény válik majd jogi eszközökkel is megerősítetté, hogy a Délvidéken élő magyarok magyar állampolgárnak tekintendők. Tehát itt tulajdonképpen nincs arról szó, hogy valaki visszakap valamit, hanem egyszerűen, jogi megerősítést nyer az ő magyar állampolgárságuk. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ha valaki szeretne a magyar állampolgárságára hivatkozva valamilyen jogot gyakorolni, például útlevelet szeretne kérni, annak szüksége lesz arra, hogy állampolgársági bizonyítványt kérjen, de az ítéletek, ha kedvezőek nekünk, akkor már nem fogja tudni jogszerűen megtagadni a bizonyítvány kiadását a magyar állam.

- Ez tehát arra lenne jó, hogy ha tényleg egyszer jönne valami normálisabb kormány, akkor erre hivatkozva rendezhetné az állampolgárságuk kérdését.

- Erre hivatkozva igen, de mindig elmondjuk, itt is, hogy megkerülhetetlen a megfelelő jogszabály megalkotása a hatályos anomália feloldása érdekében. De a dolog lényege az, hogy a délvidéki magyarok egyre kétségbe ejtőbb helyzetén a magyar állampolgárság biztosítása jelentősen javíthat, a magyar államnak sürgető kötelessége lenne a minél előbbi cselekvés. A legbiztosabb megoldás ugye a népszavazás szerinti többségi népakaratnak megfelelő törvény mielőbbi megalkotása, a magyar állampolgárság áttelepedés nélkül vissza- illetve megszerzéséről az elszakított területeken élő magyarok számára. Merthogy a schengeni övezethez való csatlakozás miatt még körülményesebbé és nem utolsósorban költségesebbé vált az anyaországgal való kapcsolattartás, a szerbiai választásokat követően pedig egyre fokozódik a délvidéki magyarokra nehezedő nyomás.

- Térjünk át a szeptember 20-ai rendezvényre, ahol többek között Kósa Gyula 56-os szabadságharcost is eljárás alá vonták és előállították, akit szintén Te képviseltél. Kezdjük az elején.

