Döbbenet: Bíróság mondta ki, hogy a délvidékiek ma is magyar állampolgárok, egy 56-os hősnek viszont börtönben a helye

Döbbenet: Bíróság mondta ki, hogy a délvidékiek ma is magyar állampolgárok, egy 56-os hősnek viszont börtönben a helye
(megjelent: Magyar Jelen, IX. évfolyam 21. szám, 2008, október 16.))

Beszélgetés Gaudi-Nagy Tamással, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány vezetőjével

- A délvidékiek magyar állampolgársága ügyében próbapereket kezdeményeztetek és úgy hallottuk, hogy már elég komoly előrelépések történtek. Ez mit jelent pontosan?

- Igen, sportnyelven szólva úgy lehet összefoglalni a jelenlegi állást, hogy a délvidéki magyarok állampolgársági próbapereiben, az első félidőben 4-0 a nemzeti jogvédők, illetve a délvidéki magyarok javára a magyar állammal szemben. Ez lényegét tekintve azt jelenti, hogy 2005-ben összesen hat délvidéki honfitársunk négy per keretében megtámadta a bíróság előtt azokat a határozatokat, amelyeket a Bevándorlásügyi és Állampolgársági Hivatal adott ki azon kérelmükre, amely arra irányult, hogy állapítsák meg azt, hogy ők jelenleg is magyar állampolgárok, mint Délvidéken született és ott felnőtt magyar emberek. A Bevándorlásügyi és Állampolgársági Hivatal állampolgársági bizonyítvány iránti kérelmeiket elutasította. Illetve itt egy porszem ment a gépezetbe, mert dr. Sőregi Zoltán, zentai nyugdíjas jogász kolléga kérelmére első alkalommal egy pozitív tartalmú bizonyítványt adott ki a hivatal, nevezetesen megállapították, hogy dr. Sőregi Zoltán magyar állampolgár. Ezután Zoli bácsinak lényegében két választása volt. Vagy ezt az állampolgársági bizonyítványt fölteszi bekeretezve a falára, és büszkén mutatja meg mindenkinek, hogy márpedig ő mégiscsak magyar állampolgár. A másik praktikusabb lehetőség az volt, hogy útlevél iránti kérelmet nyújt be a magyar államhoz. Ő ezt a lehetőséget választotta. A magyar konzul úgymond éles szemmel kiszúrta, hogy itt egy ilyen jellegű bizonyítvánnyal megtámogatott kérelemről van szó, ezért a hivatal rövid úton visszavonta hivatalból ezt a bizonyítványt, tehát kiadott egy nemleges tanúsítványt, amiben már azt állapítják meg, hogy elvesztette a magyar állampolgárságát.

- Ez csak egy sima hiba volt, tehát valaki hibázott, vagy valóban van valami jogi alapja annak, hogy a délvidékieknek a magyar állampolgársága még él?

