Dr. Gaudi-Nagy Tamás beszéde a Polgári Magyarországért Díj díjátadási ünnepségén

(2007. december 14.)

Tisztelt Hölgyeim és Uraim ! Kedves Honfitársaim !

Bírósági tárgyalótermek, ügyészségi kihallgatások, rendőrségi fogdák, börtönbeli ügyvédi beszélők, meghurcoltakkal való foglalkozás, beadványírások és a jogvédő munka hétköznapjainak további szerves részét képező tevékenységek helyett most szokatlan érzés egy díj, a Polgári Magyarországért Díj díjazottjaként egy pillanatra megállni, visszatekinteni, kiállni és szólni Önökhöz. Számomra ugyanis a nemzeti jogvédelem természetes életformává vált az utóbbi években. Mit is jelent a nemzeti jogvédelem ? Az emberi jogok és a nemzeti eszme, nemzeti érdekvédelem összekapcsolását. Mindezt szívós, következetes, szakmailag igényes és kizárólag a Nemzetnek elkötelezett módon.

Ezt jeleníti meg elveiben és gyakorlatában a Nemzeti Jogvédő Alapítvány, amikor képviseli a Magyarországon, vagy a világ bármely táján élő, magyar nemzeti közösség azon tagjait és szervezeteit, akiket és amelyeket nemzeti, etnikai, nyelvi hovatartozásuk, világnézetük, vagy a magyarság érdekében kifejtett tevékenységük miatt emberi, állampolgári vagy alkotmányos jogokat érintő bármilyen jogsérelem, illetve hátrányos megkülönböztetés ér, vagy akikkel, illetve amelyekkel szemben a nemzeti érdekekért való kiállásuk miatt eljárásokat indítottak. Megtisztelő szolgálat számomra, hogy a nemzeti jogvédelem eszmei megalapozója, Zétényi Zsolt elnök úr mellett ügyvezetőként irányíthatom ezt a szervezetet és ügyvédként eljárhatok a jogsértettek ügyeiben.

A most átadott díj számomra egyúttal a Nemzeti Jogvédő Alapítvány munkásságának és az alapítvány által működtetett Nemzeti Jogvédő Szolgálat mára örömteli módon egyre bővülő létszámú együttműködő ügyvédeinek, munkatársainak elismerését is jelenti. Ezúton is köszönöm mindannyiuknak az áldozatos és önzetlen munkát. Örömmel és megelégedéssel tölt el, hogy mindez és munkásságom a Polgári Magyarországért Alapítvány döntéshozói számára is értékesnek és fontosnak bizonyult.

Egyúttal úgy érzem ez a díj is azt is kifejezi, hogy az emberi jogok kérdése és a magyarság jogvédelmének ügye mára megkerülhetetlenné vált, ezért fogadtam el. Mára egyértelművé vált: az emberi jogok ügye nem csak a liberálisok privilégiuma, a nemzeti önvédelem egyik legfontosabb eszköze. Ma a csonka hazában és a Kárpát-medencében elszakított sorban élő honfitársaink számára az alapvető emberi jogok és szabadságok (ideértve a kollektív jogokat, elsődlegesen az önrendelkezési jogot is) kivívása a közösségi megmaradás egyik legfőbb eszköze. Tudatosan, elszántan és bátran élni kell vele.

De az emberi jogok nem csak a jogvédők „belügye”: a jogkiteljesítésért minden felelős és nemzet iránt elkötelezett szervezetnek, mozgalomnak tennie kell, nemcsak a szólamok szintjén és a hatalmi, napi érdekek mércéjén. Mindenkinek a maga helyén és lehetőségére álló eszközökkel, kívánok ehhez elszántságot és kitartást. A Kossuth téri kordon elbontása bátor és fontos tett volt. A gátló kordonok elbontásra van most szükség az élet számos területén. És talán még most sem késő például parlamenti vizsgálóbizottságot kezdeményezni a tavaly őszi tömeges rendőri jogsértések tárgyában, különös tekintettel az elmaradt jóvátételre és felelősségre vonásra, a még mindig tapasztalható jogellenes rendőrségi gyakorlatra és koncepciós eljárásokra.

A tavaly őszi tüntetések és megemlékezések véres, tömeges jogsértésekkel történt szétverése elementáris erővel mutatott rá arra, hogy az emberi jogok terén is válsághelyzet van Magyarországon és, hogy a magyar emberek hazájukban jogfosztott helyzetben élnek.

A tavalyi tüntetések első percétől kezdve ott voltunk a jogsértettek mellett és mai napig ott vagyunk. 70 ember ügyében jártunk el, járunk el, mára már csaknem felük esetében megszűntek a büntető vagy szabálysértési eljárások, de még sajnos nem kis számban vannak folyamatban koncepciósnak nevezhető eljárások, mint például Budaházy Györgyé, akit vélemény-nyilvánítási szabadság határait át nem lépő írásai miatt súlyos, állam elleni bűncselekménnyel miatt vádoltak meg, tartanak lakhelyelhagyási tilalom alatt csaknem 9 hónapja és állítanak bíróság elé jövő januárban. Vagy azon egyetemista fiatalé és társáé, akiket el nem dobott tárgyak eldobásáért első fokon 2 év 8 hónap, illetve 2 év 10 hónap letöltendő börtönre ítéltek rendőr tanúk vallomásai alapján és akik ügyében jövő héten döntenek másodfokon.

Sok feladatunk van még: a több száz brutálisan megvert, kilőtt szemű, eltört csontú, megrokkant sérült, önkényesen fogva tartott áldozat egyike sem jutott még a nemzetközi emberi jogi egyezmények és hazai jogszabályok szerint nekik járó kártérítéshez, kártalanításhoz. Dacára annak, hogy számos feljelentést tettek –köztük mi is – egyetlen, jogsértésekért felelős rendőri vezetőt sem vádoltak meg, csupán a kisrendőrök egy csekély részét és még mindig nincsenek biztos garanciák arra, hogy mindez nem történhet meg újra. Jóvátétel, felelősségre vonás, koncepciós eljárások megszüntetése és megelőzés.

Ebben a küzdelemben a 2006. október 23-a után létrejött, Morvai Krisztina és Völgyesi Miklós társelnökök által vezetett Civil Jogász Bizottságban megbízható és elkötelezett jogvédő partnerre találtam, találtunk: az Összefogás az Igazságért közös programunk keretében az említett célokért küzdünk vállvetve. Nemzeti jogvédők és civil jogvédők együtt. A bizottságba magam is azért kaptam meghívást, hogy a nemzeti jogvédő munka során felhalmozódott tapasztalatokkal járuljak hozzá a tavaly őszi emberi jogi jogsértésekről szóló jelentés elkészítéséhez. A Jelentés, csakúgy mint a bizottság mára szintén megkerülhetetlenné vált. Ezúton fejezem ki bajtársi elismerésemet és köszönetemet a bizottság minden tagjának a munkájukért, a közösen vívott küzdelmekkel elért eredményekért, a díjjal járó elismerés egyúttal úgy gondolom nekik is jár.

Díjazott társam, Ékes Ilona országgyűlési képviselői esküjéhez hűen szintén a tavaly őszi véres történések első percétől kezdve odaállt a meghurcolt, megtiport, megalázott és nem egy esetben megkínzott áldozatok mellé. Máig nem eresztette el kezét a maradandó fizikai és lelki sérüléseket szenvedettek kezét. Ezzel megmutatta, hogy miként kell valóban elkötelezetten kiállni az önkény ellen és az elesettekért. Köszönet és tisztelet illeti ezért.

Persze mindaz, ami tavaly ősszel történt azonban nekünk, nemzeti jogvédőknek nem volt váratlan, mivel már évek óta folytattuk 2002 óta jogi küzdelmeinket olyan ügyekben, ahol a gyülekezési jogát, vélemény-nyilvánítási szabadságát gyakorló, a magyarságért szavukat felemelő és bátor tetteket vállaló személyekkel, csoportokkal szemben járt el a hatalom demokratikus jogállamoktól teljesen idegen, önkényuralmi rendszerekre jellemző módon.

Kiemelten fontos tehát megemlékezni és tisztelettel nézni azokra, akik saját maguk, családjuk sorsát kockáztatva a jogfosztottságtól szenvedő milliók helyett és érdekében vették, veszik a bátorságot ahhoz, hogy Dávidként álljanak ki és szembe a hatalom Góliátjával szemben.

Ők azok, akik a szabadság zónáiban a hatalom által egyre beljebb helyezett tilalomfák elé mernek lépni és példájukkal, kiállásukkal figyelmeztetnek mindenkit arra, hogy jogainkért, szabadságunkért és sorsunk jobbra fordításáért ki kell állni, további hátrálásnak nincs helye.

A hat gyermekes Kocsis Imrét, a Lelkiismeret 88 Csoport elnökét például 2003-2004 között négy különböző tüntetés, rendezvény helyszínéről hurcolta el a rendőrség, utóbb minden esetben kiderült jogsértő módon. Most novemberben a 2003. december 1-jei jogellenesen szétvert kormányellenes tüntetés 32 meghurcolt résztvevőjének egyezség útján harcoltunk ki jelentős összegű kártérítést és elégtételt.

Köszönet és elismerés illeti őket, mert nélkülük nem irányulhatott volna és irányulhatna rá a hazai és külföldi közvélemény figyelme a honi emberi jogi válsághelyzetre és nem születhettek volna meg azok meghatározó jelentőségű bírósági döntések, amelyek jogvédő munkánk gyümölcseként iránymutatást adnak a meghurcoltak jóvátétele és a gyülekezési jog gyakorlása terén. Ezek az ítéletek ugyanakkor további bátorítás is adnak mindenkinek: ne féljenek élni vélemény-nyilvánítási és gyülekezési jogukkal, mert ha bárkivel szemben törvénysértően lép fel a rendőrség, akkor elégtétel és kártérítés jár a jogsértettnek.

