2014-01-13 napi bejegyzések

MINDENNAPI JOGÜGYEINK

MINDENNAPI JOGÜGYEINK

c. cikk az Ecseri Önkormányzat kiadásában havonta megjelenő Cserfa c. lapja számára
(Megjelent: 2000. januárban az Ecseri Önkormányzat kiadásában
havonta megjelenő Cserfa c. lapban)
Napjainkban a polgárok egyre többször kerülnek olyan helyzetbe, amikor döntő jelentőségű jogi kérdésekben kell egyedül dönteniük és ehhez sokszor – érhetően – nincs meg a kellő szakmai támaszuk.

Gondoljunk csak az ingatlanokkal kapcsolatos ügyekre (eladás, vétel, bérlet, telekegyesítés, művelési ág módosítás, építési engedélyezés stb.) a családjogi kérdésekre (vagyonjogi szerződés, gyermekek jogai, válás eletében a gyermekelhelyezés, láthatás stb.) a munkajogi kérdésekre (munkaszerződés, munkaügyi jogviták, munkavállalói jogok érvényesítése stb ), befektetésekkel kapcsolatos ügyekre (banki ügyletek, tőzsdei ügyletek, biztosítási ügyek, lakástakarékossági ügyek stb.) vagy bármely jogvitát kiváltó mindennapi konfliktusra (minőségi hibás áru vásárlása, szomszédjogi viták, gépjárművel kapcsolatos ügyek) és még nagyon hosszan lehetne folytatni a sort.

És ez a vázlatos lista még nem is vonatkozik a lakosság azon jelentős részére, akik valamilyen vállalkozási tevékenységet folytatnak. Náluk a mindennapi jogügyek sora kibővül a vállalkozásokra vonatkozó sűrű jogszabály-erdővel.

Hogy mindez miért van így?

1990 óta szinte a teljes magyar jogrendszer átalakult, a piacgazdaság pedig új típusú ügyek tömegeit hozta magával. Az új jogrend megalkotása, és megszilárdulása évtizedekig tart. A jogalkalmazó (polgár, hatóság, bíróság stb.) sokkal könnyebb helyzetben van például Nagy-Britanniában, ahol a letisztult szokásjog több száz év óta töretlenül és lényegében változatlanul működik. Nálunk még minding túl sok a jogszabályváltozás, ennek követése bizony még a jogi szakemberek számára is okoz nehézségeket.

Ebben a helyzetben a jogilag nem képzett, egyszerű jogkeresőnek igen nehéz a dolga. Megpróbál a döntései előtt információkat összecsipegetni és ekkor óhatatlanul szükség van korrekt és tárgyszerű forrásra, ahol ezt meg tudja tenni. Nem vitatva a baráti tanácsok, ismerősi értesülések jelentőségét le kell szögezni az elsődleges források fontosságát. Minden jogi ügy ugyanis egyedi jogalkalmazást kíván. A jogban járatlan személyek számára a saját ügye és a megoldási alapul vett “ismerősi” jogeset közti, néhány olyan apró különbség nem okoz problémát, amelyekről később kiderülhet, hogy a két ügy teljesen más döntést igényel.

Elsődleges források a jogszabályok és szakkönyvek, azonban ezek nem férhetők hozzá széles körben. Sokkal hatékonyabb és eredményesebb lehet egy jogban járatos szakember adott ügyre szabott tanácsa. Ezzel rengeteg későbbi problémát el lehet kerülni. Tény, hogy manapság az ügyvédi szolgáltatás nem olcsó, de ha azt időben és pontosan kapja meg a polgár, akkor végső soron minden esetben kifizetődő.

Az Ecseri Teleház felismerte a jogi tanácsok fontosságát, ezért tevékenységi körét kibővítve a helyi lakosok számára 2000. februártól 3. hetéből, kéthetente csütörtök önként 18-20 óra között a Művelődési Házban a Teleház klubhelyiségében ingyenes jogi tanácsadást nyújt dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd közreműködésével.

Az egyedi problémák megoldásának elősegítése mellett, a jogi ismeretek általános bővítése érdekében viszont e lap hasábjain mostantól “Mindennapi jogügyeink” címmel Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd szerkesztésében jogi rovat indul. A rovat két részből áll: egyrészt minden számban lesz egy-egy jogterülettel kapcsolatos legfontosabb általános jogi ismereteket összefoglaló cikk, másrészt minden alkalommal e lap hasábjain adunk választ egy vagy két jogi üggyel kapcsolatos olvasói levélre, természetesen név és cím nélkül.

A jogi rovat igyekszik a Kedves Olvasók segítésére lenni, kapacitása keretei között válaszol a feltett kérdésekre.

Dr. Gaudi-Nagy Tamás beszéde 2003. március 15-én az ecseri ünnepi megemlékezésen

Dr. Gaudi-Nagy Tamás beszéde 2003. március 15-én az ecseri ünnepi megemlékezésen

 

Tisztelt Honfitársaim!

Kedves Megjelent Ünneplők !

Szeretettel köszöntöm Önöket ezen a dicső történelmi emlék- és ünnepnapon. Köszönöm a szervezőknek a megtisztelő lehetőséget, hogy elmondhatom ünnepi gondolataimat Ecser honpolgárai előtt.

A Magyarok Világszövetsége már 1938 óta dolgozik a Nemzet építőmunkásaként a magyarság sorsának jobbításáért. Évről-évre azt látjuk, de különösen az utóbbi időben, hogy a lidérces és keserű évtizedek után a XXI. századba átlépő Nemzet egyre jobban erejére és öntudatára ébred az Olt partján, a Garam vidékén, a Tisza tájékán, a Duna-mentén, Pozsonytól Ungváron és Zentán át egészen a Gyimes völgyéig és azon túl, Csángóföldön is.

Ébredő nemzetünk tudatában 1848. március 15-e sokkal többet képvisel, mint azokat az eseményeket és hatásokat, amelyeket a történelem e napról feljegyzett: Jelképes értelemmel foglalja össze e nap szabadságeszményeinket és képviseli a nemzet újjászületésének és szabadságnak soha fel nem adható gondolatát, erről kívánok ma szólni, utalva egyúttal a jelenkor történelmi feladataira is.

Múlt nélkül nincs jövő. Méltatlanul elfeledett értékeinket, hagyományainkat újra a nemzeti kultúra vérkeringésébe kell kapcsolnunk. Szükség van a hagyományra, mert a hagyomány összetart.

A kommunizmus megalázó és értékromboló évtizedeit túlélő, legyengített öntudatú nemzetünknek olyan szüksége van erre az összetartó erőre, mint kenyérnek a kovászra.

A harmadik évezredbe lépett, új kihívásokat jelentő világunkban, a mai Európában csak az öntudatos, értékeire büszke és azokból táplálkozó, összetartó, szilárd öntudatú népek lehetnek sikeresek.

A magyar Szent Korona eszme, az ezt tükröző történeti magyar alkotmány és az ebből fakadó szabadságeszme az a szellemi-erkölcsi megtartó erő, amely képes volt megóvni nemzetünket annyi sorscsapás között. Most is ilyen nehéz időket élünk, ezért merítsünk bátran ebből a nemzeti és történelmi hagyományunkból.

A Szent Korona Tan szerint a Kárpát-medence a Szent Korona elidegeníthetetlen tulajdona, ezért azt határokkal érvényesen szétszabdalni nem lehet, azon más tulajdont nem szerezhet.

A Szent Korona eszme soha nem volt kirekesztő, soha nem fenyegetett más népeket. A Szent Korona ezen felül képes a nemzet összes tagját egyesíteni felekezetre és népcsoporthoz tartozásra tekintet nélkül úgy, hogy a különböző felekezetekben, népcsoportokban és egyéniségekben rejlő sajátos értékeket nem olvasztja fel.

A Szent Korona megtestesíti az ország régi szabadságait, joggá nemesedett szokásait, és az ország sarkalatos törvényeit, amelyeket összefoglaló néven Magyarország történeti alkotmányának nevezünk. Hadd utaljak néhány ilyen magyar alkotmányos alapelvre, amelyek államformától függetlenül kell, hogy érvényesüljenek: „ törvénysértésre jogot nem lehet alapítani” „ a nemzet minden hatalom forrása”, „ a végrehajtó és törvényhozó hatalmat meg kell osztani” „ minden etnikai, vallási és nyelvi kirekesztés, különbségtevés elfogadhatatlan” „erőszakos társadalmi átrendezések helyett jogkiterjesztés”

Amióta a Habsburg dinasztia megkísérelte uralma alá vonni a Kárpát-medencét, nemzeti szabadságküzdelmeink újra és újra megkísérelték lerázni a nemzet testére erőltetett bilincseket, így volt ez Thököly Imre, Bocskai István, II. Rákóczi Ferenc idején is. Idén ünnepelhetjük a Rákóczi szabadságharc 300. évfordulóját, erre tekintettel a Magyarok Világszövetsége a 2003. évet Rákóczi emlékévvé nyilvánította.

Az 1848. márciusi események is a Szent Korona eszme által képviselt értékek, többek között elsődlegesen a nemzeti önállóság és szabadság visszaállítása érdekében indultak el.

Nyilvánvaló volt akkoriban is, hogy ameddig Magyarország nem szabad és önálló, addig nem tud saját érdekének megfelelő politikát folytatni. Ezért indult meg az a szabadságmozgalom, amelyre ma emlékezünk. Nemzeti szabadságküzdelmeink legfénylőbb példája az 1848-49-es forradalom és szabadságharc, illetve az azt követő majd húsz évig tartó passzív ellenállás, amely végül kiegyezésre kényszerítette a magyar szabadságharcot vérbe tipró hatalmat. Ne felejtsük el azt sem, hogy Deák Ferenc a magyar történelem legnagyobb közjogi küzdelmének szellemi vezére a kiegyezési tárgyalások során mindvégig a Szent Korona által szimbolizált alkotmányos alapelvekre hivatkozott.

Végül ebbe a sorba illeszkedik a XX. század világtörténelmét is jelentősen befolyásoló 1956-os magyar forradalom és szabadságharc, amely a kommunista világrendnek adott egy soha ki nem heverhető hatalmas ütést.

Emlékezzünk tehát a mai napon kegyelettel és jogos büszkeséggel őseinkre, akik kardjukkal megszerezték, majd vérükkel, verejtékükkel, de legfőképpen hitükkel és hűségükkel megtartották ezerszáz éven át ezt a földet nekünk.

Őseink és 48 hőseinek emléke és példája kötelez, a nemzet szabadságát és függetlenségét meg kell őriznünk, mert ezen két érték nélkül nagy költőink által sokszor megírt nemzethalál fenyeget minket.

Sajnos ki kell mondani: a nemzet szabadságát most újból óriási és minden eddiginél nagyobb veszély fenyegeti: a metternichi ravaszsággal szőtt, ragadós és fojtogató brüsszeli pókháló, amelyet Európai Uniónak hívnak.

A Magyarok Világszövetsége Kárpát-medencei Régiójának elnöksége éppen ezért felhívást intézett az április 12-i népszavazás résztvevőihez, amelyben arra kértük őket, hogy ne támogassák a mostani feltételekkel történő csatlakozást, mert az végzetes hatással lehet nemzetünkre.

Azzal, hogy az aranyat érő magyar termőföld a csatlakozás után 7 évvel, de bizonyos feltételekkel már korábban külföldi kézbe kerülhet, hazánk az egyetlen tartalék erőforrását is elveszítheti. Könnyű belátni, hogy az átlag uniós és az itthoni jövedelmi viszonyok, a földárak, illetve a hitel-lehetőségek közötti különbség miatt reálisan kell számolni azzal, hogy a csatlakozás miatt tönkremenő földtulajdonosok tömegével fogják eladni földjüket.

Mindez már a nálunk jóval fejlettebb Ausztriában már lezajlott, ahol több tízezer mezőgazdasági vállalkozó ment tönkre az Unió miatt és a munkanélküliség megháromszorozódott a csatlakozás óta, amelyről előtte ott is csak szépet és jót mondtak.

Ezt szolgálja az a kegyetlen feltétel is, amely szerint a magyar állam az első perctől kezdve a teljes mértékű, hatalmas összegű tagdíjat köteles befizetni, azonban a magyar termelő csak a negyedét kapja a már EU tagállam gazdáinak adott támogatásnak.

Egyenlő mértékű támogatást 10 év múlva ígérnek, amikorra a le nem küzdhető versenyhátrány miatt jórészt tönkre fognak menni a földből élők, illetve a központi támogatások mértéke pedig addigra erőteljesen lecsökken, tehát lényegében nem lesz minek a 100 %-át megkapnunk.

Ez az egyenlőtlen bánásmód, amely egyébként ellenkezik az Európai Unió saját, egyenjogúságot és méltányosságot előíró alapelveivel is, meggyőződésem szerint elfogadhatatlan lenne a magyar szabadságmozgalmak bármely jeles szereplője számára.

Képzeljük csak el: milyen lett volna az, hogy miután Kossuth Lajos Bécsbe vitte a magyar követelést a 12 pont elfogadásáról, úgy ment volna haza, hogy elfogadta volna, hogy a politikai foglyok csupán negyede kapjon kegyelmet, csupán Erdély negyede egyesüljön az országgal vagy éppen az itt állomásozó osztrák katonák negyede vonuljon csak ki. Még a feltételezés is sértő Kossuthra nézve !

A márciusi 12 pont egyébként is manapság ismét egyre aktuálisabb, szinte minden pont a megvalósulásért kiált. Gondoljuk csak gyorsan végig az egyes pontokat ! Van-e szabad sajtó, egyenlő esélyekkel mindenki számára ? Van-e a nemzetnek felelős, nemzeti érdekeket szolgáló kormánya Budapesten? Fennáll-e a törvény előtti egyenlőség? Van-e az ország megvédésére képes és csak arra felhasználható nemzeti őrsereg ? Van-e közös teherviselés és képviselet egyenlőség alapján ? Van-e nemzetnek felelős Nemzeti Bank ? Megvalósul-e az, hogy magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a külföldieket vigyék el tőlünk ? Létrejött-e az unió, vagy is Erdélynek Magyarországgal egyesítése ? Vagy gondoljunk a felvezető mondatra: „Legyen béke, szabadság és egyetértés!” A válaszok egyértelműen adottak: NEM !

Tisztelt Ünneplők !

A nemzet testén Trianonban ejtett, évtizedek óta gennyesedő sebekre, minden állítással ellentétben sajnos egyáltalán nem jelent gyógyírt az Európai Unióhoz történő csatlakozás. Ha az írek, a baszkok, a bretonok, a katalánok, a korzikaiak, vagy a szárdok sorsán nem javított, akkor éppen rajtunk segítene kegyesen az Európai Unió?

A kommunista rendszer összeomlása óta, a nagy közép-kelet-európai újrarendezés számos népnek beteljesítette régi vágyát, a nemzeti önrendelkezést. A Kárpát-medencében őshonos népünk azonban ebből kimaradt, kihagyták, a szükséges revízió fel sem merült. Sajnálatos módon kormányaink ezt nem vetették fel és most sem vetik fel, pedig ez a lappangó, fájdalmat okozó, gennyes seb gyógyulásra vágyik.

