Egyéb kategória bejegyzései

A KETTŐS ÁLLAMPOLGÁRSÁG JOGI HÁTTERE

A KETTŐS ÁLLAMPOLGÁRSÁG JOGI HÁTTERE

(Megjelent: A www.kettosallampolgarsag.hu honlapon 2004 decemberben)

1. Az állampolgárság fogalma

A mai értelemben vett állampolgárság a modern polgári állam fejlődésének eredménye. Az állampolgárság mint jogintézmény a természetes személyeknek egy bizonyos államhoz fűződő, elsősorban jogi kapcsolatát testesíti meg, de nem mentes érzelmi mozzanatoktól sem. Az állam és polgárainak kapcsolata független az ország területén lakástól, speciális ismérveken épül fel, ezt a jogi és erkölcsi kapcsolatot hívjuk állampolgárságnak. Az állampolgársági státus ugyanakkor az alkotmány és más jogszabályok által garantált jogok és kötelezettségek teljességét jelenti az érintett számára. Az állampolgársági jogviszony tartalmát azok a jogok és kötelezettségek képezik, amelyek kizárólag az adott állam állampolgárát illetik. Minden állam területi felségjogánál fogva önmaga határozza meg, hogy az állampolgársága milyen feltételekkel szerezhető és tartható meg, illetve veszíthető el. Az állampolgársági törvény egy adott állam állampolgárainak körét, az állampolgárság keletkezését, illetőleg megszűnését szabályozza. Bár az állampolgársági jog megalkotása az állami szuverenitás egyik legmarkánsabb kifejeződése, az államok belső jogalkotásuk mellett a nemzetközi szerződések rendelkezéseit (ajánlásait) is figyelembe veszik. Ilyen nemzetközi szerződés az Európa Tanács keretében, 1997. november 6-án kelt, az állampolgárságról szóló Európai Egyezmény is (továbbiakban Egyezmény).

2. Az állampolgársággal járó jogok és kötelezettségek

A magyarországi lakhellyel rendelkező magyar állampolgárok státus-jogai az alábbiak : a) A magyar állampolgár szülő gyermekének alanyi joga a magyar állampolgárságra. b) A rendelkezés joga a magyar állampolgárságról (lemondás). c) Jog a nemzeti és etnikai kisebbséghez való tartozáshoz. d) Jog a regisztrációhoz, így a magyar állampolgárság tényét igazoló okmányokhoz különösen a személyazonosító igazolványhoz, amely az állampolgárság tényét közhitelűen igazolja. e) Jog Magyarország területén történő tartózkodáshoz, amely szerint a magyar állampolgár akár van akár nincs lakása, az ország területén tartózkodhat, és őt bármilyen jogsértés esetén sem lehet kiutasítani. A tartózkodás és a megélhetési viszonyok, tehát a lakás, lakhatás feltételeinek megléte a lakcímnyilvántartás szempontjából regisztrációs adat, de független az állampolgárság tényét igazoló személyazonosító okmányok kiállításának jogától. f) Jog az államterület elhagyásához és a hazatéréshez, útlevél megszerzésének joga g) Jog a védelemhez, törvényes külföldi tartózkodás esetén . h) Jog a közügyek gyakorlásához, aktív és passzív választójog, közhivatal viselés joga. i.) Jog a szociális státus fenntartásához. A magyar állampolgár közjogi kötelezettségei a honvédelmi kötelezettség és a közteherviselői kötelezettségek.

3. A magyar állampolgárság és megszerzése

Magyarországon az állam és állampolgárai közötti közjogi jogviszony elsődleges alapja az un. vérségi alapon (”ius sanguinis”) való állampolgárság szerzés: a magyar állampolgárságot a gyermek vér szerinti szülei (édesanyja vagy édesapja) magyar állampolgársága után születésével a törvény erejénél fogva szerzi meg. A területi elv („ius soli”) alapján szerez magyar állampolgárságot az, akinek szülei születéskor nem ismertek (talált gyermek), így a leszármazás elve nem alkalmazható, vagy ha hontalanok a szülei, azaz szülei egyik államnak sem állampolgárai. Magyar állampolgár az, aki a magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény (továbbiakban Átv.) hatálybalépésekor már magyar állampolgár volt, aki az Átv. erejénél fogva magyar állampolgárrá válik, illetve aki az Átv. alapján magyar állampolgárságot szerez, amíg állampolgársága nem szűnik meg.

A magyar állampolgárság megszerzése kérelem alapján történhet honosítással, visszahonosítással vagy nyilatkozattal. A honosítást nem magyar állampolgárok kérhetik, amennyiben megfelelnek a törvényben meghatározott feltételeknek. Az állampolgárság megszerzéséről a végső döntést a köztársasági elnök hozza meg, amely ellen jogorvoslatnak helye nincs.

3.1 Honosítás

A honosítás alapesete szerint a kérelmezőnek a honosítási kérelem előterjesztésár megelőzően legalább nyolc évig Magyarországon letelepedettként, EU tagállami polgárként tartózkodási engedéllyel vagy menekültként kell élnie, igazolnia kell, hogy büntetlen előéletű és magyar bíróság előtt nincs ellene büntetőeljárás folyamatban, továbbá igazolnia kell azt is, hogy megélhetése és lakóhelye biztosított. A honosítás feltétele még, hogy az az állam érdekeivel ne legyen ellentétes, illetve a kérelmezőnek nyelvismeretet és alapvető történelmi, alkotmányos ismereteket felölelő vizsgát kell tennie. Nem köteles vizsgát tenni a cselekvőképtelen és a korlátozottan cselekvőképes személy; aki magyarországi felsőoktatási intézményben magyar nyelvű oktatásban diplomát szerzett; aki a kérelem benyújtásakor 65. életévét betöltötte és aki igazolja, hogy egészségi állapotának tartós és visszafordíthatatlan romlása miatt képtelen a vizsga letételére.

3.2 A kedvezményes honosítás esetei

A honosítás alapesete mellett számos kedvezményes jogcímű honosítás lehetséges, közte a magyar nemzetiségű, de külföldi állampolgárokra vonatkozó kedvezmény. Bizonyos speciális feltételek teljesülése esetén lehetséges a honosítás öt év, három év, egy év itt lakás esetén , sőt már jelenleg is lehetséges honosítás – kiskorúak számára meghatározott esetben – magyarországi tartózkodás nélkül, továbbá honosítás közérdekből is. Ez utóbbi esetben már folyamatos magyarországi tartózkodás, a lakhely és megélhetés igazolása, illetve az állampolgársági vizsga nélkül magyar állampolgár lehet, akinek honosításához közérdek fűződik (pl. kiemelkedő sportoló stb.) .

Jelenleg az Átv 4. § (3) bekezdése szerint kedvezményesen, egy, Magyarországon letelepedettként eltöltött év után honosítható az, aki magyar nemzetiségünk vallja magát, akinek felmenője magyar, továbbá aki igazolja, hogy büntetlen előéletű és magyar bíróság előtt nincs ellene büntetőeljárás folyamatban, igazolja, hogy megélhetése és lakóhelye biztosított Magyarországon, honosítása az állam érdekeivel nem ellentétes és aki a nyelvismeretet és alapvető történelmi, alkotmányos ismereteket felölelő vizsgát tett.

Az állampolgárság megszerzése körében a honosítás intézményén belül a – maygar állampolgárságú felmenővel rendelkező – magyar nemzetiségűek már jelenleg is előnyt élveznek, de a mostani szabályozás szülőföldjének elhagyására kényszeríti a magyar állampolgárságot megszerezni kívánó magyart, mivel egy év folyamatos, letelepedettként történő helyben lakást, megélhetés és lakhely igazolást követel meg.

3.3 Visszahonosítás

Az állampolgárság megszerezhető még visszahonosítással folyamatos, Magyarországon való élés nélkül az egyéb feltételek teljesülése esetén, akinek magyar állampolgársága megszűnt.

3.4 Az állampolgárság nyilatkozattal történő megszerzése

A köztársaság elnökhöz címzett írásbeli nyilatkozatával – a nyilatkozattétel napjától – megszerzi a magyar állampolgárságot többek között az a személy, akit 1946-1990 között törvénysértő módon állampolgárságától megfosztottak.

4. Kettős állampolgárság

Ha ugyanazt a személyt egy időben legalább kettő állam egyaránt saját állampolgárának tekinti, kettős (vagy többes) állampolgárságról beszélünk. Kettős (vagy többes) állampolgárságot eredeti vagy származékos úton lehet szerezni.

Az Átv. és az Egyezmény a kettős állampolgárság intézményét ismeri. A tradicionális magyar állampolgársági elv megengedi, hogy a magyar állampolgárok – a magyar állampolgárság fenntartása mellett – más állam állampolgárságát is megszerezzék. Elismeri a kettős vagy többes állampolgárság keletkezésének lehetőségét, tényét. Ugyanakkor a más állampolgársággal bíró magyar állampolgárokat – a nemzetközi gyakorlathoz hasonlóan – magyar joghatóság alá rendeli. Tehát egyetlen magyar állampolgár sem vonhatja ki magát a magyar törvények hatálya alól arra hivatkozva, hogy más államnak is polgára. A kettős (többes) állampolgárság eseteinek korlátozását célzó megoldások a magyar állampolgársági jogi tradícióktól idegenek. Ezt igazolja például az is, hogy a Magyar Köztársaság 1990-ben felmondta azt a Romániával 1979-ben kötött kétoldalú egyezményt, amely korlátozta, illetve kizárta a kettős állampolgárságot.

5. A magyar állampolgársági szabályok megváltoztatásának szükségessége

Magyarország szomorú történelmi öröksége, hogy az I. és a II. világháború következtében az államhatárok megváltoztatásával a magyar népesség egyharmadának (3,5 millió ember) megváltozott az állampolgársági helyzete. A területrendezéseket szabályozó államközi egyezmények és a békeszerződések következtében az elcsatolt területen élő lakosság elveszítette magyar állampolgárságát, ezen felül jelentős az emigráció útján külföldre került magyarok száma is. A trianoni békeszerződés (becikkelyezte az 1921. évi XXXIII. törvénycikk) kollektív büntetéssel felérő 61. cikke szerint mindazok a személyek, akiknek illetősége oly területen van, amely azelőtt a volt Osztrák-Magyar Monarchia területeihez tartozott a magyar állampolgárság kizárásával jogérvényesen annak az államnak az állampolgárságát szerzik meg, amely az említett területen az állami főhatalmat gyakorolja, tehát az utódállam. Lehetséges volt elméletben a magyar állampolgárság megtartása, azonban ehhez egy éven belül el kellett hagyni a szülőföldet, ezért ezt kevesen választották, aki maradt az egy csapásra elvesztette magyar állampolgárságát. Az 1938 és 1941 közötti részleges terület-visszatérések nyomán a magyar állam visszaadta a visszatért területeken élőknek a magyar állampolgárságot, amelyet 1945 után megint elvettek. Az Átv. módosításának célja, hogy az elszakított nemzetrészeken élő magyarok ne szenvedjenek hátrányt az anyaországgal való kapcsolattartásban, ennek keretében mérséklésre, ha lehetséges kiküszöbölésre kerüljön mindazon hátrány, amelyek a fenti igazságtalan jogfosztás és hazánk Európai Unióhoz történő csatlakozása, illetve ezen keresztül a schengeni határkövetelmények teljesítése miatt mai napig fennállnak és keletkeznek. A szülőföldjén magyar nemzeti önazonossággal megmaradni óhajtó magyarokat erős érzelmi és tudati szálak kötik a magyar nemzethez. Ezen együvé tartozás szilárdabbá tételének és jogi kötelékkel szentesítésének alapvető feltétele a magyar állampolgárság nemzeti hovatartozás alapján való elnyerése. Ezzel a nemzethez tartozás alkotmányos joggá válik, s az állampolgárság elnyerésében is kifejeződik, a nemzettársak teljes és tényleges egyenlősége is valóra válik, anélkül, hogy szülőföldünkről le kellene mondanunk. A népszavazási igen sikere esetén egy új típusú kedvezményes honosítási forma kerülne be az Átv-be, amely lehetővé tenné azt, hogy a magát magyar nemzetiségűnek valló és azt megfelelően igazoló, a többi honosítási feltételnek egyébként megfelelő személy mentesül a magyarországi lakhatás és megélhetés, illetve a kérelem benyújtását megelőző egy éves letelepedetti státus igazolása alól A magyar állampolgárok státus-jogai közül az alábbiak gyakorlását tenné lehetővé a lakóhelyén maradó határon túli magyar számára a sikeres népszavazás alapján végrehajtott állampolgársági törvénymódosítás: a) A magyar állampolgár szülő gyermekének alanyi joga a magyar állampolgárságra. b) A rendelkezés joga a magyar állampolgárságról (lemondás). c) Jog a nemzeti és etnikai kisebbséghez való tartozáshoz. d) Jog a regisztrációhoz, így a magyar állampolgárság tényét igazoló okmányokhoz e) Jog Magyarország területén történő tartózkodáshoz f) Jog az államterület elhagyásához és a hazatéréshez, útlevél megszerzésének joga g) Jog a védelemhez, törvényes külföldi tartózkodás esetén . Ez a jog kiterjed a diplomáciai védelem, a felhívás, a magyarázatkérés és a tiltakozás esetére, ha a magyar állampolgárt törvényes tartózkodása ideje alatt a nemzetközi jogi szabályok megsértése okán sérelem éri. Konzuli védelem a fogadó/ tartózkodás hely szerinti állam polgárai, hatóságai jogellenes magatartásával szemben. h.) közhivatal betöltésének joga Nem illetné meg viszont a jog a szülőföldjén maradó magyar állampolgárt a közügyek gyakorlásának joga (választójog) és a jog a szociális státus fenntartásához (társadalombiztosítási és szociális-családügyi ellátás), mert ezek feltétele az állandó lakóhely Magyarország területén, járulékfizetés, illetve szociális ellátás esetén a rászorultság. A honvédelmi kötelezettség a kettős állampolgár lakhelye szerinti államban teljesíthető. A közteherfizetési kötelezettséget már akkor visel a magyarországi lakhellyel nem rendelkező magyar állampolgár ha bármilyen jövedelmet szerez Magyarországról.