- Igen, tehát egy bejelentett rendezvényről, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom által hivatalosan bejelentett, engedélyezett tüntetés helyszínéről van szó, a Szabadság térről, amely része volt a bejelentésnek és ennek a bejelentésnek később kiegészített célja volt az, hogy cipők kerüljenek elhelyezésre a Szabadság téri szovjet emlékműnél a magyar áldozatok, a kommunizmus magyar áldozatai előtti tisztelgés, megemlékezés érdekében. Kósa Gyula bácsi, aki tiszteletreméltó ’56-os szabadságharcos, Széna téri hős, akkor sorkatonaként a forradalom, a szabadságharc oldalára állt és harcolt a szovjet megszállók és az ÁVH-sok ellen. Utána menekülnie kellett az országból és 50 év emigráció után 2006 őszén az őszödi beszéd hatására és amiatt jött haza, hogy folytassa az ellenállást és csatlakozzon a felkelőkhöz. Rendszeresen részt vett a tüntetéseken és ezen a tüntetésen is ott volt, a Hősök terétől kezdődő szakaszán már, és itt észlelte, hogy lehetőség nyílik arra, hogy cipőket lehessen elhelyezni a szovjet emlékműnél. Érthető okokból, az elmondottak okán Kósa Gyula rendkívül komoly ellenszenvvel viseltetik a szovjet birodalmi jelkép és ezen gyalázatos obeliszkkel szemben, ebből fakadóan a térre való megérkezést követően, miután látta, hogy elkezdődik a cipők elhelyezése, amit ugye nem tudtak akadálymentesen megtenni a tüntetők, mivel kettős fizikai fémkordon zárta el tőlük az emlékművet, ezért többen megpróbálták eldobással eljuttatni a cipőket az emlékmű felé. Kósa Gyula is így tett, néhány elhagyott vagy rosszul sikerült dobás miatt leesett cipőt felemelt és az emlékmű felé dobott. Ezt a cselekményét ítélte úgy a rendőrség, hogy ő társtettesként, csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszakot valósított meg az ott felállított rendőri erőkkel szemben. Kósa Gyulát ott a helyszínen, 18 óra 30 perc körül egy kiemelő csoport elfogta, kezében egyébként egy zászlórúdon egy magyar zászló és egy Árpád-házi sávos zászló volt. Megjegyzem, sajnos jellemző célpontok a tüntetéseken az ilyen nemzeti jelképeket viselő személyek, és ezeket rendszeresen emelik ki, mint hangadókat, rendszeresen azt tekintik hangadónak, ha valaki egy nemzeti jelképpel vesz részt egy tüntetésen. Az ő esetében is így volt, nem állt ellen, de végülis elvezették a helyszínről, s előállították a Gyorskocsi utcában. De az ő kiemelése – ugye egy idős és ráadásul nemzeti jelképet tartó személyről volt szó – nagyon nagy haragot és felháborodást váltott ki a jelenlevők közül. Tehát az a fajta enyhének ítélhető vagy visszafogott dobálózás, ami előtte volt az később felerősödött kétségkívül. Egyébként azt is el kell mondani, hogy súlyos rendőrszakmai hiba volt az is, hogy egyrészt nem engedték a bejelentés szerinti cipőelhelyezést, tehát nem nyitották ki a kordont, valamint a rendőrszakasz felállítása, merthogy ők biztosítási feladatot láttak el. Persze, önmagában külön kört megér az is, hogy a szovjet emlékmű mit keres ott a Szabadság téren és a tér eredeti arculatának helyreállítására mennyire nagy szükség volna, az eredeti ereklyés országzászlóval, a négy égtáj emlékművekkel. A Nagy-Magyarország virágágyás helyén áll ez a gyalázatos obeliszk, ami önkényuralmi jelképet is visel magán, amivel szemben teljesen jogosan nyilvánult meg a népharag 2006. szeptember 18-án és csak a fizikai állapota mentette meg az emlékművet attól, hogy ne dőljön le, s jegyezzük meg, hogy emiatt folyik többek között büntetőeljárás Budaházy Györggyel szemben, aki ugye vállalja, hogy ő volt, aki leverte a címert erről az emlékműről. No, ezt követően tehát akkor elszabadultak itt az indulatok, Kósa Gyulát pedig előállították a Gyorskocsi utcába. Oda már ügyeleti szolgálatosként mentünk be jogvédő kollégáimmal, ott találkoztunk vele, megismertük az esetét és meglepődve értesültünk arról, hogy valóban hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt kívánnak vele szemben eljárást indítani. Meg is történt ezt követően a gyanúsítása a Budapesti Nyomozó Ügyészségen, ahol elmondtuk, részletesen kifejtettük, hogy miért nem megalapozott ez a gyanúsítás, és kértük az eljárás megszüntetését, amihez persze nem járultak hozzá és Kósa Gyulát bíróság elé állították. Méghozzá gyorsított eljárásban, gyakorlatilag köznyelven szólva statáriális eljárás keretében, ugyanígy ítéltek el nagyon sok fiatalt kifogásolható módon 2006 őszén is, illetve 1956 után is. A statáriális eljárás a kádári megtorlógépezetnek volt az egyik leghatásosabb fegyvere, többek között éppen a Széna tériek is ilyen statáriális eljárás keretében kerültek kivégzésre. Itt még külön ki kell emelni azt a rendkívüli inkorrektséget, amit a nyomozóügyészség mutatott, amikor a 29-i kihallgatás volt, ott én jeleztem, hogy nekem egy emberjogi megfigyelő úton kell részt vennem Kárpátalján a Nemzeti Jogvédő Szolgálattal és kértem, hogy ne csütörtökre tegyék a tárgyalást, mert nem tudok azon részt venni, ám erre nem voltak hajlandóak, tehát minden eszközzel akarták nyomni ezt az ügyet, ezért kijelölt kollégám állt helyt. De végül is a sors fintora megakadályozta abban a bíróságot illetve az ügyészséget, hogy meghozza a döntést, mert a cselekményről készült felvételt egyszerűen nem lehetett lejátszani, ezért került sor erre a tárgyalásra, ahol a rendőrtanuk, egyébként két rendőrnő, tettek vallomást Gyula bácsi ellen.