- Jelen esetben biztos vagyok benne, hogy hiba csúszott a gépezetbe, mert a jelenlegi magyar kormányzatnak semmiképpen nem célja, hogy ilyen jellegű nyilatkozatokat, határozatokat hozzon elszakított területeken élő magyarokkal kapcsolatban. Ellenben igenis nagyon szilárd jogi alapjai vannak annak, amit a délvidéki honfitársaink állítanak. Ez végülis visszautal az állampolgársági népszavazás időszakára, illetve annak a tanulságára, hiszen nagyon komoly műhelymunkákat folytattunk, továbbá magam is eléggé elmélyedtem az állampolgársági jogok világában, és az ügydöntő hatással nem bíró népszavazást követően – amelyben azért soha ne felejtsük el, hogy többségbe kerültek az igenek a nemekkel szemben – nem született meg kikényszerítő hatású végeredmény. Ezt követően továbbgondoltam a lehetőségeket, és egy olyan rést fedeztem föl a délvidéki magyar állampolgárok magyar állampolgársága körében, amely az alábbiakkal jellemezhető: 1920 után a trianoni békediktátummal megfosztották lényegében az elszakított területeken élő magyarokat a magyar állampolgárságuktól. Egy éves időszakot biztosítottak arra, hogy válasszanak; vagy ott maradnak a saját szülőföldjükön és elvesztik magyar állampolgárságukat, vagy elhagyják szülőföldjüket és megtarthatják magyar állampolgárságukat. Aki a szülőföldjén maradt az ebből fakadóan elvesztette állampolgárságát, mivel fekete gyászkeretben ugyan, de a magyar törvények közé beemelték 1921-ben a trianoni békediktátumot. Később a sikeres revíziós politika következtében délvidéki területeink jelentős része visszatért. Tehát Muraközben, Muravidéken és a bácskai területeken élő magyarok visszakerültek az anyaországhoz, amelyről egy külön törvény született, az 1941. évi 20-as törvény, a területek visszacsatolásáról és ez kifejezetten rendelkezett arról, hogy az itt élő magyarok és egyébként nem magyarok, tehát az ott élők, akik korábban magyar állampolgárok voltak, s 1921 és 1931 között Délvidéken éltek, azok a törvény erejével visszakapják magyar állampolgárságukat. Ez meg is történt, hatályba lépett ez a jogszabály, tehát aki korábban magyar állampolgár volt majd ugye ez nem csak azokra terjedt ki, akik már magyar állampolgárok voltak, hanem az ő leszármazóikra is értelemszerűen, tehát akik ilyen állampolgárságukat elvesztett magyaroktól születtek, azok is magyar állampolgárrá váltak. Bekövetkezett a háborúvesztés, a ’45-ös moszkvai fegyverszüneti egyezmény szólt arról, hogy a revízió eredményei lényegében semmisnek tekintendők, de tartalmilag – és ez az egyik legfontosabb része az álláspontomnak – visszaható hatállyal nem fosztotta meg az állampolgárságától azokat a magyarokat (és nem magyarokat), akik a revíziós törvény miatt kapták meg állampolgárságukat. A ’47-es párizsi békediktátum sem tartalmaz ilyen rendelkezést, illetve a ’48-as állampolgársági törvény egy átmeneti rendelkezést tartalmaz ugyan, ami arról szól, hogy magyar állampolgárnak ismertetnek el mindazok, akik revíziós törvények folytán kapták vissza állampolgárságukat és a jelenlegi, úgymond csonkaország területén élnek, azok magyar állampolgárnak ismertetnek el. De nem tartalmaz olyan kitételt ez a törvény sem, meg a moszkvai fegyverszüneti egyezménybe cikkelyező miniszterelnöki rendelet ’45-ben arról, hogy elvesztenék az állampolgárságukat azok, akik a szülőföldjükön maradtak. Mert emlékezzünk, a trianoni békediktátum, még ha egy valóban gyalázatos mű is, ilyen értelemben jogilag úgymond feszesebb volt. Mert az kerek-perec rendelkezik az állampolgárság kérdéseiről. Itt viszont nincs szó ilyesmiről. És utána a kommunizmus időszakában a szomszédos államokkal az akkori magyarországi vezetés kétoldalú egyezményeket kötött a többes és kettős állampolgárság megszüntetéséről. A jugoszláv éra azonban kimaradt ebből a körből, tehát véleményem szerint változatlanul fennáll a Délvidéken (Bács-Bodrog vármegye, Drávaköz és Muraköz területén) élő magyarok és halkan vagy kevésbé hangosan, de az ott élő nem magyarok magyar állampolgársága, továbbá, akik azoknak a leszármazottai, akik már korábban azokon a területeken éltek.

- Ezek szerint a többi elszakított, ám a harmincas évek végén visszatért területen (mint dél-Felvidék, Észak-Erdély, Kárpátalja) élőkre ez nem vonatkozik?

- Rájuk sajnos nem.

- Ki fedezte föl ezt a joghézagot?