A díjjal járó összeget ezennel felajánlom a 2006. október 23-i rendőri erőszak egyik talán legsúlyosabb szemsérültje, Csorba Attila és a súlyos agykárosodást szenvedett, két gyermekes Kiss László részére, bár tudom mindez legfeljebb csak enyhíteni, de megszüntetni nem tudja mindazon hátrányokat, amelyeket ők felelőtlen és agresszív hatalmi önkény miatt szenvedtek el.

Kiemelt köszönet illeti családomat, akik nélkül nem tudnám jogvédő munkámat végezni, ő értük is teszem dolgomat, bízva abban, hogy – ha még szükség lesz rá – gyermekeim folytatni fogják amit elkezdtem.

Jogvédő munkámat nem adom fel, azt az utolsó paragrafusig folytatni fogom, remélve, hogy eljön egy olyan időszak, amikor azt sokkal békésebb és nyugalmasabb területeken végezhetem.

Végül egy ma is megszívlelendő idézettel köszönöm meg megtisztelő figyelmüket a legnagyobb magyartól a felelős hazafiságról, amely tárgyban a három éve zajlott népszavazási kampányban méltatlanok méltatlanul nyilatkoztak meg:

„Nem az a jellemteljes hazafi, ki kormány-tekintet vagy pártérdek alá sorozza a haza javát, de az ki a két elsőt állhatatosan és gyáva félelem nélkül mindig emennek rendeli alá.” (gróf Széchenyi István: Politikai programmtöredékek, 1847.)

Jogállam felé félúton – Gaudi-Nagy Tamás a Nemzeti Jogvédő Alapítványról és a Magyar Gárdáról
(A Magyar Demokrata c. lap 2008/1. számában megjelent interjú)

Bevezető:

A Magyar Gárdával kapcsolatosan eseti problémák merültek föl, ám ezek nem szolgálhatnak feloszlatási indokul, hiszen a kérdéses jelenségek nem fedik le a Gárda működésének egészét, amely számos esetben a közjót szolgálta, gondoljunk csak a hadisírgondozásra! Ha egyes elszigetelt megnyilvánulások miatt fölmerül a feloszlatás lehetősége, akkor a legtöbb egyesületet meg kéne szüntetni. Banális példa, de a különböző kutyabarát egyletek nyilvánvalóan sértik a macskarajongók érzéseit és érdekeit – mondta a Demokratának dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, európai jogi szakjogász, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány kuratóriumi ügyvezetője, a Polgári Magyarországért Díj kitüntetettje.

- Gratulálunk a Polgári Magyarországért Alapítványtól kapott díjhoz!

- Köszönöm. Úgy vélem, személyemen keresztül a Nemzeti Jogvédő Alapítvány munkájának elismerése a díj.

- Az alapítvány, amelynek vállalt küldetése normális körülmények között az állami szervek feladata lenne, a 2006 őszén lezajlott drámai események során méretett meg igazán élesben, és kijelenthető, hogy nem találtatott könnyűnek. Mik az azóta eltelt időszak tapasztalatai?

- Egy tanulási folyamat részesei vagyunk mindannyian, a polgárok, a rendőrség, az igazságszolgáltatási szervek és mi jogvédők is. Egy demokrácia fokmérője az emberi jogok biztosítása, kiteljesítése. Sajnos a 2006-os kirívó rendőri jogsértéseknek voltak előzményei, 2002 óta a Nemzeti Jogvédő Alapítvány is számos esetben képviselt politikai vélemény-nyilvánításért törvénytelenül meghurcolt embereket.

A 2006 őszén történtek a nem jogállami reflexekből táplálkozó rendőri tevékenység drámai és véres kicsúcsosodását jelentették. Az apokaliptikus események ugyanakkor a jogvédők hangját is fölerősítették, és igen komoly eredményeket tudtunk elérni mind a bírósági ítéletek, mind a rendőrség hozzáállása terén. Ezek a sikerek nem annyira az állami szervek igyekvésének köszönhetők, hanem az ügyvéd kollégák tiszteletre méltó és magas színvonalú munkájának. Vagyis a jó irányba történt elmozdulást a civilek csikarták ki az államigazgatásból, nem pedig az állam önnön demokratikus elkötelezettségének gyümölcse ez. De még messze vagyunk attól, hogy azt mondhassuk, nagyjából rendben, a demokratikus jogállamiságnak megfelelően mennek a dolgok.

- Milyen eredményeket tudnak felmutatni?

- Védenceink felének esetében megszűntek az eljárások, vagy fölmentették az általunk képviselt embereket. A gyorsított eljárások során hozott ítéleteket is jelentős mértékben enyhítették a bíróságok. Általánosságban elmondható, hogy a másodfokok képesek voltak korrekciókra, enyhítésekre, akár előzetes letartóztatásokról, akár ítéletekről volt szó. Fontos tanulság tehát, hogy az igazságszolgáltatás mint független hatalmi ág képes ellátni a feladatát, legalábbis a másodfokok szintjén. De nem lehetünk elégedettek, hiszen még mindig sok koncepciósnak nevezhető eljárás folyik ártatlanokkal szemben. Ezekben az ügyekben még komoly harcok várnak ránk. Összesen hetven személyt képviseltünk, illetve képviselünk, s több, mint harminc esetben kártérítési igénnyel is élünk.

- Ezen a téren mit sikerült elérni?

- Ez a neuralgikus pont. A meghurcoltaknak, a megnyomorítottaknak az állam mindmáig nem adott kártérítést. Pedig volna precedens, hiszen a Budapesti Rendőr-főkapitányság perbeli egyezség alapján nyilvánosan megkövette és nem vagyoni kártérítéssel kielégítette az elhíresült gesztenyéskerti tüntetés jogellenes feloszlatása során meghurcolt harminckét felperest.

- Érdemes föleleveníteni, mi is történt 2003 decemberében a Gesztenyéskertben, hiszen valószínűleg nem emlékszik mindenki…

- 2003. december elsején a Lelkiismeret ’88 Csoport demonstrációt szervezett a budapesti Gesztenyéskertbe, tiltakozva az egy évvel korábban a fővárosi Kempinski Hotelben történtek ellen, amikor Medgyessy Péter és Adrian Nastase akkori magyar, illetve román kormányfő az Erdély 1918-as megszállására emlékező román nemzeti ünnepre koccintott. A törvényes tiltakozást a rendőrség nagy erőkkel szétverte, több mint ötven embert előállítottak, s ellenük eljárás indult. A bíróság azonban fölmentette őket minden vád alól, s így kártérítést követeltek a Budapesti Rendőr-főkapitányságtól. A tüntetők nevében harminckét meghurcolt szállt perbe a rendőrség ellen, dr. Zétényi Zsolttal és dr. Balsai Szabolccsal együtt képviseltük az érdekeiket. A rendőrség hosszas huzavona után végül perbeli megegyezés alapján közleményben követte meg a meghurcolt demonstrálókat, és fejenként hatszázezer forint kártérítést és százezer forint perköltséget fizet nekik. A BRFK által kiadott nyilatkozat elismeri, hogy a 2003. december 1-jei törvénytelen oszlatás során jogellenesen állították elő és tartották fogva a tüntetőket. Megítélésünk szerint ez precendes lehetne a hasonló esetekben, de a 2006-os események kapcsán egyelőre nem látjuk a konstruktív szándékot.

- Körülbelül hány embert érint a kártérítés a 2006 őszén történt jogsértések kapcsán, és milyen összeget jelent ez?

- Összesen mintegy ötszáz emberről van szó, akik az önkényes és alaptalan fogvatartás, illetve sérülések miatt követelnek kártérítést. Ez legalább félmilliárd forintot jelent. A rendőrségi törvénysértések, az önkényeskedések tehát, mivel költségvetésből működő szervről van szó, végső soron minden adófizetőnek kárt okoznak.

- Hogy áll a 2006-os rendőri jogsértések áldozatainak kártérítési ügye?

- December 10-én a Civil Jogász Bizottság és a Nemzeti Jogvédő Alapítvány közös levelet írt Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszternek és Bencze József országos rendőr-főkapitánynak. Ebben hivatkoztunk az ENSZ kínzás elleni bizottságának tavalyi ajánlásaira, melyek szerint az ilyen kirívóan súlyos jogsértések áldozatait mielőbb kártalanítani kell. Ha ez nem történik meg, és a rendőri vezetők felelősségre vonása is elmarad, márpedig ezen a téren sem látjuk az igyekezetet, akkor nagyon rossz üzenetet kap a társadalom a hatalomtól. Ez ugyanis azt jelenti, hogy a kormányzat elfogadhatónak tartja, ami 2006 őszén történt, és azonosul vele.

- Pedig kívülről úgy tűnhet, a rendőrség tanult a véres eseményekből, és jóval visszafogottabban lép fel azóta.

- Néhány ügyben valóban történt előrelépés, ilyen például az azonosító jelvények használata, ami persze nem engedmény, hanem a korábban is létezett törvényi előírások újabb keletű betartása. Ezek jól láthatóságával azonban még most is gondok vannak. A szükségesség és arányosság követelményét továbbra sem képes betartani a rendőrség, ez nyilvánvaló volt tavaly ősszel is, akár az Erzsébet hídi blokádkísérletre, akár a Batthyány örökmécsesnél történtekre gondolunk. Aggasztó a passzív engedetlenség kormányrendelet útján történt szabálysértéssé nyilvánítása is, hiszen ezt azóta tömegesen használja hivatkozási alapnak a rendőrség, és olyanokra is ráhúzzák, akik önhibájukon kívül nem tudják időben elhagyni az esetleges demonstrációk helyszíneit. Októberben például bekerült a darálóba egy olyan cigányember is, aki munkáját félbeszakítva ebédelni ment egy olyan boltba, amely épp a kérdéses területen volt. Fogalma sem volt, miért teperik le, bilincselik meg. A passzív engedetlenség szabálysértéssé nyilvánítása ügyében májusban beadvánnyal fordultunk az Alkotmánybírósághoz, kérve, hogy e kormányrendelet alkotmányellenességét soron kívül állapítsák meg. Sajnos mindeddig nem került a testület elé a beadványunk. Ugyancsak problémát jelent, hogy bár Magyarország európai uniós csatlakozása, azaz 2004. május 1. óta a rendőrség nem tilthat meg utcai demonstrációt a közlekedés aránytalan sérelmére hivatkozva, továbbra is alkalmazzák ezt, igaz, úgy fogalmaznak, hogy “a közlekedés más útvonalon nem biztosítható.” Ám az ugyanazon közterületeken tartott különböző rendezvényeket gyakran értéktartalom alapján engedélyezik vagy tiltják meg. Az Erzsébet hídon például zavartalanul megtartják a melegfelvonulást, miközben ugyanazt a hidat más okból nem vehetik igénybe a polgárok rendezvény céljára.