- Láttuk őket a tudósításokban…

- Akik nem tudtak igazából terhelőt mondani Kósa Gyulára, hiszen a nyilatkozatuk lényege az volt, hogy az ő magatartása sem egyedül, sem pedig a többi úgymond dobálóval együtt sem volt olyan szintű, hogy a felállított rendőri erőket bármilyen intézkedésben akadályozta volna vagy bármilyen intézkedésre kényszerítette volna őket. A másik nagyon fontos elem, hogy ez a fajta magatartás, tehát ugye egy cipőnek az emlékmű felé dobálása a véleménynyilvánítás szabadsága keretébe tartozó cselekmény, amely jogtárgyat nem sértett. Nem tudták bizonyítani azt, a felvételen sem látszik, hogy a cipő a rendőri sorfalat eléri, vagy bármilyen hatást gyakorolnának a rendőri sorfalra ezek a cipők, ráadásul itt könnyű félcipőkről van szó, ez a felvételen jól látszódik egyébként. Jól látszódnak a dobások is, ahol már közel se régi szabadságharcos formájában dobált Gyula bácsi, amikor valószínűleg a Molotov-koktélt sikeresebben tudta az orosz tankok felé dobni. Itt most jelen esetben a dobások nagyon rövidek voltak vagy kifejezetten nagyon ívű dobások voltak, amelyek viszont nem találhattak, ha egyáltalán ott állt rendőri sorfal (erről is vita volt, hiszen nem tudták bizonyítani, hogy vele szemben ténylegesen állt volna rendőri sorfal, mert a felvétel meglehetősen hézagos és gyenge ilyen szempontból).

- A rendőrök parancsnokát kérdezték, hogy mi indokolta a kiemelését?

- Ez a vád feladata lett volna. De hát ez volt az egyik legkomolyabb hiányossága többek között a vád munkájának, hogy nem indítványozták a helyszínbiztosítási parancsnok vagy az alegység parancsnok meghallgatását, hogy miért volt szerintük jogszerű a rendőri intézkedés, vagy mi volt az a rendőri intézkedés, amiben megakadályozta volna őket Kósa Gyula, mert szerintem nem történt ilyen. Külön pikantériája az ügynek, hogy az ügyésznő, aki itt a vádat képviselte, vele én már ültem egy oldalon, mégpedig rendőrökkel szembeni büntetőügyben, amikor is az a három rendőr ült a vádlottak padján, akik súlyosan bántalmazták Kőszegi Zsolt tüntetőt a rádió előtt, többek között állkapocs-csonttörést, okozva neki. Abban az ügyben ez az ügyésznő egy darabig teljesen alapos munkát végzett, korrekt vádbeszédet tartott, majd mikor a rendőröket, amúgy teljesen felháborító módon felmentették, fellebbezést is jelentett be. Viszont utána megdöbbentő dolog történt, a fellebbezését, két nap múlva visszavonta, így jogerős lett az ítélet, a rendőröket pedig jogerősen felmentették. Azok a rendőrök egyébként több ügyben állnak eljárás alatt, tüntetők bántalmazásáért. Elképesztő dolgokban itt sincs hiány, annak ellenére, hogy Gyula bácsi egyetlen elkövetői magatartást sem tanúsított, ami kellett volna ahhoz, hogy a vádként felhozott, csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak megvalósuljon, ennek ellenére elítélték, első fokon. Az ügyésznőnek kötelessége lett volna jelezni az enyhítő körülmények között, hogy itt egy 56-os szabadságharcosról van szó, mivel van egy 1956-os emléktörvényünk, ami előírja, hogy az akkori szabadságharcosok, külön társadalmi megítélés alá esnek. Megdöbbentő dolog, hogy az ügyészi indítvány – ami felfüggesztett börtönbüntetésre irányult – mellette még pártfogói felügyeletet is indítványozott, azzal, hogy az ötven főnél nagyobb gyülekezési törvény hatása alá eső rendezvényeket Kósa Gyula ne látogathassa. Ezeket a bíróság sajnos teljes egészében elfogadta, és az ítéletet így hozta meg. Ami azt jelenti, hogy ha másodfokon is így marad az ítélet, akkor az 56-os hős Gyula bácsinak időről időre egy pártfogó felügyelőnél jelentkeznie kell és számot kell adnia arról, hogy jó útra tért-e, és ilyen a “társadalomra veszélyes” rendezvényeket látogatott-e. Elképesztő, pont, mint az ötvenes években…