Jogi értelemben ugyan csak egyfajta állampolgárság van, de a hozzáfűzött jogosítványok körét illetően a ma hatályos jogrendben is számos olyan rendelkezés van, ami különbséget tesz a Magyarországon élő és a magyarországi lakhellyel nem rendelkező magyar állampolgárok között. A választójog, a szociális, családügyi ellátások mind magyarországi lakhelyhez kötöttek, az egészségügyi ellátások szintén, ezen kívül a szociális ellátások esetében a rászorultságot is igazolni kell, illetve az egészségügyi ellátások döntően járulékfizetés-kötelesek. A nyugdíjhoz hosszú szolgálati idő és sok évi járulékfizetés szükséges. Egyébként pedig az állampolgársághoz fűződő jogok köre a lakhellyel rendelkező és nem rendelkező állampolgárok között az indokolt különbségtétel keretei között jogszabályi eszközökkel megfelelően változtatható azon elv szerint, hogy lehetőleg a közteherviselésben való részvétel legyen a pénzbeli juttatások alapja.

dr. Gaudi-Nagy Tamás MVSZ elnökségi tag, Európa jogi szakjogász

ALAPVETŐ ÉRVEK A HATÁRON TÚLI MAGYAROK KEDVEZMÉNYES HONOSÍTÁS ÚTJÁN VISSZAÁLLÍTANDÓ MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGA MELLETT

ALAPVETŐ ÉRVEK A HATÁRON TÚLI MAGYAROK KEDVEZMÉNYES HONOSÍTÁS ÚTJÁN VISSZAÁLLÍTANDÓ MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGA MELLETT

tanulmány

(Megjelent: A Confessio c. negyedévenként megjelenő református figyelő 2004/4 számában)

 

1. rész Általános nemzetstratégiai érvek

A népszavazás célja a magyar állampolgárság kedvezményes honosítás útján, magyarországi lakhely és megélhetés igazolása nélkül, tehát a szülőföldön való maradással történő megszerzése lehetőségének biztosítása (lényegében visszaállítása) a világ bármely táján élő nemzettársaink számára

A népakarat megvalósításának módja: a megtartandó ügydöntő népszavazáson legalább a választópolgárok 25 %-ának (tehát laig valamivel több mint 2 millió ember) többségbe került igen szavazata esetén az állampolgárságról szóló törvényt az Országgyűlés megfelelően köteles módosítani

A magyar állampolgárság kedvezményes honosítás útján történő visszaállítása megadása nemzeti és egyúttal alkotmányos kötelességünk. Lényegében a trianoni békediktátum következtében elcsatolt magyar nemzetrészeken élő magyaroktól erőszakkal elvett magyar állampolgárság visszaadását, egy több mint ezeréves természetes állapot visszaállítását jelenti.

A világban az emberi közösségek mai napig a közös hagyományok, kultúra, történelem, nyelv és etnikai gyökerek mentén működnek a leghatékonyabban. A háborúk és az azokat követő sokszor önkényes, igazságtalan politikai döntések mint például az 1920-ban megkötött és a sorsunkat végzetesen érintő trianoni békeszerződés pontosan ezeket a sok évszázada kialakult nemzeti közösségeket megbontó, természetellenes helyzetet teremtettek. Minden egészséges nemzeti közösség a saját túlélése és boldogulása érdekében megoldásokat keres arra, ha az állam és nemzet határai nem esnek egybe.

Ma a Kárpát-medencében az igazságtalan békediktátum miatt a jelenlegi magyar állam határain kívül közel hárommillió magyar él ősi szülőföldjén kisebbségi sorban. A XX. század vérzivataros eseményei rendkívüli módon megtizedelték őket (1920-ban 3,5 millió maygart csatoltak el), de ők még kitartanak, bíznak az anyaországban és joggal számítanak testvéri segítségünkre, amelyet viszonozni is akarnak. Ne felejtsük el, hogy a magyar nemzet fordulatos történelme során jelentős részben a határon túlra szakadtak felmenőinek adójából, véréből és verejtékéből jött létre mindaz, ami itt a Kárpát-medencében magyar értékként megtalálható. De a mai, csonka-Magyarország területén található kulturális és épített javak, mindaz, amit az évszázadok fölhalmozott a magyar nemzet, közös nemzeti erőfeszítés eredménye volt.

Elementáris és megkerülhetetlen szolidáris kötelességünk tehát számukra a magyar állampolgárság visszaszerzése lehetőségének biztosítása, és ebben nem lehetünk szűkkeblűek. Hasonló, természetes nemzeti szolidaritástól vezettetve járt el számos európai és szomszédos nép is, így a horvátok, spanyolok, olaszok, portugálok, németek, szlovének, szerbek, szlovákok és románok. Romániában például 1991 óta biztosítják a határon túli románok számára, hogy bevándorlás, tehát romániai lakóhely vagy tartózkodási hely nélkül is szerezhessenek román állampolgárságot, 2003. óta pedig azok a volt román állampolgárok, valamint 2. generációs leszármazottaik, akik 1989 előtt veszítették el állampolgárságukat azt visszakaphatják, emellett pedig megőrizhetik külföldi lakóhelyüket és másik állampolgárságukat. Gondoljunk bele, hogy mit szólna ma egy szegedi, ha ő is az elcsatolt területen ragadt volna, és most a Szerbia-Montenegro állampolgáraként hallgatná a magyar állampolgársággal szembeni morbid ellenérveket? De a debrecenieket is fenyegette ez a veszély, hiszen a román állam a Tisza vonalánál akarta meghúzni a határát.

Senki nem rekeszthető ki a nemzeti közösségből csak azért, mert olyan magyar családban született, amelynek otthona a Kárpát-medencében, de jelenlegi határokon kívül található. Mit szólt volna a jelenlegi határokon kívül született Arany János, Ady Endre, Tamási Áron, Munkácsy Mihály, Jókai Mór, Márai Sándor és Kosztolányi Dezső, ha tőlük megtagadták volna a magyar állampolgárságot ?

Gondoljunk bele, hogy mennyit adtak a magyarságnak a határon kívülre szorított magyar nemzeti közösség tagjai az elmúlt évszázadokban, vagy akár az utóbbi évtizedekben a művelődés, a népi kultúra megőrzése, a társadalmi és gazdasági kapcsolatok terén !

A határon túli magyar szervezetek túlnyomó többsége támogatja és szükségesnek tartja a magyar állampolgárság kedvezményes megadását, a létében leginkább fenyegetett délvidéki magyarság szervezetei pedig egyhangúlag kiállnak mellette.

A magyar állampolgárságnak az elszakított nemzetrészekben élő magyarok számára történő visszaállítása nem valamiféle nemzeti atavizmus kifejeződése, hanem egy létében fenyegetett nemzet védekezési technikája. Nemcsak jogunk, de kötelezettségünk ilyen módon is megőrizni nemzeti identitásunkat.

A hatályos magyar alkotmány 6. § (3) bekezdése szerint a Magyar Köztársaság felelősséget érez a határain kívül élő magyarok sorsáért, és előmozdítja a Magyarországgal való kapcsolatuk ápolását. A magyar állampolgárságnak a határon túlra szakított magyarok részére kedvezményes honosítás útján történő visszaadása ennek az alkotmányos kötelezettségnek magas szintű végrehajtását jelentené.

Nem lett volna szükség a mostani népszavazásra, ha 1990 óta a pártok meghozták volna a szükséges törvénymódosítást, de erre nem került sor. Most az Európai Unióhoz történő csatlakozást követően átjárhatatlanabbá vált határok és Délvidéken éleződő magyarellenesség miatt a végszükség hívta életre a népszavazási kezdeményezést.

Álljanak itt egy erdélyi magyar honfitársunk anyaországban élőkhöz nemrég írott megszívlelendő sorai:

„Mit gondolsz milyen választ adott volna egy becsületes ember, ha a trianoni békekötés előtt népszavazást írhattak volna ki, miszerint: “Egyetért Ön azzal, hogy a leszakadt részeken élő több mint 3.5 millió magyar testvérünk megőrizhesse a magyar állampolgárságot is?” Meggyőződésem, hogy nagyon sokan mentek volna el szavazni és kevesen válaszoltak volna NEM-mel, hiszen ennyire közömbös senki sem lehet a saját nemzetjének a fiai iránt. De akkor senki sem kérdezte meg a magyar népet! Most viszont a népnek megadatik az a ritka lehetőség, hogy a történelnünk sorscsapásán, legalább most, az utolsó pillanatban enyhítsen… Egy Etelköznyi magárahagyott magyarságot már elveszítettünk, szemünk láttára pusztul a csángó… ha testvéreinkről lemondunk, akkor minek énekelni, hogy “ne hagyd elveszni Erdélyt”, a hátramaradt temetőkért?? Én bízom az anyaországi becsületes emberekben! A régi rendszer tudatosan félrevezette őket… Hosszú ideig a nagy többség azt sem tudta, hogy a határ másik oldalán délen, északon, nyugaton és keleten is léteznek még magyar falvak és városok… Ezekben a helységekben szívdobogva fogják várni a népszavazás eredményét, egy elviselhetőbb jövő érdekében… legalább a gyermekeik, unokáik elviselhetőbb jövőképe érdekében”

2. rész Különös nemzetstratégiai érvek

1. A magyar állampolgárság a határon túli magyarok számára a megmaradás, és így a helyben maradás záloga, nem fogja ösztönözni őket a Magyarországra történő áttelepülésre és szülőföldjük elhagyására.

Minden mértékadó felmérés, közvélemény-kutatás egybehangzóan azt támasztja alá, hogy a magyar állampolgárság megszerzése a határokon kívül rekedt magyarokat sokkal inkább a maradásra ösztönözni, hiszen egy közjogi szintre emelt lelki köteléket, egy hatékony védelmi ernyőt jelent az elszakított, kisebbségi sorban és hátrányos helyzetben élő magyarok számára.

Az Európai Uniós csatlakozással a Kárpátalján, Délvidéken és Erdélyben élő magyarok egy új vasfüggöny másik oldalára kerültek. Amíg 440 millió EU polgár szabadon utazhat hozzánk addig csak korlátozott tartózkodást biztosító, számos megszorító feltételhez kötött vízummal tud belépni pl.: rokonait meglátogatni egy délvidéki, vagy kárpátaljai magyar hazánkba, megszűnt a kishatárforgalom. A vízum megszerzése nagyon sok idõt, energiát és költséget követel a hazától elszakított magyaroktól. Erdélyben pedig vízum helyett fejenként 125.000 forintot (500 eurót) kell fölmutatni a magyar-román határon, hogy a magyar testvéreink bejuthassanak Magyarországba. Ez egy 4 fõs családnál 500.000 forintot jelent, amelynek elõteremtése lehetetlen egy átlagos erdélyi családnak. Ha 180 napon belül 90 napnál többet kíván nálunk tartózkodni egy erdélyi magyar már vízumot köteles kiváltani.

Számukra létfontosságú segítség lenne a magyar állampolgárság, amely az anyaországgal való zökkenőmentes kapcsolattartást, továbbá a szabad utazást (magyar útlevelet) és egyúttal szabad munkavállalást biztosítaná az egész Európai Unió területén. Ezek a lelki tényezőkön túlmutató előnyök hatékonyan segítséget adnának a megmaradásukhoz, de a gazdasági és szociális lépéselőnybe juttathatják őket a többségi társadalom tagjaihoz képest, akik amúgy kedvezményezettebb helyzetben élnek.

Éppen a jelenlegi állampolgársági szabályok ösztönöznek arra, hogy aki erősen kívánja a magyar állampolgárságot akármilyen okból, az kénytelen annak megszerzése érdekében Magyarországra települni és itt munkát végezni, tehát a mostani szabályozás gerjeszti az elvándorlást.

Ellenben a magyar állampolgárságot áttelepülés nélkül megszerző honfitársaink számára egy olyan lelki komfortérzetet jelentene ez a közjogi kapocs, amely a tevékeny, önmegvalósító helyben maradásra buzdítana. Sőt még azt is eredményezné, hogy az áttelepültek lelkileg és gazdaságilag megerősödve visszatérjenek szülőföldjükre és ott befektetőként, vállalkozóként és gazdálkodóként jelenjenek meg, ezáltal is erősítve az otthon maradókat. Erre példa a romániai horvátok vagy az isztriai olaszok esete, akik köreiben az anyanemzet állampolgárságának megszerzése után megállt az addig gyors asszimiláció, helyben maradtak és soha nem látott fejlődésnek indultak szülőföldjükön.

Aki egyébként mindenáron el akarja hagyni szülőföldjét azt semmilyen jogi szabályozás ebben nem akadályozza meg, ezt mutatja az a sajnálatos tény, hogy a helyben érvényesülés és magyarként való megmaradás nehézségei miatt magyarok tízezrei vándoroltak ki szülőföldjükről az utóbbi 15 évben. Egyébként sem írhatja elő senki kötelező parancsként azt, hogy senki nem hagyhatja el szülőföldjét, erre főleg azoknak nincs erkölcsi alapja, akik nem kisebbségi sorban élnek és így nem kénytelenek megtapasztalni nap mint nap a kisebbségi lét gyötrelmeit. Más kérdés, hogy a Kárpát-medencén belüli helyváltoztatás nem is minősül szülőföld elhagyásának, mivel ez az egész terület a magyar nemzet természetes lakhelye. Korábban sem okozott senkinek problémát az, ha valaki Nagyváradról Debrecenbe költözött, vagy éppen Budapestről Kassára.

2. A magyar állampolgárság az elcsatolt területeken élő magyarok számára védelmet ad

Az Alkotmány 69. § (3) bekezdése szerint minden magyar állampolgár jogosult arra, hogy törvényes külföldi tartózkodásának ideje alatt a Magyar Köztársaság védelmét élvezze. Védőernyőt jelentene tehát az elcsatolt sorban élő magyarok számára a magyar állampolgárság, mivel egy NATO és EU tagállamtól kérhet védelmet az a határon túli magyar, akit magyarsága miatt ér üldözetés, bántalmazás vagy hátrányos megkülönböztetés. Ezután már soha következhet be olyan tragikus esemény, mint amit a Benes-dekrétumok kollektív büntetése jelentett a felvidéki magyarság számára, a magyarokat hiába fosztanák meg az utódállam állampolgárságától a magyar állampolgárságuk megmaradna. Az állampolgárságról szóló Európai Egyezmény pedig tiltja azt a részes tagállamok számára (minden szomszédos állam ilyennek minősül), hogy olyan jogszabályt alkossanak, amely a meglevő kettős állampolgárokat az egyik állampolgárság melletti döntésre, és a másik állampolgárságról való lemondásra kötelezné.

3. A magyar állampolgárság és az autonómia nem zárja ki egymást

A magyar állampolgárság elcsatolt sorban élő magyarság számára történő kedvezményes megadása és az autonómia nem zárja ki egymást, két különböző eszköztárról van szó, különböző típusú megoldásokat kínálnak a Trianonban keletkezett és azóta vérző sebek begyógyítására. Vannak megoldások, amelyek a csonkahelyzetbe taszított közösségen, a mai Magyarországon múlnak. Ilyen a különböző kedvezmények biztosítása állampolgárság megadása nélkül. Ez azonban részben költséges, részben pedig erőteljesen behatárolt mozgásteret enged az Európai Uniós tagság.