A rendőrségnek értéktartalomtól függetlenül kell biztosítani a joggyakorlás lehetőségét. A jellemző és elfogadhatatlan rendőri önkényeskedések közé tartozik az is, hogy potenciális törvényszegőnek tekintenek bárkit, aki valamely nemzeti jelképünkkel közterületen tartózkodik. Ez komoly kérdéseket vet föl a rendőri állomány kiképzését és a jogállami normákhoz való alkalmazkodását illetően. Elfogadhatatlan, hogy a rendőrség a mindenkori kormányzat – finoman fogalmazva – szolgálóleánya legyen.

- Ezek szerint messze vagyunk még az áhított jogállamtól, amelyben a rendőrség nem korlátozni igyekszik az állampolgári véleménynyilvánítást, hanem biztosítja annak lehetőségét. Ehhez kapcsolódik a Magyar Gárda feloszlatására irányuló kezdeményezés. Erről mi a véleménye?

- Nem ismerem az ügyészségi kereset pontos tartalmát, de a nemzetközi egyezmények és az alkotmány által biztosított egyesülési jog gyakorlóival szemben az államnak tűrési kötelezettsége van, és ezért a legkisebb beavatkozás elvét kell alkalmazni. Vagyis ha az egyesülési jog gyakorlása nem sérti tételesen a Büntető Törvénykönyvet, nem valósít meg bűncselekmény elkövetésére való felhívást, nem irányul a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására irányul, és nem jár mások jogainak és szabadságának sérelmével, akkor nincs lehetőség semmilyen civil szerveződés feloszlatásra.

A Magyar Gárdával kapcsolatosan eseti problémák merültek föl, ám ezek nem szolgálhatnak feloszlatási indokul, hiszen a kérdéses jelenségek nem fedik le a Gárda működésének egészét, amely számos esetben a közjót szolgálta, gondoljunk csak a hadisírgondozásra! Ha egyes elszigetelt megnyilvánulások miatt fölmerül a feloszlatás lehetősége, akkor a legtöbb egyesületet meg kéne szüntetni. Banális példa, de a különböző kutyabarát egyletek nyilvánvalóan sértik a macskarajongók érzéseit és érdekeit.

- Az ügyészségi indítványban az is szerepel, hogy a Magyar Gárda sokakban félelmet kelt, igaz, erre vonatkozó pontos kimutatást még senki nem látott.

- A félelem szubjektív kategória, s így nem szolgálhat jogalapként egy szervezet betiltásához. Hogy a 2006-os eseményekhez visszakanyarodjak, ilyen alapon kezdeményezni lehetne akár a rendőrség feloszlatását, hiszen a véres események óta sokakban félelmet kelt a rohamrendőrök látványa. Ez nyilvánvalóan életszerűtlen. Az egyesülési jog olyan alkotmányos alapjog, amelyet minden polgár számára biztosítani kell, s nem a társadalmat feszítő valós problémák felvetőit kell kiiktatni, hanem megoldást kell találni a nehéz és feszült helyzetben élő közösségek ügyeire.

Ágoston Balázs

Igazáért küzd a kerepesi iskola

Gaudi-Nagy Tamás szerint koncepciós eljárás zajlik az intézmény ellen

Magyar Nemzet, 2010. február 4. (Farkas Melinda)

Napokon belül ítéletet hirdetnek abban a perben, amelyet a kerepesi általános iskola indított a Hiller-tárca ellen, mert szerintük a minisztérium jogalap nélkül, koncepciós eljárás keretében ítélte el és bírságolta meg az intézményt a cigány gyerekek hátrányos megkülönböztetése miatt. Az iskola becsületsértésért beperelte Mohácsi Erzsébet roma jogvédőt is, aki szerintük bizonyítékok nélkül vádolja továbbra is jogsértéssel az intézményt.

Már csak az ítélethirdetés van hátra abban a perben, amit a kerepesi Széchenyi István Általános Iskola indított a Hiller István vezette Oktatási és Kulturális Minisztérium ellen. Az oktatási intézmény szerint a tárca jogellenesen büntette meg az iskolát cigány tanulók hátrányos megkülönböztetésért. A Hiller-tárca háttérintézményeként működő Oktatási Hivatal még 2008 januárjában szabott ki az iskolára összesen egymillió forint bírságot. A döntések ellen az intézmény fellebbezett a szakminiszternél, ő azonban elutasította az iskola jogorvoslati kérelmeit. Ezután fordultak a kerepesiek a bírósághoz, amelytől azt kérték: helyezze hatályon kívül a roma gyerekek hátrányos helyzetű megkülönböztetését kimondó és az iskolát pénzbüntetéssel sújtó határozatokat.

- A Hiller István vezette tárca koncepciós eljárást folytatott le az iskola ellen. Az iskola a roma gyerekek kis létszámú csoportokban történő oktatásával éppen pozitív diszkriminációt alkalmazott, hiszen speciális oktatásban részesítette őket – jelentette ki lapunknak Gaudi Nagy Tamás, a kerepesi iskola ügyvédje. Gaudi a bírósági eljárás során arra világított rá, hogy az elkülönített roma gyerekeket nem etnikai hovatartozásuk miatt, hanem szakmai indokok alapján emelték ki nagy létszámú osztályokból. A túlkoros, több esetben súlyos magatartási zavarral küzdő fiatalok képtelenek voltak a 30 fős osztályban haladni a többiekkel, nem tudtak egész napon át koncentrálni. A sikertelenségtől frusztráltak lettek, amit randalírozással vezettek le. A problémás gyerekek miatt az órák egyharmada fegyelmezéssel telt, így a többi diák sem tudott tanulni, vagyis sérült a megfelelő oktatáshoz való joga. A roma fiatalok ráadásul rengeteget hiányoztak, amely egyszerre hátráltatta saját és az iskolát rendesen látogató gyermekek haladását a tananyagban.

A kerepesi iskolabotrányt a Mohácsi Erzsébet vezette Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekek Alapítvány robbantotta ki, amikor „az iskolában folyó áldatlan állapotokról” számolt be a Népszabadságnak. A 2008 januárjában megjelent cikk azt állította, hogy az iskolában néhány ötödik osztályos roma gyerek szeptember óta csak hetente kétszer járhat iskolába. Az Oktatási Hivazal azonnali vizsgálatot rendelt el az ügyben, és előbb 200 ezer, majd néhány nappal később 800 ezer forint bírsággal sújtotta az iskolát. Borovszky Tímea, az oktatási tárca roma gyerekek integrációjáért felelős, azóta állásából felfüggesztett, az ügyészség által hivatali visszaéléssel és vesztegetéssel gyanúsított esélyegyenlőségi főigazgatójának akkori nyilatkozata szerint a büntetéseket azért szabták ki, mert az iskola jogsértő módon korlátozta hat hatodik osztályos gyerek iskolalátogatását, a negyedik évfolyamon pedig külön osztályba kényszerítették a hátrányos helyzetű gyerekeket. Több diákot jogellenesen felmentettek az iskolalátogatás alól, és az is megtörtént, hogy többször osztályt ismételt gyerekekkel – felzárkóztató foglalkoztatás helyett- egyetlen tanév alatt végeztették el a hatodik, a hetedik és a nyolcadik osztályt. A pénzbírság mellett az iskolaigazgató ellen szabálysértési eljárást indítottak.

Hillerék igazgatónővel szemben felhozott vádjai gyorsan hamuvá lettek, a pedagógust ugyanis a bíróság jogerősen felmentette a rágalmak alól, mivel a bíró szerint az eljárás során semmilyen adat nem merült fel arra nézve, hogy etnikai alapú „elkülönítés” történt volna az intézményben.

A meghurcolt kerepesi iskola egyébként perben áll a roma jogvédő Mohácsi Erzsébettel is, akit rágalmazással vádolnak, és 5 millió forint kártérítést követelnek tőle. Mohácsit azért pereltbe be az intézmény, mert az ultraliberális jogvédő az iskola megbírságolása után 8 hónappal, a 2008-as tanévkezdéskor azt állította a Népszabadságnak, hogy a büntetések nem hoztak eredményt, mert a kerepesi iskolában, újabb törvényellenes, etnikai alapú elkülönítést hajtottak végre az idei tanévben.Mohácsi egyelőre nem terjesztett elő bizonyítékokat állításinak alátámasztására.

További sokatmondó adalék, hogy Mohácsi alapítványa szeretett volna beavatkozni a perbe, még pedig annak Hiller Istvánnak az oldalán, akit egy másik eljárásban éppen ő kér számon, mert szerinte a szakminiszter nem lép fel kellő erővel a cigány gyerekek állítólagos szegregációja ellen. Az alapítvány keresetét azonban elutasította a bíróság lényegében azzal az indokkal, hogy pusztán azért, mert roma emberek jogvédelmével foglalkozik, nem érdekelt a kerepesi ügyben.