- Szerény személyem, és ennek a joghézagnak alapján a Magyarok Világszövetsége szervezte meg tulajdonképpen, hogy néhány délvidéki magyar forduljon a Nemzeti Jogvédő Alapítványhoz és így vállaltuk el hat délvidéki magyar ügyét, ami négy perbe rendezve indult meg. Leghamarabb, leggyorsabban a szabadkai Kiss házaspár ügyében. Elindult a négy per, benyújtották az állampolgársági bizonyítványt, tehát egy pozitív tartalmú állampolgársági bizonyítvány kiadása iránti eljárást, tehát konzuli díjakat kellett fizetni, ugyanis a konzulátuson kell kezdeményezni komoly költségekkel és azzal a kérelemmel, hogy tessék kiállítani olyan állampolgársági bizonyítványt, hogy magyar állampolgár vagyok. Ilyenkor a nem kedvező közigazgatási határozat kézhezvételétől számított 30 napon belül lehet közigazgatási pert indítani. Ezt a pert megindítottuk. Négy per kezdődött a Fővárosi Bíróságon 2005 októbere környékén, őszén, utána nagyon sok eljárási nehézség és huzavona volt, ezeket az egyébként egyenként is felháborító dolgokat a Megszületett az első ítélet a délvidéki magyarok állampolgársági próbapereiben című cikkben leírtuk és abban meg lehet találni a tömör összefoglalását az egész ügynek. Azt kiemelném, hogy rendkívül bicskanyitogató módon jártak el ebben az ügyben. A belügyminisztert és a Bevándorlásügyi és Állampolgársági Hivatalt alperesi pertársaságban pereltük, pontosan ezért, mert éreztük, hogy itt valami nincs rendben. Ugyanis a jogszabály egyértelműen a miniszter hatáskörébe adja az állampolgársági bizonyítvánnyal kapcsolatos eljárást és ehhez képest az ügyben mindig a Bevándorlásügyi és Állampolgársági Hivatal fejlécével és a hivatal vezetőjének aláírásával születtek határozatok. Most azzal kezdte a hivatal képviselője mindegyik perben, hogy perköltségi biztosítékot kért a felperesektől. Ez mit jelent? Külföldiek esetében kell egy bizonyos összeget letétbe helyezni perköltség előlegként, tehát ez megint egy jele annak, hogy miként áll hozzá a magyar állam az ügyhöz.

- Mindig meg tudok döbbenni, hogy mennyire kisstílű ez a jelenlegi hatalom. Értelemszerűen az a célja a hatóságoknak, hogy rúgjanak még egyet az elszakított területek magyarjaiba, hogy “külföldiként” alázzák meg őket.

- Igen, meg is tették ezt. Vitatkoztunk egyet, hogy most a viszonosság kiterjed-e, de nem terjed ki, tehát nem lehetett volna kérni, de mindegy. Volt egy ilyen békebeli kétoldalú megállapodás, amely szerint nem kellett volna, de mindegy, ezt a perköltség-előleget végülis a bíró elrendelte. Egyébként jellemző, hogy a négy pert két bíró tárgyalta. Egy bíró tárgyalt három ügyet és egy bíró tárgyalt egy ügyet. Állandóan egymásra vártak, hogy ki mit csinál a másik ügyben. Az egyik bíró kitalálta, hogy bocsássuk el a perből a minisztert, a belügyminisztert, merthogy ő nem kell, csak elég a hivatal, aztán ugye jött a kormányalakítás miatt 2006-ban a jogutódlás, mert akkor ugye a belügyminiszter helyett lett igazságügyi és rendészeti miniszter, tehát ilyen jogutódlási meg egyéb eljárási nyavalyák miatt gyakorlatilag odáig húzódott a dolog, hogy 2008. június 6-án született meg a szabadkai Kiss házaspár ügyében az első ítélet. Amelyben viszont már egyedül az igazságügyi és rendészeti miniszter volt alperesként és ott ugye megállapította azt, hogy gyakorlatilag ez a bizonyos nemleges állampolgársági bizonyítvány érvénytelen, új eljárásra kötelezte a minisztert és egyben 50 ezer forint perköltség megfizetésére is. A lényeg az volt, hogy egy eljárási hatásköri hibát talált a bíróság, mely szerint a rendészeti miniszter úgy járt el önállóan ebben az állampolgársági ügyben, hogy hatáskörét jogszabály megállapította volna. Tehát sajnos nem érdemben döntött a bíróság az állampolgárság ügyében, bár a bíróság saját bevallása szerint már számára az ítélethozatalra érett volt a dolog, tehát meghozhatta volna az érdemi döntését, de jelen esetben nincs erre lehetőség. Egyébként négy tárgyalás volt a Kiss házaspár ügyében, szóval elég sok esemény zajlott. A Kiss házaspár ügyében született ítélet, illetve most szeptember 23-án szintén egy másik házaspár, továbbá a Sőregi Zoli bácsi és egy szabadkai illetőségű úriembernek az ügyében három per zajlott, és itt mind a három perben ugyanilyen tartalmi ítélet született, tehát ugyanígy hatályon kívül helyezték a nemleges bizonyítványokat és új eljárásra kötelezték a minisztert. Sőregi Zoli bácsi esetében azért pikáns a történet, mert ott a visszavonó határozatot helyezték hatályon kívül. Ez pedig azt jelenti, hogy az ő bizonyítványa most megint érvényes. De hogy ne legyen nagyon szép az élet, az állampolgársági bizonyítvány csak egy évig érvényes.