A nemzeti önazonosság tudat vállalhatóságának egyik lényeges feltételét teremtenénk meg a magyar állampolgárság visszaállításával anélkül, hogy a külhoni magyaroknak – akik igénylik azt – el kellene hagyniuk a szülőföldjüket.

Az autonómiát az utódállam saját kegyéből, vagy az ott élő kisebbségek követelésére, esetleg nemzetközi nyomásra – mint közösségi jog – biztosítja számukra. Ez lehet kulturális-, személyes-, vagy területi autonómia. Az autonómia megadására közvetlenül nincs ráhatásunk, a mi kezünkben a kettős állampolgárság megadásának a lehetősége van. A magyar állampolgárság és abból fakadó előnyök nem helyettesítik az autonómia szükséges intézményét.

3. rész Nincs jogi akadálya

1. A magyar állampolgárság kedvezményes honosítás útján történő megadása nem ellentétes a Magyarországra is kötelező nemzetközi egyezményekkel

A magyar állampolgárság kedvezményes honosítás útján történő megadása nem ellentétes a Magyarországra is kötelező nemzetközi egyezményekkel, így például az Európa Tanács keretében, 1997. november 6-án kelt, az állampolgárságról szóló Európai Egyezménnyel, amely szerint minden állam saját joga szerint határozza meg, hogy kik az ő állampolgárai. A diszkrimináció tilalma nem vonatkozik a nemzetiségi alapon megadott állampolgárságra. Etnikai alapon lehet kedvezményes elbánást alkalmazni, különösen az állampolgárság megadása során. A kedvezményes honosítás a kedvezőbb elbírálás lehetőségét biztosítja a magyar nemzetiségű kérelmezők számára, azonban a hatályos állampolgársági törvény elvileg bárki számára biztosítja a magyar állampolgárság honosítás útján történő megszerzésnek lehetőségét. Jogállamokban alkotmány, törvény szabályozza, hogy a nemzethez tartozó személy milyen feltételeknek megfelelően nyeri el a nemzete képviseletét ellátó anyaország állampolgárságát. Spanyolország a határain túlról most vár kb. 1 millió spanyol származásút, hogy megadja a spanyol állampolgárságot! Romániában minden horvát nemzetiségű romániai állampolgár – horvát állampolgár is és horvát útlevele is van; a moldvai románok tízezrével kapják meg a román állampolgárságot. A romániai 21/1991. sz. Állampolgársági Törvény már korábban elismerte a kettős- vagy többes állampolgárságot. A szülőföldjén magyar nemzeti önazonossággal megmaradni óhajtót erős érzelmi és tudati szálak kötik a magyar nemzethez. Ezen együvé tartozás szilárdabbá tételének és jogi kötelékkel szentesítésének alapvető feltétele a magyar állampolgárság nemzeti hovatartozás alapján való elnyerése. A nemzeti hovatartozás alapján elnyerhető kettős állampolgárság tehát nem utópia, hanem a nemzethez tartozás köteléke és a szülőföldön való megmaradás egyik fontos biztosítéka minden egészséges gondolkodású nemzet számára. Magyarországnak, – ha egységes nemzetben gondolkodik -, belső jogrendjét megfelelőképpen módosítva, halaszthatatlanul meg kellene jelenítenie azt a feltételrendszert és jogi szabályozást, amely alkalmas a nemzethez kötődés, az anyaországhoz kötődés szavatolására, oly módon, hogy a magyar nemzetiségűt szülőföldjén való megmaradásra késztesse. Aztán döntse el a polgár – és senki más helyette -, akar-e élni a lehetőséggel, hogy nemzetéhez kötődve otthonának érezze anyaországát, anélkül, hogy feladná szülőföldhöz való ragaszkodását ! A diszkrimináció tilalma nem vonatkozik a nemzetiségi alapon megadott állampolgárságra. Etnikai alapon lehet kedvezményes elbánást alkalmazni, különösen az állampolgárság megadása során. A kedvezményes honosítás a kedvezőbb elbírálás lehetőségét biztosítja a magyar nemzetiségű kérelmezők számára, azonban a hatályos állampolgársági törvény elvileg bárki számára biztosítja a magyar állampolgárság honosítás útján történő megszerzésnek lehetőségét. Az Alkotmánybíróság kimondta 5/2004. (III. 2.) AB sz. határozatában, amely a népszavazási kérdés ellen benyújtott kifogást elutasította, hogy az államok kedvezményeket biztosíthatnak az állampolgárság megadásánál. Megalapozottnak tekintette azt a kedvezményt, amelyet honosításnál a nemzeti nyelv ismerete, a leszármazás, a születési hely alapján nyújtanak. Maga az Egyezmény ismeri a kedvezményes elbírálás lehetőségét (pl. házastársi kapcsolat, az állam területén való születés és tartózkodás, hontalan státus esetén). Példaként említette, hogy az Európai Unió tagállamai az általános szabálynál rövidebb tartózkodási időt írhatnak elő másik tagállam állampolgárainak a honosítására. Az Alkotmánybíróság rámutatott, hogy európai államok gyakorlata a honosításnál az alapszabályhoz viszonyítva számos kedvezményt alkalmaznak. A kedvezmények néhány példája: – egyes skandináv államokban kedvezményben részesül egy másik skandináv állam állampolgára, – a francia 1993. július 22-i, 93-933. számú törvény franciaországi tartózkodás követelménye nélkül lehetővé tette a honosítást annak a külföldi állampolgárnak, aki francia nyelvi és kulturális közösséghez tartozik, ha olyan területen vagy államban él, amelyben a hivatalos nyelv francia, – a portugál állampolgársági szabály kedvezményes honosítást tett lehetővé az olyan kérelmező számára, aki korábban portugál állampolgár volt, vagy portugálok leszármazója, vagy olyan közösség tagja, amelynek portugál felmenői voltak, vagy a portugál államnak szolgálatokat tett vagy erre felkérik, – az 1995. május 2-i görög állampolgársági törvény kivételesen lehetővé tette az állampolgárság megadását az olyan külföldön élő görög etnikai leszármazású nagykorú személyeknek, akiknek nincs állampolgársága vagy nem ismert az állampolgársága és ténylegesen görög módon cselekszenek, – a 2003-ban módosított román állampolgársági törvény szerint az olyan kérelmezők, akik 1989. december 22-e előtt önhibájukon kívül vesztették el a román állampolgárságot, azzal a kedvezménnyel kaphatják vissza az állampolgárságot, hogy nem követelmény a romániai lakóhely; ugyanez a szabály vonatkozik az ilyen személyek leszármazóira is (a másodfokkal bezáróan). A népszavazás szerinti kérdés a magyar nemzetiség igazolását magyar igazolvány útján is lehetővé tenné. A magyar igazolvány megszerzésének feltételei a nyelvtudás, valamint a magyar nemzetiségűként való nyilvántartás, vagy olyan közösségekben való részvétel, amelyekben kifejezésre jut a magyar nemzetiségű érzés. Ezek az ismérvek a Magyarországhoz való szorosabb kötődést fejezik ki. Ez az ismérv megfelel a Nemzetközi Bíróság által a Nottebohm ügyben az állampolgárságra alkalmazott ismérvnek, valamint az Egyezmény alapján elfogadható ésszerű indoknak. A Nemzetközi Bíróság a Nottebohm ügy kapcsán hozott határozatában kimondta, hogy „az állampolgárság egy jogi kötelék, melynek alapja a kötődés társadalmi ténye, a lét, az érdekek és az érzelmek valódi kapcsolata, együtt a kölcsönös jogok és kötelezettségek létezésével (Nottebohm Ügy, ICJ Report, 1955, 23. old.).

2. A magyar állampolgárság kedvezményes honosítás útján történő megadása nem ellentétes az Európai Unió szabályaival és elveivel

Az Európai Unió 25 tagállama közül több mint 15 ismeri és alkalmazza a kettős állampolgárságot. Portugália, amely tagja az Európai Uniónak és aláírta állampolgárságról szóló egyezményt, állampolgársági törvényében kifejezetten biztosítja a bizonyítottan portugál származásúak részére a kedvezményes honosítást, azaz nem kívánja meg az ilyen kérelmezőktől a helyben lakást. Hasonló szellemiségű jogszabályt fogadott el Spanyolország és Olaszország is.

Észtország és Lettország nemzetközileg elismert nemzeti önvédelmi törekvéseik keretében a területükön élő nagyszámú orosz számára rendkívül szigorú, kifejezetten saját nemzeti, etnikai szempontjaikon alapuló állampolgársági törvénnyel léphettek be az Unióba. Az Európa Tanács erre úgy reagált, hogy „a balti államoknak alapos indokuk van visszaszerezni és megőrizni nemzeti identitásukat, ezért az észt és lett nemzet ilyen eszközökkel való védelme és összetartása méltánylandó”.

Az Európai Unió tagállamai széles körben biztosítanak kedvezményeket a honosítási eljárásokban, ezt pedig számos esetben nem kötik bevándorláshoz, tehát az adott állam területén lakáshoz vagy tartózkodáshoz. Vannak etnikai alapú kedvezmények, tehát a nemzetiségi hovatartozás, nemzetiségi származás alapján, ez kifejezetten jellemző Németország, Spanyolország, Görögország és Finnország szabályozásában. Földrajzi és nyelvi alapú kedvezmények, melyek az adott állam kulturális és nyelvi entitásához tartozókat, de főként a volt gyarmati, protektorátusi területeken élőkét érintik megfigyelhetők Franciaország szabályozásában. Tisztán kulturális kötödésen alapuló szabályozás Belgiumban van.

A magyar állampolgárság kedvezményes honosítás útján történő megadása tehát nem ellentétes sem a hazai jogszabályokkal, sem az Európai Unió szabályaival és elveivel, sem pedig a nemzetközi jog egyéb előírásaival.

4. rész Előnyei határon innen és túl

1. A magyar állampolgárság kedvezményes honosítás útján történő megadása nem jelentene érzékelhető költségvetési többletterhet, sőt közvetett hatásai a magyar gazdaság erejét növelhetik.

A kedvezményes honosítás útján magyar állampolgársághoz jutottak számára az állampolgársággal járó jogok alapvetően inkább elvi, inkább lelki jelentőségűek, továbbá a szabad utazást, tehát a magyar útlevelet jelentik a hazai lakosság számára kézzelfogható hátrányt nem okoznak.

A kedvezményes honosítás lehetőségét ma is biztosítja az állampolgársági törvény a magyar nemzetiségűek számára, amely egy év magyarországi életvitelszerű tartózkodást, megfelelő megélhetés és lakhatás igazolását kívánja meg. Ez manapság nem teljesíthetetlen feltétel egy határon túli magyar számára, tehát aki nagyon át akar települni, annak számára most is nyitva áll a lehetőség, ezzel élnek is, de a jelzettek szerint egyre csökkenőbb számban. Az áttelepülési folyamat dinamikus része már egyértelműen lezárult, a szülőföldjén pedig a magyarság öntudatosabb része maradt, akik számára mindennél fontosabb a helyben maradás és boldogulás megvalósítása. A kedvezményes honosítás körének tágítása éppen ezért ugyan magyar állampolgárság megszerzésére ösztönözni fogja őket, azonban ők ezzel a helyben maradásuk esélyeit szeretnék és fogják megerősíteni, és nem dezertálnak, illetve nem élnek vissza vele.

Még azt is eredményezné, hogy az áttelepültek lelkileg és gazdaságilag megerősödve visszatérjenek szülőföldjükre és ott befektetőként, vállalkozóként és gazdálkodóként jelenjenek meg, ezáltal is erősítve az otthon maradókat.

Erre példa a romániai horvátok vagy az isztriai olaszok esete, akik köreiben az anyanemzet állampolgárságának megszerzése után megállt az addig gyors asszimiláció, helyben maradtak és soha nem látott fejlődésnek indultak szülőföldjükön.

Ha a magyar állampolgárság megadásával segítjük az elszakított területen élőket, akkor öntudatosabb, erősebb közösséget alkothatnak, így pedig még kevésbé lesznek rászorulva a magyar költségvetés támogatására, amely jelenleg is biztosít forrásokat a határon túli magyarság számára.

A Magyar Köztársaság területén főszabályként egészségügyi ellátáshoz, illetve nyugdíjhoz való jogosultságot csak és kizárólag itteni lakhely és társadalombiztosítási jogviszony (tehát adó és járulékköteles munkavégzés) alapján lehet csak jutni, az állampolgárság megszerzése pedig nem jár együtt ezzel. A szociális és családügyi ellátásokra (gyes, szociális segélyek stb.) csak az állandó magyarországi lakóhellyel rendelkező magyar állampolgár jogosult tipikusan csak rászorultság esetén, a magyar állampolgárság megszerzése pedig nem jár állandó magyarországi lakóhely megszerzésével.

A lakcímbejelentés feltétele ma a Magyarországon történő életvitelszerű tartózkodás, tehát nem igaz az, hogy a lakcímbejelentés ezen előfeltétel nélkül megtehető. Ennek ellenőrzése a jegyző feladata. A végrehajtási szabályok szerint ugyanis a bejelentett lakcím valódiságát az adatok alapján a jegyző ellenőrzi. Amennyiben a bejelentett lakcím nem valós vagy a bejelentőlapot a szállásadó nem írta alá, vagy a bejelentés egyéb okból nem felel meg a Egyébként pedig szabályozás kérdése az, hogy a lakcímbejelentés szabályait minden visszaélés elkerülése érdekében szigorítsuk, ez mindenkinek az érdeke.

Minden mértékadó kutatás azt mutatja, hogy is teljes életszerűtlen feltételezés az, hogy egy határon élő magyar állampolgár ezekért az európai mércével mérve sajnálatosan alacsony szintű, rendszeres megélhetést egyáltalán nem biztosító és nem alanyi jogon, hanem szigorúan igazolandó rászorultsági alapon járó szociális ellátás érdekében otthagyja egzisztenciáját és szülőföldjét. Az utóbbi 15 év adatai azt mutatják, hogy az áttelepülés az aktív munkaképes, iskolázottabb rétegeket érintette, akik viszont nem minősültek szociálisan rászorultnak, ellenben a tapasztalat azt mutatja, hogy a közteherviselésben tisztességes módon résztvevő adófizetőkké váltak. Ha tehát van esetlegesen áttelepülés akkor az az egészségbiztosítási ellátó rendszer javára átlagosan fejenként havonta kb. 8000,- Ft többletbevételt hoz, mivel a munkaképes személyek kisebb mértékben veszik igénybe a magyar szociális és egészségügyi ellátás.

Aki nálunk lakhelyet létesít, annak el kell tartania magát és családját munkával, az itt fog adózni jövedelme után, itt fog fogyasztani adózott jövedelméből, mindez pedig növeli a nemzeti jövedelmet, tehát az egyenleg egyértelműen pozitív.