A szülők a lábukkal szavaznak

Szinte kivétel nélkül értelmetlen pénzkidobásnak nevezik a baloldali Népszabadság internetes oldalán fórumozó olvasók azt a pert, amit a roma jogvédő Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekek Alapítvány indított az oktatási miniszter ellen, mert szerintük Hiller nem tett meg mindent az iskolai szegregáció felszámolásáért. Az olvasók szerint az intézmények nem azért gettósodnak, mert az önkormányzatok szándékosan egy intézménybe zsúfolják a cigánygyerekeket, hanem azért, mert a szülők „a lábukkal szavaznak”, és elviszik gyermekeiket egy másik iskolába, hogy gyermekeik ne legyenek kitéve a magatartászavaros diákok brutalitásának. A fórumozók szerint Mohácsi célja nem a cigánykérdés megoldása, hanem a feszültség fenntartása.

Gaudi-Nagy Tamás – ügyvéd és mozgalmár

„Nem készültem rendkívüli állapotokra”

- interjú

 (Megjelent az Ügyvédvilág c. havilap 2009. novemberi számában)

Gaudi-Nagy Tamás – ügyvéd és mozgalmár

„Nem készültem rendkívüli állapotokra”

Három évvel ezelőtt tett szert országos ismertségre, amikor több nyertes perben sikerült igazolnia a 2006 őszi tüntetéseket kísérő rendőri törvénysértéseket. Idén a Magyar Gárda jogi képviselőjeként hívta fel magára a figyelmet, országos jogi vitát kavart az álláspontja. A magát jogvédőnek és mozgalmárnak jellemző Gaudi-Nagy Tamás hétköznapilag éppen nem nevezhető jogi pályát fut be.

- Az első emlékem önről 2006 őszéről való, amikor az Országgyűlés emberi jogi bizottságában azt mesélte: véres volt a fal a fogda folyosóján, mert az őrizeteseknek terpeszben, fejüket a vakolatnak támasztva kellett állniuk. Két liberális emberi jogi szervezet is megerősítette a szavait, és akik a teremben ültek, úgy érezték, a demokratikus Magyarország történetében fordulat történt. Ám nemcsak a jogállamiság szempontjából volt 2006 meghatározó esztendő. Úgy is mondhatnám, hogy ez Gaudi-Nagy Tamás éve volt.

- Emberileg és szakmailag is meghatározó élmények értek 2006 őszén a tömeges rendőri erőszak és az előzetes letartóztatásokat tömegesen elrendelő megalapozatlan bírósági ítéletek kapcsán indult eljárásokban. Ekkortól kezdve még intenzívebben, elszántabban vetettem bele magam jogvédőként a megtiport emberek jogaiért vívott küzdelembe

- Nem munka, nem hivatás, hanem küzdelem? Pontos a megfogalmazása?

- Igen, a jogvédelemre szoruló emberekért küzdünk a jog eszközeivel. Ekkor már két éve működött a Nemzeti Jogvédő Alapítvány, amelyet kezdeményezésemre hoztuk létre közösen Zétényi Zsolt és Grespik László kollégákkal és még közel száz nemzeti elkötelezettségű ügyvéddel: 2002 óta egyre gyakrabban észlelhettük a politikai szabadságjogok megsértését az állami szervek részéről. Az utóbbi évek rendőrségi gyakorlata a gyülekezési joggal kapcsolatban erőteljes visszalépés a jogállamiság követelményeihez képest

- Máig visszacsengenek a fülembe Kőszeg Ferenc szavai, aki a Helsinki Bizottság részéről azt hangoztatta: semmi rendkívüli nem történt, máskor is megverik az előállítottakat, rendőröket állítanak emiatt bíróságra, csak éppen a közvélemény nem értesül ezekről az esetekről, mert a jogsértések elszenvedői bűnözők szoktak lenni.

- Az akkor történtek azért is meghatározóak voltak, mert 1956 óta nem fordult elő, hogy ilyen nagy számba kerültek civilek, értelmiségiek, előzetes letartóztatásba. Az is példátlan, hogy – mint azt azóta jogerős ítéletek támasztják alá – veréseket, kínzásokat, megaláztatásokat kellett elszenvedniük. Kijózanító erejű diagnózist Kaptunk arról kaKaptunk arról, hogy a kKaptunk kaptunk arról, hogy a rendszer szereplői sokszor maguk lépték át a jogszerűség határait. Nem vizsgázott jól a demokratikus intézményrendszer abban a tekintetben sem, hogy a felelősöket valóban megbüntessék. Jelentős sikereket értük el viszont az áldozatok felmentése és a jóvátétel terén.

- Egyáltalán nem volt evidens azonban, hogy Gaudi-Nagy Tamás éppen jogvédőként szerez magának ismertséget, hiszen a történtek előtt alig öt esztendővel szerezte meg az Európa jogi szakjogász oklevelét. Gondolta volna, hogy ilyen fordulatot vesz a pályája?

- Nem készülhettem arra, hogy ilyen rendkívüli állapotokkal kell majd a pályám során szembesülnöm. 1998-ban lettem ügyvéd, és akkor úgy tűnt, nem lesz szükség ilyen típusú tevékenységre.

- Nehéz elképzelni az ön tárgyalótermi elszántságát figyelve, hogy a szárazabb uniós joggal foglalkozva akart megöregedni.

- Én is sejtettem, hogy nem így lesz. Mindig is figyelemmel kísértem például azokat a sérelmeket, amelyek a privatizáció vagy a kárpótlás visszásságai miatt érték az embereket. Ám akkor sokan azt gondolták, hogy az uniós jog óriási hatással lesz a magyar jogrendszerre. Mostanra úgy látom, még azt a jótékony hatást sem hozta, amit vártunk tőle, tehát a nyugati típusú demokráciák normarendje sem lett követendő példa az állam számára.

- A határokon túli magyarokért fellépő Magyar Csodaszarvas Egyesület alapítója, gitárosként nemzeti rockot játszik. Mindezek alapján inkább képzelem euroszkeptikusnak, mint az uniós joganyagot lelkesedésből tanulmányozó szakjogásznak.

- Mert egy a nemzeti vonalat képviselő értelmiségiről nehéz elképzelni, hogy több nyelven beszél és az európai jog iránt érdeklődik? Ennél azért bonyolultabb a világ, például hobbiként a fiaimmal valóban hazafias rockot játszunk, persze inkább csak a magunk örömére, de kedvelem a bluest és a jazz-zenét is. Európa jogi tanulmányaimhoz pedig más is vezethetett, mint a lelkesedés – fontos érvekkel szolgáltak az uniós csatlakozás elleni kampányban.

- Európa jogi szakjogászként az unió ellen érvelt?

- Pontosan. A rendkívül egyenlőtlen feltételek melletti csatlakozás veszélyeire hívtam fel a figyelmet a 2003-as népszavazási kampányban az euroszkeptikusok szakertőjeként.

-  Ügyvédi irodája, akár egy vidéki múzeumigazgató dolgozószobája is lehetne. Amerre nézek mindenütt 48-as csataképek, a történelmi Magyarország térképei, címerek, régi fotókon az ön felmenői.

- Midig is érdeklődtem a történelem, és közélet iránt. 1990-ben kezdtem el jogi tanulmányaimat, amikor átalakult az ország történelemszemlélete, és a legtöbb oktatónak át kellett állnia a jogállami gondolkodásra is. Sok esetben nem is sikerült, de a tanáraim azzal kezdték az előadásaikat: eddig mást oktattunk, most meg kell tanulni egy demokratikus jogászi hitvallást felépíteni. Mindent áthatott a politika.

- Ahogy az ön pályafutását is, bár erről csak 2006-ban szerzett tudomást a széles közvélemény. Valójában már 2002-ben Medgyessy Péter híres koccintása után megkezdődött jogvédő munkája.

- Már jóval korábban. Az első nagyobb tesztügy 1997-ben volt, amikor Zacsek Gyula volt MDF-es országgyűlési képviselőt megbilincselték a Hősök terén a Mezőgazdasági Termelők Érdekvédelmi Szövetségének (Metész) tüntetése előtt. A bíróság megállapította, hogy jogellenesen oszlatták fel a tüntetést, és kártérítésként egymillió forintot ítéltek meg.

- Tesztügy?

- A későbbiekben mindig ennek az ügynek a tanulságai alapján jártunk el. Az ön által említett koccintás 2002. december elsején a következő fontos állomás volt, az aznapi spontán tüntetés ügyét Grespik Laszló kollégám Strassbourgig vitte. Az emberi jogi bíróság kimondta: a be nem jelentett, spontán tüntetés sem oszlatható fel addig, amíg megőrzi békés jellegét. Az egy évvel később tartott demonstráció során a fővárosi Gesztenyéskertből 51 embert állítottak elő. Soha addig akkora rendőri készültséget, kordont nem láttam. Utóbb mindenkivel szemben megszüntették az eljárást és kártérítést értünk el számukra a személyes szabadság, az emberi méltóság és a gyülekezési jog megsértése miatt.

- Ezek a perek főpróbái voltak a 2006 utáni és máig tartó jogi vitának, amely a gyülekezési jogról, a szólásszabadságról és annak az uniós jog részeként való értelmezéséről is szól?

- Pontosan. A kártérítési pereinkkel kialakult joggyakorlat tette egyértelművé: a tüntetés helyszínéről szabálysértés „gyanújával” elhurcolt tüntető „felmentése” esetén a szabadság korlátozásáért kártérítés jár. A legtöbb ügyünk azóta is ezekhez az alkotmányos alapjogokhoz kapcsolódik.

- Hogyan lettek ezek az emberek az ön ügyfelei? Hiszen ilyen perek, amelyekben az elmúlt években eljárt, másfél évtizede nem fordultak elő. Tüntetésekről bilincsben embereket utoljára a rendszerváltás előtt szállítottak el.

- Az elszakított sorban élő magyarok érdekeit védő szervezet Csodaszarvas Egyesületet alapítójaként a Kárpát-medence számos pontjára eljutottam, és eközben itthon sok hasonló értéket valló emberrel ismerkedtünk meg. Amikor velük szemben fellépett a hatalom, azzal szembesültek, speciális tudású ügyvédre lett volna szükségük, de ilyenek nem voltak.

- De hát ön civiljogász volt, most pedig büntetőügyekben is fel kellett fellépnie.