- Mennyit ér valójában ez a győzelem?

- Egy abszolút erkölcsi győzelemnek mindenképpen tekinthető a dolog, de most az várható, ami be is következett a Kiss házaspár ügyében, hogy a miniszter rohamtempóban, gyakorlatilag elképesztő gyorsasággal, az ítélet kézhezvételtől számított egy-két héten belül meghozta ismételten a negatív tartalmú határozatát, amivel szemben a Kiss házaspár képviseletében újra a Fővárosi Bírósághoz fordultunk keresettel, úgyhogy ismét megindult a közigazgatási per. Ott már eljárásjogi viták nem várhatók, hanem itt már érdemben fog ítélet születni, de természetesen itt se hagyta ki a magyar állam képviselője, hogy perköltségi biztosítékot ne kérjen.

- Tehát mi a teendő?

- A továbbiakban az, hogy a szabadkai Kiss házaspár ügyében érdemi ítélethozatal várható, reményeim szerint azért most egy éven belül már illene, hogy megszülessen és a másik három ügyben is, amennyiben megszületnek az újabb negatív tartalmú határozatok, akkor azokat ismét bíróságra visszük és nem lesz megkerülhető, hogy érdemi ítélet szülessen. Ezek az ítéletek, amik majd megszületnek, ezek már jogerős ítéletek, mert a közigazgatási eljárás az egyfokú, tehát nincs fellebbezési lehetőség, de felülvizsgálati kérelemmel lehet élni a Legfelsőbb Bíróság felé. Tehát az borítékolható, hogy bármelyik fél, akinek nem fog tetszeni ez a döntés, a Legfelsőbb Bíróság felé fog fordulni, vagyis nagy valószínűséggel a Legfelsőbb Bíróság fogja kimondani a végső szót.

- Ha a Legfelsőbb Bíróság is hasonló ítéletet hoz, akkor ez azt jelenti, hogy hirtelen minden bácskai, Bács-Bodrog vármegyei, tehát délvidéki magyar visszakapja a magyar állampolgárságát vagy mindenkinek egyenként kell hasonló pereket indítania?

- Tulajdonképpen az a tény válik majd jogi eszközökkel is megerősítetté, hogy a Délvidéken élő magyarok magyar állampolgárnak tekintendők. Tehát itt tulajdonképpen nincs arról szó, hogy valaki visszakap valamit, hanem egyszerűen, jogi megerősítést nyer az ő magyar állampolgárságuk. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ha valaki szeretne a magyar állampolgárságára hivatkozva valamilyen jogot gyakorolni, például útlevelet szeretne kérni, annak szüksége lesz arra, hogy állampolgársági bizonyítványt kérjen, de az ítéletek, ha kedvezőek nekünk, akkor már nem fogja tudni jogszerűen megtagadni a bizonyítvány kiadását a magyar állam.

