Kettős Fedezékben

Kettős Fedezékben
Ahogy a szakjogász látja
(Megjelent: 2003. augusztus 26-án a Magyar Demokrata c. hetilapban)

 

A kettős állampolgárság kérdését, mint ahogy az elmúlt hetekben láthattuk, hallhattuk, sokan sokféleképpen értelmezik. A Demokrata megkeresett egy Európa jogi szakjogászt, dr. Gaudi-Nagy Tamást, az MVSZ elnökségi tagját, aki a jogi megközelítés és némi nemzetközi kitekintés mellett saját véleményét is megfogalmazta a témáról.

-A kettős állampolgárság kérdése most merült fel először olyan elemi erővel, ahogy azt a Délvidéken látjuk, hiszen vészesen közeleg hazánk csatlakozása az Európai Unióhoz. Elszakadt nemzetrészeink úgy tűnik, végképp kívül rekednek. Ön hogy látja?
-Ez a téma nálunk azért vetődhetett föl egyáltalán, mert Trianonban, majd 1947-ben Párizsban az önrendelkezési jogokat súlyosan sértve történt meg Magyarország szétdarabolása. Akkor az elcsatolt területeken élő magyar embereket döntési helyzet elé állították, hogy válasszák vagy az utódállam állampolgárságát, vagy tartsák meg a magyar állampolgárságot, de akkor egyúttal távozzanak a megszállt területekről. Véleményem szerint az önhibájukon kívül határokon túlra szorult magyarság helyzetének megoldása mindenképp a párizsi békerendszer revíziójával kell történjen. A revízió fogalma azt jelenti, hogy azt felül kell vizsgálni, olyan megoldást kell találni, amely képes rendezni, vagy legalábbis tompítani azokat a feszültségeket, amelyek most, az uniós csatlakozás küszöbén – pontosan a békeszerződések máig ható igazságtalansága miatt – egyre fokozottabban jelentkeznek.
-A revízió szótól sokakat a hideg ráz. Nem szaladtunk messzire?
-Kifejtem, mire gondolok. Nézetem szerint három lehetséges szintje van a kérdésnek. Az első szint, amikor a megcsonkított ország próbál valamit tenni az elszakított területeken élő nemzetrészekért, de saját költségvetésből. Ennek egyik módja a kedvezménytörvény, amely egy viszonylag alacsony szintű, inkább gesztus értékű kifejezése az anyaország szándékainak. A másik, amit szintén a magyar állam tehet, hogy kettős állampolgárságot biztosít az elszakított területeken élő magyar polgároknak. De ez is csak szűkös megoldásnak tekinthető, hiszen ez ma gyakorlatilag csak útlevelet jelent, vagyis a szabad utazást, ami persze nem kis dolog a schengeni határral létében fenyegetett kárpátaljai és délvidéki magyarságnak. A magyar állammal szembeni egyéb jogok, pl. a társadalombiztosítási ellátásban való részesülés vagy a választási jog jelenleg nem gyakorolhatók automatikusan a kettős állampolgárság elnyerésével. Az igazi megoldások síkja az már az a szint, amikor helyben kell az utódállamnak saját költségvetéséből biztosítania az alapvető egyéni és kollektív jogokat a területén rekedt nemzeti közösségnek. Jó példa erre a finnországi svédek modellje, ahol a közel hatszázezer fős svéd kisebbség társnemzeti szinten él: hivatalos nyelv a svéd, az oktatási rendszer – óvódától egyetemig – svéd nyelven és állami támogatással működik. A harmadik megoldási szintje ennek a kérdéskörnek az önrendelkezési jog talaján vetődhet fel, mégpedig tárgyalásokat és népszavazásokat, szükséges esetben lakosságcseréket követő békés határmódosítás keretén belül.
-Egyelőre még a kettős állampolgárság is csak álom, nem gondolja?
-Azt látom ebben az egész folyamatban, ami indult a kedvezménytörvénnyel és most folytatódik a kettős állampolgárság felvetésével, hogy egy bátortalan, de fontos lépegetés kezdődött a probléma tényleges megoldása felé. A kettős állampolgárság szükséges, de nem elégséges. Meggyőződésem szerint közel kielégítő megoldás a dél-tiroli-típusú területi autonómia lehet, ahol például a köztisztségek betöltésénél az etnikai arányosság elvét alkalmazzák.