- Így van. Klasszikus köztörvényes ügyeket korábban csak kivételes esetben vállaltam, de bele kellett jönni, és a nemzeti jogvédő kollégákkal folyamatosan megosztjuk egymással a munkánk tapasztalatait. Ez nagyon sokat számít.

- Ha megnyer, vagy elveszít egy pert, sosem arról az egy esetről beszél. Mindenhez úgy nyúl hozzá, mintha ezen múlna Magyarország jövője.

- Valóban nemcsak az adott ügyben elérhető legoptimálisabb eredmény a cél, hanem minden eset alkalom a jogterület anomáliáinak feltérképezésére is. Jogintézmény- és jogtudat formáló hatást is szeretnénk kiváltani.

- Nyissunk itt egy zárójelet, korábban beszélt már történeti-közéleti érdeklődéséről, de honnan jött az a hatás, hogy egy ügyvédnek jogtudatot is formálnia kell?

- A családi gyökereim is szerepet játszottak az értékválasztásban. Nagyapám hétfalusi csángó volt, aki Trianon miatt kényszerült áttelepülni a csonka országba. Ő Horthy Miklós idején volt joghallgató, majd bíró, az ő emléke, meséi, mély ragaszkodása a magyarsághoz, de még a jogszemlélete is meghatározó az életemben. Észak-Erdély visszatérése után még Marosvásárhelyen is bíráskodott, majd az ötvenes években eltávolították a bírói karból, mint a rendszer ellenségét.

- Csonka országról beszél, Észak-Erdély „visszatéréséről”, mintha a múlt század közepén lennénk, és friss fájdalomként élne önben a trianoni veszteség, miközben az egyik legismertebb spanyol nevet, a Gaudit viseli. Most hogy van ez?

- A csángó és a Gaudi nagyapám ugyanaz a személy. Egyik ősünk a családi legendárium szerint a spanyol Armada tagja volt, aki a vereség után Skóciába került. Generációkkal később II. Rákóczi Györgynek volt egy Gaudi András nevű Skóciából érkező hadvezére, az én egyik ősöm, aki azután Csángóföldön maradt. Ami pedig a Trianonnal kapcsolatos szóhasználatomat illeti, szerintem pontos volt. A Magyarok Világszövetsége elnökségi tagjaként ezért küzdöttem az elszakított sorban élő magyarok áttelepedés nélküli magyar állampolgárságáért a 2004-es népszavazás idején. Ekkor még az Országos Választási Bizottság tagja is voltam.

- Egyben azt is megtapasztalhatta, hogy a nemzet nemhogy küzdeni nem hajlandó, de még a szavazófülkéig sem megy el. A népszavazás érvénytelen lett. Kíváncsi lennék, hogyan élte meg mindezt.

- Nem számítottam arra, hogy így végződik. A népszavazás során kiderült, a hatályos magyar jogszabályok védtelenül hagyják az alulról jövő népszavazási kezdeményezéseket, a választások tisztaságát védő jogi fórumok sem tudták megvédeni a referendumot a kormány nyilvánvalóan alkotmányellenes ellenkampányától. A kezdeményezés mégis eredményes volt, mert bár kijózanító és fájdalmas diagnózist adott a nemzeti tudat aktuális állapotáról. de a népszavazás bebizonyította, hogy a nemzet rendelkezik egy másfél milliós öntudatos, erős bázissal, akiket soha nem tudnak megtéveszteni.

- Ügyvéd és védence ritkán vallanak azonos értékrendet, ritkán küzdenek azonos célokért, viszont az ön összes ügyét ez jellemzi.

- Ez nem az a fajta munka, amikor egy ügyvéd, hol egy fehérgalléros bűnözés kategóriájába tartozó ügy gyanúsítottját, hol egy többszörös gyilkost véd. Másként is dolgozunk. Jogvédő szolgálatot látunk el a tüntetéseken, közel százfős tagságunk fele vethető be ilyen szolgálatra. A demonstrációk előtt felkészülési tervet készítünk, éppen úgy, mint a rendőrség, és feltérképezzük, milyen lehetséges kockázati gócok keletkeznek. Testközelből figyeljük az eseményeket, és ha szükséges már a helyszínen fellépünk a jogsértések ellen.

- Például nyáron, amikor a Magyar Gárda feloszlatását kimondó jogerős ítélet ellen akarnak tiltakozni a gárdisták? Már reggel attól volt hangos a sajtó, hogy vidéken rendőrök megállítják a fekete-fehér formaruhát viselőket. Telefonügyeletet tartottak, értesítették a médiát?

- Mindkettőt, volt egy forródrótos központ, ahová a jogsegélykérelmek befutottak. Ha valahol megállítottak egy gárdistát, akkor vagy ő, vagy aki látta, már hívott is bennünket, azonnali felvilágosítást adtunk, mik a jogaik és a kötelezettségeik. Mivel a jogerős ítélet nem tiltotta, és nem is tilthatta, hogy a véleményüket az öltözékükkel fejezzék ki, teljesen egyértelmű volt az álláspontunk.

- Csak éppen totálisan ellentétes a rendőrség aznapra érvényes jogértelmezésével. Napokkal később sikerült ráébreszteniük a hivatalos szereplőket, hogy az ítélet szóbeli indoklásában is szerepel: viselhetik az egyenruhát.

- Ügyvédjeink az Erzsébet téren a lehető leghatározottabban közölték az intézkedő rendőri egység parancsnokával, ne szedjék ki a tömegből az egyenruhát viselőket, mert jogsértést követnek el. Persze nem mindig veszélytelen a személyes jelenlét, tavaly március 15-én például könnygázt is kaptunk, ám azóta már a Független Rendőri Panasztestület is megállapította, hogy a rendőrség jogtalanul járt el.

- Már akkor felfigyelt a radikális mozgalmárokra, amikor sokan még azt sem tudták, hogy léteztek. Manapság viszont az ön ügyfelei, védencei például Budaházy György vagy a Magyar Gárda, erősen megosztják a közvéleményt. Nem félt attól, hogy éles szakmai kritikákat kap, hiszen az időközben megerősödött radikálisokat sokan rendkívül veszélyesnek tartják.

- Természetesen ezt a kérdést én is feltettem magamnak, és az a válaszom rá, hogy mindig szakmai nyomvonalon haladva képviselem a sértetteket, és a jogi lényegre koncentrálok. Minden ügyet szakmai kihívásnak tekintek, alapelvem, hogy bizonyos távolságtartásra szükség van a jogászi éleslátás megőrzéséhez, bár ez nem könnyű a jogilag megalapozatlan eljárások és a közös értékrend miatt. Természetesen érnek ilyen jellegű bírálatok, de még a másként gondolkodók körében is komoly tiszteletet érzékelek, a szokásos címkézések pedig visszaigazolja`k, hogy helyes úton járok.

- A Magyar Gárda feloszlatásának egyik oka azonban éppen rasszista, a cigányokat megfélemlítő jellege volt, amit a bíróság is bizonyítottnak látott. Ha önre vetül ennek árnyéka, az akár a pályája végét jelenthetné.

- Amikor megkaptam a felkérést ezzel az eshetőséggel is számolnom kellett, de nagy kihívás volt, és máig egyértelmű számomra, hogy nem lépték át az egyesülési jog határait, ezért tévesek a feloszlatást elrendelő ítéletek.

- A pert elveszítette. Ez volt a legnagyobb veresége az elmúlt években.

- Felülvizsgálati kérelmet nyújtottam be a Legfelsőbb Bírósághoz, ha a decemberi döntés nem lesz kedvező, akkor az ügyet Strassbourgba viszem.

- Közérdekű üzem megzavarása, állam elleni bűncselekmény, egyesület feloszlatása, olyan ügyek jönnek elő, amelyekről korábban nem is hallottunk.

- Mindegyik nagy szakmai kihívás, és emellett a nemzeti mozgalmárok erőteljes démonizálása folyik, hatalmas rendőri erők mozdulnak meg például egy Budaházy-tárgyalás előtt, a sajtó pedig ennek megfelelően reagál erre. Azután meglepődnek, mert az ügyek mégis a tárgyalóteremben dőlnek el, legalábbis szeretném ezt hinni.

- Hogy élte meg, hogy a szokásaiktól eltérően nem ön Budaházy György jogi képviselője az immár 16 gyanúsítottat felvonultató terrorista-gyanús ügyben? Pedig ez lenne az igazi szakmai kihívás.

- Igaza van, hogy ez is egy sajátos, úttörő jellegű jogi feladat, de nem képviselhetem mindig minden ügyben én. Természetesen követem a történéseket, és elfogadhatatlannak tartom, hogy tényleges bizonyítékok előtárása nélkül már több hónapja fogva tartják, és terroristaként kezelik.

- Mit csinál a jogvédő, amikor a rendőrség, és az ügyészség is megalapozottnak tartja a gyanút? Külön nyomozást indítanak?

- Persze, a védői munka jelentős része tényfeltárás.

- Nem sokra szoktak menni vele az ügyvédek, hiszen az esetek jóval több, mint 90 százalékában végül az ítélet nem tér el a vádindítványtól.

- 2006-os eseteink közel fele megszüntetéssel vagy felmentéssel zárult. A 2006-os ügyek többségében sziszifuszi munkával, a vádlott segítségével kellett rekonstruálni a történteket. Az interneten végigkerestük az összes felvételt, tanúkutatást végeztünk. A mozgalmárok általában nagyon aktívak, nem csak passzív megbízóként várják, hogy megoldjuk az ügyüket.

- Ám nemcsak ügyvédjeik vannak, de technikai stábjuk is. Rögzítik a tárgyaláson elhangzottakat, de azt is, ahogy a Magyar Gárda per előtt ön megérkezik a Markó utcába, és a rendőrök már a kordonokkal lezárt utcába sem akarják beengedni.