A történelem nem ért véget, a nemzet határokon átívelő újraegyesítése mindannyiunk hivatása kell legyen. Ne felejtsük el Deák Ferenc klasszikus gondolatát: ,,(…) amirôl a nemzet önmaga lemondott, annak a visszaszerzése mindig nehéz és kétséges.

A trianoni határok felülvizsgálata, a felvidéki magyarságot mai napig kollektív büntetéssel sújtó benesi dekrétumok eltörlése, és a magyarság erkölcsi és anyagi jóvátétele nélkül jogfosztott és szétszabdalt állapotunk végzetesen rögzül.

Az újraegyesítés nélküli csatlakozás végzetes lehet a kárpátaljai és délvidéki magyar véreink számára is, új vasfüggöny vár rájuk a vízumkényszer és a kishatárforgalom megszűnése miatt. Ha ez valóban megvalósul, akkor megjósolható a pusztulásuk.

Nemrég kényszerházasságnak nevezte egy közszereplő az Európai Unióhoz történő csatlakozást. A hasonlat találó, de kicsit sántít. Valóban úgy tűnik, hogy az Unió senki által nem választott vezetői és a hazai politikai erők előre eldöntötték, hogy mindenáron beléptetik Magyarországot az Unióba. Másrészt viszont ebből a házasságból még csak elválni sem lehet, mert a kilépés lehetőségét nem biztosítják az Unió alapszerződései.

Fontos megértenünk, hogy az Európai Unió nem egyenlő Európával, sőt minden tekintetben ellentétes a demokratikus, toleráns és keresztény európai értékkel, sokkal inkább egy értékhiányos gazdasági prés, amely a nagy nemzetközi vállalatok érdekeit szolgálja.

A nagyvállalatok hatalma ott van az európai bürokraták mögött, akik tulajdonképpen bábjai a globális cégeknek, amelyeknek az az érdeke, hogy a gazdasági hatalmukon keresztül a politikai hatalom is a kezükbe kerüljön. Ez pedig ellentétes az egyéni és kollektív szabadsággal.

Az Európai Unió ma már oly mértékben apró dolgokkal is foglalkozik, hogy félő, hogy egyszerűen mozgásképtelenné válik, mert mindenről dönt. A paprika, az alma és a paradicsom méretétől kezdve a halászhálók lyukának a nagyságáig, a játszótéri hinták láncának hosszáig. Az emberek már keresik a szót rá, hogy mi is ez a formátum. Az Unió mára egy kommunisztikus jellegű, burkolt diktatórikus állammá vált. Vagy mi más lehet az, ahol az emberektől elvesznek minden jogot és az emberi szabadságot korlátozzák ? Az Európai Unió már régen nem szabad államok és népek közössége, hanem egy központosított hatalmi rendszer. A tagállamokban érvényes törvények 60-80 %-a Brüsszelben születik. A szabad és szuverén államok legfontosabb ismertetőjelét – a saját valutát és ezzel az önálló gazdasági politikát – az euro övezetben megszüntetik. Ennek megfelelően az ide tartozó tagállamok elveszítik politikai és gazdasági cselekvőképességüket. A közösségi jog pedig erősebb a nemzeti jognál, felülírja azt.

Mindezért a csatlakozással elveszíthetjük szabad jogalkotásunkat, önrendelkezésünket, a határon kívüli testvéreinket, a termőföldünket, végső soron szabadságunkat – földönfutókká válhatunk saját hazánkban.

A csatlakozásnak igenis van alternatívája: a független, semleges, jóléti Magyarország megteremtése az Európai Gazdasági Térség tagjaként, ehhez már kidolgozott, szakszerű programok állnak rendelkezésre. Sokszor mondják, hogy azért is érdemes csatlakozni, mert akkor részt tudunk venni a döntésekben és ezzel befolyásolni tudjuk azokat.

Olyan ez mintha most azt mondanák, hogy Ecser csatlakozzon Budapesthez, lesz 1 szavazata a 100-ból. Egyúttal azonban mondjon le a saját bevételeiről, saját rendeletalkotási jogáról, majd várja meg, hogy a városházán mennyit kegyeskednek leosztani neki, emellett pályázza meg, nem biztos nyerő eséllyel saját, a város javára átengedett bevételeit. Ha meg a költségvetési hiánya meghaladja a városháza által megadott mércét, eljárást indítanak ellene és komoly bírsággal sújtják. A városból pedig ide telepítik a szemétlerakót és a városi nehéz sorsúakat, hajléktalanokat.

Tisztelt Ecseri Polgárok !

Önökön, a nemzet tagjain a felelősség, hogy ezen a legújabb sorsdöntő szabadságküzdelmen, az ügydöntő népszavazáson megvédik-e legértékesebb kincseinket, szabadságunkat, függetlenségünket és a termőföldünket.

Vannak egy Nemzet életében olyan sorsdöntő pillanatok, amelyeket nem használ ki, lehet, hogy örökre elveszhet annak a lehetőségét, hogy ismét saját sorsunk kovácsa legyünk.

Engedjék meg, hogy emlékezetükbe idézzem gróf Széchenyi István, a legnagyobb magyar egy idevágó gondolatát: „Mindennek megvan bizonyos pillanata, mely ha lepergett, örökre oda van erény s becsület, úgy oda van élet is és minden remény.”

Petőfi Sándor örökérvényű szabadság ópusza, a Nemzeti Dal is ugyanezt üzeni számunkra parancsoló erővel: „Talpra, magyar, hí a haza! Itt az idô, most vagy soha! Rabok legyünk vagy szabadok? Ez a kérdés, válasszatok!”

Önöknek kell viselni a döntés soha el nem évülő felelősségét, az Önök kezében van a haza sorsa. Ha megvédik a nemzet szabadságát, függetlenségét és Kossuth élne, ő biztosan ismét leborulna a nemzet, az Önök nagysága előtt.

Ha jól döntenek, méltán hirdethetjük Szemere Bertalannak, a néhai magyar miniszterelnöknek, a Függetlenségi Nyilatkozat elfogadásakor kimondott boldog szavait: „Eljött az idő, s kimondhatjuk bátran, hogy Magyarország szabad”

Megköszönve szíves figyelmüket egy méltatlanul elfeledett, lánglelkű hazafias költőnk, Ábrányi Emil reménykedő soraival búcsúzom:

„Hányszor harsogták kárörömmel: Vége ! S csak arra szolgált minden veresége, Hogy még kitartóbb, még nagyobb legyen. Ezért hiszem, akármit mondjatok, Hogy a magyar nem vész el s élni fog !”

 

A kör bezárult, a jogállam meghalt Magyarországon.

A kör bezárult, a jogállam meghalt Magyarországon.

- sajtócikk
(Megjelent: 2003. április 23-án a Nemzetőr c. hetilapban)

 

Az Alkotmánybíróság 2003. április 8-án meghozott végzésében visszautasította azokat az indítványokat, amelyek Magyarország EU-csatlakozására vonatkozó népszavazással kapcsolatos Alkotmányt módosító törvény alkotmányossági vizsgálatát kérték. Az Alkotmánybíróság döntésében azt hangsúlyozta, hogy az Alkotmány hatályos szövegének felülvizsgálatára nincs hatásköre. Megállapította továbbá, hogy az uniós csatlakozás ügyében a népszavazás kezdeményezője az Országgyűlés volt, aki ezt azonban alkotmányozó hatalomként tette. Ez a tény kizárta, hogy az Alkotmánybíróság (AB) jogorvoslati jogkörében eljárva vizsgálja a népszavazásra bocsátott kérdést.

A határozat igen tömör és nem tér ki minden beadványban felvetett kérdésre, ahhoz képest, hogy legalább négy kérelem egyesített elbírálásáról volt szó, csak a Magyar Fölvédő Mozgalom (MFM) és a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) kérelme összesen kilenc alkotmányellenességet megalapozó indokot részletezett csaknem 15 oldalon keresztül.

A határozat lényege az, hogy az AB következetesen eddigi gyakorlatához megállapította, hogy az Alkotmány hatályos rendelkezéseinek alkotmányossági felülvizsgálatára nincs hatásköre. Az AB a határozat szerint nem semmisítheti meg az Alkotmány egyetlen rendelkezését sem, ezért ha valamely rendelkezés az Országgyűlés döntése alapján az Alkotmány részévé válik, fogalmilag sem lehet annak alkotmányellenességét megállapítani. Mindez egy durva példával azt jelenti, hogy ha az Országgyűlés az Alkotmányba emelné, hogy hazánk a következő hónaptól az Amerikai Egyesült Államok egyik tagállama lesz, akkor ezt a rendelkezést nem lehet semmilyen alkotmányvédelmi eszközzel támadni.
A MFM-MVSZ beadvány minderre egyébként prófétikusan utalt is az alábbiak szerint, azonban természetesen már akkor hangoztattuk ezen elv tarthatatlanságát:

“Kérelmezők végül jelzik, hogy ismerik, de nem fogadják el a T. Alkotmánybíróság vonatkozó joggyakorlatát, amely különösen a 1260/B/1997. AB határozatban öltött testet. Az Alkotmánybíróság hatásköre kérelmezők álláspontja szerint ugyanis kiterjed az Alkotmányt módosító jogszabály felülvizsgálatára. Az utólagos normakontroll keretében az Abtv. 1. § b. pontja és az Alkotmány 32./A § (1) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság köteles vizsgálni Alkotmányt módosító törvény alkotmányellenességét, ennek hiányában a jogállamiság Alkotmányban deklarált lényege ürülne ki, a jogalkotó minden normakontroll lehetőségétől mentesülne, ami elfogadhatatlan.”

A dolog lényege az, hogy az Alkotmányt módosító, támadott jogszabály (2002. évi LX: tv.) egy törvény, tehát egy jogszabály és nem egy, a maga teljes egészében megalkotott Alkotmány, tehát mint ilyen nem tekinthető önmagában Alkotmánynak. Az AB logikája csak az olyan esetekre állhat meg, amikor az alkotmányozó hatalom külön jogi eljárásban Alkotmányt alkot, ebben az esetben azonban a törvényhozó hatalom által hozott törvény “nyúl bele” az Alkotmányba, az AB-nek éppen erre is tekintettel védenie kellene az Alkotmányt a törvényhozó hatalom politikai háttéralkuk által motivált, önkényes és direkt politikai érdekeket szolgáló fazonírozástól.

Számos államban létezik az ún. alkotmányerejű törvény, amely hivatott az Alkotmány módosítására, ehhez általában speciális eljárásra és legtöbb esetben közvetlen népakarat általi támogatottságra van szükség. Jelen esetben azonban a néphatalmat közvetett formában gyakorló Országgyűlés a néphatalom közvetlen felhatalmazása nélkül “alkotmányozott” erre senki sem hatalmazta fel a parlamenti pártokat.

Számukra adott lett volna a lehetőség arra, hogy az irányadó jogszabályi előírások betartásával rendeljék el a népszavazást, azonban ekkor alá kellett volna vetni a felteendő kérdést a választási eljárásról szóló törvény szerint az Országos Választási Bizottság (OVB) jogi kontrolljának és az OVB döntése bármely választópolgár által jogorvoslattal támadható lett volna. Kifejezetten kitapintható a joggal, egész pontosan az alkotmányozó hatalommal való visszaélés, amellyel ezt a jogállami kontrollt lerúgta magáról az Országgyűlés és egy eleve felülbírálhatatlan, megmásíthatatlan formába ágyazta döntését.

A népszavazás elrendelésének mostani szabályai pedig ennek ellenére – már a meglevő belső ellenmondás okán is – súlyosan alkotmánysértők, kirívóan sértik a jogállamiság és a jogbiztonság elvét, végső soron az Alkotmány 2. § (2) bekezdésében megfogalmazott népszuverenitás elvét.

Az AB határozat egyébként világosan kifejti, hogy az Országgyűlés a népszavazás elrendelése kapcsán (időpont, elrendelési mód, és a maga a kérdés) egyértelműen eltért a hatályos magyar jogszabályok által előírtaktól, hiszen többek között mérlegeléses népszavazás időpontját nem az Országgyűlés, hanem a köztársasági elnök jogosult kitűzni, a kérdést pedig az OVB jogerősen kell hitelesítse.

Az AB határozat szerint emiatt a népszavazási kérdés hitelesítésére nem kerülhetett sor, a választópolgárok nem élhettek az OVB döntése ellen fellebbezéssel, tehát az Országgyűlés kizárta ezzel a megoldással azt, hogy az AB a népszavazási kérdés vizsgálata tárgyában érdemben eljárjon, azaz ténylegesen megvizsgálja a kérdés hatályos jogszabályoknak való megfelelőségét .

Nagyon úgy tűnik, hogy jelen esetben csak az Alkotmány 2. § (3) bekezdésében szabályozott lehetőség marad a jogkereső és Alkotmányt védő polgároknak, eszerint ugyanis: “Senkinek a tevékenysége sem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetőleg kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és egyben köteles fellépni.”

A parlamenti pártok ezen eljárása megtestesíti a hatalom “kvázi” erőszakos gyakorlását és kizárólagos birtoklását, ez ellen pedig mindenkinek nemcsak joga, de kötelessége is fellépni.

Ezek után joggal merül fel a kérdés: ha a közvetett néphatalmat gyakorlók ilyen látványosan bújnak ki a jogállami kontroll alól, akkor a fenti Alkotmányos kötelezettségüket teljesítő polgárok meddig mehetnek el ez ellen való fellépésük során, illetve elvárható-e tőlük a jogállami kontroll betartása ?

Az egész eset meglehetős hasonlóságokat mutat a nemzetközi jog és az Irak elleni agressziót a nemzetközi jog előírásai ellenére folytató USA és szövetségesei viszonyával. Az igazán megdöbbentő az, hogy ugyanakkor egy 2002. december 12-én benyújtott állampolgári népszavazási kezdeményezést (ennek tárgya az volt, hogy még az EU csatlakozásról szóló népszavazás előtt ügydöntő népszavazást tartsanak azért, hogy a Kormány a termőföldet vegye ki a tőke szabad áramlása fejezetből) – amelynek persze végig kellett mennie a választási törvény bonyodalmas szűrőin – az OVB első fokon elutasította azzal, hogy az aláírásgyűjtő íven nincs feltüntetve “az aláírást gyűjtő polgár polgár aláírása” rovat. Ezen első fokú OVB döntést hosszas vajúdás után az AB 2003. április 8-án hozott határozatával annak alaptalansága miatt megsemmisítette és az OVB-t új határozatra kötelezte, csakhogy ezzel a földet védő állampolgári kezdeményezés értelmét vesztette, lévén, hogy az április 12-i népszavazásig még egy új első fokú OVB határozat sem születhet meg.
Mindez azt jelenti, hogy az OVB törvénysértő és megsemmisített elsőfokú határozata érdemben megakadályozta ezt a mindenképpen szoros időhöz kötődő népszavazási kezdeményezést, ezzel pedig a magyar élet egyik kulcsfontosságú sorskérdésében visszavonhatatlanul elszállt az esélye annak, hogy a megvédhető legyen a magyar termőföld a külföldi kézbe kerüléstől. A kör bezárult, a jogállam meghalt. Jelen nyilatkozat nyilvános érdemi, tartalmi csorbítás nélküli közléséhez hozzájárulok.

Budapest, 2003. április 9.

Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd
Európa jogi szakjogász
Iroda: H-1095 Budapest, Gabona u. 10. II. em. 1.
Tel: (36-1) 216-3088, Tel/fax: (36-1) 216-2261, mobil: (36) 20-916-5230
E-mail:drgaudi@drgaudi.hu
http:// www.drgaudi.hu

 

Kettős Fedezékben

Kettős Fedezékben
Ahogy a szakjogász látja
(Megjelent: 2003. augusztus 26-án a Magyar Demokrata c. hetilapban)

 

A kettős állampolgárság kérdését, mint ahogy az elmúlt hetekben láthattuk, hallhattuk, sokan sokféleképpen értelmezik. A Demokrata megkeresett egy Európa jogi szakjogászt, dr. Gaudi-Nagy Tamást, az MVSZ elnökségi tagját, aki a jogi megközelítés és némi nemzetközi kitekintés mellett saját véleményét is megfogalmazta a témáról.

-A kettős állampolgárság kérdése most merült fel először olyan elemi erővel, ahogy azt a Délvidéken látjuk, hiszen vészesen közeleg hazánk csatlakozása az Európai Unióhoz. Elszakadt nemzetrészeink úgy tűnik, végképp kívül rekednek. Ön hogy látja?
-Ez a téma nálunk azért vetődhetett föl egyáltalán, mert Trianonban, majd 1947-ben Párizsban az önrendelkezési jogokat súlyosan sértve történt meg Magyarország szétdarabolása. Akkor az elcsatolt területeken élő magyar embereket döntési helyzet elé állították, hogy válasszák vagy az utódállam állampolgárságát, vagy tartsák meg a magyar állampolgárságot, de akkor egyúttal távozzanak a megszállt területekről. Véleményem szerint az önhibájukon kívül határokon túlra szorult magyarság helyzetének megoldása mindenképp a párizsi békerendszer revíziójával kell történjen. A revízió fogalma azt jelenti, hogy azt felül kell vizsgálni, olyan megoldást kell találni, amely képes rendezni, vagy legalábbis tompítani azokat a feszültségeket, amelyek most, az uniós csatlakozás küszöbén – pontosan a békeszerződések máig ható igazságtalansága miatt – egyre fokozottabban jelentkeznek.
-A revízió szótól sokakat a hideg ráz. Nem szaladtunk messzire?
-Kifejtem, mire gondolok. Nézetem szerint három lehetséges szintje van a kérdésnek. Az első szint, amikor a megcsonkított ország próbál valamit tenni az elszakított területeken élő nemzetrészekért, de saját költségvetésből. Ennek egyik módja a kedvezménytörvény, amely egy viszonylag alacsony szintű, inkább gesztus értékű kifejezése az anyaország szándékainak. A másik, amit szintén a magyar állam tehet, hogy kettős állampolgárságot biztosít az elszakított területeken élő magyar polgároknak. De ez is csak szűkös megoldásnak tekinthető, hiszen ez ma gyakorlatilag csak útlevelet jelent, vagyis a szabad utazást, ami persze nem kis dolog a schengeni határral létében fenyegetett kárpátaljai és délvidéki magyarságnak. A magyar állammal szembeni egyéb jogok, pl. a társadalombiztosítási ellátásban való részesülés vagy a választási jog jelenleg nem gyakorolhatók automatikusan a kettős állampolgárság elnyerésével. Az igazi megoldások síkja az már az a szint, amikor helyben kell az utódállamnak saját költségvetéséből biztosítania az alapvető egyéni és kollektív jogokat a területén rekedt nemzeti közösségnek. Jó példa erre a finnországi svédek modellje, ahol a közel hatszázezer fős svéd kisebbség társnemzeti szinten él: hivatalos nyelv a svéd, az oktatási rendszer – óvódától egyetemig – svéd nyelven és állami támogatással működik. A harmadik megoldási szintje ennek a kérdéskörnek az önrendelkezési jog talaján vetődhet fel, mégpedig tárgyalásokat és népszavazásokat, szükséges esetben lakosságcseréket követő békés határmódosítás keretén belül.
-Egyelőre még a kettős állampolgárság is csak álom, nem gondolja?
-Azt látom ebben az egész folyamatban, ami indult a kedvezménytörvénnyel és most folytatódik a kettős állampolgárság felvetésével, hogy egy bátortalan, de fontos lépegetés kezdődött a probléma tényleges megoldása felé. A kettős állampolgárság szükséges, de nem elégséges. Meggyőződésem szerint közel kielégítő megoldás a dél-tiroli-típusú területi autonómia lehet, ahol például a köztisztségek betöltésénél az etnikai arányosság elvét alkalmazzák.
-A jelek szerint nem igazán elégedett a magyar diplomácia eddigi eredményeivel…
-Az a problémám a magyar külpolitikával, hogy defenzív gondolkodásmód jellemzi. Ha tesz is egy-egy bátortalan, szerény lépést, fél annak visszhangjától, fél a véleményektől, nem meri ütköztetni saját álláspontját, már, ha van neki. Eleve olyan alacsonyra teszi föl a lécet ez a politika, hogy a végén már tényleg nem marad semmi.
-Ha Ön külügyér lenne, hogyan csinálná?
-Fordított sorrendben kellene kezelni a dolgokat. Ha az ember tárgyalásba kezd egy ellenérdekelt féllel, nagyon magyas követelményeket kell megfogalmazni, és mondjuk először az egész békerendszer revízióját kellene fölvetni, természetesen nem kardcsörgető irredentizmus formájában, hanem reális, dokumentált demográfiai adatokkal, szociográfiai kimutatásokkal, gazdasági számításokkal és nemzetközi jogi érveléssel megalapozott formában. Ebből nyilván kialakulna egy nemzetközi diskurzus, melynek nyomán különböző megoldási modellek jöhetnének szóba. Erre jó példa Ausztria több évtizedes határozott kiállása a nemzetközi porondon a dél-tiroli német ajkú közösségért, amely végül eredményre vezetett. Öröm látni, hogy Székelyföldön formálódik a Székely Nemzeti Tanács, amely határozottan zászlajára tűzte a regionális autonómia gondolatát, ami teljesen eukonform modell. Az Európai Unióban ehhez hasonló regionális keretek között működnek az egyes államokon belüli egységek. S ahol meg esetleg nincs egybefüggő nagy számú magyarság, de mégis él egy jelntős számú kisebbség – pl. Kolozsváron -, ott pedig egy erőteljes személyi és kulturális autonómia lehet a megoldás. Az Európa Tanács által nemrég, a Gross-jelentés alapján elfogadott határozat is ebbe az irányba mutat, csak erről mindenki hallgat.
-Szlovákiában még a kedvezménytörvényről sem akarnak tudomást venni.
-Természetes, hogy az utódállamok nem nézik jó szemmel, amikor az anyaország saját forrásaiból probál valamit tenni a határain túlra szorultakért. Ezen nincs mit csodálkozni. Inkább azon érdemes elgondolkodni, hogy az európai államok többségében lényegében ugyanezek a szőnyeg alá söpört és rendezetlen kisebbségi problémák vannak napirenden. Ezért nem tapsol az EU olyan lelkesen ennek az egész ügynek. Láthatóan minden jelentősebb állam hasonló gondokkal küzd: Spanyolország már amúgy is egy széttöredezett állam, Franciaországnak ott vannak a baszkok, az okszitánok vagy a korzikaiak, és Belgium is csak formálisan tekinthető egy államnak a flamand-vallon ellentét miatt.
-Akkor érthető és felmenthető a magyar külpolitika hozzáállása?
-Semmiképp! Most arra hivatkoznak a kettős állampolgárság kapcsán, hogy ez az európai gyakorlattól teljesen idegen megoldás, úgyis már micsoda bírálatokat kaptunk a kedvezménytörvénnyel kapcsolatosan, ez rettenetes dolog, hogy ilyet egyáltalán fölvet valaki. Ezzel szemben azt kell látni, hogy a kettős állampolgárság intézménye teljesen bevett és létező intézmény, nemcsak Európában, hanem a világ más pontjain is. Kanadától kezdve az Amerikai Egyesült Államokon át rengeteg állam ismeri, Európából pedig említhetném az Egyesült Királyságot, Spanyolországot, Franciaországot, Németországot, Olaszországot vagy Máltát, ahol nemrég vezették be. Gyakran hivatkoznak egy 1997-es európa tanácsi egyezményre, amely úgymond tiltja az etnikai alapon történő állampolgársághoz jutást. Ez egy önkéntesen vállalt egyezmény, amely egyébként három hónapos felmondással felbontható. Fel kell ütni ennek az egyezménynek azt a részét, amely fenntartás fűzését teszi lehetővé, vagy akár az egyezménytől való elállást is engedi. A jogalkotás ebben az ügyben eszköz, ami végre tudja hajtani azt, amit a politika elgondolt. Elsődleges lenne tehát az össznemzeti érdekeket figyelembe vevő politikai akarat.
-Románia és Moldávia estében ez már gyakorlat, hiszen a moldáviai románok minden további nélkül, sőt kifejezetten etnikai alapon kapnak román állampolgárságot. Ha ilyen egyszerű, nálunk miért ne működne?
-A hatályos román jogszabályok olyan rendelkezést iktattak be az állampolgárság fogalomkörébe , hogy az 1989 előtt önhibájukon kívül állampolgárságukat vesztett román nemzetiségű emberek és azok leszármazói minden különösebb eljárási probléma nélkül vehetik fel a román állampolgárságot. Esetünkben tulajdonképpen arról lenne szó, hogy a határontúli magyarokat úgy kellene tekinteni, mint akik önhibájukon kívül fosztódtak meg állampolgárságuktól. Mert így is van! Elvileg itt valamit elvettek, ezt most elvileg ők visszakaphatnák. Hangsúlyozom: ez csak egy jogszabálymódosítás kérdése!
-Nézzük végig a környező országokat: hol lehetséges és hol nem a kettős állampolgárság?
-Szerbia-Montenegro estében nemcsak, hogy elvi lehetőség van, de kifejezett felajánlkozást nyújtottak erre vonatkozóan. Ha ők komromisszumkészséget mutatnak, és nem gördítenek akadályt – egyébként sincs akadály, hiszen a Szerbiában élő horvátok tömegei már rendelkeznek kettős állampolgársággal -, tárgyalás kérdése a dolog. Zsivkovics és a délvidéki magyar pártok ill. szervezetek feldobták a labdát, csak le kell ütni. Románia vonatkozásában sincs gond, mert a román szabályok biztosítják a kettős állampolgárságot, azzal viszont, hogy a közéletben egyes állami tisztségek betöltésénél a legutóbbi időkig kizáró ok volt. Szlovákiával sincs gond, hiszen velünk együtt válnak az Unió tagjává 2004-ben. Ukrajna esetében más a helyzet. Ugyanis az ukrán állampolgársági törvény nem teszi lehetővé a kettős állampolgárságot, de nem is zárja ki. Egy olyan cikkelyt tartalmaz, ami azt mondja, hogy kétoldalú megállapodásokkal az ukrán állam ezen bármikor változtathat. Nyilvánvalóan ezt fel lehet, és fel kell vetni. Le kell ülni tárgyalóasztalhoz, itt a kedvező alkalom: a vízum bevezetése a schengeni határ miatt.
-Adható állampolgárság kollektíve a határon túli magyarságnak? Hogy néz ez ki jogilag?
-A probléma elkenése csupán, hogy kollektíve vagy egyénileg adjuk meg nekik a magyar állampolgárságot. Való igaz, hogy technikailag minden állampolgársági ügy egyedi ügy. Kovács László arra hivatkozik, hogy ezt nem lehet egyben megadni, de nem is erről van szó. A kérdés ilyetén megközelítése nyilvánvaló csúsztatás. Egyébként magyar állampolgárságú felmenővel szerintem a határon túliak döntő többsége rendelkezik, tehát kíváló kritérium van itt nekünk az alkalmasság megállapítására, nem kell sokat keresgélni.
-Az örökké kifogást keresők a kettős állampolgárság megadásának negatív hatásaival is riogatnak, a tömeges áttelepüléstől tartanak. Ön hogy látja?
-Természetesen a következményeket is meg kell vizsgálni, az állampolgársági kötelék felhasználásával nyilván sokkal könnyebb elhagyni a szülőföldet. Azonban valószínűbb – és a délvidéki hírek is ezt erősítik meg – a megtartó, helyben maradásra bíró hatás. Az EU-ra való állandó hivatkozás pedig kibúvó. Az EU hatályos szabályozása nem tiltja, nem foglalkozik a kérdéssel, nincs erre vonatkozó normája. Aki tehát Brüsszelre mutogat, vagy felkészületlen, vagy készakarva tájékoztatja félre a közvéleményt. A cél-eszköz rendszer felborulását látjuk, amikor a nemzetközi jogi eszközöket egyfajta gúzsba kötő, elérendő célként értelmezzük, ahelyett, hogy saját érdekeinket nézve próbálnánk olyan jogi eszközökkel élni, amelyekkel egy újabb, jelentős segítséget lehetne adni a határon túli magyarságnak. Fel kell hagyni végre ezzel a defenzív típusú felfogással, és erőteljesebben kell képviselni – az EU-ban és bárhol – nemzeti érdekeinket. Ez a legfontosabb!
Kántor Yvette

 

Újraéledt rendőrállami idők- a jog eszközével visszavert támadás a magyar zászló ellen

 

Újraéledt rendőrállami idők- a jog eszközével visszavert támadás a magyar zászló ellen

- sajtócikk
(Megjelent: 2003. október 15-én az Új Idők c. kéthetilapban)
A csepeli Kvassay-hídnál 2003. október 2-án reggel néhány békés magyar állampolgár találkozott, hogy együtt sétáljanak a Medgyessy-kormány által halálra ítélt csepeli kórházhoz. Ez a polgárok milliói által tanúsítottakéhoz hasonló jellegű, jogszabályt nem sértő cselekmény első perctől kezdve a rendőrség felfokozott érdeklődését váltotta ki. Folyamatos rendőri zaklatást követően végül 10 személy vettek őrizetbe és állítottak gyorsított eljárással a Csepeli Bíróság elé 2003. október 3-án.

A 10 személyből 5 személy védelmét Grespik László ügyvéd kollégám, 4 személy védelmét pedig jómagam láttam el. Az általam képviselt védencek között volt Kőszegi M. László operatőr és Kiss Judit segédoperatőr, akik az interneten elérhető (www. hungariatv.hu) Hungária Televízió forgatócsoportjaként voltak a helyszínen és a sajtótörvény szerinti védelem alá tartozó tudósítói munkát végeztek. Annak ellenére, hogy egyértelműen és többször igazolták sajtómunkásként magukat, a személyesen intézkedő Hamar Károly alezredes ellentmondást nem tűrően őket is előállította, majd őrizetbe vétette őket.

Az eljárás alá vontakkal szemben a szabálysértési törvény 142. § (1) c. pontja szerinti szabálysértés elkövetése miatt elzárás kiszabását kérték a rendőrség képviselői:
” Aki közterületen, nyilvános helyen vagy sportrendezvényen rendzavarás esetén a hatóság vagy az eljáró hivatalos személy intézkedésével szemben engedetlenséget tanúsít, elzárással vagy százötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.”
Az elzárás maximális időtartama 60 nap lehetett volna.