Ma már érzékelhető egy visszatelepülési tendencia is. A mobilitásra nyitottabb rétegek az elszakított nemzetrészekben már egyre jobban képesek saját szülőföldjükön érvényesülni köszönhetően az európai integrációs folyamatok, illetve a növekvő számú hazai befektető által nyújtott lehetőségeknek is és emiatt képtelenség azt gondolni, hogy egy élet munkájával elért egzisztenciát, megbecsültséget, kapcsolatrendszert és vagyont hátrahagyva hanyatt homlok rohannának Magyarországra sorba állni szociális ellátásokért, segélyekért.

Valamennyi volt szocialista szomszédos országgal kétoldalú egyezményeink vannak a szociális ellátások tekintetében, tehát a mostani rendszernél rosszabb a magyar államnak, illetőleg magyarországi magyar állampolgároknak már nem lehet, hiszen ezen kétoldalú egyezmények már így sürgősségi egészségügyi ellátással kapcsolatos jogot biztosítanak a viszonosság alapján a román, szlovák, ukrán és egyéb állampolgároknak, tehát nemcsak a kinti magyaroknak, hanem összes ottani állampolgárnak, a mostaninál nagyobb terhelést semmiképpen nem kapna a magyar ellátórendszer.

A magyarországi lakhellyel rendelkező európai uniós állampolgárokat, tehát közel 440 millió embert már most több szociális jog illet meg automatikusan, mint a határon túli magyarokat, ez könnyen belátható, hogy egy tarthatatlan hátrányos megkülönböztetés nemzettársainkkal szemben.

Magyar állampolgárság igénylése esetén a magyar igazolványhoz kötődő kedvezményeket elvesznek, ez költségvetési kiadáscsökkentést eredményez.

Sok szakmunkást igénylő álláshely betöltetlen nálunk, ez pedig a gazdasági növekedést fékezi. Ha lakóhelyét megtartva időlegesen a képzett, értelemszerűen nyelvi problémákkal nem küszködő határon túli magyar munkaerő ezen üres álláshelyek egy részét betölti, az egyrészt konkrét költségvetési bevételt hoz a munkabér közterhei, illetve a munkáltató adói révén, ugyanakkor meg növeli a szétosztható jövedelmek forrását képező nemzeti összterméket.

A magyar társadalombiztosítási és nyugdíjrendszer működőképessége határán van az aktív munkaképes lakosság egyre aggasztóbban csökkenő száma miatt. Néhány éven belül elkerülhetetlenné válik jelentős számú külföldi munkaerő, illetve állandó lakos beáramlása hazánkba, és egyáltalán nem mindegy, hogy ezek nemzettársaink közül kerülnek ki vagy idegen kultúrkörből érkező személyek jelennek meg nagy számban, kezelhetetlen együttélési problémákat okozva.

Nemzetünk egészének javát szolgálja majd az a tudás-, tehetség- és találékonyságtöbblet, amely a magyar állampolgárság kiterjesztése által keletkezik. Például a nálunk élő és a ránk dicsőséget hozó Lékó Péter, a világhírű magyar sakktehetség délvidéki, Szabadkán született.

A kettős állampolgárság hozzájárul majd ahhoz, hogy az európai államokban és ezek kormányaiban tudatossá váljon a magyar nemzet egysége.

A fentiek alapján tehát joggal követelhetjük: Magyar állampolgárságot minden magyarnak!

dr. Gaudi-Nagy Tamás MVSZ elnökségi tag, Európa jogi szakjogász

Néhány gondolat a népszavazás eredményének értékeléséhez

Néhány gondolat a népszavazás eredményének értékeléséhez

(Megjelent: A Magyar Jelen c. hetilap 2004. december 16-i számában)
1. A magyar állampolgárságról szóló 2004. december 5-i népszavazáson részt vett választópolgárok többsége IGEN szavazatával támogatta az ügyet.

- Köszönet illeti azt a több, mint másfélmillió magyar választópolgárt, akik egyértelműen kinyilvánították azt, hogy támogatni kívánják a nemzet határokon átívelő újraegyesítését a magyar állampolgárság áttelepülés nélküli megszerzésének lehetősége (a magyar állampolgárság visszaállítása) biztosításával az elszakított magyarok számára. Ezzel elmondható, hogy ugyan az IGEN-ek száma nem érte el az Alkotmányban megkívánt azon mértéket (25 % +1), amellyel közjogi értelemben is kötelező lehetett volna a népszavazás, azonban politikai és erkölcsi szempontból semmiképpen sem hárítható el és dobható félre a több mint másfélmillió magyar választópolgár határozott, többségbe került, igenlő akarata a kettős állampolgárság ügyében.

A népszavazási kezdeményezés már azzal is eredményt ért el, hogy a magyar politikai porond és közgondolkodás egyik központi helyére emelte a határon túli magyarság ügyét, s ez esélyt ad arra, hogy a döntéshozók az elszakított sorban élő, mostohán kezelt magyarokkal szembeni több évtizedes adósságukat érdemi és hatékony intézkedésekkel – köztük az áttelepedés nélküli magyar állampolgárság biztosításával – törlesszék.

2. A távol maradók esetében semmilyen spekulatív okoskodás, és játék a számokkal nem tudja igazolni azt a valótlan állítást, hogy a szavazástól tartózkodó ötmillió választópolgár a távolmaradásával a magyar állampolgárság kiterjesztése ellen szavazott volna.Az emberek távolmaradásának egyik oka az volt, hogy Magyarok Világszövetségének népszavazási kezdeményezése, amely az össznemzeti és pártok felett álló ügyként indult, a – kormánypártok agresszív NEM-je miatt – pártok belpolitikai viszályának martalékává vált.

Ebben a kampányban a Magyarok Világszövetségét megfosztották annak a lehetőségtől, hogy a magyar társadalom számára elmondhassa azt, hogy miért volt szükség a kezdeményezésre, annak milyen kedvező hatásai lennének határon innen és túl. Ehelyett azt tapasztaltunk, hogy a tömegtájékoztatás minimális mértékben adott csak teret a Magyarok Világszövetsége álláspontjának, nem nyílt lehetőség arra, hogy nagy nézettségű televíziós csatornákon, rádiókban, újságok hasábjain nyílt és érveket ütköztető viták sorában válhasson világossá az, hogy miért szükséges és indokolt a magyar állampolgárság ügyében kezdeményezett népszavazás.

3. A NEM-mel szavazók, illetve a távol maradók nem kis számát azonban minden bizonnyal az a hazug és félrevezető kormánypropaganda idézte elő, amellyel a kormány megszegve a népszavazásra vonatkozó jogállami elveket elfogadhatatlan módon beavatkozott a kampányba a NEM oldalán. Ráadásul tette ezt olyan érvekkel, olyan félrevezető, valótlan állításokkal, amelyekkel a választópolgárok széles tömegeit tudták megtéveszteni és rábírni őket arra, hogy jobb akaratuk ellenére, pusztán az anyagi helyzetük féltése miatt szavazzanak honfitársaik és nemzet egyesítése ellen. A kormányt soha el nem évülő történelmi felelősség terheli hogy ezt az alulról jövő népszavazási kezdeményezést, amelyet egyébként elejétől fogva folyamatosan gátolni, és megakadályozni igyekezett, ilyen megengedhetetlen módon befolyásolta. Mindez egyúttal arcul csapása a demokratikus jogállamnak is, hiszen a népszavazás elsődleges szereppel bír közjogi rendszerünkben, ez pedig azt jelenti, hogy a népakarat kialakítását a választott hatalom képviselői az országgyűlés és a kormány semmilyen módon nem befolyásolhatják. Ezt a tilalmat szegte meg a kormány, amikor közpénzen erőt, energiát nem kímélve, minden gátlás nélkül zúdította riogatásait, és valótlan számításait az információhiányban szenvedő, és sajnos sok esetben nehéz megélhetésű választópolgárok felé, akikhez viszont megint csak a tömegtájékoztatás torz működése miatt, nem juthattak el ezen tévhitek és riogatások cáfolatai.

Kiderült a népszavazási kezdeményezés kapcsán, hogy a hatályos magyar jogszabályok lényegében védtelenül hagyják az alulról jövő népszavazási kezdeményezéseket, mivel a választások tisztaságát védő jogi fórumok, a választási bizottságok és bíróságok sem tudták megvédeni a népszavazást az állami szervek nyilvánvalóan manipulatív beavatkozásától.

4. Nem biztosítottak egyenlő feltételeket az álláspontok megjelenítéséhez,hiszen üres és képmutató egy olyan népszavazási szabályrendszer, amely a kezdeményező számára nem biztosít törvényi garanciát arra, hogy álláspontjának társadalommal történő megismertetése érdekében az elégséges számú aláírás összegyűjtése után közpénzből végezhessék tájékoztató munkájukat.

5. A választási eljárási szabályok visszássága az is, hogy egy 2003. augusztusában elindult népszavazási kezdeményezés esetében – miután minden jogorvoslati fórumot megjárattak vele – csupán alig több mint egy hónap jutott a kampányra a népszavazás 2004. október 28-i kiírását követően, ilyen

A vélemény kockázatai

A vélemény kockázatai

- interjú -
Egzisztenciális gondok fenyegetik a politikai másként gondolkodókat
Megjelent a Magyar Nemzet 2005. február 28-i számában (4. oldal)

Ragaszkodnia kellene a Fidesznek ahhoz, hogy a jövő évi parlamenti választásokra már egy új, jogállami követelményeket valóban kielégítő választási törvény hatálya alatt kerüljön sor – véli a törvénymódosítási koncepció kidolgozását ígérő Nemzeti Jogvédő Alapítvány kuratóriumának tagja, Gaudi-Nagy Tamás. A közvetlen jogi védelmet nyújtó emberi jogi szervezet a már meglevő, hasonló célú szervezetet, a Szabadság Kis Körét nem riválisnak, hanem együttműködő partnernek tekinti.
– Az önök egyesülete 2004 augusztusában alakult, és azóta igen aktív közéleti szerepléssel hívta fel magára a figyelmet, gyakran szerepel az ellenzéki médiában. Miért volt szükség a a Szabadság Kis Köre mellett még egy emberi jogvédő szervezetre az ellenzéki oldalon?
– Nem folytatunk politikai tevékenységet, és ezért nem is vagyunk ellenzéki szervezet. A Nemzeti Jogvédő Alapítvány a nemzeti értékek védelmét tekinti legfontosabb feladatának. Így tevékenységünk java része az ezzel összefüggésben hátrányt szenvedők érdekeinek jogi képviseletére vonatkozik. Ami a polgári köri mozgalom keretei közt nagyon hasznosan működő Szabadság Kis Körét illeti, azt tudom mondani: a két szervezet tevékenysége kiegészíti egymást, nem mint konkurenseinkre, hanem mint együttműködő partnerre tekintünk. Ők hasonló területen dolgoznak, de a mienktől részben eltérő módszerrel. Időszakos, átfogó emberi jogi jelentéseikkel a magyar és nemzetközi közvélemény tájékoztatására törekednek. A mi célunk viszont inkább a direkt jogvédelem, vagyis közvetlen segítség mindazoknak, akik a magyar nemzeti értékek képviselete miatt hátrányt szenvednek. Liberális jogvédő szervezetek, mint az évi százmillió forint feletti támogatást élvező Helsinki Bizottság, ügyei között hiába keresnénk olyat, amely a magyarság sorskérdéseire koncentrálók problémáival foglalkozna, bár egyes alapértékek védelme mentén el tudjuk képzelni velük az együttműködést. A Társaság a Szabadságjogokért nevű szervezet például – akárcsak mi – elítélte a rendőrség tüntetésekkel kapcsolatos önkényes gyakorlatát, sőt nemrég Lamperth Mónika lemondását is követelte. Legutóbb a Zengőt védő civilek jogvédelmének megszervezése ügyében kerestek meg minket.
– A több millió életet követelő szudáni vagy ruandai vérengzéssel foglalkozó nemzetközi jogvédő szervezetek, mint az Amnesty International, az Európa Tanács vagy a Human Rights Watch hazai megfigyelőinek ingerküszöbét nem érik el a külföldről jelentéktelennek tetsző itteni ügyek.
– Ezt használja ki a magyar belügyi kormányzat, amikor gátlás nélkül csempészi vissza a puha diktatúra módszereit. Olyan alattomos módszerek ezek, amelyek rejtett voltuk miatt nehezen tárhatók a széles közvélemény elé, valójában az egyes embert igen súlyosan érintik, és sokszor egész életére drámai következményekkel járnak. A 2002. évi parlamenti választások után először az új hatalom elleni utcai tiltakozások nyomán elkövetett rendőrségi túlkapások ellen kellett fellépnünk. Sikerrel védtük a Lelkiismeret ’88 Csoport egyik vezetőjét, akit ötször vetettek alá – sikertelenül – a törvényesség határát enyhén szólva is súroló rendőrségi eljárásnak. Hasonló eredményeket könyvelhettünk el a 2003. december 1-jei Gesztenyés-kerti tüntetés és a Gyurcsány-villa előtt tervezett demonstráció jogellenes betiltása, valamint a népszavazás után tapasztalt kormányzati manipulációk kapcsán. De eredményesen működtünk közre Lovas István és más újságírók sajtó- és személyiségi pereiben is. Nemrégen pedig Zacsek Gyulának harcoltunk ki az 1997-es Metész-tüntetést követő meghurcolása miatt igen komoly összegű kártérítést.
– A Tilos Rádió előtti tüntetés óta kevesebb az utcai megmozdulás. Úgy tűnik, ellenzéki oldalon rájöttek: ilyenkor mindig akad egy provokátor, aki – a baloldali média közreműködésével – a kormányoldal javára alakíthatja az eseményeket.
– Ez így van. Azért vannak még közterületi ügyeink, ha nem is kapcsolódnak tüntetésekhez. A hatalom tovább nyomul, hogy kiszorítsa a nemzeti értékeket bátran vállaló embereket a közterületekről. Legutóbb Vácott a „csontkemény” baloldali polgármester tagadta meg a már évek óta működő, nemzeti kegytárgyakat és a magyarság sorskérdéseivel foglalkozó könyveket árusító bolt területhasználati engedélyének meghosszabbítását. A városkép védelmére és az érintett utcarész átalakítására hivatkozó döntéshozók szemét az bezzeg nem zavarja, hogy a Vác központjában üzemelő – egyébként kulturált megjelenésű – könyvpavilon szomszédságában az utcára kipakoló bugyi- és ruhaárusító boltok kínálják portékájukat. Mi természetesen fellebbezést adtunk be a területfelhasználási engedélyt megtagadó hatósági határozat ellen, és élére álltunk a lakossági tiltakozásnak is. A magyar nemzeti kultúrát védjük a Képes Krónika ügyével kapcsolatban is. Ezt a páratlan kulturális emléket közkincsnek tartjuk, amit ezért bárki egyformán felhasználhat. Így a magyar történelem elhallgatott fejezeteinek közismertté tételére felesküdött, és a művet hasonmás formában – Pap Gábor és Szántai Lajos tanulmányaival együtt – kiadó közhasznú szervezetet, a Nemzeti Kincseinkért Egyesületet is. A Képes Krónika vagyonkezelője, az Országos Széchényi Könyvtár azonban ezt meg kívánja akadályozni, és gyakorlatilag szerzői jogi alapon lép fel. Feljelentést tett, utóbb pedig több tízmilliós kártérítési pert indított a kiadó ellen. Szerintünk téved a könyvtár, amikor úgy tartja, rajta kívül senki más semmilyen formában nem jelenítheti meg a könyvet, és ezért akadályozza a megjelentetést. Ez a csata azonban még nem dőlt el.
– A kádári „puha diktatúra” legkedveltebb hatalomgyakorló eszköze az egzisztenciális félelemkeltés, s legfontosabb terepe a munkahely volt.
– Az utóbbi időben egyre gyakrabban jelentkeznek nálunk minisztériumi tisztségviselők, bírák, pedagógusok, akik a Nemzeti Jogvédő Szolgálatnál keresnek védelmet, mert elvesztették munkahelyüket, kettétört karrierjük. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének éléről Szász Károly, a Magyar Energia Hivataléról Kaderják Péter,
a Központi Statisztikai Hivataléról Mellár Ferenc leváltása csak a jéghegy csúcsa volt. A vezetők menesztését, aminek elsősorban
a nagypolitikában volt jelentősége, mindenütt követte az önálló véleményt hangoztató emberek eltávolítása a közhivatalok középvezetői és beosztotti posztjairól is. Ezeknek az embereknek most komoly egzisztenciális gondokkal kell szembenézniük azért, mert másként gondolkodnak a politikáról, mint a kormányzó elit.
– Kell-e fizetni a szolgáltatásaikért?
– Ha a kuratóriumunk az ügyet támogatandónak ítéli, akkor nem. Sajnos, anyagi forrásaink szűkösek. Nem kis részben annak köszönhetően, hogy a puha diktatúra feltámasztói mindent megtesznek, hogy az őket bírálni merészelők egzisztenciálisan is lehetetlen helyzetbe kerüljenek. Így nemcsak mi magunk nem kapunk elég pénzt, hanem azok sem, akik segíthetnének bennünket. Másfelől egy ilyen szervezet csak akkor tud működni, ha azok a tehetősebb polgárok, akik hasonlóképp gondolkodnak, kifejezik szolidaritásukat a méltánytalanul hátrányt szenvedők mellett. Egyáltalán nem mindegy, hogy a jogállam alapvető normái érvényesülnek-e vagy sem. Többek között ezért dolgoznak szakértőink gőzerővel a választási törvény módosításán. Szeretnénk, ha az a munkaanyag, amely gondozásunkban előkészítés alatt áll, 2006 márciusára, amikor lejár a jelenlegi választási törvény külföldön szavazókra vonatkozó részének hatálya, készen álljon.
– Ön szerint milyen lényeges változtatásokra van szükség?
– Mind a választásokat lebonyolító szervezeti rendszer, mind az ellenőrzés átfogó reformra szorul. Ezt nem csak mi mondjuk, hanem – már évek óta – az Országos Választási Bizottság is, azonban javaslataikat eddig nem vették figyelembe. A kettős állampolgársággal kapcsolatos népszavazás első tanulságait levonva egyelőre csak néhány gócpontot tudok megjelölni. Problémák vannak a 24 órás jogorvoslati idővel és a bizonyítási rendszerrel. Nem megfelelő a választási szervek szervezeti felépítésének rendszere és egymáshoz való viszonya. A felettes szerv nem nézheti meg például a választási dokumentációt, és nem ellenőrizheti a szavazólapokat. A törvény nem tartalmaz érdemi garanciákat és szankciókat a választás tisztaságát veszélyeztető cselekmények ellen. Szerintem a jelenlegi szabályozással nem szabad nekimenni a jövő évi választásoknak.