-A jelek szerint nem igazán elégedett a magyar diplomácia eddigi eredményeivel…
-Az a problémám a magyar külpolitikával, hogy defenzív gondolkodásmód jellemzi. Ha tesz is egy-egy bátortalan, szerény lépést, fél annak visszhangjától, fél a véleményektől, nem meri ütköztetni saját álláspontját, már, ha van neki. Eleve olyan alacsonyra teszi föl a lécet ez a politika, hogy a végén már tényleg nem marad semmi.
-Ha Ön külügyér lenne, hogyan csinálná?
-Fordított sorrendben kellene kezelni a dolgokat. Ha az ember tárgyalásba kezd egy ellenérdekelt féllel, nagyon magyas követelményeket kell megfogalmazni, és mondjuk először az egész békerendszer revízióját kellene fölvetni, természetesen nem kardcsörgető irredentizmus formájában, hanem reális, dokumentált demográfiai adatokkal, szociográfiai kimutatásokkal, gazdasági számításokkal és nemzetközi jogi érveléssel megalapozott formában. Ebből nyilván kialakulna egy nemzetközi diskurzus, melynek nyomán különböző megoldási modellek jöhetnének szóba. Erre jó példa Ausztria több évtizedes határozott kiállása a nemzetközi porondon a dél-tiroli német ajkú közösségért, amely végül eredményre vezetett. Öröm látni, hogy Székelyföldön formálódik a Székely Nemzeti Tanács, amely határozottan zászlajára tűzte a regionális autonómia gondolatát, ami teljesen eukonform modell. Az Európai Unióban ehhez hasonló regionális keretek között működnek az egyes államokon belüli egységek. S ahol meg esetleg nincs egybefüggő nagy számú magyarság, de mégis él egy jelntős számú kisebbség – pl. Kolozsváron -, ott pedig egy erőteljes személyi és kulturális autonómia lehet a megoldás. Az Európa Tanács által nemrég, a Gross-jelentés alapján elfogadott határozat is ebbe az irányba mutat, csak erről mindenki hallgat.
-Szlovákiában még a kedvezménytörvényről sem akarnak tudomást venni.
-Természetes, hogy az utódállamok nem nézik jó szemmel, amikor az anyaország saját forrásaiból probál valamit tenni a határain túlra szorultakért. Ezen nincs mit csodálkozni. Inkább azon érdemes elgondolkodni, hogy az európai államok többségében lényegében ugyanezek a szőnyeg alá söpört és rendezetlen kisebbségi problémák vannak napirenden. Ezért nem tapsol az EU olyan lelkesen ennek az egész ügynek. Láthatóan minden jelentősebb állam hasonló gondokkal küzd: Spanyolország már amúgy is egy széttöredezett állam, Franciaországnak ott vannak a baszkok, az okszitánok vagy a korzikaiak, és Belgium is csak formálisan tekinthető egy államnak a flamand-vallon ellentét miatt.
-Akkor érthető és felmenthető a magyar külpolitika hozzáállása?
-Semmiképp! Most arra hivatkoznak a kettős állampolgárság kapcsán, hogy ez az európai gyakorlattól teljesen idegen megoldás, úgyis már micsoda bírálatokat kaptunk a kedvezménytörvénnyel kapcsolatosan, ez rettenetes dolog, hogy ilyet egyáltalán fölvet valaki. Ezzel szemben azt kell látni, hogy a kettős állampolgárság intézménye teljesen bevett és létező intézmény, nemcsak Európában, hanem a világ más pontjain is. Kanadától kezdve az Amerikai Egyesült Államokon át rengeteg állam ismeri, Európából pedig említhetném az Egyesült Királyságot, Spanyolországot, Franciaországot, Németországot, Olaszországot vagy Máltát, ahol nemrég vezették be. Gyakran hivatkoznak egy 1997-es európa tanácsi egyezményre, amely úgymond tiltja az etnikai alapon történő állampolgársághoz jutást. Ez egy önkéntesen vállalt egyezmény, amely egyébként három hónapos felmondással felbontható. Fel kell ütni ennek az egyezménynek azt a részét, amely fenntartás fűzését teszi lehetővé, vagy akár az egyezménytől való elállást is engedi. A jogalkotás ebben az ügyben eszköz, ami végre tudja hajtani azt, amit a politika elgondolt. Elsődleges lenne tehát az össznemzeti érdekeket figyelembe vevő politikai akarat.