Toroczkai – Zagyva

 

Visszatérő anomáliák a Rendőrség gyülekezési joggal kapcsolatos gyakorlatában

Visszatérő anomáliák a Rendőrség gyülekezési joggal kapcsolatos gyakorlatában
(megjelent: Megjelent a Közjogi Szemle 2008. szeptemberi számában)
Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd,
Nemzeti Jogvédő Alapítvány kuratóriumi ügyvezetője:

Visszatérő anomáliák a Rendőrség gyülekezési joggal kapcsolatos gyakorlatában
(Írásbeli hozzászólás)

Jelen írás a terjedelmi korlátokra tekintettel a gyülekezési jog érvényesülésével kapcsolatos visszás rendőrségi gyakorlat egyes elemeinek vázlatos ismertetés. Azzal a céllal készült, hogy a jogalkalmazói gyakorlat változását segítse elő a gyülekezési jog és a vele együtt érvényesülő véleménynyilvánítási szabadság jogállami követelményeknek megfelelő kiteljesítése érdekében.

1. Magyarországon a rendszerváltozást követő években, de különösen 2002 óta nem kevés esetben jogellenes és szakmaiatlan eljárás volt tapasztalható a Rendőrség részéről az egyik legfontosabb alapjog, a gyülekezési jog terén. Minderre a legdöbbenetesebb és véresebb bizonyítékot a 2006 őszi tüntetések rendőri “kezelése” szolgáltatta, amelynek során több ezer ember alapvető jogai sérültek meg, illetve több százan szenvedtek súlyos sérüléseket.
A magyar Rendőrség még mindig nem tud megfelelni minden tekintetben a gyülekezési jog érvényesülésének biztosítását garanciákkal előíró jogszabályi előírásoknak és a jogállami elvárásoknak, bár az új országos és budapesti rendőri vezetés ideje óta (2007 nyara) a jogállami elvek érvényesülése irányába történt elmozdulás. A gyülekezési jog terén kifejtett tevékenysége miatt megalapozott kritika érte a Rendőrséget a jelentősebb jogvédő szervezetek – többek között a Civil Jogász Bizottság, MHB, NJA, TASZ – és az országgyűlési biztos részéről.
Az EJEB és az Alkotmánybíróság egybehangzóan több alkalommal megállapította, hogy az állam kötelessége az alapvető jogok tiszteletben tartásában nem merül ki abban, hogy tartózkodnia kell megsértésüktől, hanem magában foglalja azt is, hogy gondoskodnia kell az érvényesülésükhöz szükséges feltételekről. Elvárható, hogy a rendvédelmi szervek mindenkor a törvényesség talaján álljanak, tiszteletben tartva a szabadságjogokat, a polgárok és a nemzeti ünnepek méltóságát.