- Ez tehát arra lenne jó, hogy ha tényleg egyszer jönne valami normálisabb kormány, akkor erre hivatkozva rendezhetné az állampolgárságuk kérdését.

- Erre hivatkozva igen, de mindig elmondjuk, itt is, hogy megkerülhetetlen a megfelelő jogszabály megalkotása a hatályos anomália feloldása érdekében. De a dolog lényege az, hogy a délvidéki magyarok egyre kétségbe ejtőbb helyzetén a magyar állampolgárság biztosítása jelentősen javíthat, a magyar államnak sürgető kötelessége lenne a minél előbbi cselekvés. A legbiztosabb megoldás ugye a népszavazás szerinti többségi népakaratnak megfelelő törvény mielőbbi megalkotása, a magyar állampolgárság áttelepedés nélkül vissza- illetve megszerzéséről az elszakított területeken élő magyarok számára. Merthogy a schengeni övezethez való csatlakozás miatt még körülményesebbé és nem utolsósorban költségesebbé vált az anyaországgal való kapcsolattartás, a szerbiai választásokat követően pedig egyre fokozódik a délvidéki magyarokra nehezedő nyomás.

- Térjünk át a szeptember 20-ai rendezvényre, ahol többek között Kósa Gyula 56-os szabadságharcost is eljárás alá vonták és előállították, akit szintén Te képviseltél. Kezdjük az elején.