Loppert Csaba

 

Hatálytalan hatálytalanítás

Hatálytalan hatálytalanítás

A délvidéki magyarok többsége ma is magyar állampolgár

A kommunista országok sok vonatkozásban közös szabályrendszert alkottak moszkvai vezényletre. Ezek egyike az volt, hogy az úgynevezett lappangó magyar állampolgárságot likvidálni kell. Erről kétoldalú egyezmények születtek 1958 és 1979 között, Romániával 1979-ben, vagyis ekkor fosztotta meg Észak-Erdély magyarságát a magyar állampolgárságtól a kádári diktatúra. Hogy ebben az ügyben külön egyezmények köttettek, ez bizonyítja legerőteljesebben, hogy egészen addig fennállt az elszakított területek magyarjainak a revíziós törvények értelmében visszaszerzett magyar állampolgársága! És most következik a legfontosabb dolog: Jugoszláviával nem kötöttek ilyen egyezményt! Született egy kétoldalú barátsági egyezmény 1948-ban, amelyben mindenféle ünnepélyes ígéretet foglaltak bele az imperializmus elleni harc szellemében, de állampolgárságról egy árva szó sem esett! Mindezekből következik, hogy mindazok a délvidéki magyarok, akik az 1941. évi XX. törvény értelmében visszakapták magyar állampolgárságukat, ma is jogosultak mindarra, amire akármelyik másik magyar állampolgár – mondta a Demokratának dr. Gaudi-Nagy Tamás Európa-jogi szakjogász, a Magyarok Világszövetsége elnökségi tagja.

- A Külügyminisztérium egy 1948-as jogszabályra hivatkozva villámgyorsan cáfolta az önök bejelentését, mely szerint a délvidéki magyarok zöme ma is magyar állampolgár. Mire alapozzák ezt a meglepő állítást?

- Az egységes és oszthatatlan magyar állampolgárság elvét kimondó 1879. évi LV. törvény szerint a Magyar Királyság területén élő állampolgárok és leszármazottaik azonos jogokkal rendelkeznek. A trianoni békediktátum, illetve az azt a magyar jogrendbe beiktató 1921. évi XXXIII. törvény ugyan kimondta, hogy 1921. június 26-ával az elszakított országrészekben élő magyarok elveszítették magyar állampolgárságukat, ám a revíziós időszak magyar kormányainak sikeres terület-visszaszerző politikáját szentesítő törvények, az úgynevezett revíziós törvények helyreállították az 1879-es törvényt. Így az 1938. évi XXXIV. törvény a visszatért felvidéki, az. 1939. évi VI. törvény a kárpátaljai, az 1940. évi XXVi. törvény a román uralom alól felszabadult keleti és erdélyi országrészek, végül az 1941. évi XX. törvény a visszatért délvidéki területek vonatkozásában rendelkezett úgy, hogy az azon a területen élő magyarok, illetve leszármazottaik automatikusan visszakapják magyar állampolgárságukat. A Délvidék esetében ez a helyzet máig fönnáll, nem született ugyanis olyan legitim és hatályos szabályozás, amely az ottani magyarokat megfosztotta volna az 1941-ben visszaszerzett magyar állampolgárságuktól. A Külügyminisztérium által hivatkozott, kommunista befolyásra született 1948. évi LX. tv. rendelkezés sem szól erről.

- 1945 után meglehetősen drasztikus intézkedések történtek a revíziós sikerek megsemmisítésére. Hogyan lehetséges, hogy ezt elfelejtették?

- A háborús vereség első kézzel fogható hátrányos következménye az volt, hogy 1945. január 20-án meg kellett kötni a moszkvai fegyverszünetet. Ezt az Ideiglenes Nemzeti Kormánynak nevezett, legitimációval nem rendelkező, furcsa szervezet írta alá. Magyarország nevében elismerve, hogy az első és második bécsi döntés érvénytelen, illetve vállalta, hogy hatályon kívül helyezi az összes terület-visszatéréssel kapcsolatos törvényt. Ezt meg is tették, formálisan 1945. február 26-án az 526/1945-ös számú rendelettel, amivel március 17-ével hatályon kívül helyeztek minden, az ország területi változására vonatkozó törvényt. Nagyon fontos azonban, hogy ez a hatályon kívül helyező törvény nem szólt az állampolgárság kérdéséről! A revíziós törvények alapján megszerzett állampolgárságot tehát ez a rendelet nem vette el, egyrészt mert nem említi ezt a témát, másrészt mert nem visszaható hatályú. Tehát azt mondja ki, hogy a revíziós törvényeket 1945. március 17-étől nem lehet alkalmazni, de a korábban a hatályon kívül helyezett törvény alapján megszerzett állampolgárságot nem szünteti meg visszamenőlegesen. Ezt az is bizonyítja, hogy utólag a kommunista jogalkotók többször is foglalkoztak ezzel az üggyel, elismerve, hogy ez a bizonyos hatályon kívül helyezés nem szüntette meg a visszatért területek magyarjainak magyar állampolgárságát.

- Hogy érti, hogy nem volt legitim a magát Ideiglenes Nemzeti Kormánynak nevező testület?

- Közismert tény, hogy a Vörös Hadsereg megszállta az országot, s a megszállt területeken különös szerveződések ütötték fel a fejüket, erőteljes kommunista befolyással a hátuk mögött. 1944. december 14-én az “Ideiglenes Nemzetgyűlést” előkészítő bizottság meghirdette a nemzetgyűlési „választásokat”, amelyeket másnap meg is tartottak, nyílt, közfelkiáltásos módszerrel. El lehet képzelni, mennyire volt ez demokratikus és szabad. Ebből következően ez a “nemzetgyűlés” semmifajta legitimációval nem rendelkezett. Továbbmenve logikusan következik, hogy ez a “nemzetgyűlés” semmiféle legitim nemzeti kormányt nem választhatott, így az ilyen néven működő testület semmilyen érvényes rendelkezést nem hozhatott hatályos törvények hatályon kívül helyezéséről.

- Ha ez így van, akkor sok mindent felül kell vizsgálni, át kell gondolni, ami akkor és az akkori időkből következően történt…

- Így igaz. De még ha legitim is lett volna ez a „kormány”, akkor sem lenne jogszerűnek tekinthető az említett hatályon kívül helyezés, hiszen van egy úgynevezett jogforrási hierarchia, a jogszabályok egymáshoz való viszonyát szabályozó alapelv, ami politikai rendszerektől függetlenül érvényesül. Ez alapján, de egyébként az akkor hatályos jogszabályok szerint sem helyezhető hatályon kívül egy törvény egy kormányrendelettel, ami egy alacsonyabb rendű jogszabály. A harmadik érvünk az, hogy még ha jogszerűen is helyezték volna hatályon kívül a revíziós törvényeket, az a rendelet akkor sem rendelkezett konkrétan az állampolgárság kérdéséről, főképp nem visszaható hatállyal. Ezt néhány hónap múlva felismerték, ezért kibocsátották az 5070/1945-ös számú rendeletet, amelyben annyit rögzítettek, hogy átmenetileg magyar állampolgárnak tekintik azokat, akik a revíziós törvények alapján lettek magyar állampolgárok, de már az ismét megcsonkított aország területén laknak. Vagyis egyfajta igazolási eljárásra került sor, de ez a rendelkezés sem említ megfosztást, jogfosztást. S nem szól erről a Külügyminisztérium által adu ásznak tekintett 1948. évi LX. törvény sem, mert ez az átmeneti rendelkezés csupán annyit mond ki, hogy azok, akik a területi revízió következtében szereztek állampolgárságot, és az 526/1945-ös kormányrendelet értelmében úgymond – mint levezettem téves jogértelmezésre alapozva – elvesztették azt, azok magyar állampolgárnak ismertetnek el, ha állandó lakóhelyük 1948. január 1-jén a jelenlegi ország területén volt. Ez azt jelenti, hogy megerősíti azon személyek magyar állampolgárságát, akik elhagyni kényszerültek a szülőföldjüket. Ugyanakkor, és ez a legfontosabb, ez a jogszabály sem szól arról, hogy az elszakított területeken élő és állampolgárságukat a revíziós törvények értelmében visszaszerzett magyarok magyar állampolgársága megszűnik. Szó sincs arról, hogy őket bárki is megfosztotta volna állampolgárságuktól. A Külügyminisztérium cáfolata tehát teljes mértékben alaptalan, és szégyenletes is, hiszen a kormánynak az Alkotmány 6. §. (3) bekezdéséből fakadó kötelezettsége mindent megtenni, hogy a magyar nemzet egészének ügyét előmozdítsa, és nem azt kéne kétségbeesetten keresgélnie, hogy vajon miért nincs több százezer magyarnak magyar állampolgársága. Ehelyett azon kellene gondolkodnia, hogy miként lehetne ezt a feltárt helyzetet megerősíteni, és egy ez ügyben hozandó törvénnyel mindent tisztázni, szentesíteni. Arról nem beszélve, hogy az állampolgársági ügyek nem a Külügyminisztérium, hanem a Belügyminisztérium hatáskörébe tartoznak, tehát a kormány teljes szerepzavaráról árulkodik az, hogy az elcsatolt területen élő magyar állampolgárok ügyét ezek szerint külügynek tartja. Ez a hozzáállás sajnos vitathatatlan folytatása a december 5-i népszavazás kapcsán tanúsított, nemzetstratégiai ügyekkel szembeni, zsigeri elutasító, felelőtlen magatartásának.