Az utóbbi években több alkalommal került sor bíróságok és hatóságok által megállapítottan:
- tüntetések jogellenes feloszlatására (1997. november 3. METÉSZ tüntetés, 2003. december 1. Lelkiismeret 88 Csoport gesztenyéskerti tüntetése: 2006. október 23: a per még folyamatban van),
- tüntetések jogellenes megtiltására (2003. februárjában az iraki háború ellen szervezett béketüntetés, 2004. május BAUMAG károsultak tüntetése, 2004. szeptember a Magyar Jövő Csoport öt tüntetése, 2005. november a Lelkiismeret 88 Csoport gesztenyéskerti tüntetése)
- tüntetők vagy annak tekintett személyek személyes szabadságának önkényes és jogellenes korlátozására, fogva tartására (1997. november 3., METÉSZ tüntetés: dr. Zacsek Gyula esete, 2002. július 4. Erzsébet-híd és Kossuth tér: több személy esete, 2003. április 7. Hősök tere: Kocsis Imre esete, 2003. október 2. Kvassay híd: Fekete László és 9 társának esete, 2003. december 1. Lelkiismeret 88 Csoport gesztenyéskerti tüntetése: Kocsis Imre és 50 társának esete, 2004. május 23. Erzsébet tér: Kocsis Imre és három társának esete, 2004. december 10. Margit híd: Kocsis Imre és hat társának esete, 2006 szeptember, október, 2007. október 26: több, azóta már felmentett vagy eljárás alól mentesített személy, 2008. április 11., Clark Ádám tér: több tucat személy előállítása egy meg nem kezdett tüntetés helyszíne környékén, rendőri felszólítás teljesítésére nem adtak lehetőséget, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa is visszásságot állapított meg)

2. Visszatérő anomáliák a Rendőrség gyülekezési joggal kapcsolatos gyakorlatában:

2.1 A már nem hatályos “közlekedési rend aránytalan sérelme” fogalom tiltási okként történő használata A BRFK a tüntetéseket megtiltó határozatainak indokolásában előszeretettel vonultatja fel alaptalanul a 2004. május 1-je óta a jelenleg már megtiltási oknak nem minősülő, “közlekedési rend aránytalan sérelme” fogalomkörében kimunkált rendőrségi gyakorlat érveit (például: “…a főváros jelenlegi közlekedési helyzete nem bír el útzárással járó autós demonstrációkat.”). A Gytv. 8. § (1) bekezdését 2004. évi XXIX. törvény 147. § (1) bekezdés a. pontja szerint azonban 2004. május 1-től a Gytv. 8. § (1) bekezdésében az “illetőleg a közlekedés rendjének aránytalan sérelmével járna” szövegrész helyébe a “vagy ha a közlekedés más útvonalon nem biztosítható” szöveg lépett.
A hatályos szabályozás csupán akkor teszi lehetővé a közlekedési szempontokra hivatkozó megtiltását egy rendezvények, ha valóban nincs objektív lehetőség a közlekedés más útvonalra való elterelésével történő biztosításának (például egy folyóval kettészelt település egyetlen hídjának teljes lezárásával szükségképpen együtt járó rendezvény). Ha a közlekedés biztosítása esetlegesen csak rendkívüli nehézséggel lenne megoldható, akkor sem lehetne megtiltani erre hivatkozással a rendezvényt.
Nem véletlen, hogy kikerült a közlekedés szó elől a jelző: a más útvonalon biztosított közlekedésnek nem kell tehát akadály- és zavarmentesnek lennie, a lényeg az, hogy aki a település adott részén el akar jutni a város egyik részéről a másikra, azt megtehesse. A szabályozásban benne rejlik az, hogy a gyülekezési jog, bizonyos mértékben járhat mások akadálytalan és zavarmentes közlekedéshez fűződő érdekének korlátozásával, sérelmével.
Súlyos jogalkotási probléma, hogy a rendezvények rendjének biztosításával kapcsolatos rendőri feladatokról szóló 15/1990. (V. 14.) BM rendelet (Gyr.) 4. § (5) bekezdése ma is úgy szól, hogy a közrendvédelmi szerv – figyelemmel a Gytv. 8. §-ára – tájékozódik, hogy a bejelentett rendezvény tervezett ideje és helye nem veszélyezteti-e súlyosan népképviseleti szerv, vagy bíróság zavartalan működését, illetőleg nem jár-e a közlekedés rendjének aránytalan sérelmével. Az utóbbi szempont Gytv. 2004. május 1-től hatályos módosítása óta már nem lehet tiltási ok csupán az, ha a közlekedés más útvonalon nem oldható meg, ennek ellenére a jogszabály az eltelt négy évben nem változott. Ezt az alkotmánysértő helyzetet a haladéktalanul meg kell szüntetni.