- Igen, tehát egy bejelentett rendezvényről, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom által hivatalosan bejelentett, engedélyezett tüntetés helyszínéről van szó, a Szabadság térről, amely része volt a bejelentésnek és ennek a bejelentésnek később kiegészített célja volt az, hogy cipők kerüljenek elhelyezésre a Szabadság téri szovjet emlékműnél a magyar áldozatok, a kommunizmus magyar áldozatai előtti tisztelgés, megemlékezés érdekében. Kósa Gyula bácsi, aki tiszteletreméltó ’56-os szabadságharcos, Széna téri hős, akkor sorkatonaként a forradalom, a szabadságharc oldalára állt és harcolt a szovjet megszállók és az ÁVH-sok ellen. Utána menekülnie kellett az országból és 50 év emigráció után 2006 őszén az őszödi beszéd hatására és amiatt jött haza, hogy folytassa az ellenállást és csatlakozzon a felkelőkhöz. Rendszeresen részt vett a tüntetéseken és ezen a tüntetésen is ott volt, a Hősök terétől kezdődő szakaszán már, és itt észlelte, hogy lehetőség nyílik arra, hogy cipőket lehessen elhelyezni a szovjet emlékműnél. Érthető okokból, az elmondottak okán Kósa Gyula rendkívül komoly ellenszenvvel viseltetik a szovjet birodalmi jelkép és ezen gyalázatos obeliszkkel szemben, ebből fakadóan a térre való megérkezést követően, miután látta, hogy elkezdődik a cipők elhelyezése, amit ugye nem tudtak akadálymentesen megtenni a tüntetők, mivel kettős fizikai fémkordon zárta el tőlük az emlékművet, ezért többen megpróbálták eldobással eljuttatni a cipőket az emlékmű felé. Kósa Gyula is így tett, néhány elhagyott vagy rosszul sikerült dobás miatt leesett cipőt felemelt és az emlékmű felé dobott. Ezt a cselekményét ítélte úgy a rendőrség, hogy ő társtettesként, csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszakot valósított meg az ott felállított rendőri erőkkel szemben. Kósa Gyulát ott a helyszínen, 18 óra 30 perc körül egy kiemelő csoport elfogta, kezében egyébként egy zászlórúdon egy magyar zászló és egy Árpád-házi sávos zászló volt. Megjegyzem, sajnos jellemző célpontok a tüntetéseken az ilyen nemzeti jelképeket viselő személyek, és ezeket rendszeresen emelik ki, mint hangadókat, rendszeresen azt tekintik hangadónak, ha valaki egy nemzeti jelképpel vesz részt egy tüntetésen. Az ő esetében is így volt, nem állt ellen, de végülis elvezették a helyszínről, s előállították a Gyorskocsi utcában. De az ő kiemelése – ugye egy idős és ráadásul nemzeti jelképet tartó személyről volt szó – nagyon nagy haragot és felháborodást váltott ki a jelenlevők közül. Tehát az a fajta enyhének ítélhető vagy visszafogott dobálózás, ami előtte volt az később felerősödött kétségkívül. Egyébként azt is el kell mondani, hogy súlyos rendőrszakmai hiba volt az is, hogy egyrészt nem engedték a bejelentés szerinti cipőelhelyezést, tehát nem nyitották ki a kordont, valamint a rendőrszakasz felállítása, merthogy ők biztosítási feladatot láttak el. Persze, önmagában külön kört megér az is, hogy a szovjet emlékmű mit keres ott a Szabadság téren és a tér eredeti arculatának helyreállítására mennyire nagy szükség volna, az eredeti ereklyés országzászlóval, a négy égtáj emlékművekkel. A Nagy-Magyarország virágágyás helyén áll ez a gyalázatos obeliszk, ami önkényuralmi jelképet is visel magán, amivel szemben teljesen jogosan nyilvánult meg a népharag 2006. szeptember 18-án és csak a fizikai állapota mentette meg az emlékművet attól, hogy ne dőljön le, s jegyezzük meg, hogy emiatt folyik többek között büntetőeljárás Budaházy Györggyel szemben, aki ugye vállalja, hogy ő volt, aki leverte a címert erről az emlékműről. No, ezt követően tehát akkor elszabadultak itt az indulatok, Kósa Gyulát pedig előállították a Gyorskocsi utcába. Oda már ügyeleti szolgálatosként mentünk be jogvédő kollégáimmal, ott találkoztunk vele, megismertük az esetét és meglepődve értesültünk arról, hogy valóban hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt kívánnak vele szemben eljárást indítani. Meg is történt ezt követően a gyanúsítása a Budapesti Nyomozó Ügyészségen, ahol elmondtuk, részletesen kifejtettük, hogy miért nem megalapozott ez a gyanúsítás, és kértük az eljárás megszüntetését, amihez persze nem járultak hozzá és Kósa Gyulát bíróság elé állították. Méghozzá gyorsított eljárásban, gyakorlatilag köznyelven szólva statáriális eljárás keretében, ugyanígy ítéltek el nagyon sok fiatalt kifogásolható módon 2006 őszén is, illetve 1956 után is. A statáriális eljárás a kádári megtorlógépezetnek volt az egyik leghatásosabb fegyvere, többek között éppen a Széna tériek is ilyen statáriális eljárás keretében kerültek kivégzésre. Itt még külön ki kell emelni azt a rendkívüli inkorrektséget, amit a nyomozóügyészség mutatott, amikor a 29-i kihallgatás volt, ott én jeleztem, hogy nekem egy emberjogi megfigyelő úton kell részt vennem Kárpátalján a Nemzeti Jogvédő Szolgálattal és kértem, hogy ne csütörtökre tegyék a tárgyalást, mert nem tudok azon részt venni, ám erre nem voltak hajlandóak, tehát minden eszközzel akarták nyomni ezt az ügyet, ezért kijelölt kollégám állt helyt. De végül is a sors fintora megakadályozta abban a bíróságot illetve az ügyészséget, hogy meghozza a döntést, mert a cselekményről készült felvételt egyszerűen nem lehetett lejátszani, ezért került sor erre a tárgyalásra, ahol a rendőrtanuk, egyébként két rendőrnő, tettek vallomást Gyula bácsi ellen.