- Megdöbbentő, amit mond…

- Ez még nem minden, van még egy bizonyítékunk. A kommunista országok sok vonatkozásban közös szabályrendszert alkottak moszkvai vezényletre. Ezek egyike az volt, hogy az úgynevezett lappangó magyar állampolgárságot likvidálni kell. Erről kétoldalú egyezmények születtek 1958 és 1979 között, sőt Romániával 1979-ban, vagyis ekkor fosztotta meg Észak-Erdély magyarságát a magyar állampolgárságtól a kádári diktatúra. Hogy ebben az ügyben külön egyezmények köttettek, ez bizonyítja legerőteljesebben, hogy egészen addig fennállt az elszakított területek magyarjainak a revíziós törvények értelmében visszaszerzett magyar állampolgársága! És most következik a legfontosabb dolog: Jugoszláviával nem kötöttek ilyen egyezményt! Született egy kétoldalú barátsági egyezmény 1948-ban, amelyben mindenféle ünnepélyes ígéretet foglaltak bele az imperializmus elleni harc szellemében, de állampolgárságról egy árva szó sem esett! Mindezekből következik, hogy mindazok a délvidéki magyarok, akik az 1941. évi XX. törvény értelmében visszakapták magyar állampolgárságukat, ma is jogosultak mindarra, amire akármelyik másik magyar állampolgár. Így tehát útlevélre, konzuli védelemre, hiszen halljuk a híreket a temerini magyar fiatalok elleni brutális fellépésről. Ez a jogi helyzet a bácskai, baranya-háromszögi és muravidéki magyarokat érinti. Ha a magyar Országgyűlésben nem lesz nyitottság rendezni ezt a kérdést, akkor – élve a jelenlegi állampolgársági törvény nyújtotta lehetőséggel – kérelmet lehet benyújtani az állampolgársági bizonyítvány kiállítására. Ez nem állampolgárság-szerző eljárás, hanem a meglévő állampolgárság igazolása. Ezt a magyar konzulon keresztül lehet megtenni. A délvidékiek vonatkozásában a kérelemhez csatolni kell annak igazolását, hogy az 1941. évi XX. törvény értelmében magyar állampolgárságot kapott ő vagy a felmenője, vagy azt kell igazolni, hogy 1921 és 1931 között állandó jelleggel ott élt. A Belügyminisztériumnak ez alapján ki kell állítani az állampolgársági bizonyítványt. Ezt az utat lehet és kell bejárni. Több próbaeljárást fogunk kezdeményezni, s ha nem születik megfelelő döntés, bírósághoz fordulunk. Nem titkoljuk, hogy precedensperekkel szeretnénk rákényszeríteni a kormányt a feltárt jogi helyzet tisztázására, elismerésére. Mindazonáltal jobb lenne, ha az Országgyűlés józan belátással rendezné a helyzetet, és az állampolgársági törvény már parlamenti vita alatt álló, tervezett módosításában egy egyszerű nyilatkozattétel megtétele útján a megkerülhetetlen történelmi jóvátétel keretében visszaszerezhetővé tenné a trianoni békediktátummal elszakított magyarok és leszármazóik számára az őket történelmi és alanyi jogon megillető magyar állampolgárságot. A december 5-i népszavazáson többségbe került igenek erre adtak parancsoló erejű erkölcsi és politikai felhatalmazást.

Ágoston Balázs

 

A Kárpát-medencei magyarság lappangó és alvó állampolgársága

 

A Kárpát-medencei magyarság lappangó és alvó állampolgársága
Állampolgárság egyoldalú nyilatkozattétellel – Ennek megszavazása csupán politikai akarat kérdése
Magyar Nemzet, 2005. május 27., 6. oldal

Az első magyar állampolgársági kódex a magyar állampolgárság megszerzését, a kontinentális Európa országaira máig is jellemzően, elsődlegesen a leszármazás jogalapjára helyezte. Ez a történelem folyamán nem változott, ám a két világháború után, a történelmi Magyarországtól elcsatolt területeken élő magyarok esetében ez a jogfolytonosság megszakadt. Európa és Magyarország megoldatlan történelmi öröksége, valamint máig és a jövőben is minden területre rombolóan ható problémája, hogy az első világháborút követően a magyar államhatárok etnikai, történelmi, gazdaságföldrajzi és kulturális szempontokat figyelmen kívül hagyó, erőszakos megváltoztatásával a Magyar Királyságtól elcsatolt területen élő lakosság akarata ellenére, kollektív módon fosztatott meg magyar állampolgárságától, és ezt azóta sem orvosolták. Az 1920. június 4-én aláírt trianoni békeszerződés kollektív büntetéssel felérő 61. cikke szerint a magyar állampolgárság kizárásával jogérvényesen mindenki annak az államnak az állampolgárságát szerezte meg, amely a szétszakított Magyar Királyság területén a békeparancs következtében az állami főhatalmat gyakorolja, tehát az utódállamét. Lehetséges volt elméletben a magyar állampolgárság megtartása, azonban ehhez egy éven belül el kellett hagyni a szülőföldet, ezért ezt kevesen választották. Aki maradt, az egy csapásra elvesztette magyar állampolgárságát.

Trianontól napjainkig
A Magyar Királyság 1938 és 1941 között négy lépésben, döntően békés úton visszavette elszakított területeinek mintegy 40 százalékát, és csaknem ötmillió lakost, amelynek többsége magyar nemzetiségű volt. A részleges terület-visszatéréseket a törvényhozás minden esetben törvénnyel szentesítette, amelyekben a magyar állam érdemben visszaadta a visszatért területeken – a Felvidéken, Kárpátalján, Erdélyben és a Délvidéken – élőknek a magyar állampolgárságot. E törvények értelemszerűen azokat érintették, akik a trianoni békét követően az elcsatolt területen maradtak és magyar állampolgárságukat a szülőföldjükön való maradás miatt vesztették el.

A Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz csatolt délvidéki magyar területek egy részének visszafoglalására 1941-ben került sor. A magyar csapatok 1941. április 11-én – egy nappal a délszláv állam felbomlását követően – lépték át a trianoni határt, és április 13-ig visszafoglalták a Bácskát, a Baranya-háromszöget és a Muravidéket. Ezzel 11.601 négyzetkilométer terület tért vissza 1.145.000 lakossal, akik közül 36,6 százalék magyar, 25,3 százalék szerb, 19 százalék német volt.

A visszafoglalt délvidéki területeket az anyaországgal egyesítő 1941. évi XX. törvénycikk 4. §-a szerinti, magyar állampolgárság automatikus – tehát további hatósági intézkedés nélküli – visszaszerzése feltételeinek az elcsatolt területeken az elcsatolástól a visszacsatolásig helyben maradó, volt magyar állampolgárságú, a magyar nemzeti közösséghez tartozó személyek teljes mértékben megfeleltek, tehát ők 1941. április 11-i hatállyal visszakapták magyar állampolgárságukat. Az ekkor még hatályos első állampolgársági kódex (1879. évi L. törvénycikk) szerint a leszármazás jogán a születési helyüktől függetlenül az ő leszármazottaik is ettől fogva magyar állampolgárként születtek meg.
A második világháború elvesztése miatt a visszacsatolt területek elvesztek. A Moszkvában 1945. január 20-án a szövetségesek és Magyarország között létrejött fegyverszüneti egyezmény 2. pontjában Magyarország kötelezte magát, hogy a visszatért területekről visszavonja az összes magyar csapatokat és hivatalnokokat Magyarország 1937. december 31-én fennállott határai mögé, továbbá hatályon kívül helyez minden olyan törvényhozási és közigazgatási szabályt, amely a csehszlovák, jugoszláv és román területek Magyarországhoz csatolására vonatkozik.

Az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1945. február 26-án kelt, 526/1945. M.E. számú rendeletében a fentiek végrehajtásaként az ország területi változásaira vonatkozó törvényeket hatályon kívül helyezte. Ez a rendelet azonban több ok miatt sem eredményezhette a revíziós törvények alapján visszaszerzett magyar állampolgárság elvesztését:

1. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány valódi közjogi legitimációval nem rendelkező szervnek minősült, ezért közjogi hatállyal bíró jogi aktust nem hozhatott, hiszen az akkor hatályos közjogi szabályokkal (választójogi törvény, törvényhozó testületekről szóló törvények) ellentétes kvázi „választások” alapján összeült Ideiglenes Nemzetgyűlés adott neki mandátumot.

2. Feltéve, de meg nem engedve, hogy az Ideiglenes Nemzeti Kormány legitim hatalmi szervnek volt tekinthető, a jogforrási hierarchia már akkor is hatályos szabályai szerint törvényt egy alacsonyabb szintű jogforrás, tehát egy kormány rendelete nem helyezhetett érvényesen hatályon kívül, és ezt a döntést utóbb egyetlen törvényalkotásra jogosult szerv sem erősítette meg.

3. Feltéve, de meg nem engedve, hogy az Ideiglenes Nemzeti Kormány legitim hatalmi szervnek volt tekinthető, továbbá esetlegesen mégis jogosult lett volna törvényhozó hatalom által hozott törvényeket saját rendeletével hatályon kívül helyezni, az úgynevezett revíziós törvényeket hatályon kívül helyező 526/1945. M.E. számú rendelet nem tartalmaz utalást arra, hogy a hatályon kívül helyezés visszaható hatályú volna, azaz a hatályon kívül helyezett törvények állampolgársági jogkövetkezményeit érintené. Ennek hiányában csak arról volt szó, hogy a visszatért területek a magyar impériumból kikerültnek nyilváníttattak ugyan, de nem fosztották meg a magyar állampolgárságtól az ősidők óta ott élő magyarokat. Itt fontos hangsúlyozni, hogy a területvesztéssel együtt nem következik be az állampolgárság elvesztése, hiszen e két dolog nem kéz a kézben jár.
A szocialista internacionalizmus leple

Az állampolgársági jogban minden törvényi szabályozásnak – akár az állampolgárság megszerzéséről, akár elvesztéséről van szó– csak jövőre szóló hatálya lehet. Aki már egy törvény erejénél fogva magyar állampolgár lett, azt nem lehet csupán azzal megfosztani állampolgárságától, hogy a magyar állampolgárságának megszerzését biztosító törvényt hatályon kívül helyezik. Tehát a revíziós törvényekben jóvátétel útján megszerzett magyar állampolgárság nem veszett el a visszacsatolt, majd ismét elvett területek magyarsága számára. A nemzetközi jogban pedig visszaható hatállyal akkor bír egy megállapodás, ha abban a felek kifejezetten megállapodnak. Ilyet, a közvélekedés ellenére sem a fegyverszüneti egyezmény, sem a Párizsban 1947. február 10-én kelt békeszerződés nem tartalmaz. Ezek célja csak az volt, hogy a határokat rendezze, de az állampolgárság ügyébe – a trianoni békediktátummal ellentétben – nem szóltak bele, sőt az 1947. december 8-án Budapesten aláírt magyar-jugoszláv barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződésben sem került szóba az állampolgárság kérdésköre.

Az 1945-ben hatályos állampolgársági törvény (1879. évi L. tv.) alapján is az állampolgárság elvesztésére csak elbocsátással, hatósági határozattal, távolléttel, törvényesítéssel és házasság által kerülhet sor. Az 526/1945. M.E. számú rendelet egyik fenti megfosztási követelménynek sem felel meg, tehát emiatt sem volt alkalmas arra, hogy bárkit is a megszerzett állampolgárságától megfosszon.

A kékcédulás választások eredményeként felállt kommunista befolyású törvényhozás által hozott – a korábbi állampolgársági törvényt felváltó – 1948. évi LX. törvény átmeneti rendelkezései a bizonytalanság oldása érdekében megerősítették azon személyek magyar állampolgárságát, akik elhagyni kényszerültek a szülőföldjüket és áttelepültek Magyarországra. Ugyanakkor – és ez a legfontosabb – ez a jogszabály sem fosztotta meg az újra elszakított területeken maradó, de állampolgárságukat a revíziós törvények értelmében visszaszerzett magyarokat a magyar állampolgárságtól.

Az illegitim módon hatalomra jutott kommunista párt volt az, amely végül is a szocialista internacionalizmus leple alatt beteljesítette a nemzetárulást, amikor 1958 és 1979 között kétoldalú egyezményekkel zárta ki a kettős állampolgárságot az akkori keleti blokk más országaiban élő magyarok magyar állampolgárságától való megfosztása érdekében. Többek között Csehszlovákiával 1960. november 4-én, Szovjetunióval 1963. január 21-én, Romániával 1979. június 13-án írt alá a Magyar Népköztársaság ilyen kétoldalú egyezményeket.

Ezek alapján, ha valaki nem nyilatkozott a megadott – általában egy éves – időtartam alatt, elveszítette annak az államnak az állampolgárságát, ahol éppen nem élt. Ha nyilatkozott, akkor viszont a nyilatkozattétel után a másik állampolgárság veszett el. A végrehajtók különös kegyetlenségére utal, hogy az érintettek döntő többsége nem is tudhatott még a nyilatkozat lehetőségéről sem. Az 1990-es években „az emberi jogok érvényesülése érdekében” minden ilyen egyezményt felmondtunk, melyeket egyébként kizárólag a szovjet-blokk országaival kötöttünk és egyetlen demokratikus országgal sem.

Árulkodó az, hogy miként szól például a Csehszlovákiával 1960. november 4-én aláírt, a kettős állampolgárságú személyek állampolgárságának rendezéséről szóló Egyezmény preambuluma. „A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Elnöke tekintettel arra, hogy a Szerződő Felek területén olyan személyek is laknak, akiket jogszabályai alapján mindkét Fél saját állampolgárának tekint, attól az óhajtól vezetve, hogy az érdekelt személyek kettős állampolgársága megszűnjék azáltal, hogy e személyek az egyik Szerződő Fél állampolgárságát önként választják, elhatározták, hogy a jelen Egyezményt megkötik…”

Így szólnak a Romániával és a Szovjetunióval kötött egyezmények is.

Mindez leleplezi azt, hogy a revíziós törvényekkel magyar állampolgárságot szerzett személyekre vonatkozó korábbi jogi szabályozás ellenére még a pártállam is úgy látta, hogy az érintett személyek ténylegesen nem vesztették el magyar állampolgárságukat, kettős állampolgárságuk fennállt, ezért volt szükség az úgynevezett baráti államokkal a tömeges kettős állampolgárságot megszüntető kétoldalú egyezmények aláírására.

Azonban a kör nem volt teljes, hiszen egyedül Jugoszláviával nem került sor ilyen egyezmény megkötésére. Ez azt jelenti, hogy a fenti okok alapján a délvidéki magyarságnak az 1941-ben visszatért területeken (a mai Szerbia-Montenegró, Horvátország és Szlovénia érintett részein) 1941-ben élő tagjai, illetve az ő leszármazottaik magyar állampolgárságukat nem vesztették el, mai napig is magyar állampolgárok, tehát joggal igényelhetik mindazon jogosítványokat (pl. útlevél, konzuli védelem), amelyek a magyar állampolgárokat megilletik.

Kormány-előterjesztés és módosító javaslat

Az itt összefoglalt feltáró munkára és konzultációkra alapozva nyújtottuk be módosító javaslatunkat az Országgyűlés által jelenleg tárgyalt, a magyar állampolgárságról szóló törvény módosítását célzó kormányjavaslathoz.

A kormány december 5-e megkerülhetetlenségét belátva előterjesztéssel élt, de csupán az országba beköltöző magyar nemzetiségűeknek nyújt némi könnyítést a magyar állampolgárság megszerzésében. Ezen kívül néhány szépségtapaszt ajánl a külhoni magyaroknak, de a legfontosabbat, az otthonmaradásuk mellett a magyar állampolgárság megszerzésének lehetőségét nem kívánja részükre biztosítani. Pedig mindannyian tudjuk, hogy számukra ezt az alapvetően erkölcsi és lelki szükségletet az európai uniós csatlakozás semmiképpen sem képes pótolni, ezt a felvidéki magyarok példája világosan igazolja. A kormány-előterjesztés a szülőföld elhagyására ösztönöz, és továbbra sem veszi figyelembe a külhoni magyarok asszimilációjának veszélyét. Ezért módosító javaslatunk az örökös politikai kiszolgáltatottságot jelentő anyagi támogatáson túllépve az elszakított nemzetrészek magyarjait jogosan megillető magyar állampolgárságot állítja helyre.