2.2 A be nem jelentett, de békés tüntetés kötelezően feloszlatandónak történő értelmezése

A Rendőrség az EJEE 11. cikkének az EJEB ítéletei fényében történő helyes értelmezésével ellentétben egy tüntetés bejelentésének elmaradását már önmagában feloszlatási oknak tekintette, függetlenül attól, hogy a tüntetés a békés jellegét megtartja-e vagy sem.
Ezzel szemben az EJEE 11. cikkének helyes értelmezése szerint a belső jogi szabályok szerint bejelentés köteles tüntetés bejelentésének elmaradása még önmagában nem teszi feloszlathatóvá a tüntetést, ha a tüntetés a békés jellegét megtartja. Az NJA már évek óta küzdött azért, hogy a Rendőrség változtasson a nemzetközi jogi normákkal ellentétes eddigi gyakorlatán, és ne oszlassa fel a békés jellegű, de előzetesen be nem jelentett tüntetéseket. Többször követeltük: gondoskodjanak a megfelelő rendőrségi gyakorlat meghonosításáról, továbbá az érintett jogszabályok módosításáról. Az Alkotmánybíróság 75/2008. (V. 29.) AB sz. határozata eldöntötte a kérdést: megállapította, hogy a Gytv. 14. § (1) bekezdésének “bejelentés nélkül, a 7. § a) és b) pontjában foglaltaktól eltérően vagy” szövegrésze alkotmányellenes, ezért azt a határozat közzétételének napjával megsemmisítette. Ennek következtében önmagában a hiányzó vagy késedelmes bejelentésre hivatkozva – más feloszlatási ok hiányában – nem oszlathatók fel azok a békés rendezvények, amelyeket nem jelentettek be időben.
A Rendőrség korábban több esetben fellépett a spontán tüntetések békés résztvevőivel szemben: 2006 őszén és 2007-ben is több alkalommal így oszlatott a Rendőrség – például 2007. március 15-én a Kossuth térnél, október 26-án a Ferenciek terén és november 19-én a Batthyány-örökmécsesnél, sokakat előállítva, eljárás alá vonva. Közülük sokakat megbüntettek, de születtek felmentések is. Az idei április 11-i tüntetések kapcsán már észlelhető volt némi változás, mivel a megtartásuk előtt röviddel bejelentett, érdemben nem vizsgált bejelentések szerinti tüntetéseket nem oszlatták fel, azonban a Clark Ádám téri rendezvényre gyülekezőket már feloszlatták, több tucat embert állítottak elő szabálysértés miatt. Ezekben az esetekben a jogszerű intézkedés kétségbe vontható, a szabálysértési felelősség pedig nem állapítható meg.
A mostani döntés új megvilágításba helyezi a 2006 őszi tüntetések megítélését is, mivel akkor a spontán, és kezdetekben békés tüntetéseket a Rendőrség mérlegelés nélkül oszlatta fel, és ez a tömeges brutalitással járó rendőri fellépés eredményezte azokat a véres eseményeket, amelyek során több száz ember sérült meg és került rendőrségi fogdákba.