- Láttuk őket a tudósításokban…

- Akik nem tudtak igazából terhelőt mondani Kósa Gyulára, hiszen a nyilatkozatuk lényege az volt, hogy az ő magatartása sem egyedül, sem pedig a többi úgymond dobálóval együtt sem volt olyan szintű, hogy a felállított rendőri erőket bármilyen intézkedésben akadályozta volna vagy bármilyen intézkedésre kényszerítette volna őket. A másik nagyon fontos elem, hogy ez a fajta magatartás, tehát ugye egy cipőnek az emlékmű felé dobálása a véleménynyilvánítás szabadsága keretébe tartozó cselekmény, amely jogtárgyat nem sértett. Nem tudták bizonyítani azt, a felvételen sem látszik, hogy a cipő a rendőri sorfalat eléri, vagy bármilyen hatást gyakorolnának a rendőri sorfalra ezek a cipők, ráadásul itt könnyű félcipőkről van szó, ez a felvételen jól látszódik egyébként. Jól látszódnak a dobások is, ahol már közel se régi szabadságharcos formájában dobált Gyula bácsi, amikor valószínűleg a Molotov-koktélt sikeresebben tudta az orosz tankok felé dobni. Itt most jelen esetben a dobások nagyon rövidek voltak vagy kifejezetten nagyon ívű dobások voltak, amelyek viszont nem találhattak, ha egyáltalán ott állt rendőri sorfal (erről is vita volt, hiszen nem tudták bizonyítani, hogy vele szemben ténylegesen állt volna rendőri sorfal, mert a felvétel meglehetősen hézagos és gyenge ilyen szempontból).

- A rendőrök parancsnokát kérdezték, hogy mi indokolta a kiemelését?

- Ez a vád feladata lett volna. De hát ez volt az egyik legkomolyabb hiányossága többek között a vád munkájának, hogy nem indítványozták a helyszínbiztosítási parancsnok vagy az alegység parancsnok meghallgatását, hogy miért volt szerintük jogszerű a rendőri intézkedés, vagy mi volt az a rendőri intézkedés, amiben megakadályozta volna őket Kósa Gyula, mert szerintem nem történt ilyen. Külön pikantériája az ügynek, hogy az ügyésznő, aki itt a vádat képviselte, vele én már ültem egy oldalon, mégpedig rendőrökkel szembeni büntetőügyben, amikor is az a három rendőr ült a vádlottak padján, akik súlyosan bántalmazták Kőszegi Zsolt tüntetőt a rádió előtt, többek között állkapocs-csonttörést, okozva neki. Abban az ügyben ez az ügyésznő egy darabig teljesen alapos munkát végzett, korrekt vádbeszédet tartott, majd mikor a rendőröket, amúgy teljesen felháborító módon felmentették, fellebbezést is jelentett be. Viszont utána megdöbbentő dolog történt, a fellebbezését, két nap múlva visszavonta, így jogerős lett az ítélet, a rendőröket pedig jogerősen felmentették. Azok a rendőrök egyébként több ügyben állnak eljárás alatt, tüntetők bántalmazásáért. Elképesztő dolgokban itt sincs hiány, annak ellenére, hogy Gyula bácsi egyetlen elkövetői magatartást sem tanúsított, ami kellett volna ahhoz, hogy a vádként felhozott, csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak megvalósuljon, ennek ellenére elítélték, első fokon. Az ügyésznőnek kötelessége lett volna jelezni az enyhítő körülmények között, hogy itt egy 56-os szabadságharcosról van szó, mivel van egy 1956-os emléktörvényünk, ami előírja, hogy az akkori szabadságharcosok, külön társadalmi megítélés alá esnek. Megdöbbentő dolog, hogy az ügyészi indítvány – ami felfüggesztett börtönbüntetésre irányult – mellette még pártfogói felügyeletet is indítványozott, azzal, hogy az ötven főnél nagyobb gyülekezési törvény hatása alá eső rendezvényeket Kósa Gyula ne látogathassa. Ezeket a bíróság sajnos teljes egészében elfogadta, és az ítéletet így hozta meg. Ami azt jelenti, hogy ha másodfokon is így marad az ítélet, akkor az 56-os hős Gyula bácsinak időről időre egy pártfogó felügyelőnél jelentkeznie kell és számot kell adnia arról, hogy jó útra tért-e, és ilyen a “társadalomra veszélyes” rendezvényeket látogatott-e. Elképesztő, pont, mint az ötvenes években…

Toroczkai – Zagyva