A védői munkát már az esemény napjának estéjén elkezdtük. Én azonnal a csepeli rendőrkapitányságra mentem, Grespik Lászlóval telefonon folyamatosan tartottam a kapcsolatot. A csepeli rendőrkapitányságon megdöbbentő hangulataláfestő elemként, az időutazás jeleként a kapitányság aulájában egy egész falat betöltő műremek fogadott: a “Minden hatalom a dolgozó népé” felirat alatt egy kb. 1 méter átmérőjű, vörös csillagos Kádár címer, alatta pedig az Országgyűlés épülete tetején a az elmaradhatatlan vörös csillaggal, a fő alakok pedig büszke traktorosok – egyszerre két tiltott önkényuralmi jelkép a közrend védelmét ellátni hivatott rendőri szerv épületében – információim szerint a művet a 2002-es választások előtt kb. fél évvel tárták fel ismét a “közönség” számára.

Az általam képviselt eljárás alá vontak kihallgatásánál jelen voltam, és ezzel sikerült megakadályozni azt, hogy a reggel kilenc órakor előállított, addigra már teljesen elfásult, kiéhezett és összezavart védencek a teljesen indokolatlanul csak az este kilenc körül kezdődő és kb. éjfélig tartó kihallgatások során önmagukra vagy társaikra esetlegesen félreérthető vallomást tegyenek. A tárgyaláson egyértelműen kiderült, hogy a védőválasztás lehetőségére néhányuk esetében előzetesen fel sem hívták a figyelmüket, illetve akinek fel is hívták a figyelmet, a vallomások egy kivételével védő nélkül kezdődtek meg.

A Hungária TV lefoglalt kameráját és az eseményeket végig rögzítő videofelvételt határozott követelésem nyomán kiadták részemre, amelyet másnap hajnalban megtekinthettem. Ebből azonnal egyértelművé vált, hogy az egész ügy egy elhibázott, alaptalan, megfélelmítést célzó eljárás, amely az első pillanatától kezdve jogellenes volt. Nyilvánvaló, hogy “operatív” módon ráálltak az érintettek egy részére, akik kétségkívül nem minősülnek a jelenlegi rezsim szimpatizánsainak, többükkel szemben már korábban is felléptek a tavalyi hídlezárásos események kapcsán.

Számunkra az volt a feladat, hogy bizonyítsuk a valóságot: nem volt a helyszínen rendzavarás, továbbá nem volt olyan hatósági intézkedés, amelynek bárki ellenszegült volna.

Ennek kérdéseinkkel, szembesítési indítványainkkal és minden más eljárási eszközzel igyekeztünk eleget tenni Grespik Lászlóval, ez pedig sikerült is, egymás munkáját mindenben támogatva.

Kiütéses 10:0-ás győzelmet értünk el, az eljárást megszüntető végzés szerint egyik eljárás alá vont esetében sem volt megállapítható a kihívóan közösségellenes magatartás és a hatósági intézkedésnek való ellenszegülés.

A rendőr tanúk elképesztő módon, szolgaian ismételgették a meglehetősen betanítás ízű mondatokat arról, hogy az eljárás alá vontak szerintük demonstráltak, akadályozták a járdáról a főút és az akkortájt lényegében üres AGIP kút forgalmát, majd pedig kétszeri felszólítás ellenére sem távoztak a helyszínről. Arra a kérdésre miért tekintették demonstrációnak békés polgárok két-három fős csoportjainak járdán történő sétáját, többségében úgy nyilatkoztak, hogy az egységes öltözet, a magyar zászló használata, illetve az ügy összes egyéb körülménye keltette bennük ezt a képzetet. Erre felállíttattuk az eljárás alá vont tíz személyt, akik tarka öltözete hangos nevetést váltott ki a jelenlevő lelkes mintegy 40 fős hallgatóságból az állítás eleven cáfolataként.

Az egyik intézkedő rendőrnő egyenesen megmondta, hogy a reggeli eligazításkor közölték velük, hogy nekik fel kell lépniük egy csoport ellen, akik a Kvassay-híd lezárására készülnek, így miután a hidat békén hagyva megjelentek védenceink a híd csepeli oldalán a sziget belseje felé tartva, a felajzott rendőrök annak ellenére, hogy az eljárás alá vontak még egy ellenséges pillantást sem vetettek a hídra bevetésre lendültek. Mindez a kádári rendőrállami idők reflexeit idézi, nyilvánvaló, hogy az utasítás igen magasról jött. Az intézkedést elrettentő üzenetnek szánták mindazokkal szemben, akik számára nem kívánatos az ország szekerének iránya.

A tárgyalás végére hagytam csattanóként a videofelvételt, amely elemi erővel cáfolta a rendőrség állásponját és szerintem eldöntötte az ügyet. A rendőrség képviselője azzal az érvvel tiltakozott a levetítés ellen, hogy a felvétel elfogult (sic!), mivel azt az egyik eljárás alá vont rögzítette. A mindvégig elfogulatlanul, korrekten és szakmai szabályokat betartva működő bírót, dr. Pitz Tibort azonban ezt az abszurd és komolytalan álláspont nem zavarta meg (a valóság, amelyet a kamera rögzít egy és oszthatatlan) és természetesen engedélyezte a döntő bizonyíték lejátszását.

Ebből minden kiderült és a felvétel mindenkit – köztük a bírót is – letaglózott. Ténylegesen arról volt szó, hogy tíznél alig többen egymástól leszakadva, a járdán a szabályokat betartva sétáltak a csepeli Weiss Manfréd Kórház felé, hogy ott tájékozódjanak a kórház tervezett bezárás miatt kialakult helyzetől. Egyiküknél a pár perccel korábban éppen a rendőri átvizsgálás miatt kibontatott rudas magyar zászló volt a vállán átvetve. Ez a jelenség elég volt ahhoz, hogy őket néhány száz méteren belül többször igazoltassák, majd mindezt be nem jelentett demonstrációnak tekintsék és távozásra szólítsák fel őket, amelynek ők szerettek volna eleget tenni. Ebben éppen az útjukat gyűrűszerűen elálló rendőrök és Hamar Károly alezredes akadályozta meg őket azzal, hogy visszahívta őket, a zászló bevonását követelte tőlük, majd miután az egyikük közölte, hogy egy nemzeti jelképpel a kezükben szerintük lehet békésen sétálni a járdán, ezért Sárközi Gyulát megbilincselve, a többieket pedig erőteljes kézrátétellel bependerítették a rendőrségi rabomobilba.

A felvétel megdöbbentő erővel cáfolta az intézkedő rendőrök azon állítását, hogy azért alkalmaztak bilincset Sárközi Gyulával szemben, mert támadólag lépett fel. Ezzel szemben jól látható, hogy a zászló bevonására irányuló jogellenes és elfogadhatatlan felszólításra adott válasz váltott ki minden ok nélkül azonnali bilincselést, szó sem volt semmilyen támadási veszélyről.

Figyelemre méltó, hogy a Büntető Törvénykönyv 269/A §-a az alábbiak szerint szól:
269/A. § Aki nagy nyilvánosság előtt a Magyar Köztársaság himnuszát, zászlaját vagy címerét sértő vagy lealacsonyító kifejezést használ, vagy más ilyen cselekményt követ el, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.

A zászló durva kitépése a tartó kézből és annak “véres rongyként” történő behajítása a rendőrségi szállítóautóba megítélésem szerint ilyen nagy nyilvánosság előtti (az esemény a csepeli gyorsforgalmi út pesti oldal felé tartó forgalmas részén zajlott) lealacsonyító egyéb cselekménynek minősülhet a nemzeti lobogóval szemben. A kádári “igazságszolgáltatás” a vörös zászlóval szembeni, jellegében hasonló cselekményt már igen súlyos büntetéssel sújtott, ideje lenne komolyan venni a nemzeti jelképeink védelmét szolgáló büntetőjogi eszközöket.

Kőszegi M. László sajtótörténeti jelentőségű felvételei tökéletesen megörökítették, hogy miképpen fordul hozzá agresszívan az intézkedő rendőr, utasítja el a felmutatott sajtóigazolványt, majd pedig miután nem elégedett meg ezzel és László azon kijelentésével, hogy ő egy munkáját végző újságíró erőteljesen beparancsolja a rendőrségi szállítóautóba.

A személyesen intézkedő alezredes a tárgyaláson feltett kérdésemre, amely szerint tudta-e, hogy a sajtómunkát végző újságírót hivatása gyakorlása során a közérdekű bejelentést, illetőleg javaslatot tevő védelmére vonatkozó jogszabályokban meghatározott védelem illeti meg, azt válaszolta: most már tudja. No comment.

A közel 40 oldalas tárgyalási jegyzőkönyvből még számos megdöbbentő részlet mazsolázható ki. Többek között például az, hogy az egyik rendőr kérdésemre azt mondta, hogy ha a csoport a Medgyessy kormányt éltette volna, akkor velük együtt éljenez, majd a rendőri képviselők mentő beszólására úgy pontosította magát, hogy azt hallgatólag tudomásul vette volna. Ehhez sem kell kommentár.

Röviden ennyi a szakmai összefoglalása a lezajlott eseményeknek. Az ügy sajtót és emberi jogokat ért vonatkozásai miatt feltétlenül indokolt annak a nemzetközi sajtó és emberi jogi szervezetekhez való kijuttatása (Freedom House, Amnesty International, Journalists sans
frontier, stb.), illetve hazai közvélemény figyelmének felhívása. A Hír Tv korrekten beszámolt az esetről, de a sajtó többsége láthatóan agyonhallgatja ezt a kirívó rendőri jogsértést és fiaskót.

Ez a jogellenes intézkedés alapjaiban támadta az alkotmány által biztosított demokratikus alapjogokat, elrettentőnek szánt hatása szerencsére a helyes bírói döntés miatt nem érvényesülhetett. A Hungária Televízió forgatócsoportját ért jogsértő intézkedés az alkotmány 61. § (2) bekezdése által biztosított és védett sajtószabadságot sértette. A sajtótörvény egyértelműen rögzíti, hogy a sajtó feladata – a hírközlés más eszközeivel összhangban – a hiteles, pontos és gyors tájékoztatásról való gondoskodás, továbbá azt, hogy az újságíró hivatása gyakorlása során a tényeket, eseményeket, a maguk teljességében köteles ismertetni. A forgatócsoportot ezen munka során vonták intézkedés alá, sárba tiporva az alkotmányban és sajtótörvényben védett sajtószabadságot.
A lezajlott események egyúttal tökéletesen bemutatják a jelenlegi magyar közállapotokat, és önmagukért beszélve minősítik a jelenlegi kormány működését, illetve igazolják a Kereszténydemokrata Internacionálé idén nyáron hazánkkal kapcsolatos állásfoglalásának helyességét. Érdemes átgondolni, hogy ha mindez az előző négy évben mondjuk a TV2 tudósítóját éri, akkor milyen gőzhengert indított volna be az akkori ellenzék és médiacsatlósai.
Az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló Római Egyezmény 5. cikkét súlyosan megsértette az összes eljárás alá vont személy őrizetbe vétele. A szabadsághoz és biztonsághoz való jogot garantáló 5 cikk szerint ugyanis mindenkinek joga van a szabadságra és a személyi biztonságra. Szabadságától senkit sem lehet megfosztani, kivéve egyes konkrét eseteket és a törvényben meghatározott eljárás útján. Mivel az ügyben a szabálysértési felelősségét senkinek nem állapították meg, ezért egyik kivételes eset sem áll fenn. Az 5.5 cikk szerint mindenkinek, aki az 5. cikk rendelkezéseinek megsértésével végrehajtott letartóztatás vagy őrizetbe vétel áldozata, joga van kártalanításra.
Az eljárás alá vontak kártalanítási igényeit mind belföldön, mind Strasbourgban érvényesíteni fogjuk. Az eset tanulságait pedig mindenkinek le kell vonnia, különösen a rendőrségnek és a rendőrséget irányító kormányzatnak.

 

Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd
Európa jogi szakjogász
Iroda: H-1095 Budapest, Gabona u. 10. II. em. 1.
Tel: (36-1) 216-3088, Tel/fax: (36-1) 216-2261, mobil: (36) 20-916-5230
E-mail: drgaudi@drgaudi.hu
http:// www.drgaudi.hu

Dr. Gaudi-Nagy Tamás
ügyvéd, európai jogi szakjogász

 

 

Ki lesz az a 24 képviselő, aki az EU-ban képviseli hazánkat?

Ki lesz az a 24 képviselő, aki az EU-ban képviseli hazánkat?
- rádióinterjú
(Elhangzott: 2003. november 23-án a Magyar Rádió, Kossuth adón sugárzott Vasárnapi Újság című műsorában)
– Magyarországon csak pártok indulhatnak az uniós parlamenti képviselők megválasztásakor. Hogyan van ez az Európai Unió országaiban? Gaudi Nagy Tamás ügyvéd, Európa-jogi szakjogász.

 

Gaudi Nagy Tamás:– A magyar Európa-parlamenti választásokról szóló törvényjavaslat egyértelműen egy megszorítást tartalmaz az általános európai normához képest. Hiszen szűkíti a választás és az indulás lehetőségét azzal, amikor kimondja azt, hogy csak és kizárólag pártok állíthatnak listát. Húszezer aláírást kell minden egyes listának elérnie ahhoz, hogy egyáltalán indulhasson. Nem vehet részt, aki nem tagja egy pártnak, vagy legalábbis nem véteti föl magát egy párt listájára, ami nyilván az önállóság, a függetlenség feladását jelenti. Az aktív választójog meg ott sérül, hogy a választópolgárok nem voksolhatnak olyan személyre, akik párton kívüli körből a társadalom nagyobb köreit, és pártokon felülálló szempontok alapján kívánják képviselni. Tehát ez mind a két elemét tekintve súlyosan korlátozza a választójogot, és ezt az alapelvet sérti ez a törvényjavaslat.

– Sem magát függetlennek mondó személy nem indulhat a választásokon, sem mondjuk egy zöld mozgalom képviselője. És ebből az is adódik, hogy nem indulhatnak azok, akik az Európai Uniót ellenző mozgalmak tagjai – illetve ha nem is ellenzők, csak esetleg euroszkeptikusak. Ki fogja képviselni az Európai Unióban ezeket a személyeket, szervezeteket, mozgalmakat?

– Senki. Hiszen láthattuk, hogy a csatlakozásról szóló népszavazási kampányban a jelenlegi parlamenti pártok egyhangúan támogatták a csatlakozás kérdéskörét, a választópolgárok többsége kizáródik a képviseletből, hiszen egy körülbelül hárommillió szavazatot magáénak tudó része a választópolgároknak képviseletet fog kapni, a többség viszont nem. Az agrárképviseleteket emelném ki. Egy agrár-érdekképviseleti szervezet nem indulhat ezen a választáson, és nem lehet ott az Európai Parlamentben amikor azokat a költségvetési döntéseket hozzák, melyek érintik, vagy amikor jövőjét határozzák meg teljes termelőrétegeknek. Példákat tudok mondani arra, hogy számos európai uniós tagállamban igenis ott ülnek nemzeti képviselőként azok, akik nagyon kemény kritikusai, sőt, mi több, ellenzői is az Európai Unió jelenlegi működésének. Vagy még a jövőbeli tervezett változtatásoknak is. Például tizenhat dán képviselő ül az Európai Parlamentben. Abból négy nemcsak hogy nem párttag, de olyan mozgalom tagja – az egyik úgynevezett Júniusi Mozgalom, amelyik már 1992-ben jött létre, a maastrichti szerződéssel kapcsolatos népszavazás lendülete hozta őket életre; a másik pedig még érdekesebb, a Népmozgalom az Európai Unió Ellen nevezetű mozgalom, amely 1972-ben alakult, a dán uniós csatlakozás időpontjában – melyek onnét kezdve vívják küzdelmüket a dán nemzeti érdekekért, amelyet ők az Európai Unión kívül és más együttműködési formákban képzelnek el.