- A jövendő jogászgenerációk számára is fontos információkat tartalmaznak ezek a felvételek. Az eseteket a nemzeti jogvédős ügyvéd kollégákkal feldolgozzuk, elemezzük. Az ELTE-n például Morvai Krisztinával a politikai szabadságjogok érvényesülésé oktattuk, és konkrét felvételekkel mutattuk be a történteket. Nem hozta szóba, de rendkívül büszke vagyok rá, hogy az általa vezetett Civil Jogász Bizottság tagjaként sikerült leleplezni miért és hogyan kerülhetett sor a hatalom megtartása érdekében bevetett erőszakra. Emellett vissza tudtuk adni az emberek hitét, hogy van értelme a civil ellenállásnak és a hatalom számon kérhető minden olyan tettéért, amellyel a szabadság köreit szűkíteni akarja.

- Az elmúlt években elfoglalták a televízió székházát, esténként padok és kukák égtek Budapest belvárosában, gumilövedékkel lőttek egy demokratikus párt nagygyűléséről távozókra – a törvényalkotók álmukban sem gondolhatták volna, hogy egyszer majd ilyen esetekre kell alkalmazni az általuk meghozott törvényeket. Meglehetősen jó „találati pontossággal” találta el ezekben a sosem látott esetekben, melyik a helyes idevonatkozó paragrafus. Elmondaná, mi volt a módszere?

- Az emberi jogi, az alapjogias gondolkodás. Bármilyen egyszerű megítélésű szabálysértési ügyben, ahol rendzavaróak állítanak be egy tüntetőt, a szabálysértési bírónak arra is figyelnie kell, amit a gyülekezési jog, mint alkotmányos alapjog illetve a nemzetközi jogrendszer kimond. Ennek alapján kell megmérnie az ügyet, és nem csak azt kell figyelembe vennie, hogy itt valaki nem fogadott szót a rendőröknek. A tüntetés helyén tartózkodó emberek védett személyek, és ha összeütközésbe kerülnek a rendőri szervekkel, akkor a bíróságnak nem abból kell kiindulnia, hogy ez egy társadalomra veszélyes egyén, hanem abból, hogy az alapvető jogainak gyakorlásában megzavart, vagy korlátozott személy áll előtte. Ebben jelentős áttörést tapasztalható.

- A 2006 őszi események során a liberális jogvédők is felszólaltak a jogsértések ellen, noha a tüntetők céljaival aligha értettek egyet. Mit tenne ön akkor, ha az értékrendjével teljesen ellentétes célú tüntetést oszlatna fel jogellenesen a rendőrség? Mondjuk, ha valaki magyarként az erdélyi magyarság ellen tüntetne, elvállalná egy ilyen személy jogvédelmét?

- Ha az ügynek van olyan üzenete, ami veszélyezteti az alapvető szabadságjogok érvényesülését, akkor igen.

- Vagyis lényének jogász része erősebb lenne a mozgalmárnál?

- Mindig is hibásnak tartottam azt a megközelítést, hogy csak akkor helytelen a rendőrség jogsértő fellépése, ha a mi jogainkat korlátozzák, ha másokét, akkor nem.

-Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd

Jogi tanulmányait Szegeden kezdi, de az ELTE jogi karán fejezi be 1995-ben. 1998 óta praktizál ügyvédként, 2001 óta okleveles európa jogi szakjogász. 2002-2006 között a Magyarok Világszövetsége elnökségi tagja. 2004 augusztusa óta a Nemzeti Jogvédő Alapítvány tagja, 2007 óta ügyvezetője, 2008 óta az önálló szervezetként létrehozott Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője. A 2006 október 23-án történt rendőri erőszak kivizsgálása alapult Civil Jogász Bizottság tagja volt. 2007-ben a Polgári Magyarországért kitüntetést adományozzák neki.

Gaudi-Nagy Tamás nős, három gyermek édesapja. 

Már négyféle is van belőlük
A Gaudi-Nagy-csel: hány a gárda? – http://www.168ora.hu/cikk.php?cikk=27939)

Az utolsó októberi hétvégén két Magyar Gárda is avatott tagokat. Miközben a magyar igazságszolgáltatás gépezete komótosan őrli a paramilitáris szervezet működése elleni és a mellette szóló érveket, egyre több lesz a gárda körülöttünk: jelenleg már négyféle is van belőlük. S ha valamelyikre lesújtana is a törvény szigora – jut is, marad is. Miképpen lehet ez? Ennek járt utána HORVÁTH B. BARNABÁS.

Alig több mint egy éve, 2007 nyarának végén még csak egyetlen gárdát ismertünk. Azt, amelyik a budai Várban felavatta első 56 tagját – ez volt a Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesület. A Vona Gábor gründolta szervezet már a kezdet kezdetén sem titkolta, hogy a maga ijesztő módján a „nemzet megmentéséért” kíván harcba szállni. Mondhatni, önmagával karöltve, hiszen a gárda szövetségeseként a Jobbik Magyarországért Mozgalmat – valójában pártot – nevezték meg, amelynek a vezetője ugyancsak Vona Gábor.

Egy hónappal később, októberben a Hősök terén, csinnadrattával és persze pfujolással övezve már országos avatási ceremóniát tartottak, s másnap már hatszáz tagról írtak az újságok. Magyarország ekkor egy szélsőjobboldali paramilitáris szervezettel lett gazdagabb – ha sokak szerint ez egy szegénységi bizonyítvánnyal ér is fel. Időközben azonban egyes jogászok észbe kaptak. Mivel az egyesület nem a bejegyzett tevékenységi körének megfelelően működött, pert indítottak ellene.

Egy per paródiája

A gárda és szimpatizánsai jócskán kaptak felkészülési időt. Hónapok teltek el az indítványról szóló első sajtóhírek és az elhúzódó – végül bírócserén is átesett – ügy első tárgyalásának időpontja között. A Fővárosi Főügyészség már 2007 decemberében benyújtotta feloszlatási indítványát, de a tárgyalás csak 2008 márciusában vette kezdetét.

A bő három hónap lehetőséget adott a gárda jogi képviseletét ellátó Gaudi-Nagy Tamásnak arra, hogy trükkös megoldást eszeljen ki. Az ügyvéd már az első bírósági napon nyilvánvalóvá tette: a per valószínűleg értelmetlenné válik, önmaga paródiájába fordul. Gaudi-Nagy ugyanis azzal állt elő – ami sokak szerint csak trükk, ám a képzett prókátor szerint vitathatatlan tény –, hogy a Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesület élesen elkülönül a Magyar Gárda Mozgalomtól.

Március 12-től tehát valójában két gárda van: az egyesület, amelyről senki sem árulta el, hogy mivel is foglalkozik, és a mozgalom, amely maga a fekete ruhába öltözött, vidéki romatelepeken előszeretettel masírozó tömeg. A Magyar Gárda mint mozgalom ráadásul nem tartozik az egyesületi jog hatálya alá, s mint ilyen feloszlathatatlan. Jogilag leginkább egy baráti társasághoz hasonlít. Az egyesületet ezzel a lépéssel odadobták ugyan koncnak az ügyészség lába elé, ám a „fekete sereget” sikerült megmenteni.

A csel szépsége azonban egyben szépséghibája is. Egy mozgalomnak nem lehet ugyanis kizárólagos névhasználati joga.

Persze a Vona–Gaudi-Nagy-duó lehetett az utolsó, amelyik arra gondolt, hogy épp főkapitányuk használja majd ki ezt a helyzetet. Mégis így történt: Dósa István szeptemberben szorgalmazni kezdte, hogy a Magyar Gárda Mozgalom váljon teljesen külön a Jobbiktól, valamint az egyesülettől is. Válaszként Dósát szeptember közepén leváltották posztjáról, néhány héttel később pedig a gárdából is kicsapták. Az egykori katona azonban még a nagypolitika szennyesét is alulmúló ügynökvádakkal és egyéb húzásokkal tarkított szópárbajok után sem adta fel a harcot.

Dósa szeptember végén, október elején megalakította saját Magyar Gárdáját – ismételten Magyar Gárda Mozgalom néven. Ezzel már háromra nőtt a gárdák száma. És akkor még szó sem esett a negyedik változatról: az imitt-amott megalakuló Magyar Gárda őrző-védő kft.-kről, amelyeknek kétségtelen erénye, hogy eddig jószerivel semmit sem tettek, azt leszámítva, hogy pályázati úton ruhát varrattak a Magyar Gárda Mozgalomnak.

A Vonát követő gárda élére új főkapitányt állítottak Kiss Róbert személyében. Ő már a kinevezése napján olyan szerződést írt alá a pártelnökkel, amelyben szorosabbra fűzik az együttműködést az egyesülettel és a Jobbikkal is. Kiss egyúttal kinyilvánította, hogy egyetlen Magyar Gárda Mozgalom van. Ez valószínűleg kevéssé rettentette meg Dósát, aki szerint meg nagyon is magyar és nagyon is gárda az általa irányított szervezet. Amúgy éppen ő volt az, aki az egyesületet érintő, május 21-i tárgyalási napon bebizonyította: a jogászok őt is felkészítették a perre. Az ügyészi kérdésekre játszi könnyedséggel adta a jogilag megfelelő – igaz, bakugrásokban bővelkedő – válaszokat. Közölte például: a mozgalomnak nincs alapító okirata, ilyenre szükség sincs.

A két mozgalom október eleje óta egymás mellett él és mozog, egy olaszliszkai vonuláson például mindkét szervezet részt vett. Ahogy egy minapi hétvégén is mindketten aktivizálták magukat: az utolsó októberi szombaton a Vona-féle, vasárnap a Dósa-féle gárda tartott avatást Budapesten, illetve Székesfehérváron.

A csel működik

Erősebb persze az egyéves múltra visszatekintő Jobbik–Egyesület– Mozgalom-vonal. Vona ráadásul a belső párbajok után észérvekkel és – valószínűleg – némi pénzzel maga mellé állította a kétkedő megyei kapitányokat is, így szinte tökéletes egységet kovácsolt. Ez a mozgalom avatott fel az utolsó októberi szombaton 600 újabb tagot, s ezzel már 1600 fő körülire nőtt a létszámuk.