-Románia és Moldávia estében ez már gyakorlat, hiszen a moldáviai románok minden további nélkül, sőt kifejezetten etnikai alapon kapnak román állampolgárságot. Ha ilyen egyszerű, nálunk miért ne működne?
-A hatályos román jogszabályok olyan rendelkezést iktattak be az állampolgárság fogalomkörébe , hogy az 1989 előtt önhibájukon kívül állampolgárságukat vesztett román nemzetiségű emberek és azok leszármazói minden különösebb eljárási probléma nélkül vehetik fel a román állampolgárságot. Esetünkben tulajdonképpen arról lenne szó, hogy a határontúli magyarokat úgy kellene tekinteni, mint akik önhibájukon kívül fosztódtak meg állampolgárságuktól. Mert így is van! Elvileg itt valamit elvettek, ezt most elvileg ők visszakaphatnák. Hangsúlyozom: ez csak egy jogszabálymódosítás kérdése!
-Nézzük végig a környező országokat: hol lehetséges és hol nem a kettős állampolgárság?
-Szerbia-Montenegro estében nemcsak, hogy elvi lehetőség van, de kifejezett felajánlkozást nyújtottak erre vonatkozóan. Ha ők komromisszumkészséget mutatnak, és nem gördítenek akadályt – egyébként sincs akadály, hiszen a Szerbiában élő horvátok tömegei már rendelkeznek kettős állampolgársággal -, tárgyalás kérdése a dolog. Zsivkovics és a délvidéki magyar pártok ill. szervezetek feldobták a labdát, csak le kell ütni. Románia vonatkozásában sincs gond, mert a román szabályok biztosítják a kettős állampolgárságot, azzal viszont, hogy a közéletben egyes állami tisztségek betöltésénél a legutóbbi időkig kizáró ok volt. Szlovákiával sincs gond, hiszen velünk együtt válnak az Unió tagjává 2004-ben. Ukrajna esetében más a helyzet. Ugyanis az ukrán állampolgársági törvény nem teszi lehetővé a kettős állampolgárságot, de nem is zárja ki. Egy olyan cikkelyt tartalmaz, ami azt mondja, hogy kétoldalú megállapodásokkal az ukrán állam ezen bármikor változtathat. Nyilvánvalóan ezt fel lehet, és fel kell vetni. Le kell ülni tárgyalóasztalhoz, itt a kedvező alkalom: a vízum bevezetése a schengeni határ miatt.
-Adható állampolgárság kollektíve a határon túli magyarságnak? Hogy néz ez ki jogilag?
-A probléma elkenése csupán, hogy kollektíve vagy egyénileg adjuk meg nekik a magyar állampolgárságot. Való igaz, hogy technikailag minden állampolgársági ügy egyedi ügy. Kovács László arra hivatkozik, hogy ezt nem lehet egyben megadni, de nem is erről van szó. A kérdés ilyetén megközelítése nyilvánvaló csúsztatás. Egyébként magyar állampolgárságú felmenővel szerintem a határon túliak döntő többsége rendelkezik, tehát kíváló kritérium van itt nekünk az alkalmasság megállapítására, nem kell sokat keresgélni.
-Az örökké kifogást keresők a kettős állampolgárság megadásának negatív hatásaival is riogatnak, a tömeges áttelepüléstől tartanak. Ön hogy látja?
-Természetesen a következményeket is meg kell vizsgálni, az állampolgársági kötelék felhasználásával nyilván sokkal könnyebb elhagyni a szülőföldet. Azonban valószínűbb – és a délvidéki hírek is ezt erősítik meg – a megtartó, helyben maradásra bíró hatás. Az EU-ra való állandó hivatkozás pedig kibúvó. Az EU hatályos szabályozása nem tiltja, nem foglalkozik a kérdéssel, nincs erre vonatkozó normája. Aki tehát Brüsszelre mutogat, vagy felkészületlen, vagy készakarva tájékoztatja félre a közvéleményt. A cél-eszköz rendszer felborulását látjuk, amikor a nemzetközi jogi eszközöket egyfajta gúzsba kötő, elérendő célként értelmezzük, ahelyett, hogy saját érdekeinket nézve próbálnánk olyan jogi eszközökkel élni, amelyekkel egy újabb, jelentős segítséget lehetne adni a határon túli magyarságnak. Fel kell hagyni végre ezzel a defenzív típusú felfogással, és erőteljesebben kell képviselni – az EU-ban és bárhol – nemzeti érdekeinket. Ez a legfontosabb!
Kántor Yvette

 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>