– A Jobbik Magyarországért Mozgalom, amely időközben már párttá alakult, azt mondja, hogy ők nem Európa-ellenesek, hanem Európai Unió-ellenesek. Úgy látszik, hogy a társadalomban nagyon sokan osztják ezt a nézetet. Ezért logikusnak tűnik, hogy az ilyen típusú, vagy a valamit aggályosnak tartó szervezetek is bekerüljenek. Mi az oka annak, hogy Magyarországon ennyire mereven csak a pártokat választották?

– Azt a szomorú folyamatot látom megvalósulni, hogy a jelenlegi parlamenti pártok, inkább nyilván a kormánypártok, hiszen ők készítették elő a törvénytervezetet, abszolút mértékben figyelmen kívül hagyják az európai uniós csatlakozásról szóló népszavazáson megnyilvánult erőviszonyokat. Ahol választópolgárok többsége nem mondott igent az európai uniós csatlakozásra. Ezen milliók érdekképviseletével a kormánypártok, és úgy tűnik, hogy az ellenzéki pártok sem igazából foglalkoznak. Baszk képviselő is ül az Európai Parlamentben. Vagy létezik egy olyan angol párt, amely kifejezetten csak az európai uniós parlamenti választásokon indul, egy konzervatív irányultságú párt. Vagy éppúgy a francia Nemzeti Front képviselői is ott ülnek az Európai Parlamentben, és nagyon markánsan és következetesen képviselik a francia nemzeti érdekeket. Ez itt nem fog megvalósulni, nem látunk erre semmilyen garanciát. Be fognak tagozódni ezek a pártok a nagy pártfrakciókba, Európai Néppárt, illetve a szocialista megfelelője… És ott a háttérbe szorulás veszélye fenyegeti a nemzeti érdekek képviseletét. Sokkal ésszerűbb lenne a kisebb nemzetek, vagy pedig az öntudatosabb nemzetek összefogása a nemzetek Európájáért, hiszen alapvetően erről van szó, az euroszkeptikusok is így gondolják, hogy itt egy tömbösített, föderatív Európa helyett a nemzetek Európájáról, vagy a demokráciák Európájáról lenne szó. Hadd emeljem ki például egyik legkitűnőbb képviselőjét ennek a mozgalomnak, Jens Petere Bonde dán képviselőt, aki a Júniusi Mozgalom képviselője, több könyvtárnyi irodalmat írt és publikált erről a témáról. Ők fogalmazták meg azt a bizonyos koppenhágai deklarációt tavaly decemberben, amelynek a lényege az, hogy a globális gazdasági érdekcsoportok fojtogató szorítása helyett a nemzetek olyan egymás mellett élését kell megkonstruálni, amelyben a hatékonyság érdekében nem szorulhat háttérbe az adott államok nemzeti érdekeinek képviselete.

– Kis pártok vagy szervezetek képviselőinek csak akkor van bejutási esélye, akár az Unión belül is, hogyha nincs százalékos küszöb. Az Unió országaiban meghatároznak-e négy vagy öt százalékos bejutási küszöböt vagy nem?

– Eltérő a gyakorlat. Egy biztos, hogy a listaállításhoz aláírások szükségesek. Ha népszavazási mozgalomban megerősödött társadalmi mozgalmak komolyan odaállnak az ügy mellé, akkor biztos annyit össze tudnának gyűjteni. Megfosztják ezeket a szervezeteket az indulás lehetőségétől. Az egész rendszert úgy találták ki, hogy ebből kiszoruljanak az Európai Unióról másként gondolkodók, ez pedig alapvető demokratikus alapelveket is sért természetesen amellett, hogy választójogot is sért. A magyar alkotmány rendelkezésével ellentétes, amely deklarálja az általános és közvetlen választójogot.

– Huszonnégy magyar képviselő kerül be az Európai Parlamentbe a több mint hatszáz képviselő közé. Ez a huszonnégy magyar képviselő akár összefogva, akár mindegyik a saját nagy frakciójában meg tudja-e oldani azokat a magyar ügyeket, amelyeket mi itthon nem tudtunk megoldani?

– Legyünk jóhiszeműek és vélelmezzük azt azért, hogy aki indul egy ilyen európai parlamenti választáson, azért az komolyan gondolja, hogy nemzeti érdekeket próbál képviselni. De én erre mégiscsak azt kell mondjam, hogy elvileg sem adott ennek a lehetősége. Tehát még a legjobb szándékkal induló huszonnégy magyar képviselő sem képezhet olyan erőt, hogy ezzel érdemben befolyásolja az ügyek menetét. És hangsúlyozom, az Európai Parlament döntési jogkörei nem olyan tágak még, mint egy nemzeti parlament hatásköre. Például pont a mezőgazdasági költségvetés témaköreiben, igenis például a Bizottság és az Európai Tanács bír döntő hatáskörökkel. Lényegében itt a központosítás irányai mutatkoznak. Nagyon szűkek a lehetőségek. Ezt hangsúlyozták a csatlakozással kapcsolatban is a szkeptikus gondolkodók. És gyakorlatban pedig azért nem várható ettől eredmény, mert itt valóban csak az Európai Unióval kapcsolatban támogatást megfogalmazó pártok fognak vélhetően mandátumhoz jutni, és ebből fakadóan központosítottabb, globálisabb szempontok érvényesülnek elsősorban.
Mangel Gyöngyi

Magyarország 2003: szétverik a tüntetést!

Magyarország 2003: szétverik a tüntetést!
A december 1-jei gesztenyéskerti jogellenesen feloszlatott tüntetés krónikája
- sajtócikk
(Megjelent: 2003. december 10-én a Nemzetőr c. hetilapban)

A december 1-jei gesztenyéskerti jogellenesen feloszlatott tüntetés krónikája

December elsején hétfőn este, a gyalázatos koccintás évfordulóján Budapesten a Gesztenyéskertben magyar polgárok gyűltek össze, hogy kifejezzék megbotránkozásukat és elítélő véleményüket Medgyessy Péter egész magyar nemzetet megalázó tavalyi tette miatt.

Minden a bejelentés szerint békésen és nyugodtan alakult volna, ha a rendőrség nem lép közbe a kádári időket idéző vehemenciával és agresszivitással a résztvevőkkel és a békés nézelődő járókelőkkel szemben.
A mindeddig nyugodt és passzív tömeg erre a teljesen értelmetlen és jogellenes fellépésre érthető felháborodással reagált, de a túlerő győzött és 51 embert – köztük közelben ácsorgó járókelőket, gyermekeket – megfogtak és előállítottak a XII. kerületi rendőrkapitányságra. Elsőként Kocsis Imrét, a Lelkiismeret’88 Csoport elnökét, a demonstráció szervezőjét emelték ki a rendőrségi menetoszlop által a Csörsz utca felé préselt csoportból, Imrét az általa kezelt hangosító berendezés mellől rántották el, majd – bár nem állt ellen – megbilincselve tuszkolták a rabszállítóba.
Nagyjából ezt követő néhány perccel hívott fel Kocsis Imre, aki közölte, hogy őt elrabolták az utcáról a kommandósok, megakadályozva őt és társait abban, hogy a bejelentett és be nem tiltott rendezvényeiket megtartsák. Azonnal közöltem vele, hogy ez bizony ismét a “hídi tényállás”, azaz az elfogott személyekkel szemben rendzavarás szabálysértésének gyanúja miatt fognak eljárást indítani.
A következő hívást már a XII. kerületi rendőrkapitányság Maros utcai épületének folyosójáról kaptam, a háttérből tisztán hallatszott ekkor a fogságba esettek kórusa: Engedjenek ki ! Engedjenek ki ! Rozgics Mária beszámolt arról is, hogy két kiskorút is bezsuppoltak, dacára annak, hogy ők sem adtak rá semmi okot és elengedésüket megtagadták, mert a 14. életévet betöltötték (a kislány csupán 1 hónappal).
Ekkora már forró dróton voltam dr. Grespik László és dr. Zétényi Zsolt ügyvéd kollégáimmal és egyöntetűen arra az álláspontra jutottunk, hogy a rendőrség túllépte a jogszerűség határát, azonban az előállítottak nagy száma miatt őrizetbe vétel és gyorsított eljárás a többségnél nem várható. Imrének és a többieknek megüzentük, hogy senki ne tegyen vallomást, tartsanak ki, rövidesen úgyis el kell engedjék őket.
Így is tettek és igazunk is lett egy kivételével: a kapitányi ígéret ellenére az utolsóként viszszatartott Kocsis Imrét őrizetbe vették és átszállították a Gyorskocsi utcai fogdába, telefonomra hajnali egy órakor érkezett a szűkszavú rendőrségi üzenet: védencemet őrizetbe vették és gyorsított eljárásban fogják rövidesen bíróság elé állítani. Reggelre már jött az újabb üzenet: a tárgyalásra nem másnap, hanem szerdán 10 órakor fog sor kerülni a Budai Központi Kerületi Bíróság Fő utcai büntető részlegénél.
Kedden délelőtt felvettem a fogda egyik felelős tisztjével a kapcsolatot, kérve, hogy engedélyezzék Kocsis Imre akkor már több órája helyszínen várakozó édesanyjának, hogy a fogdarend szerinti 30 perces hozzátartozói látogatást tegyen. Ezt arra hivatkozva tagadták meg, hogy bár a fogdák rendjéről szóló rendelet a szabálysértési őrizetben levők esetében nem zárja ki a hozzátartozói látogatást, de azt csak az adott szabálysértési ügy előadójának jelenlétében lehet megtenni. A jogszabály csak felügyeletről szól, egy meg nem nevezett BRFK utasításra hivatkoztak, ami a gyakorlatban megakadályozza a hozzátartozói látogatások foganatosítását. Ehhez ugyanis az kellett volna, hogy a XII. kerületi kapitányság alezredes rendfokozatú rendőrtisztjének legyen jelen, amelyre nyilván nem volt mód.
Kedden délután kerestem fel Kocsis Imre szabálysértési ügyének előadóját, hogy megtekinthessem az ügy aktáját, mi is egyáltalán az eljárás jogcíme védencemmel szemben. Egyetlen érdemi iratként a hétfői eseményről készült rendőri jelentést találtam, amely minden ilyen esetben a tárgyaláson ismertetendő, tehát csak ott megismerhető feljelentés alapjául szolgál. A jelentés hemzsegett a nyilvánvaló valótlanságoktól és elhallgatta azt a lényeges körülményt, hogy a pénteken bejelentett rendezvények megtartását nem tiltotta meg a rendőrség, azért azokat nem lehetett volna feloszlatni, továbbá nem lehetett volna senkit ezért előállítani. Különösen jellemző példa a rendőri erőlködésre a “megzavarták a hangversenyre érkezők, arra közlekedők nyugalmát” kitétel használata .
Kocsis Imrével ezt követően a mind az ott szolgálatot teljesítők, mind a kényszerintézkedés alatt állók számára méltatlan, megalázó, elhanyagolt és lerobbant állapotú Gyorskocsi utcai rendőrségi objektumban ügyvédi beszélőn egy órát beszélhettem. Imre lelkiállapota rendíthetetlen volt, azonban az ital fogyasztást is kizáró, korábban megkezdett éhségsztrájk miatt már mutatkoztak rajta a gyengélkedés jelei, orvosi felügyeletet kértem a számára, amit megígértek, de mint később kiderült nem adták meg számára. Gyorsan átbeszéltük az ügyet, egyeztettük a lényeges pontokat a holnapi tárgyalásra való felkészülés érdekében. Imre röviden tájékoztatta ekkor telefonon az MTI-t és a Hír Tv-t helyzetéről, állapotáról és az éhségsztrájkjáról, majd a foglári felszólításra távoznom kellett.
A szerdai tárgyalásra nem sokkal 10 óra előtt érkeztem a Fővárosi Bíróság Katonai Kollégiumának Fő utcai épületébe, ahol valóságos közelharc fogadott, ennek sodra csaknem engem is leterített, csak ügyvédi igazolványom mentett meg a gorombább rendőri intézkedéstől. Nem járt ilyen jól Hering József újságíró, akit sajtóigazolványának felmutatása ellenére vittek le a földre a csatárláncot alkotó rendőrök, akik a jog szerint nyilvános tárgyalásra érkező közönséget és a sajtó nagyszámú képviselőit finoman szólva nem igazán udvarias fogadtatásban részesítették. Szinte másodpercekkel ezután, mikor éppen a nagy hangzavarban a műveleti parancsnok után érdeklődtem az utamat is elálló rendőrsorfalnál brutálisan földre tepertek, megbilincseltek és elvezettek egy személyt. A közben fellelt parancsnok arról tájékoztatott, hogy a tárgyalóteremhez rajtam kívül más nem mehet fel, ő erre kapott parancsot, hogy kitől azt nem mondta meg. Még dúlt a közelharc, amikor hirtelen ötlettől vezérelve közöltem vele, hogy márpedig a védelem tanúinak és sajtó bejutásához ragaszkodom, ennek nem kívánt ellentmondani, így a sajtó képviselői mellett mintegy húsz ember is feljuthatott az emeletre.
A zárt területté nyilvánított első emeleti oldalfolyosón már ott volt a megbilincselt és igen legyengült állapotban levő Imre, és a szervezésben segítő Grespik kolléga. A rendőrség, korábbi ügyekből már ismert, harcedzett jogász képviselői már a tenyérnyi kis tárgyalóteremben ültek a tárgyalásvezető bíróval együtt, a lejátszásra kész videó és televízió beállítva a sarokban. Ekkor vehettem át feljelentést, amely tartalmazta, hogy egyáltalán mi a “vád” Kocsi Imrével szemben. A bíró közölte, hogy csak a hozzátartozók és néhány barát jöhet be, a sajtótól senki, mert a folyosón zajló, előzetes letartóztatással kapcsolatos ügyek érintettjeinek személyiségi joga ezt nem engedi meg, illetve ő sem járul hozzá, hogy róla fénykép vagy felvétel készüljön.
Bejelentettem, hogy amíg a sajtó képviselői és a lent megjelent hallgatóság nem vehetnek részt és közérdeklődés miatt egy nagyobb tárgyalótermet nem kapunk, addig nem kezdünk neki a tárgyalásnak. Erre az első válasz az volt, ha ez nem tetszik, akkor kirendelt védővel folytatja le a tárgyalást.
Hosszas egyeztetés után végül azonban kompromisszum alapján 15 fő bejöhetett, túlnyomórészt a sajtótól, a sajtósok azonban kép és hangrögzítő eszközt nem hozhattak magukkal, csak tollat és jegyzetfüzetet. Megállapodtunk abban is, hogy legfeljebb négy tanú meghallgatását indítványozhatjuk, a rendőrség két tanú meghallgatására jelentett be igényt. Villámgyorsan ki kellett választanom a legmegfelelőbb tanúkat, majd 11 óra körül még lementem az aulába, hogy közöljem az ott még mindig kitartó szimpatizánsokkal, hogy nem tudnak sajnos bejönni és várják meg türelemmel e tárgyalás végét, amely már ekkor sejtettem, hogy a késő délutánba fog nyúlni.
A tárgyalás elején Imre hiába kért orvosi vizsgálatot rosszulléte miatt, csak arra kaptunk ígéretet, hogy ha olyan lesz az állapota akkor mentőt fognak hívni. Imre ennek ellenére rendkívül összeszedetten és logikusan adta elő vallomását, részletesen kitérve a tavalyi koccintás történelmi előzményeire, illetve a demonstrációval kapcsolatos minden lényeges körülményre.
Fordulatos, kemény, mindvégig óriási koncentrációt igénylő tárgyalás zajlott, amelyet a bíró szakmailag kifogástalanul vezetett, mindenkor biztosítva a nyilatkozattétel és kérdezés lehetőségét mindegyik fél számára. Végül két rendőr tanú és három civil tanút hallgatott meg a bíróság, továbbá megtekintettük a készenléti rendőrség által készített videofelvételt, illetve a szintén képi bizonyítéknak szánt tv2 híradó felvételt, amely a felvezetőjében mindjárt szakmailag helytelenül engedély nélküli demonstrációról beszélt.
Végül a Budai Központi Kerületi Bíróság végzésével a Lelkiismeret’88 Csoport bejelentett, de 2003. december 1-én a rendőrség által jogellenesen feloszlatott rendezvényén elkövetett rendzavarás szabálysértésének gyanúja miatt gyorsított eljárás keretében bíróság elé állított Kocsis Imre elnök ügyében több mint hét órás tárgyalást követően megszüntette az eljárást, védencemet figyelmezetésben részesítette és a perköltség megfizetésére kötelezte, bár perköltség ténylegesen nem merült fel. .
A bíró a indokolás során világosan elismerte, hogy vitatható és jogértelmezés kérdése, hogy be volt-e tiltva a tüntetés, és szerinte könnyen lehet, hogy nem. Nem is abban állapította meg a rendzavarást, hogy tiltás ellenére tüntetett, hanem abban, hogy nem ment haza, amikor a rendőrség erre felszólította. És ez nagy különbség.