A dósaisták eddigi egyetlen avatásukkal nem tudták felvenni a versenyt Vonáékkal: ennek a csoportosulásnak összesen néhány száz tagja lehet. A Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesületnek viszont mindössze tíz tagja van. Ezt nem szabad alábecsülni, hiszen a jog és papírforma szerint valójában csak – és kizárólag – nekik van tagságuk. Egy mozgalomnak ugyanis – mivel nem tartozik az egyesületi jog hatálya alá – egyáltalán nincs szüksége holmi tagokra, s március 12-én épp Vonáék döntöttek úgy, hogy ezt az utat választják.

A Gaudi-Nagy-féle csel egyelőre tökéletesen működik!

Döbbenet: Bíróság mondta ki, hogy a délvidékiek ma is magyar állampolgárok, egy 56-os hősnek viszont börtönben a helye
(megjelent: Magyar Jelen, IX. évfolyam 21. szám, 2008, október 16.))

Beszélgetés Gaudi-Nagy Tamással, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány vezetőjével

- A délvidékiek magyar állampolgársága ügyében próbapereket kezdeményeztetek és úgy hallottuk, hogy már elég komoly előrelépések történtek. Ez mit jelent pontosan?

- Igen, sportnyelven szólva úgy lehet összefoglalni a jelenlegi állást, hogy a délvidéki magyarok állampolgársági próbapereiben, az első félidőben 4-0 a nemzeti jogvédők, illetve a délvidéki magyarok javára a magyar állammal szemben. Ez lényegét tekintve azt jelenti, hogy 2005-ben összesen hat délvidéki honfitársunk négy per keretében megtámadta a bíróság előtt azokat a határozatokat, amelyeket a Bevándorlásügyi és Állampolgársági Hivatal adott ki azon kérelmükre, amely arra irányult, hogy állapítsák meg azt, hogy ők jelenleg is magyar állampolgárok, mint Délvidéken született és ott felnőtt magyar emberek. A Bevándorlásügyi és Állampolgársági Hivatal állampolgársági bizonyítvány iránti kérelmeiket elutasította. Illetve itt egy porszem ment a gépezetbe, mert dr. Sőregi Zoltán, zentai nyugdíjas jogász kolléga kérelmére első alkalommal egy pozitív tartalmú bizonyítványt adott ki a hivatal, nevezetesen megállapították, hogy dr. Sőregi Zoltán magyar állampolgár. Ezután Zoli bácsinak lényegében két választása volt. Vagy ezt az állampolgársági bizonyítványt fölteszi bekeretezve a falára, és büszkén mutatja meg mindenkinek, hogy márpedig ő mégiscsak magyar állampolgár. A másik praktikusabb lehetőség az volt, hogy útlevél iránti kérelmet nyújt be a magyar államhoz. Ő ezt a lehetőséget választotta. A magyar konzul úgymond éles szemmel kiszúrta, hogy itt egy ilyen jellegű bizonyítvánnyal megtámogatott kérelemről van szó, ezért a hivatal rövid úton visszavonta hivatalból ezt a bizonyítványt, tehát kiadott egy nemleges tanúsítványt, amiben már azt állapítják meg, hogy elvesztette a magyar állampolgárságát.

- Ez csak egy sima hiba volt, tehát valaki hibázott, vagy valóban van valami jogi alapja annak, hogy a délvidékieknek a magyar állampolgársága még él?

- Jelen esetben biztos vagyok benne, hogy hiba csúszott a gépezetbe, mert a jelenlegi magyar kormányzatnak semmiképpen nem célja, hogy ilyen jellegű nyilatkozatokat, határozatokat hozzon elszakított területeken élő magyarokkal kapcsolatban. Ellenben igenis nagyon szilárd jogi alapjai vannak annak, amit a délvidéki honfitársaink állítanak. Ez végülis visszautal az állampolgársági népszavazás időszakára, illetve annak a tanulságára, hiszen nagyon komoly műhelymunkákat folytattunk, továbbá magam is eléggé elmélyedtem az állampolgársági jogok világában, és az ügydöntő hatással nem bíró népszavazást követően – amelyben azért soha ne felejtsük el, hogy többségbe kerültek az igenek a nemekkel szemben – nem született meg kikényszerítő hatású végeredmény. Ezt követően továbbgondoltam a lehetőségeket, és egy olyan rést fedeztem föl a délvidéki magyar állampolgárok magyar állampolgársága körében, amely az alábbiakkal jellemezhető: 1920 után a trianoni békediktátummal megfosztották lényegében az elszakított területeken élő magyarokat a magyar állampolgárságuktól. Egy éves időszakot biztosítottak arra, hogy válasszanak; vagy ott maradnak a saját szülőföldjükön és elvesztik magyar állampolgárságukat, vagy elhagyják szülőföldjüket és megtarthatják magyar állampolgárságukat. Aki a szülőföldjén maradt az ebből fakadóan elvesztette állampolgárságát, mivel fekete gyászkeretben ugyan, de a magyar törvények közé beemelték 1921-ben a trianoni békediktátumot. Később a sikeres revíziós politika következtében délvidéki területeink jelentős része visszatért. Tehát Muraközben, Muravidéken és a bácskai területeken élő magyarok visszakerültek az anyaországhoz, amelyről egy külön törvény született, az 1941. évi 20-as törvény, a területek visszacsatolásáról és ez kifejezetten rendelkezett arról, hogy az itt élő magyarok és egyébként nem magyarok, tehát az ott élők, akik korábban magyar állampolgárok voltak, s 1921 és 1931 között Délvidéken éltek, azok a törvény erejével visszakapják magyar állampolgárságukat. Ez meg is történt, hatályba lépett ez a jogszabály, tehát aki korábban magyar állampolgár volt majd ugye ez nem csak azokra terjedt ki, akik már magyar állampolgárok voltak, hanem az ő leszármazóikra is értelemszerűen, tehát akik ilyen állampolgárságukat elvesztett magyaroktól születtek, azok is magyar állampolgárrá váltak. Bekövetkezett a háborúvesztés, a ’45-ös moszkvai fegyverszüneti egyezmény szólt arról, hogy a revízió eredményei lényegében semmisnek tekintendők, de tartalmilag – és ez az egyik legfontosabb része az álláspontomnak – visszaható hatállyal nem fosztotta meg az állampolgárságától azokat a magyarokat (és nem magyarokat), akik a revíziós törvény miatt kapták meg állampolgárságukat. A ’47-es párizsi békediktátum sem tartalmaz ilyen rendelkezést, illetve a ’48-as állampolgársági törvény egy átmeneti rendelkezést tartalmaz ugyan, ami arról szól, hogy magyar állampolgárnak ismertetnek el mindazok, akik revíziós törvények folytán kapták vissza állampolgárságukat és a jelenlegi, úgymond csonkaország területén élnek, azok magyar állampolgárnak ismertetnek el. De nem tartalmaz olyan kitételt ez a törvény sem, meg a moszkvai fegyverszüneti egyezménybe cikkelyező miniszterelnöki rendelet ’45-ben arról, hogy elvesztenék az állampolgárságukat azok, akik a szülőföldjükön maradtak. Mert emlékezzünk, a trianoni békediktátum, még ha egy valóban gyalázatos mű is, ilyen értelemben jogilag úgymond feszesebb volt. Mert az kerek-perec rendelkezik az állampolgárság kérdéseiről. Itt viszont nincs szó ilyesmiről. És utána a kommunizmus időszakában a szomszédos államokkal az akkori magyarországi vezetés kétoldalú egyezményeket kötött a többes és kettős állampolgárság megszüntetéséről. A jugoszláv éra azonban kimaradt ebből a körből, tehát véleményem szerint változatlanul fennáll a Délvidéken (Bács-Bodrog vármegye, Drávaköz és Muraköz területén) élő magyarok és halkan vagy kevésbé hangosan, de az ott élő nem magyarok magyar állampolgársága, továbbá, akik azoknak a leszármazottai, akik már korábban azokon a területeken éltek.

- Ezek szerint a többi elszakított, ám a harmincas évek végén visszatért területen (mint dél-Felvidék, Észak-Erdély, Kárpátalja) élőkre ez nem vonatkozik?

- Rájuk sajnos nem.

- Ki fedezte föl ezt a joghézagot?

- Szerény személyem, és ennek a joghézagnak alapján a Magyarok Világszövetsége szervezte meg tulajdonképpen, hogy néhány délvidéki magyar forduljon a Nemzeti Jogvédő Alapítványhoz és így vállaltuk el hat délvidéki magyar ügyét, ami négy perbe rendezve indult meg. Leghamarabb, leggyorsabban a szabadkai Kiss házaspár ügyében. Elindult a négy per, benyújtották az állampolgársági bizonyítványt, tehát egy pozitív tartalmú állampolgársági bizonyítvány kiadása iránti eljárást, tehát konzuli díjakat kellett fizetni, ugyanis a konzulátuson kell kezdeményezni komoly költségekkel és azzal a kérelemmel, hogy tessék kiállítani olyan állampolgársági bizonyítványt, hogy magyar állampolgár vagyok. Ilyenkor a nem kedvező közigazgatási határozat kézhezvételétől számított 30 napon belül lehet közigazgatási pert indítani. Ezt a pert megindítottuk. Négy per kezdődött a Fővárosi Bíróságon 2005 októbere környékén, őszén, utána nagyon sok eljárási nehézség és huzavona volt, ezeket az egyébként egyenként is felháborító dolgokat a Megszületett az első ítélet a délvidéki magyarok állampolgársági próbapereiben című cikkben leírtuk és abban meg lehet találni a tömör összefoglalását az egész ügynek. Azt kiemelném, hogy rendkívül bicskanyitogató módon jártak el ebben az ügyben. A belügyminisztert és a Bevándorlásügyi és Állampolgársági Hivatalt alperesi pertársaságban pereltük, pontosan ezért, mert éreztük, hogy itt valami nincs rendben. Ugyanis a jogszabály egyértelműen a miniszter hatáskörébe adja az állampolgársági bizonyítvánnyal kapcsolatos eljárást és ehhez képest az ügyben mindig a Bevándorlásügyi és Állampolgársági Hivatal fejlécével és a hivatal vezetőjének aláírásával születtek határozatok. Most azzal kezdte a hivatal képviselője mindegyik perben, hogy perköltségi biztosítékot kért a felperesektől. Ez mit jelent? Külföldiek esetében kell egy bizonyos összeget letétbe helyezni perköltség előlegként, tehát ez megint egy jele annak, hogy miként áll hozzá a magyar állam az ügyhöz.