Javaslatunk egésze a délvidéki magyarok és leszármazottaik lappangó magyar állampolgárságára épül, és azt kéri az Országgyűléstől, hogy a fenti okfejtésből következőleg – ellenkező jogszabályi rendelkezés hiányában – a délvidékiek lappangó állampolgárságát fennállónak ismerje el, azaz nyilatkozza ki annak élő voltát. Így az érintettek a megfelelő okmányok becsatolásával az állampolgárságuk igazolását, ennek alapján pedig magyar útlevelet igényelhetnek az illetékes hatóságoktól.

Másodszor, a Magyar Köztársaság Elnökéhez címzett írásbeli nyilatkozatukkal – a nyilatkozattétel napjától – visszaszerzik a lappangónál mélyebb, alvó állapotban lévő magyar állampolgárságukat azok a felvidéki, kárpátaljai és erdélyi magyarok és az ő leszármazottaik, akiknek magyar állampolgárságát az azóta már megszűnt Csehszlovákiával, a szétesett Szovjetunióval, valamint Romániával megkötött, azonban 1990 után felmondott kétoldalú megállapodások alapján az aláíró kommunista államok megszűntnek tekintettek.

Az igazságos és méltányos megoldás

Harmadszor, az előző két rendelkezésből eredeztetve szintén egyoldalú írásbeli nyilatkozattal szerzi vissza magyar állampolgárságát mindazon külhoni testvérünk, aki a sors folytán ugyan nem tartozik az előző két csoportba, de „trianoni-magyarként” a nemzet egészét vallja, és igazolja hogy felmenője magyar állampolgár volt.

Végezetül, azokat az elhunyt személyeket, akiknek magyar állampolgársága magyar felmenő igazolhatósága ellenére szűnt meg, úgy kell tekinteni, hogy magyar állampolgárságukat nem veszítették el.

A magyarság tömeges állampolgárság-vesztésének közös gyökere a trianoni békeparancshoz nyúlik vissza. Mégis, a folyamatok bemutatása érdekében indokolt külön-külön leírni az érintettek körét aszerint, hogy milyen különböző jogi környezet határozta meg állampolgárságukat. Azonban az állampolgárságuk ügye csak egyazon elv alapján rendezhető, hiszen az érintett magyarság mindvégig szülőföldjén maradva szenvedte el ugyanazt az igazságtalanságot a Kárpát-medence bármely szegletében.

Éppen ezért a rendezés elve már csakis a délvidéki magyarokat joggal megillető eszköz, az egyoldalú kérelem mint etalon-megoldás kiterjesztésének kell lennie a külhoni magyarok teljes közösségére. Ez jelenti az igazságos és méltányos megoldást a határainkon túl élő magyarok XX. századi kálváriájára, szenvedéseire.

Az elhunyt személyek, így pl. Wass Albert magyar állampolgárságának elismerését célzó módosításunk pedig az 1990. évi XXXII. törvény szellemében fogalmazódott.
A hatályos törvény diszkriminál

A módosító javaslattal a jelenleg hatályos állampolgársági törvény 5/A. §-ának diszkriminációját szüntetjük meg, mely az 1990. évi XXVII. törvény egyoldalúságával, és annak a hatályos törvénybe való változatlan beépítésével állott elő. Hiszen a jogalkotó a magyar állampolgárságuktól a diktatúra éveiben megfosztottaknak a törvényben említett némely köre részére – köztük a nyugati emigránsok számára – 1990 óta folyamatosan biztosítja ennek felszámolását azzal, hogy módjuk van egyoldalú nyilatkozattal visszaszerezni állampolgárságukat.

A jogalkotó azzal diszkriminál, hogy a külhoni magyarok részére még nem adta meg ugyanezen jogot. Ez érthetetlen, hiszen az elszakított országrészekben élők jellemzően még el sem hagyták szülőföldjüket, és a fent taglalt kétoldalú szerződéseket a magyar állam felmondta. Ám az utolsó, az igazságot helyreállító lépés, a magyar állampolgárság biztosítása előtt megtorpant.

Tévedés ne essék, javaslatunk elfogadásához nem szükségeltetik a jogi okfejtés, ennek megszavazása csupán politikai akarat kérdése, különösen a december 5-i megvilágosodás erkölcsi parancsa után. Azonban e kutatómunka megtámogathatja a legyengített politikai akaratot.

A szomszédos országok közül Románia, Szerbia és Montenegró, valamint Horvátország távolabb nézett, és saját érdekében már megoldotta a saját országhatárain kívül élő övéi részére az állampolgárság tömeges biztosítását.

Összefoglalva, a történelmi jóvátétel szükségességét szem előtt tartva, az igazságosság és a méltányosság elvétől vezérelve a módosító javaslat a magyar állampolgárság alanyi jogi jellegét hangsúlyozva segíti helyre állítani annak jogfolytonosságát, a jogszabályok széles körének áttekintése után, a lehető legegyszerűbb eljárásban.

A külhoni magyarok magyar állampolgársága nem a kormány, nem az Országgyűlés, nem a pártok, nem a képviselők tulajdona. Történelmünk alapján arról mi nem rendelkezhetünk, hiszen az a külhoni magyarok lelkében lakozik, rejtőzködik. Kimondani mégis nekünk kell, mert bensőjükben az igazság által hiába él saját állampolgárságuk, amíg néma marad az Országgyűlés, addig nincs magyar nemzet.

Körömi Attila
a Magyarok Világszövetségének elnökségi tagja

Dr. Gaudi-Nagy Tamás
független országgyűlési képviselő Európa-jogi szakjogász,

 

 

A franciák és hollandok szuperállamot nem akarnak

A franciák és hollandok szuperállamot nem akarnak
Magyar Rádió, Vasárnapi Újság, 2005. június 5.
- Mire mondtak nemet, ennek a két országnak az állampolgárai az alkotmányra, vagy magára az unióra?
Gaudi Nagy Tamás európai jogi szakjogász:
- A nemet mondók legfőbb motivációja azon irány elleni fellépés, amely éppen az európai alkotmánnyal szabott volna ,vagy szabna Európának egy nem kívánatos irányt. Ez azon szuperállami föderatív formának az erősödése, amely egyrészt önálló személyiséget adna az EU-nak, másrészt saját zászlaja, saját címere, saját szimbóluma lenne. Azt kifogásolták a nemmel szavazó választópolgárok, hogy ők nem kérnek már ennyi Európát, Európának ezen irányából nem kérnek, amely éppen ellentétes a nemzetek Európájának gondolatával, ellentétes az egyenjogú, érett, és önálló demokráciák gazdaságilag hasznos együttélésének eszméjével, ami az EU alapgondolata. Egy olyan központosított, túlcentralizált rendszer körvonalait vázolja fel az EU alkotmánya, amely sokban emlékeztet azokra a formációkra, amelyek nem hoztak eddig még az emberiség számára sok jót.
- Valódi veszély lehet egy ilyen szuperállam?
- Én úgy gondolom, hogy igen; az alkotmány egyik jellegzetessége az volt, hogy a kis államok súlyát jelentős mértékben csökkentette. Megálljt mondtak az emberek, és azt mondták, hogy meg szeretnénk őrizni a sokszínűségünket, szuverenitásunkat, szeretnék a nemzeti függetlenségnek bizonyos területeit megőrizni, amelyekre egyre jobban bekúszik az unió. Oktatásügy, szociális ügyek, munkaügy: folyamatosan foglalja le az élet különböző területeit az uniós jogalkotás, amely pedig abszolút elsődlegességgel bír a nemzeti jogalkotással szemben. Szomorún kell megjegyezni, hogy ezen csúfosan megbukott alkotmányt másodikként fogadta el Magyarország, minden társadalmi vita nélkül, egyhangú parlamenti döntéssel. Ezzel egyébként még az EU hivatalos követelményével is szemben mentek, hiszen a Bizottság egyfajta társadalmi vitát hirdetett meg e tárgyban Európa-szerte.
- Vannak, akik a bevándorlás ellen, vagy a kelet európai munkavállalók megjelenése ellen emelték fel a szavukat, nagyon sok embernek fáj az, hogy az uniós alkotmány tervezetben nem került bele a kereszténység, mások a szociális gondokkal az egyenlőtlenséggel, például a kelet európai gazdák negyedszeres támogatásával kapcsolatban vannak rossz véleménnyel, tehát nagyon sok feszültség van az unión belül. Akár ennek a két népszavazásnak a fényében, mondhatjuk-e, hogy válságban van az unió?
- Válságról nyugodtan lehet beszélni, hiszen maga az alkotmányozási folyamat sem volt demokratikus. Jens-Peter Bonde EU-szkeptikus képviselő a legmarkánsabban fogalmazta meg, hogy lényegében úgy zajlott ez az alkotmányozási folyamat, hogy kisebbségi véleményeket nem igazán építette be. A keresztény Európára utaló határozott hivatkozás is hiányzik az EU-alkotmányból. Nyilván a jelenlegi szabályok alapján most is működőképes az EU. Azt a csalódást kell megéljék a föderatív Európa szorgalmazói, hogy az európai nemzetekben még van annyi érettség, és van annyi önvédelmi képesség, hogy megálljt tudtak parancsolni ennek a nem kívánatos iránynak. Az lehet a legeurópaibb magatartás, ha már most levonják a következtetéseket az érintettek, és az EU új, és a föderatív Európa helyett a nemzetek Európájának szemléletét támogató szabályozást építenek be az alkotmányba, és ezt bocsátják ismét újra megmérettetésre.
- Magyarországon azt lehet hallani, hogy elsősorban a nemzeti kisebbségek védelme miatt még rosszabb helyzetbe kerülünk, hiszen ez bekerült volna az új alkotmányba.
- A nemzeti kisebbségek védelmével kapcsolatos rendelkezés, amely inkább egy általános alapelv szintjén jelenik meg, de konkrét normaszöveg nem hárul hozzá, erre közösségi jogokat alapozni én megítélésem szerint nem nagyon lehetett volna. Eléggé álságos álláspontnak érzem azt, hogy az európai alkotmány ezen rendelkezésének esetleges 2007-ben elmaradó hatályba lépése miatt joghátrány érné a magyar kisebbséget. Éppen az uniós csatlakozással érte súlyos hátrány a Kárpát-medencei magyarságot, mert térben és időben aszimmetrikus módon történt ez meg, oly módon, hogy a délvidéki, kárpátaljai magyarság számára még egészen távol van az uniós tagság, és ebből fakadóan ők olyan másodrangú helyzetben vannak, amely számukra végveszélyeztetettséget jelent.

Mangel Gyöngyi

 

A magyar nemzet múltja és jelene – Trianon következményei

 

A magyar nemzet múltja és jelene – Trianon következményei

http://www.karpatinfo.net/article21938.html

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kárpátaljai tagszervezete közreműködésével az elmúlt hétvégén igen tartalmas rendezvénysorozatra került sor Munkácson és Beregszászon. Beregszászon a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola kollégiumának filmklubjában előadást tartott dr. Gaudi Nagy Tamás nemzetközi jogász, Raffay Ernő történész, illetve a közönség a HVIM lehetőségeiről beszélgetett Torockai Lászlóval, a HVIM elnökével, és Ágoston Balázzsal, a Magyar Demokrata újságírójával.

Dr. Gaudi Nagy Tamás a kettős állampolgárság jogi hátterét, európai mintáit, illetve a Trianon óta eltelt idő jogrendszerét elemezte. Bár a december 5-i népszavazás eredménytelen volt, mégis van eredménye: a határon túli magyarság kérdése téma maradt, illetve egységet teremtett a határon túli magyar szervezetek között, mondta az előadó. Aki azt is kifejtette, hogy a kettős állampolgárság kérdése csak a magyar államot érinti, ebben egyedül ő dönthet, s ebbe senki nem szólhat bele. Ugyanakkor az autonómia kérdése az utódállamok jogkörébe tartozik, itt a magyar állam csupán támogatóként játszhat szerepet. A kettős állampolgárság kérdését boncolgatva, illetve a magyar kormány, a magyar politikusok szerepét elemezve Gaubi Nagy Tamás Széchenyit idézve kifejtette: felelős hazafi az, aki mindenféle párt- és kormányérdek fölé tudja helyezni a nemzeti érdekeket.

Raffay Ernő Trianont és következményeit, a 90-es évek változásait vette górcső alá. Mint elmondta, Trianonnal kapcsolatban három lehetőségünk van. Az egyik, hogy elfogadjuk a trianoni döntést, illetve az azt megerősítő békediktátumot. Ez a legkényelmesebb megoldás, viszont ez nemzeti öngyilkosságot jelent. A második lehetőség az autonómia kérdésének a fölvetése. Bár a területi autonómia megvalósulását az előadó irreálisnak tartja, merthogy az utódállamok képviselői azt véleménye szerint soha nem szavazzák meg, ennek ellenére az autonómiáért folytatott harcnak van jelentősége. A harmadik lehetőség a határkérdés fölvetése. Raffay Ernő azokat a lehetőségeket elemezte, melyek különböző korokban adódtak a határkérdés fölvetésére, illetve arról beszélt, különböző kormányok hogyan éltek, illetve hogyan nem éltek ezekkel a lehetőségekkel. A történelem bizonyos időkben hozott és hoz lehetőségeket, s ha valóban a magyar nemzeti érdekeket képviselő kormány van hatalmon, akkor ezeket a lehetőségeket meg is ragadják, mondta az előadó, aki így zárta előadását: a határok nem örökérvényűek.

Torockai László a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom céljairól, feladatairól és lehetőségeiről beszélt, hangsúlyozva: tevékenységük nemzetébresztő jellegű, a nemzeti öntudat fejlesztése az elsődleges cél. Ebben a tevékenységben a legelső lépés, hogy lebontsuk a fejekben lévő határokat, leküzdjük az évtizedek alatt belénk ívódott félelmeket, hogy merjük vállalni magyarságunkat, s a lehető legtöbbet tegyük is érte, mondta az elnök. A magyarságot nem csupán Trianon, de a szellemi korlátok is szétszabdalják, vélekedett Ágoston Balázs újságíró. Trianont a fejekben kell lebontani. A kettős állampolgárság kérdéséről szólva az előadó kifejtette, hogy az elszakított nemzetrésznek nem kettős állampolgárságot kell adni, hanem vissza kell adni számukra a magyar állampolgárságot, amiről ők soha nem mondtak le, hanem jogtalanul elvették tőlük.