A végzés ellen fellebbezést jelentettünk be, az tehát nem jogerős, tekintettel arra, hogy álláspontunkkal ellentétben a bíróság a rendzavarás elkövetését megállapította, bár sem a rendőrség által kiszabni kért legfeljebb 60 napi elzárást, sem pénzbírságot nem látta szükségesnek alkalmazni a cselekmény csekély tárgyi súlya és Kocsis Imre személyi körülményeire tekintettel. A másodfokú döntés hátrányosabb jogkövetkezményt már nem állapíthat meg, mert a feljelentő számára nem volt lehetséges a fellebbezés.
Ezzel két hónapja lezajlott Kvassay hídi események miatti eljárásokat követően – akkor mint ismeretes 10 személyt vettek őrizetbe és állítottak bíróság elé be nem jelentett demonstráción való részvétel vádjával, azonban a csepeli bíróság mindegyikükkel szemben megszüntette az eljárást – ismét egy nagy közérdeklődés által figyelemmel kísért ügyben vallott kudarcot a rendőrség azon szándékának megvalósításában, hogy a gyülekezési jogot jogszerűen gyakorló, illetve azt meg sem kísérlő személyeket szigorú büntetésben részesíttessen.
A rendőrség tanúinak – a helyszíni parancsnok-helyettes, illetve a Készenléti Rendőrség helyszíni egységének parancsnoka – vallomása egyértelműen rávilágított arra, hogy már a részükre adott felsőbb parancsnoki eligazításon a tévesen betiltottnak minősített rendezvény feloszlatására kaptak és adtak utasítást függetlenül annak menetétől, a közlekedésre, köznyugalomra gyakorolt tényleges hatásától. Vallomásukból az is kiderült, hogy a gyülekezési jogról szóló 1989. évi III. törvény 14. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezés tilalma ellenére feloszlathatónak tartanak egy gyülekezési törvény hatálya alá tartozó rendezvényt, ha a bejelentett létszámhoz képest többen jelennek meg a helyszínen.
Amint ismeretes a Lelkiismeret’88 Csoport 2003. november 24-én bejelentett rendezvényének a megjelölt időben és helyen történő megtartását a BRFK megtiltotta, amely döntést a Fővárosi Bíróság helyben hagyott. (Fontos megjegyezni, hogy a BRFK határozata és annak helybenhagyása mindenképpen jogsértő, mivel a gyülekezési jogról szóló 1989. évi III. törvény 8. § (1) bekezdése szerint a rendőrség, ha fennforogni látja a törvényben megjelölt valamely sérelem lehetőségét – népképviseleti szerv vagy bíróság működésének akadályozása vagy közlekedés rendjének aránytalan sérelme – akkor a bejelentett rendezvény megjelölt helyen vagy időben való megtartást tilthatja csak meg, de nem egyszerre mind a kettőt ! Másrészt a helyszín és útvonal ismeretében a teljesen komolytalan “közlekedési rend aránytalan sérelmére” hivatkoztak, dacára annak, hogy a helyszínek nem érintettek közutat.)
A fenti jogellenes megtiltás miatt a Lelkiismeret’88 Csoport 2003. november 28-án három új rendezvény tárgyában tett szabályszerű bejelentést, amelyek a létszámot, az időpontot és a helyszínt illetően nem egyeztek meg a betiltott rendezvénnyel. Ezen bejelentésekre a BRFK nem alakszerű megtiltó határozatokat hozott, hanem egy levélben tudatta, hogy nincs módja tudomásul venni a bejelentéseket.
Ez a levél nem minősül az új rendezvények tekintetében alakszerű és jogorvoslattal támadható megtiltó határozatnak, így összegezve az a lényeg, hogy a három újonnan bejelentett rendezvény nem minősülhetett betiltott rendezvénynek, azok feloszlatására jogszerűen nem kerülhetett sor, és ezért nem követhette el senki emiatt a rendzavarás szabálysértését.
A védelem tanúi egyöntetűen nyilatkoztak arról, hogy kihívóan közösségellenes, mások megbotránkoztatására alkalmas, garázda magatartást senki nem valósított meg a résztvevők vagy bámészkodók közül, tehát ezzel bizonyítást nyert az, hogy rendzavarást a résztvevők nem valósítottak meg, ennek hiányában pedig a Szabálysértési tv. 142. § (1) c. pontja szerinti szabálysértés elkövetésének megállapításához szükséges egyik lényeges tényállási elem nem áll fenn. A tanúk azt is nyilatkozták, hogy a békés céllal összegyűlt személyekkel szemben fellépő rendőrség zavarta meg a rendet és okozott sokak számára megbotránkozást.
A védelem megkeresésére a Budapest Kongresszusi Központ rendezvényigazgatója írásbeli és a bírósághoz becsatolt nyilatkozatott adott, amely szerint a rendőrség feljelentésével ellentétben nekik nincs tudomásuk arról, hogy a december 1-ejei hangversenyre érkező közönséget a rendezvény megzavarta vagy megbotránkoztatta volna.
Megdöbbentő adalék az ügyben az egyik tanú által elmondott jelenet, amelynek során egy bőrkabátos személy az esemény közelében elkezdte heccelni, uszítani a rendőrökkel szemben az ott álló embereket.Miután azok ennek hatására ténylegesen “beszóltak” a rendőröknek, a készenléti rohamrendőrök körbevették őket, a bőrkabátos ekkor elővette igazolványát megmutatta azt az intézkedésbe lépett rendőröknek, őt nem bántották, majd sorban megmutatta nekik, hogy kikkel szemben alkalmazzanak elfogást, amit kíméletlenül végre is hajtottak. A régi jól bevált “agent provocateur” intézménye tehát ismét működésbe lépett, de ezúttal lelepleződött. Sajnos így is működik ma a közrend és társadalmi rend megőrzéséért felelős, az adófizetők adóforintjaiból elvileg ebből a célból fenntartott rendőrség.
A december 1-ejei feloszlatás jogellenességének megállapítása érdekében a gyülekezési törvény alapján legkésőbb december 16-ig keresetet fogunk benyújtani. Az ebben a perben születendő jogerős ítéletig kérni fogjuk Kocsis Imre másodfokra, a Fővárosi Bíróságra került szabálysértési ügyének felfüggesztését. A jog eszközével megint sikerült viszszaverni az alapvető emberi jogok és alkotmányos alapjogok elleni, nyilvánvalóan a hatalom által motivált rendőri fellépést, nem először, de vélelmezhetően sajnos nem utoljára.

Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd
Európa jogi szakjogász
Iroda: H-1095 Budapest, Gabona u. 10. II. em. 1.
Tel: (36-1) 216-3088, Tel/fax: (36-1) 216-2261, mobil: (36) 20-916-5230
E-mail: drgaudi@drgaudi.hu
http:// www.drgaudi.hu

 

GYŐZÖTT A JOG ÉS AZ IGAZSÁG

GYŐZÖTT A JOG ÉS AZ IGAZSÁG
A tavaly decemberi gesztenyéskerti tüntetés ügyében a bíróság elmarasztalta a BFRK-t
A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2004. június 9-én meghozott ítéletében jogellenesnek nyilvánította a LELKIISMERET ’88 CSOPORT által 2003. december 1-én, a budapesti Gesztenyéskertben tartott tüntetés rendőri feloszlatását. Mint emlékezetes a rendezvény célja az volt, hogy tiltakozást fejezzenek ki a Medgyessy Péter és a román kormányfő egy évvel korábbi, nemzeti érzületet sértő koccintása miatt.

A LELKIISMERET ’88 CSOPORT általam képviselt vezetője keresetének teljes egészében helyt adó nem jogerős ítélet indokolásában a bíróság kimondta, hogy a BRFK a gyülekezési törvénybe ütköző módon járt el. A LELKIISMERET ’88 CSOPORT az első bejelentése nyomán született rendőrségi tiltást követően 2003. november 28-án újabb három tüntetésre vonatkozó bejelentést tett, amelyeket a BRFK határozattal nem tiltott be, ezért az ezek a rendezvények megtarthatóak lettek volna.

Ezek az újabb bejelentések a hely, az idő és létszám tekintetében jelentősen eltértek a megtiltott rendezvénytől. Erre a BRFK közbiztonsági rendőrkapitány-helyettese 2003. november 30-án kelt levélben azt közölte a bejelentővel, hogy szerinte ezek a bejelentések három részre bontva ugyanazon rendezvényre vonatkoznak, mivel azok célja és napirendje megegyezik, valamint az időpont, a helyszín, az útvonal folytatólagosan követik egymást, így a bejelentett rendezvényekkel kapcsolatos és a gyülekezési jog korlátozására okot adó körülmények egymástól nem vizsgálhatók elkülönítetten. A BRFK azt az álláspontját is kifejtette ezen levélben, hogy a bejelentések a jogerős bírósági végzésben foglalt helyszínre és útvonalra és időre vonatkoznak, ezért a rendezvények nem tarthatók meg, ezért a bejelentés tudomásulvételére nincs mód, azonban alakszerű megtiltó határozatokat nem hozott. Erre mondta azt most a bírósági ítélet, hogy ez a rendőri levél nem pótolhatta a határozatokat, egy államhatalmi szerv egy előterjesztett kérelemre nem teheti meg, hogy azt önkényesen fiókba rakja és még jogorvoslatot sem biztosít a döntése ellen.

Ezt követően 2003. december 1-én 19.30 óra kezdettel Lelkiismeret ’88 Csoport megkezdte az első rendezvényét. A helyszínen kb. 78-80 ember gyűlt össze, akik részt kívántak venni a bejelentett és alakszerű határozattal meg nem tiltott rendezvényen.

Amikor Kocsis Imre Lelkiismeret ’88 Csoport vezetője megérkezett a helyszínre ezen időpontban, és amikor kiszállt autójából, őt azonnal rendőrök vették körül, köztük Mittó Gábor alezredes, a helyszínbiztosítási parancsnok-helyettes is, akik közölték vele, hogy a rendezvényt a bíróság betiltotta, és ezért a rendezvényt nem tarthatja meg. Kocsis Imre erre tájékoztatta, Mittó Gábor alezredest, meg is mutatta az új bejelentéseket és kérte az intézkedő parancsnokhelyettest, hogy mutasson számára olyan alakszerű rendőrségi határozatot, amely ezen három rendezvény megtartását tiltja meg a bejelentett időben, vagy a bejelentett helyszínen.

Miután ilyen határozatokat nem tudott alperes képviselője mutatni, ezért felperes és a jelenlevők megkezdték az első rendezvény megtartását. A bírósági ítélet is megerősítette, hogy a helyszínen megjelent személyek békés magatartást tanúsítottak, fegyvert, illetve élet és testi épség veszélyeztetésére alkalmas eszköz náluk nem volt, a náluk lévő fáklyák a rendezvénnyel kapcsolatosan kerültek felhasználásra, rendeltetésszerű módon. A rendezvény résztvevőinek magatartása közbiztonságot, közrendet, köznyugalmat semmilyen formában nem sértette, a rendezvény keretében tartozó és a szólásszabadság keretébe férő beszélgetések, jelszavak hangoztak el, illetve énekeltek.

A időközben ekkor már rendkívül nagy erőkkel felvonult alperes a Készenléti Rendőrség egységeit, és lovasrendőröket, illetve kutyás rendőröket is mozgósítva körbe kerítette a rendezvény résztvevőit, majd pedig az ismert körülmények között feloszlatta a tüntetést és 51 személy előállításra került.

Ezen időpontra már az első bejelentés megtiltásának okául szolgáló közlekedés aránytalan sérelme jelentős mértékben megvalósult, de éppen a rendőrség intézkedései miatt, mivel a Hegyalja úton közlekedő buszokat az Alkotás útnál elterelték, lényegében a BAH csomópont teljes forgalmát, és ezáltal Buda forgalmát teljes mértékben megbénították.

Amint emlékezetes Kocsis Imrével szemben a rendőrség szabálysértési feljelentést tett a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény 142. § (1) bekezdés b./ és c/ pontjában rögzített rendzavarás alakzatainak megvalósítása miatt. A szabálysértés eljárás gyorsított eljárásban, bíróság előállítás útján valósult meg, tekintettel arra, hogy a vezetőt 2003. december 2-án hajnali egy órakor szabálysértési őrizetbe vették. A szabálysértési tárgyalásra 2003. december 3-án került sor, ennek végén a Budai Központi Kerületi Bíróság végzésében megállapította ugyan a rendzavarás szabálysértésének elkövetését, azonban csupán figyelmeztetés intézkedést alkalmazott Kocsis Imrével szemben. Ezt a döntést a fellebbezés nyomán eljáró Fővárosi Bíróság is helyben hagyta.

A most született ítélet indokolása során a bíróság arra is kitért, hogy a szabálysértési ügyben megengedhetetlen módon és minden ténybeli és jogi alap nélkül állapította meg a szabálysértési bíróság azt, hogy tüntetés megtartása jogellenes volt és ezért jogszerű volt a rendőröknek a helyszín elhagyására vonatkozó felhívása. Az indokolás elmarasztaló megállapítást tett a szabálysértési eljárásban meghallgatott, intézkedéseket irányító rendőrtisztekre, amikor úgy fogalmazott, hogy feladatukat és a jogszabályokat nem ismerve nyilatkoztak arról, hogy egy gyülekezési törvény hatály alá eső rendezvényt mikor lehet feloszlatni. A rendőrtisztek ugyanis azt a véleményüket fejtették ki, hogy már pusztán azért is feloszlatható egy tüntetés, ha többen jelennek meg, mint ahány fő résztvevőt a bejelentés tartalmaz. Erre természetesen nincs jogszabályi lehetőség, amint azt a bírósági ítélet is kimondta.