2.3 A “passzív engedetlenség” szabálysértés jogi gumibotként történő használata Az NJA 2007. május 11-én kelt indítvánnyal indítványozta az Alkotmánybíróságnál az egyes szabálysértésekről szóló 218/1999. (XII. 28.) Korm. rendelet módosításáról szóló 32/2007. (III. 6.) kormányrendelet 3 §-ának 2007. március 6-i hatállyal történő megsemmisítését. A megsemmisíteni kért jogszabályhely “Jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség” címszóval új szabálysértési tényállást iktatott be 2007. március 11-i hatállyal.
Ezen új szabálysértés viszont kifejezetten alkalmas arra, hogy önkényes korlátozás és megszorítás alá kerüljön a gyülekezési jog. A jogszabály mind megszületési módját tekintve (rövid hatályba lépés, rendeleti szabályozás), mind tartalmára nézve alkotmányellenes.
A jogszabály hatályba lépése óta több alkalommal békés tüntetések kapcsán (2007. március 15., május 9., október 26., november 19.) előfordult, hogy a tüntetést jogellenesnek minősítő, és azt feloszlatni kívánó rendőrök pusztán a jelenlét és a helyszín azonnali elhagyásának – adott esetben éppen a Rendőrség által lezárt eltávozási útvonalak miatti – elmaradása miatt bírságoltak. A gyakorlatban bebizonyosodott, hogy a sérelmezett és alkotmányellenes jogszabályhely alkalmazása és indokolatlanul kiterjesztő értelmezése a gyülekezési jog csorbulásához vezetett. Ha az Alkotmánybíróság az indítványnak helyt ad, akkor szükséges továbbá az összes eddigi, spontán és békés, de mégis feloszlatott tüntetéseken eljárás alá vontakkal szembeni eljárások megszüntetése is, illetve a megbírságoltak perújítással élhetnek.

2.4 Tüntetések megtiltása bejelentés szerinti helyen és időben
A rendőrségi tiltó határozatok időről-időre elkövetik azt a hibát is, hogy a tüntetéseknek a bejelentésben megjelölt helyszínen és időben való megtartását tiltják meg, annak ellenére, hogy a Gytv. 8. § (1) bekezdése félreérthetetlenül rögzíti, hogy mindössze a rendezvénynek a bejelentésben megjelölt helyszínen vagy időben való megtartását lehet megtiltani.

2.5 Tüntetések kapcsán eszközölt rendőri intézkedések miatt jogsérelmet szenvedettek peren kívüli jóvátételének elmaradása
Miután a vonatkozó jogszabályok és bírói gyakorlat egyértelmű útmutatást adnak, indokolt, hogy, hogy az állam, illetve az érintett rendőri szervek a tüntetések kapcsán eszközölt rendőri intézkedések miatt jogsérelmet szenvedett károsultaknak (jogellenes fogva tartás, rendőri intézkedés miatti sérülés) peren kívül adjanak kártérítést, ne nehezítsék tovább a sokat szenvedett, nemritkán életre szólóan meggyötört, megsérült emberek helyzetét azzal, hogy évekig pereskedniük kell. A jogállami elvek azt kívánják, hogy az állam gondoskodjon arról, hogy a jogsértettek reparációja hatékonyan és a rendes eljárásoktól eltérő módon – akár egy külön ilyen célra létrehozott szervezet útján – mielőbb és méltányos módon történjen meg. Példa már volt erre 2003. december 1-ejei gesztenyéskerti tüntetés során vagy a 2003. október 2-i Kvassay hídi ügyben érintettek esetében.

A 2006. októberi rendőri jogsértések nagyszámú áldozatainak mielőbbi és mindeddig elmaradt erkölcsi és anyagi jóvátétele is elengedhetetlen. Az NJA által működtetett Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvédei által képviselt négy károsult már nyert első fokon kártérítési perekben rendőri szervekkel szemben, azonban a benyújtott kárigények peren kívül egyezséggel történő rendezése az ENSZ Kínzás Elleni Bizottságának ezirányú ajánlása, a jogállami elvek követelményei és az állampolgári jogok országgyűlési biztosának közvetítő fellépése ellenére eddig elmaradt. Az áldozatok gyorssegélyre nem számíthatnak, a legtöbb ártatlanul fogva tartottnak vagy sérüléseket szerzett tüntetőnek egyszerre több állami szervezetet kell perelnie, nincs egyablakos rendszer, egy központi helytállási alap, amely pedig a jogállami elvek érvényesülése érdekében indokolt volna.