Az előadások végén Fischer Béla, a HVIM Kárpátaljai Szervezete elnöke arra kérte a résztvevőket, hogy összetartozásunkat azzal is fejezzük ki, hogy segítünk bajbajutott testvéreinken: a kihelyezett perselybe mindenki elhelyezte pénzadományát, amelyet a székelyföldi á rvízkárosultaknak juttat el a szervezet.

Kovács Erzsébet

Forrás: Kárpátinfo Hetilap

Buncsik Marianna

Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, európai jogi szakjogász

Polgári Magyarországért Díj Ékes Ilonnának és Gaudi-Nagy Tamásnak

Polgári Magyarországért Díj Ékes Ilonnának és Gaudi-Nagy Tamásnak
MTI

2007. december 16.

Az alapvető emberi és alkotmányos jogok védelmében nyújtott tevékenységéért Ékes Ilona és Gaudi-Nagy Tamás vehette át pénteken Budapesten az idén harmadik alkalommal kiosztott Polgári Magyarországért Díjat. Az elismerést a tavalyelőtt, elsőként kitüntetett Mádl Dalma nyújtotta át a díjazottaknak.

„Egy rendes, polgári keresztény világban nincsen helye a sztárkultusznak”, a köszönetnek azonban mindenképp azok felé, akik úgy építik önmagukat, hogy azzal közösségüket is szolgálják – hangsúlyozta Balog Zoltán országgyűlési képviselő, a kuratórium elnöke.

Emlékeztetett arra: az elismerés alapításakor határoztak úgy, hogy a kiemelkedő teljesítményt nyújtó, közösségüket építő embereket tüntetik ki a plakett és az oklevél mellett – most megosztva odaítélt – egymillió forintos díjjal.

Ékes Ilona laudációjában elhangzott, hogy a civil társadalmat már több mint egy évtizede szervező fideszes országgyűlési képviselő a tavalyi „forró ősz” során felkereste és segítette azokat az előzetes letartóztatásban lévőket, sebesülteket, akikkel méltatlanul bántak”. Máig tevékenykedik azért, hogy a jogi és anyagi mellett, erkölcsi kárpótlást is kapjanak ezek az emberek. Az elismerés átvétele után a díjazott azok teljesítményére hívta fel a figyelmet, akik neki hátteret nyújtva adtak lehetőséget e teljesítményre.

Gaudi-Nagy Tamás évek óta nyújt jogászi segítséget az állam által elkövetett jogsértések áldozatainak; a tavaly őszi történések miatt bíróság elé kerültek közül számosaknak nyújtott, nyújt ingyenesen védelmet – hangzott el. Az elismerésért köszönetet mondó – és a félmilliós díjat a tavaly októberi megmozdulásokon súlyos sérüléseket szenvedett két résztvevőjének felajánlva – Gaudi-Nagy Tamás arról beszélt, hogy ez a tevékenység “nemzeti önvédelmünk egyik legfontosabb eszköze”.

„Az emberi jogok területén is válsághelyzet van Magyarországon” – jelentette ki a bő egy évvel ezelőtti eseményekre célozva. Kiemelte azt is, semmiféle garancia nincs arra, hogy nem ismétlődhetnek meg az akkor történtek. Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője az eseményen arról beszélt „a polgári Magyarország valahol ott van, ahol civil kurázsi van”, és fontosnak nevezte, hogy ne csak egy-egy alkalommal lángoljon fel, hanem a mindennapokban is jelen legyen a „polgári bátorság”.

Dr. Gaudi-Nagy Tamás beszéde a Polgári Magyarországért Díj díjátadási ünnepségén

Dr. Gaudi-Nagy Tamás beszéde a Polgári Magyarországért Díj díjátadási ünnepségén

(2007. december 14.)

Tisztelt Hölgyeim és Uraim ! Kedves Honfitársaim !

Bírósági tárgyalótermek, ügyészségi kihallgatások, rendőrségi fogdák, börtönbeli ügyvédi beszélők, meghurcoltakkal való foglalkozás, beadványírások és a jogvédő munka hétköznapjainak további szerves részét képező tevékenységek helyett most szokatlan érzés egy díj, a Polgári Magyarországért Díj díjazottjaként egy pillanatra megállni, visszatekinteni, kiállni és szólni Önökhöz. Számomra ugyanis a nemzeti jogvédelem természetes életformává vált az utóbbi években. Mit is jelent a nemzeti jogvédelem ? Az emberi jogok és a nemzeti eszme, nemzeti érdekvédelem összekapcsolását. Mindezt szívós, következetes, szakmailag igényes és kizárólag a Nemzetnek elkötelezett módon.

Ezt jeleníti meg elveiben és gyakorlatában a Nemzeti Jogvédő Alapítvány, amikor képviseli a Magyarországon, vagy a világ bármely táján élő, magyar nemzeti közösség azon tagjait és szervezeteit, akiket és amelyeket nemzeti, etnikai, nyelvi hovatartozásuk, világnézetük, vagy a magyarság érdekében kifejtett tevékenységük miatt emberi, állampolgári vagy alkotmányos jogokat érintő bármilyen jogsérelem, illetve hátrányos megkülönböztetés ér, vagy akikkel, illetve amelyekkel szemben a nemzeti érdekekért való kiállásuk miatt eljárásokat indítottak. Megtisztelő szolgálat számomra, hogy a nemzeti jogvédelem eszmei megalapozója, Zétényi Zsolt elnök úr mellett ügyvezetőként irányíthatom ezt a szervezetet és ügyvédként eljárhatok a jogsértettek ügyeiben.

A most átadott díj számomra egyúttal a Nemzeti Jogvédő Alapítvány munkásságának és az alapítvány által működtetett Nemzeti Jogvédő Szolgálat mára örömteli módon egyre bővülő létszámú együttműködő ügyvédeinek, munkatársainak elismerését is jelenti. Ezúton is köszönöm mindannyiuknak az áldozatos és önzetlen munkát. Örömmel és megelégedéssel tölt el, hogy mindez és munkásságom a Polgári Magyarországért Alapítvány döntéshozói számára is értékesnek és fontosnak bizonyult.

Egyúttal úgy érzem ez a díj is azt is kifejezi, hogy az emberi jogok kérdése és a magyarság jogvédelmének ügye mára megkerülhetetlenné vált, ezért fogadtam el. Mára egyértelművé vált: az emberi jogok ügye nem csak a liberálisok privilégiuma, a nemzeti önvédelem egyik legfontosabb eszköze. Ma a csonka hazában és a Kárpát-medencében elszakított sorban élő honfitársaink számára az alapvető emberi jogok és szabadságok (ideértve a kollektív jogokat, elsődlegesen az önrendelkezési jogot is) kivívása a közösségi megmaradás egyik legfőbb eszköze. Tudatosan, elszántan és bátran élni kell vele.

De az emberi jogok nem csak a jogvédők „belügye”: a jogkiteljesítésért minden felelős és nemzet iránt elkötelezett szervezetnek, mozgalomnak tennie kell, nemcsak a szólamok szintjén és a hatalmi, napi érdekek mércéjén. Mindenkinek a maga helyén és lehetőségére álló eszközökkel, kívánok ehhez elszántságot és kitartást. A Kossuth téri kordon elbontása bátor és fontos tett volt. A gátló kordonok elbontásra van most szükség az élet számos területén. És talán még most sem késő például parlamenti vizsgálóbizottságot kezdeményezni a tavaly őszi tömeges rendőri jogsértések tárgyában, különös tekintettel az elmaradt jóvátételre és felelősségre vonásra, a még mindig tapasztalható jogellenes rendőrségi gyakorlatra és koncepciós eljárásokra.

A tavaly őszi tüntetések és megemlékezések véres, tömeges jogsértésekkel történt szétverése elementáris erővel mutatott rá arra, hogy az emberi jogok terén is válsághelyzet van Magyarországon és, hogy a magyar emberek hazájukban jogfosztott helyzetben élnek.

A tavalyi tüntetések első percétől kezdve ott voltunk a jogsértettek mellett és mai napig ott vagyunk. 70 ember ügyében jártunk el, járunk el, mára már csaknem felük esetében megszűntek a büntető vagy szabálysértési eljárások, de még sajnos nem kis számban vannak folyamatban koncepciósnak nevezhető eljárások, mint például Budaházy Györgyé, akit vélemény-nyilvánítási szabadság határait át nem lépő írásai miatt súlyos, állam elleni bűncselekménnyel miatt vádoltak meg, tartanak lakhelyelhagyási tilalom alatt csaknem 9 hónapja és állítanak bíróság elé jövő januárban. Vagy azon egyetemista fiatalé és társáé, akiket el nem dobott tárgyak eldobásáért első fokon 2 év 8 hónap, illetve 2 év 10 hónap letöltendő börtönre ítéltek rendőr tanúk vallomásai alapján és akik ügyében jövő héten döntenek másodfokon.

Sok feladatunk van még: a több száz brutálisan megvert, kilőtt szemű, eltört csontú, megrokkant sérült, önkényesen fogva tartott áldozat egyike sem jutott még a nemzetközi emberi jogi egyezmények és hazai jogszabályok szerint nekik járó kártérítéshez, kártalanításhoz. Dacára annak, hogy számos feljelentést tettek –köztük mi is – egyetlen, jogsértésekért felelős rendőri vezetőt sem vádoltak meg, csupán a kisrendőrök egy csekély részét és még mindig nincsenek biztos garanciák arra, hogy mindez nem történhet meg újra. Jóvátétel, felelősségre vonás, koncepciós eljárások megszüntetése és megelőzés.

Ebben a küzdelemben a 2006. október 23-a után létrejött, Morvai Krisztina és Völgyesi Miklós társelnökök által vezetett Civil Jogász Bizottságban megbízható és elkötelezett jogvédő partnerre találtam, találtunk: az Összefogás az Igazságért közös programunk keretében az említett célokért küzdünk vállvetve. Nemzeti jogvédők és civil jogvédők együtt. A bizottságba magam is azért kaptam meghívást, hogy a nemzeti jogvédő munka során felhalmozódott tapasztalatokkal járuljak hozzá a tavaly őszi emberi jogi jogsértésekről szóló jelentés elkészítéséhez. A Jelentés, csakúgy mint a bizottság mára szintén megkerülhetetlenné vált. Ezúton fejezem ki bajtársi elismerésemet és köszönetemet a bizottság minden tagjának a munkájukért, a közösen vívott küzdelmekkel elért eredményekért, a díjjal járó elismerés egyúttal úgy gondolom nekik is jár.

Díjazott társam, Ékes Ilona országgyűlési képviselői esküjéhez hűen szintén a tavaly őszi véres történések első percétől kezdve odaállt a meghurcolt, megtiport, megalázott és nem egy esetben megkínzott áldozatok mellé. Máig nem eresztette el kezét a maradandó fizikai és lelki sérüléseket szenvedettek kezét. Ezzel megmutatta, hogy miként kell valóban elkötelezetten kiállni az önkény ellen és az elesettekért. Köszönet és tisztelet illeti ezért.

Persze mindaz, ami tavaly ősszel történt azonban nekünk, nemzeti jogvédőknek nem volt váratlan, mivel már évek óta folytattuk 2002 óta jogi küzdelmeinket olyan ügyekben, ahol a gyülekezési jogát, vélemény-nyilvánítási szabadságát gyakorló, a magyarságért szavukat felemelő és bátor tetteket vállaló személyekkel, csoportokkal szemben járt el a hatalom demokratikus jogállamoktól teljesen idegen, önkényuralmi rendszerekre jellemző módon.

Kiemelten fontos tehát megemlékezni és tisztelettel nézni azokra, akik saját maguk, családjuk sorsát kockáztatva a jogfosztottságtól szenvedő milliók helyett és érdekében vették, veszik a bátorságot ahhoz, hogy Dávidként álljanak ki és szembe a hatalom Góliátjával szemben.

Ők azok, akik a szabadság zónáiban a hatalom által egyre beljebb helyezett tilalomfák elé mernek lépni és példájukkal, kiállásukkal figyelmeztetnek mindenkit arra, hogy jogainkért, szabadságunkért és sorsunk jobbra fordításáért ki kell állni, további hátrálásnak nincs helye.

A hat gyermekes Kocsis Imrét, a Lelkiismeret 88 Csoport elnökét például 2003-2004 között négy különböző tüntetés, rendezvény helyszínéről hurcolta el a rendőrség, utóbb minden esetben kiderült jogsértő módon. Most novemberben a 2003. december 1-jei jogellenesen szétvert kormányellenes tüntetés 32 meghurcolt résztvevőjének egyezség útján harcoltunk ki jelentős összegű kártérítést és elégtételt.

Köszönet és elismerés illeti őket, mert nélkülük nem irányulhatott volna és irányulhatna rá a hazai és külföldi közvélemény figyelme a honi emberi jogi válsághelyzetre és nem születhettek volna meg azok meghatározó jelentőségű bírósági döntések, amelyek jogvédő munkánk gyümölcseként iránymutatást adnak a meghurcoltak jóvátétele és a gyülekezési jog gyakorlása terén. Ezek az ítéletek ugyanakkor további bátorítás is adnak mindenkinek: ne féljenek élni vélemény-nyilvánítási és gyülekezési jogukkal, mert ha bárkivel szemben törvénysértően lép fel a rendőrség, akkor elégtétel és kártérítés jár a jogsértettnek.

A díjjal járó összeget ezennel felajánlom a 2006. október 23-i rendőri erőszak egyik talán legsúlyosabb szemsérültje, Csorba Attila és a súlyos agykárosodást szenvedett, két gyermekes Kiss László részére, bár tudom mindez legfeljebb csak enyhíteni, de megszüntetni nem tudja mindazon hátrányokat, amelyeket ők felelőtlen és agresszív hatalmi önkény miatt szenvedtek el.

Kiemelt köszönet illeti családomat, akik nélkül nem tudnám jogvédő munkámat végezni, ő értük is teszem dolgomat, bízva abban, hogy – ha még szükség lesz rá – gyermekeim folytatni fogják amit elkezdtem.

Jogvédő munkámat nem adom fel, azt az utolsó paragrafusig folytatni fogom, remélve, hogy eljön egy olyan időszak, amikor azt sokkal békésebb és nyugalmasabb területeken végezhetem.

Végül egy ma is megszívlelendő idézettel köszönöm meg megtisztelő figyelmüket a legnagyobb magyartól a felelős hazafiságról, amely tárgyban a három éve zajlott népszavazási kampányban méltatlanok méltatlanul nyilatkoztak meg:

„Nem az a jellemteljes hazafi, ki kormány-tekintet vagy pártérdek alá sorozza a haza javát, de az ki a két elsőt állhatatosan és gyáva félelem nélkül mindig emennek rendeli alá.” (gróf Széchenyi István: Politikai programmtöredékek, 1847.)