A bíróság kiemelte, hogy a rendőrség az egyik legfontosabb demokratikus alapjogot megsértve törekedett a rendezvény minden áron történő meghiúsítására és minden jogi alapot nélkülöztek a résztvevőkkel szemben alkalmazott rendőri intézkedések, hiszen a tüntetők jogszerűen voltak jelen.

A bírósági ítélet indokolása során az is elhangzott, hogy a bejelentés rendőrségi elbírálása során a bejelentett létszámból kell kiindulni, nem lehet vélelmezni azt, hogy úgyis sokkal többen lesznek és erre tekintettel megtiltani egy rendezvény megtartását.

Tudomásul szolgál, hogy a jogellenesen feloszlatott tüntetés résztvevői ellen éppen a közeli napokban kívánják lefolytatni a rendzavarás miatti szabálysértési eljárásokat. A most született nem jogerős ítélet alapján velük szemben azonnal meg kellene szüntetni az eljárást, mert amint azt az ítélet megállapította a rendezvényen semmilyen rendbontás nem történt és azt a rendőrség képviselője sem vitatta, hogy a feloszlatás alapja nem a jelenlevők magatartása volt.

Sajnálatos, hogy a rendőri szervek rövid időn belül immár sokadszor sértették meg a magyar polgárok gyülekezési és személyes szabadságát. Legutóbb 2004. május 23-án, mint ismeretes a LELKIISMERET ’88 CSOPORT Erzsébet térre meghirdetett rendezvényét egy már nem hatályos jogszabályhely alapján, a közlekedés rendjének aránytalan sérelmére hivatkozva tiltotta meg a BRFK. 2004. május 1-től ugyanis a gyülekezési törvény módosult és a közlekedés rendjének aránytalan sérelme már nem lehet megtiltási ok, csak, ha a közlekedés más útvonalon nem oldható meg. Ez a módosítás a tüntetések megtiltásának lehetőségeit sokkal szűkebbre vonja, de erről a lényeges joszabályváltozásról a hatálybalépést követő majdnem egy hónappal sem tudott a budapesti rendőrfőkapitány.

Az Erzsébet téren előállított, majd ott őrizetbe vett vezető, Kocsis Imre ellen a bíróság utóbb az eljárást megszüntette szabálysértés hiányában, a többi eljárás alá vont személlyel szemben még folyamatban vannak az eljárások, de az egyik személlyel szemben első fokon már 10 nap elzárást is kiszabtak, tehát a tét komoly.

A LELKIISMERET ’88 CSOPORT már be is jelentette, hogy a most született BRFK-t elmarasztaló ítélet jogerőre emelkedését követően hivatali visszaélés, gyülekezési szabadság megsértése és a jelentős közpénz jogellenes rendőri intézkedésre való elherdálása okán hanyag kezelés bűncselekményeinek megalapozott gyanúja miatt feljelentést fog tenni a tüntetés feloszlatására parancsot adó rendőri vezetőkkel szemben.

A döntésnek a fentin kívül több tekintetben is jelentős kihatása lehet. A politikai következmények levonása és érvényesítése a közélet szereplőinek és a polgárok dolga. Az ítélet jogerőre emelkedése esetén a legközvetlenebb joghatás azonban az kell legyen, hogy hatályon kívül kell helyezni a Kocsis Imrével szemben, mint a jogellenesen feloszlatott, tehát jogszerű tüntetés szervezése okán, gyülekezési joggal való visszaélés szabálysértése miatt a még most is folyó szabálysértési eljárásban született, 80.000,- Ft pénzbírságról szóló rendőrségi döntést, továbbá a lefoglalt zászlókat (köztük azt a magyar zászlót is, amelyre az intézkedő rendőrök autóval hajtottak rá megsértve nemzeti jelképünket, emiatt egyébként büntetőeljárás van folyamatban) és transzparenseket vissza kell adni. Továbbá a rendzavarás szabálysértésének elkövetését megállapító tavalyi bírósági végzéssel szemben perújítást fog Kocsis Imre előterjeszteni.

A helyszínen előállított további 50 személlyel szembeni eljárásokat is meg kell szüntetni, mivel az ítélet kimondta, hogy senki nem tanúsított kihívóan közösségellenes, garázda magatartást, tehát szabálysértést senki nem követett el. A Lelkiismeret ’88 Csoport saját honlapján (http://lelkiismeretcsoport.inforum.hu) a világhálón a meghurcolt személyek számára a hasznos segítséget jelentő tanácsokat és sürgősen benyújtandó beadvány mintát tett közzé, kérve egyúttal jelentkezésüket, mert később a jogtalan eljárások miatt kártérítést kíván érvényesíteni.

A fentiek azt igazolják, hogy a jog eszközével megfordítható a legreménytelenebb helyzet is, a bíróságok pedig valóban független és önálló hatalmi ágként jelentik a jogállamiság védőbástyáit.

Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd

 

KÉPTELEN KRÓNIKA

KÉPTELEN KRÓNIKA
(A Magyar Jelen c. hetilap 2004. július 7-i számában megjelent interjú és szerkesztőségi cikk)
A középkori magyar történetírás és könyvművészet egyik legbecsesebb darabja a Képes Krónika, amelyet az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK) őriznek, és amely nemzeti vagyonunk része.

Nemrégiben a Nemzeti Kincseinkért Egyesület (NKE) megjelentette a Helikon kiadónál már 1991-ben megjelent Képes Krónika hasonmás kiadását, tehát tulajdonképpen a másolat másolatát. Az OSZK főigazgatója azonban eljárást indított a kiadó ellen a Képes Krónika „kalózkiadása” miatt, miután azt “technikailag alacsony színvonalú, silány másolatnak” nevezte, és arra hivatkozott, hogy a könyvtár nem bocsátott az egyesület rendelkezésére nyomdai munkára alkalmas másolatot.

Nem követtünk el jogsértést – mondják az egyesület vezetői – hiszen a Képes Krónika a nemzet tulajdona, a mű kiadását nem üzleti vállalkozásként kell kezelni. Szerintük vannak olyanok, akik nem szeretnék, ha a könyv közkincs lenne és valódi tartalma közismertté válna.

Az elsőfokú tárgyalás után az egyesület ügyvédjével, Dr. Gaudi Nagy Tamással beszélgettünk.

- Alapvetően úgy zajlott a tárgyalás, ahogy azt vártuk az Országos Széchenyi Könyvtár kereseti kérelmeivel kapcsolatban. Ma a bíróság két eljárási jellegű ügyben hozott a döntést, s ennek alapján azt mondhatjuk, hogy az összecsapás első fordulója döntetlenre alakult.

Részletes írásbeli és tárgyaláson még bővebben kifejtett védekezésünkben elsődlegesen a per megszüntetését kértük, mert olyan eljárási jellegű hiányosságai vannak a felperesi keresetlevélnek, amelyek miatt érdemben ezt az ügyet nem lehetett volna érdemi tárgyalásra bocsátani. A leglényegesebb hibája a keresetnek az, hogy a Széchenyi Könyvtár nem tekinthető a Képes Krónika vagyonkezelőjének, mivel nincs olyan jogszabályi és szerződéses felhatalmazása, ami alapján a Széchenyi Könyvtárat a Képes Krónika tulajdonosi jogvédelme ügyében a bíróság előtt eljárhatna. Szerintünk ezt a pert csak a Kincstári Vagyonkezelő Igazgatóság lett volna jogosult megindítani. Végül permegszüntetési kérelmünknek a bíróság nem adott helyt, a per érdemi tárgyalását elrendelte.

Ezt követően a Széchenyi Könyvtár ideiglenes intézkedés iránti kérelméről folyt a tárgyalás. A felperes nem kevesebbet kért, mint azt, hogy mint hogy a Képes Krónika hasonmás kiadásának és a kísérő tanulmánykötetnek – amely Pap Gábor és Szántai Lajos egy-egy tanulmányát, a latin szöveget és a magyar fordítást is tartalmazza – a forgalmazásától, előállításától, nyomtatásától teljes körben tiltsa el a bíróság a kiadót, Nemzeti Kincseinkért Egyesületet, a nyomdát és a könyvkötőt. Ez azt jelenthette volna, hogy gyakorlatilag minden további kérdés vizsgálata nélkül ezt a remek színvonalú kétkötetes művet végrehajtás útján képletesen szólva „lesöpörhették volna a polcokról”, sőt még az egyébként nem is létező raktárkészleteket is lefoglalták volna.

Alapos és részletes perbeszédek után, amelynek során a bíró nagyon szakszerűen és tárgyszerűen járt el, a bíróság végül elutasította a Széchenyi Könyvtár ideiglenes intézkedés iránti kérelmét.

A per tárgya lényegében az, hogy az állam, mint a Képes Krónika tulajdonosa üzleti megfontolásokból megtilthatja-e azt, hogy bárki az állam hozzájárulása nélkül ezen becses nemzeti kincsünkről a Helikon Kiadó által korábban 1964-ben és 1987-ben megjelentetett hasonmás kiadásainak alapulvételével, de annak jelentős minőségi továbbfejlesztésével saját átdolgozásban kiadást készítsen. A tevékenységtől való eltiltás mellett jogalap nélküli gazdagodás címén 32 millió forintot, jó hírnevének megsértése miatti nem vagyoni kártérítés címén pedig 6 millió forintot követel a Széchenyi Könyvtár.

- Volt már ilyenre példa?

- Még nem. Ezt a bíró is kiemelte utalva arra, hogy gyakorlatilag precedensértékű ügyről van szó, mert eddig még a Széchenyi Könyvtár vagy az állam bármely szerve soha nem indított tulajdoni pert azzal kapcsolatban, hogy egy saját állományában levő, védett művet reprint kiadásban valaki más megjelenteti. Bár számos ilyen kiadásról tudni, de ilyen jellegű jogvédelmet még ismereteink szerint soha nem kért a Széchenyi Könyvtár, érdekes módon éppen ez a nagyon zárt körben, kereskedelmi forgalomba nem is kerülő Képes Krónika kiadás váltotta ki a lépésüket.

Fontos kiemelni, hogy a Képes Krónika hasonmás kiadását nem forgalomba hozatal céljából készítette el a Nemzeti Kincseinkért Egyesület, hanem azt ez az egyébként közhasznú szervezeti besorolású egyesület az alapszabályának foglalt tevékenységi körében kifejezetten a nemzeti kulturális örökség egy becses darabjának a tagjai és támogatói részére történő hozzáférhetővé tétele érdekében tette haszonszerzési célzat nélkül, haszonszerzésre egy közhasznú szervezetnek egyébként sincs jogi lehetősége.

- Lehet, hogy téves jogi koncepción alapul a kereset?

- Az a megítélésem, hogy valóban téves jogi koncepción alapul a kereset, amely abból indul ki, hogy mivel a Széchenyi Könyvtár a Képes Krónika úgymond vagyonkezelője, ezért senki más nem lenne jogosult engedély nélkül a Képes Krónika részét vagy egészét egy már megjelent reprodukciós vagy reprint kötetből átvéve, átdolgozva megjelentetni. Ez a feltevés egy olyan jellegű széles jogosítványt adna egy dolog tulajdonosának, hogy például egy festmény tulajdonosa eltilthatna mindenki mást attól, hogy a tulajdonában álló festményről bárki az ő engedélye nélkül reprodukciót készíthessen, vagy arról másolatot közöljön. Ez nyilvánvalóan teljesen abszurd jogi kiindulópont, amely a dolog tulajdonosa számára a szellemi alkotásokhoz fűződő jogokat szeretné biztosítani, azonban erre a Polgári Törvénykönyv lehetőséget nem biztosít. A magyar állam tulajdonjogát senki sem sértette és sérti meg ezzel a kiadással. A hatályos magyar jogszabályok között nincs olyan rendelkezés, amely kiadási monopóliumot biztosítana felperesnek a Képes Krónika tekintetében a nem forgalomba hozatali célú kiadást megvalósítókkal szemben.

- Tudomásom szerint maga a Széchenyi Könyvtár tanácsolta azt az egyesületnek, hogy forduljon a Helikon Kiadóhoz, illetve használja fel a korábban kiadott hasonmás kiadásokat a mostanihoz. Ez nem azt jelenti, hogy esetleg az egész eljárás alaptalan?

- Ezt a nyilatkozatot valóban megtette a könyvtár, amelyet a bíróság részére be is csatoltunk. A Széchenyi Könyvtár az egyesület első megkeresésére úgy reagált, hogy egybeesik a szándéka az egyesület szándékával, és azt javasolta, hogy az újrakiadás alapjául szolgáljon a Helikon Kiadó által megjelentetett reprint kötet. Ezt az ajánlást követte is az egyesület, a Helikon Kiadó is megadta a hozzájárulást, a könyvtár egyáltalán nem fejezte ki tiltakozását a Képes Krónika kiadásával kapcsolatban, mintegy ráutaló magatartással hozzájárult a kiadáshoz, ezért is alaptalan a kereset.

Külön pikantériája az ügynek az, hogy a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma ráutaló magatartással szintén hozzájárulását adta a kiadvány megjelenéshez, azzal, hogy a kétkötetes mű kiadásához támogatási kötelezettséget vállalt, a minisztérium logoja szerepel is a hasonmás kötetben. A támogatási megállapodás egyetlen pontja sem utal arra, hogy az egyesületnek a kiadáshoz bármiféle engedélyt kellene kérnie és kapnia. A kiadás támogatásával az állam engedélyezte, hogy Képes Krónika hasonmás kiadását elkészíthessék és megjelentethessék, mindez a jogellenességet kizárja.

- Mikor lesz a következő tárgyalás?

- 2004. november 22-ére kerül sor a legközelebbi tárgyalásra, addig a Széchenyi Könyvtár nagy valószínűséggel fellebbezéssel megtámadja az ideiglenes intézkedési kérelmet elutasító végzést. Ha az ügy felkerül az ítélőtáblához, akkor könnyen lehet, hogy a permegszűntetés tárgyában is másként dönt a másodfokú bíróság, tehát még akár a per megszűntetésére is sor kerülhet, amit mi nagyon remélünk.

Összességében úgy ítéljük, hogy összeegyeztethetetlen, az hogy a nemzeti könyvtár a törvényben rögzített szerepével és kötelességével az, hogy fellép egy saját vélt vagy valós üzleti céljainak védelme érdekében, noha a könyvtár ellátásáról szóló jogszabály egyértelműen meghatározza, hogy a nemzeti könyvtár szerepe, hogy biztosítsa a kulturális javaink széleskörű hozzáférését. Ezzel kifejezetten ellentétben áll az, hogy eltiltani igyekszik személyeket, szervezeteket, attól hogy szintén ezeket a kincseket eljuttassák a magyar polgárokhoz. A könyvtárat senki nem akadályozta és akadályozza abban, hogy a Képes Krónikát kiadja, sőt ezt az egyesület üdvözölné is, mivel megítélése szerint a könyvtár ekkor tenne eleget a védett művek széles kör számára hozzáférését előíró jogszabályi előírásoknak.

- Novemberig merülhetnek-e fel újabb olyan eddig ismeretlen körülmények vagy bizonyítékok, ami alapján a Széchényi Könyvtár megtámadhatja az elsőfokú ítéletet?

- Biztos, hogy a Széchenyi Könyvtár most minden eszközt bevet annak érdekében, hogy ezt a helytelen jogi koncepcióját érvényesítse, ebbe az is belefér, hogy ebben az időszakban még lehet, hogy újabb bizonyítékokat és iratokat fognak csatolni, hogy újra ideiglenes intézkedést kérjenek, de mivel ilyenek nincsenek, ezért ez a megismételt kérelem sem fogja megállni a helyét. Csakúgy, mint a többi kereseti kérelem a 32 millió forint jogalap nélküli előny vagy a 6 millió forintos nem vagyoni kártérítés iránti igény. Ezek lényegében csupán az elrettentés célját szolgálják, de komoly alapjuk nincs.

- Miután nem volt még ilyen ügy a magyar joggyakorlatban, várható-e, hogy ezután hasonló támadások érik azokat a könyvkiadókat, amelyek védett műveket tárnak a nagyközönség elé?

- Ez a jogerős ítélettől fog függni. Közbenső ítéletet kért a Széchenyi Könyvtár jogi képviselője, ez azt jelenti, hogy jogalap kérdésében fog először a bíróság dönteni, azaz arról, hogy egyáltalán felléphet-e ilyen igénnyel a Könyvtár, ezt követően kerülhet napirendre az, hogy miért kér ilyen jellegű követeléseket. Tehát ha a Széchenyi Könyvtár javára kedvező döntés születik, akkor bizony számolni kell azzal, hogy az ilyen reprinteket kiadókkal szemben fellépnek, de amennyiben a keresetet elutasító ítélet születik, akkor a Széchenyi Könyvtár a jövőben alappal nem indíthat pert az ilyen jellegű ügyekben.

Buncsik Marianna

A Krónika krónikája

A Képes Krónika a középkori magyar történetírás legbecsesebb darabja, Mátyás könyvtárának egyik legszebb díszkódexe. A gazdagon illusztrált és aranyozott díszkódex a magyar őstörténettől kezdődően az Árpád-házi szent királyok nemzetségén át egészen Károly Róbert koráig mutatja be történelmünket azzal a céllal, hogy az Anjou-ház legitimációját szolgálja. Középkori művészetünk nagyszerű időszakának, az Anjou-kornak is kiemelkedő könyvművészeti alkotása – a többiek mellett, például az Anjou-legendárium vagy a Nekcsei-Biblia – a Képes Krónika, vagy ahogy régebbi őrzési helyéről nevezték: a Bécsi Képes Krónika.

Nagy Lajos király, illetőleg kislánya részére 1370 táján másolták és színpompás miniatúrákkal díszítették. Kezdőlapja iniciáléjában Lajost és nejét megáldja Szent Katalin, azt 1374-ben, négyéves korában eljegyzett Katalin hercegnő védszentje. Szövege azonban korábbi. Régebbi krónikákból összeszerkesztett előadását a magyarok történetéről 1330-cal fejezi be, s 1358-ban keltezi. Szerzője valószínűleg Kálti Márk székesfehérvári őrkanonok, de nem ő a másoló és nem is ő a festő. Az utóbbi mesélőkedvű magyar ember: a hazai viseletek és címerek kitűnő ismerője. (A magyar viselet történetét az ő miniatűrjeinek tanulmányozása nélkül nem is lehet megismerni. Történelmünkből olyan részleteket tud, például I. István és I. László királyok legendáiból, minőket a szövegíró Kálti nem említ.) Személyére vonatkozólag találgatásokra vagyunk utalva. I. Lajos több kézirat-miniátort foglalkoztatott, köztük a festőcsaládból származott, Sopron megyei Meggyesi Miklóst, kit egy 1352. évi oklevél a király címerfestőjének mond. 1356-ban is azt jegyzik fel róla, hogy “sok különféle munkát készített a királynak, aki ezeket igen kedvelte”. Ha ő volt, ő másolta az oxfordi Bodleiana könyvtár Pseudo-Aristoteles-kódexét, a Secretum Secretorumot, melynek kezdőlapján az Anjou-liliomokkal körülvett kettős-keresztes magyar címer látszik, fölötte a lengyel sassal. Ebből nyilvánvaló, hogy e kódex körülbelül egykorú a Képes Krónikával, mert Lajost 1370-ben koronázták lengyel királlyá. Írása és illuminációinak stílusa is ugyanaz.

Jellegzetes gótikus könyv szellemében és külső kiállításában egyaránt. Pedig akkor Olaszországban már felderengett a reneszánsz könyvízlése, már hatott és hódított Dante, Petrarca és Boccaccio. Nápolyi-Anjou királyunk e díszműve mégis a germán művészethez hasonló.

A Képes Krónikát valószínűleg Nagy Lajos Katalin leánya és az orleansi herceg eljegyzése alkalmából a francia V. Károly kapta ajándékba, majd VI. Károlytól Brankovics György szerb despota tulajdonába került. A Krónika szövegéhez fűzött későbbi bejegyzések közt Vitéz János írására is ráismertek, Thuróczi János mester is felhasznált a Képes Krónika szövegéből, amelyek feltételezik a kódex Mátyás király budai könyvtárában őrzését. Rejtélyes a Krónika három helyén is magyar nyelven, de török írással tett bejegyzése szerzőjének kiléte. A XVII. század első évtizedeiben a bécsi udvari könyvtár katalógusából értesülünk ott létéről, leírásáról, ott őrizték 1939-ig, amikor is az 1932. évi velencei kultúregyezmény alapján visszakerült Magyarországra, s azóta az Országos Széchényi Könyvtár őrzi.

Szerkesztőségi cikk:

Kérdések

Van tehát egy krónikánk, amely a magyar történetírás egyik legbecsesebb darabja, és amely a magyar őstörténettől kezdődően Károly Róbertig mutatja be történelmünket. A Nemzeti Kincseinkért Egyesület kiadja egy korábbi kiadás hiteles másolatát a legmodernebb nyomdatechnikai eljárások hasznosításával, hogy az eredeti mű szépségét a lehető leghűségesebben visszaadja. A kísérő kötet kritikai apparátus mellett közli a krónika latin szövegét, magyar és angol fordítását, és a hazai kutatás legkorszerűbb eredményeit összefoglaló művészettörténeti, történeti és ikonográfiai elemzéseket ad a Krónikáról szintén magyar és angol nyelven, valamint a Pap Gábor és Szántai Lajos által készített tanulmányt. A minőséggel tehát nincs baj.

Ezek után azt hihetné az ember, hogy a Széchényi Könyvtártól kezdve az oktatási tárcán át a művelődési tárcáig mindenkinek leghőbb vágya, hogy minél szélesebb körben legyen ismert ez a mű. De nem ez történik.

Vajon miért nem örül mindenki annak, hogy még többen ismerhetik meg a Képes Krónika tartalmát?

A könyv a magyar nemzet tulajdona. Az államháztartási törvény alapján a tulajdonosi jogokat a vagyonkezelő, az OSZK gyakorolja, melynek főigazgatója szerint csak a könyvtár adhat eseti engedélyt arra, hogy a mű hasonmáskiadásában külső partner közreműködhessen, ami 1964-ben és1986-ban már megtörtént. Információink szerint azonban a kiadvány elkészülte előtt a kiadó előzetesen levélben kért hozzájárulást és technikai segítséget az OSZK főigazgatójától a mű megjelentetéséhez. (Idézet a levélből: „A Képes Krónikát szeretnénk kiadni. A magas színvonalú kiadáshoz kérjük tegyék lehetővé, hogy a fotókat az eredeti dokumentációról készíthessük el, vagy a rendelkezésükre álló filmeket megkaphassuk.”)

Az OSZK válasza a következő volt: „Mivel a Kódex újra fényképezése állományvédelmi okokból nem javasolt, figyelmébe ajánlom, a Helikon Kiadónál, 1991-ben megjelent igen jó minőségű, hasonmás kiadást. Amely alapja lehet egy esetleges újabb megjelentetésnek. Ebben az esetben, a kiadóval is fel kell venni a kapcsolatot”.

A Széchényi Könyvtár tehát állományvédelmi okokra hivatkozva nem engedélyezte az újrafényképezést, és kvázi engedélyezte a Helikon által kiadott mű másolatának a kiadását, majd ugyanaz a könyvtár mégis eljárást indított a kiadó ellen a Képes Krónika „kalózkiadása” miatt.

Vajon mi késztette a Széchényi Könyvtárat arra, hogy még saját korábbi szavai cáfolata árán is eljárást indítson?

Sajtóértesülésből ismert, hogy a Széchényi Könyvtár a téma legjobban ismert tudományos szakértőit akarta fölkérni, és azóta föl is kérte, hiszen saját hasonmáskiadását – melyhez ősszel maga készített felvételeket – a debreceni Alföldi Nyomdával közösen jövőre tervezi megjelentetni. A könyvtár ezzel a kötettel vesz majd részt a frankfurti könyvvásáron. 999 példányt igen drága kiállításban, részben nemzetközi terjesztésre, ennél nagyobb mennyiséget pedig hazai piacra, a most megrendelhető egyesületi másolathoz hasonló, 15 ezer forint körüli áron hoz forgalomba. Készül CD-ROM változat is, és a kódex összes képe és szövege hozzáférhető lesz a világhálón. „A kulturális javakhoz való hozzáférés demokratikus elvei szerint cselekszünk”- mondta a főigazgató.

Vajon ez miért csak most jutott eszükbe, pontosan azután, amikor mások már kiadták a művet? Eddig vajon ők miért nem adták ki? De ha már mások kiadták, akkor ők miért akarják újból kiadni? Az állományvédelmi okok rájuk nem vonatkoznak? Ők készíthettek fényképeket? Csupán a logika eszközét használva, nem lehet-e esetleg arra következtetni a fenti történésekből, hogy amit a Széchényi Könyvtár akar kiadni, az nem pontosan ugyanazokat fogja tartalmazni, mint a már megjelent?

A Nemzeti Kincseinkért Egyesület (NKE) elnöke, Dékány Lászlóné, lapunknak elmondta, hogy minden szempontból az OSZK-tól a kiadás ügyében kapott válaszlevél szerint jártak el. A megjelentetés előtt a szerzői jogvédő Artisjus nevű céggel is konzultáltak. A Képes Krónika a nemzet tulajdona, nem az Országos Széchényi Könyvtáré, megjelentetésével nem követtek el jogsértést. Ezenkívül a mű kiadását nem üzleti vállalkozásként kell kezelni, hiszen annak értéke a nemzet számára felbecsülhetetlen. Arról van szó, hogy vannak olyanok, akik nem szeretnék, ha a Képes Krónika közkincs lenne, és annak valódi tartalma közismerté válna –folytatta az egyesület elnöke, aki tudomása szerint egyébként mind a kódexmásolatot előállító nyomdát, mind a képek aranyozóját megfenyegették a közelmúltban.

Vajon miért olyan fontos annyira a most kiadott Képes Krónika, hogy noha a kiadó a Széchényi Könyvtártól kapott válaszlevél alapján járt el, mégis eljárást indított a könyvtár ellenük, valamint megfenyegették a többi a közreműködőt?

Lapunknak az Artisjusnál megerősítették: a Képes Krónika kiadása ügyében valóban tanácsot kért tőlük az NKE. Álláspontjuk szerint a szerzői jogi védelem kiterjedhet a korábbi hasonmás kiadványokra is, ezt azonban nem vizsgálták. Ha nem áll fenn szerzői jogi védelem, bárki lemásolhatja a művet. Kincstári vagyontárgy másolását a vagyonkezelő csak akkor tagadhatja meg, ha erre jogszabály felhatalmazza – mondták.

A jogszabály azonban nem hatalmazta fel a Széchényi Könyvtárat arra, megtagadja a másolást, vajon miért tagadták meg mégis?

Az OSZK főigazgatója egy korábbi közleményében “technikailag alacsony színvonalú, silány másolatnak” nevezte a művet, arra hivatkozva, hogy a könyvtár nem bocsátott a kiadó rendelkezésére nyomdai munkára alkalmas másolatot.

Ha megtagadták a másolást, akkor miért nem bocsátottak legalább a kiadó rendelkezésére „nyomdai munkára alkalmas másolatot”? Vajon miért olyan fontos a Széchényi Könyvtárnak, hogy a most kiadott Képes Krónika ne kerüljön minél több ember kezébe?

Buncsik Marianna

NE FÉLJÜNK A MAGYAROKTÓL !

NE FÉLJÜNK A MAGYAROKTÓL !
- interjú
(Megjelent: A Magyar Demokrata c. hetilap 2004. december 2-i számában)

Téves és hibás az a megközelítés, mely szerint a határon túli magyaroknak azért van szükségük a magyar állampolgárságra, hogy rákapaszkodjanak a magyarországi ellátási rendszerre, és a magyarországi magyarokon élősködjenek. A határon túli magyar közösségek tagjai önérzetes, büszke magyar emberek, akik szülőföldjükhöz ragaszkodnak. Aki szászezres nagyságrendű áttelepülővel számol, annak egyáltalán nincs képe az elszakított magyarok lélektanáról, vágyairól, szokásairól. A számítások szerint pedig egy esetleg mégis Magyarországra költöző magyar átlagosan mintegy tíz-tizenkétezer forintot fizetne be a társadalombiztosítási kasszába, és csak három-négyezer forintot venne ki. A mérleg pozitív, vagyis nemhogy nem kerülne hatalmas összegekbe néhány honfitársunk megjelenése Magyarországon, de kifejezetten előnyös volna gazdasági szempontból is. Ha ezeket a számokat vesszük figyelembe, akkor elmondhatjuk, hogy a kormányzat által – egyébként teljesen irreálisan –áttelepülőként emlegetett nyolcszázezer magyarigazolvány-tulajdonossal számolva körülbelül 6,4 milliárd forint bevételt jelentenének a társadalombiztosítás számára havonta, a nemzetgazdaság összeségét tekintve pedig évi 183 milliárd többletet adnának – mondta a Demokratának dr. Gaudi-Nagy Tamás európai jogi szakjogász. – Érvényesség és az igen szavazatok többsége esetén milyen jogi következményekkel jár a kettős állampolgárságról szóló december ötödikei népszavazás? – Érvényes és eredményes ügydöntő népszavazás esetén – ehhez már kétmillió igen szavazat is elég – , ha az igenek győznek, az Országgyűlés köteles lesz az állampolgársági törvényt oly módon módosítani, hogy a határon túl élő magyarok könnyített eljárásban, magyarországi lakhely és megélhetés igazolása nélkül kaphassák meg a magyar állampolgárságot. Tágabb értelemben a magyar jogrendszer számos elemét úgy kell módosítani, hogy ez az új, a korábbiaknál magasabb szintű nemzetegyesítő lépés abba optimálisan beleilleszthető legyen. Magyarul felül kell vizsgálni minden olyan jogszabályt, ami eddig nem számolt azzal, hogy nagy számban vannak olyan magyar állampolgárok, akik nem élnek életvitelszerűen Magyarországon.