- Mindig meg tudok döbbenni, hogy mennyire kisstílű ez a jelenlegi hatalom. Értelemszerűen az a célja a hatóságoknak, hogy rúgjanak még egyet az elszakított területek magyarjaiba, hogy “külföldiként” alázzák meg őket.

- Igen, meg is tették ezt. Vitatkoztunk egyet, hogy most a viszonosság kiterjed-e, de nem terjed ki, tehát nem lehetett volna kérni, de mindegy. Volt egy ilyen békebeli kétoldalú megállapodás, amely szerint nem kellett volna, de mindegy, ezt a perköltség-előleget végülis a bíró elrendelte. Egyébként jellemző, hogy a négy pert két bíró tárgyalta. Egy bíró tárgyalt három ügyet és egy bíró tárgyalt egy ügyet. Állandóan egymásra vártak, hogy ki mit csinál a másik ügyben. Az egyik bíró kitalálta, hogy bocsássuk el a perből a minisztert, a belügyminisztert, merthogy ő nem kell, csak elég a hivatal, aztán ugye jött a kormányalakítás miatt 2006-ban a jogutódlás, mert akkor ugye a belügyminiszter helyett lett igazságügyi és rendészeti miniszter, tehát ilyen jogutódlási meg egyéb eljárási nyavalyák miatt gyakorlatilag odáig húzódott a dolog, hogy 2008. június 6-án született meg a szabadkai Kiss házaspár ügyében az első ítélet. Amelyben viszont már egyedül az igazságügyi és rendészeti miniszter volt alperesként és ott ugye megállapította azt, hogy gyakorlatilag ez a bizonyos nemleges állampolgársági bizonyítvány érvénytelen, új eljárásra kötelezte a minisztert és egyben 50 ezer forint perköltség megfizetésére is. A lényeg az volt, hogy egy eljárási hatásköri hibát talált a bíróság, mely szerint a rendészeti miniszter úgy járt el önállóan ebben az állampolgársági ügyben, hogy hatáskörét jogszabály megállapította volna. Tehát sajnos nem érdemben döntött a bíróság az állampolgárság ügyében, bár a bíróság saját bevallása szerint már számára az ítélethozatalra érett volt a dolog, tehát meghozhatta volna az érdemi döntését, de jelen esetben nincs erre lehetőség. Egyébként négy tárgyalás volt a Kiss házaspár ügyében, szóval elég sok esemény zajlott. A Kiss házaspár ügyében született ítélet, illetve most szeptember 23-án szintén egy másik házaspár, továbbá a Sőregi Zoli bácsi és egy szabadkai illetőségű úriembernek az ügyében három per zajlott, és itt mind a három perben ugyanilyen tartalmi ítélet született, tehát ugyanígy hatályon kívül helyezték a nemleges bizonyítványokat és új eljárásra kötelezték a minisztert. Sőregi Zoli bácsi esetében azért pikáns a történet, mert ott a visszavonó határozatot helyezték hatályon kívül. Ez pedig azt jelenti, hogy az ő bizonyítványa most megint érvényes. De hogy ne legyen nagyon szép az élet, az állampolgársági bizonyítvány csak egy évig érvényes.

- Mennyit ér valójában ez a győzelem?

- Egy abszolút erkölcsi győzelemnek mindenképpen tekinthető a dolog, de most az várható, ami be is következett a Kiss házaspár ügyében, hogy a miniszter rohamtempóban, gyakorlatilag elképesztő gyorsasággal, az ítélet kézhezvételtől számított egy-két héten belül meghozta ismételten a negatív tartalmú határozatát, amivel szemben a Kiss házaspár képviseletében újra a Fővárosi Bírósághoz fordultunk keresettel, úgyhogy ismét megindult a közigazgatási per. Ott már eljárásjogi viták nem várhatók, hanem itt már érdemben fog ítélet születni, de természetesen itt se hagyta ki a magyar állam képviselője, hogy perköltségi biztosítékot ne kérjen.

- Tehát mi a teendő?

- A továbbiakban az, hogy a szabadkai Kiss házaspár ügyében érdemi ítélethozatal várható, reményeim szerint azért most egy éven belül már illene, hogy megszülessen és a másik három ügyben is, amennyiben megszületnek az újabb negatív tartalmú határozatok, akkor azokat ismét bíróságra visszük és nem lesz megkerülhető, hogy érdemi ítélet szülessen. Ezek az ítéletek, amik majd megszületnek, ezek már jogerős ítéletek, mert a közigazgatási eljárás az egyfokú, tehát nincs fellebbezési lehetőség, de felülvizsgálati kérelemmel lehet élni a Legfelsőbb Bíróság felé. Tehát az borítékolható, hogy bármelyik fél, akinek nem fog tetszeni ez a döntés, a Legfelsőbb Bíróság felé fog fordulni, vagyis nagy valószínűséggel a Legfelsőbb Bíróság fogja kimondani a végső szót.

- Ha a Legfelsőbb Bíróság is hasonló ítéletet hoz, akkor ez azt jelenti, hogy hirtelen minden bácskai, Bács-Bodrog vármegyei, tehát délvidéki magyar visszakapja a magyar állampolgárságát vagy mindenkinek egyenként kell hasonló pereket indítania?

- Tulajdonképpen az a tény válik majd jogi eszközökkel is megerősítetté, hogy a Délvidéken élő magyarok magyar állampolgárnak tekintendők. Tehát itt tulajdonképpen nincs arról szó, hogy valaki visszakap valamit, hanem egyszerűen, jogi megerősítést nyer az ő magyar állampolgárságuk. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ha valaki szeretne a magyar állampolgárságára hivatkozva valamilyen jogot gyakorolni, például útlevelet szeretne kérni, annak szüksége lesz arra, hogy állampolgársági bizonyítványt kérjen, de az ítéletek, ha kedvezőek nekünk, akkor már nem fogja tudni jogszerűen megtagadni a bizonyítvány kiadását a magyar állam.

- Ez tehát arra lenne jó, hogy ha tényleg egyszer jönne valami normálisabb kormány, akkor erre hivatkozva rendezhetné az állampolgárságuk kérdését.

- Erre hivatkozva igen, de mindig elmondjuk, itt is, hogy megkerülhetetlen a megfelelő jogszabály megalkotása a hatályos anomália feloldása érdekében. De a dolog lényege az, hogy a délvidéki magyarok egyre kétségbe ejtőbb helyzetén a magyar állampolgárság biztosítása jelentősen javíthat, a magyar államnak sürgető kötelessége lenne a minél előbbi cselekvés. A legbiztosabb megoldás ugye a népszavazás szerinti többségi népakaratnak megfelelő törvény mielőbbi megalkotása, a magyar állampolgárság áttelepedés nélkül vissza- illetve megszerzéséről az elszakított területeken élő magyarok számára. Merthogy a schengeni övezethez való csatlakozás miatt még körülményesebbé és nem utolsósorban költségesebbé vált az anyaországgal való kapcsolattartás, a szerbiai választásokat követően pedig egyre fokozódik a délvidéki magyarokra nehezedő nyomás.

- Térjünk át a szeptember 20-ai rendezvényre, ahol többek között Kósa Gyula 56-os szabadságharcost is eljárás alá vonták és előállították, akit szintén Te képviseltél. Kezdjük az elején.

- Igen, tehát egy bejelentett rendezvényről, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom által hivatalosan bejelentett, engedélyezett tüntetés helyszínéről van szó, a Szabadság térről, amely része volt a bejelentésnek és ennek a bejelentésnek később kiegészített célja volt az, hogy cipők kerüljenek elhelyezésre a Szabadság téri szovjet emlékműnél a magyar áldozatok, a kommunizmus magyar áldozatai előtti tisztelgés, megemlékezés érdekében. Kósa Gyula bácsi, aki tiszteletreméltó ’56-os szabadságharcos, Széna téri hős, akkor sorkatonaként a forradalom, a szabadságharc oldalára állt és harcolt a szovjet megszállók és az ÁVH-sok ellen. Utána menekülnie kellett az országból és 50 év emigráció után 2006 őszén az őszödi beszéd hatására és amiatt jött haza, hogy folytassa az ellenállást és csatlakozzon a felkelőkhöz. Rendszeresen részt vett a tüntetéseken és ezen a tüntetésen is ott volt, a Hősök terétől kezdődő szakaszán már, és itt észlelte, hogy lehetőség nyílik arra, hogy cipőket lehessen elhelyezni a szovjet emlékműnél. Érthető okokból, az elmondottak okán Kósa Gyula rendkívül komoly ellenszenvvel viseltetik a szovjet birodalmi jelkép és ezen gyalázatos obeliszkkel szemben, ebből fakadóan a térre való megérkezést követően, miután látta, hogy elkezdődik a cipők elhelyezése, amit ugye nem tudtak akadálymentesen megtenni a tüntetők, mivel kettős fizikai fémkordon zárta el tőlük az emlékművet, ezért többen megpróbálták eldobással eljuttatni a cipőket az emlékmű felé. Kósa Gyula is így tett, néhány elhagyott vagy rosszul sikerült dobás miatt leesett cipőt felemelt és az emlékmű felé dobott. Ezt a cselekményét ítélte úgy a rendőrség, hogy ő társtettesként, csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszakot valósított meg az ott felállított rendőri erőkkel szemben. Kósa Gyulát ott a helyszínen, 18 óra 30 perc körül egy kiemelő csoport elfogta, kezében egyébként egy zászlórúdon egy magyar zászló és egy Árpád-házi sávos zászló volt. Megjegyzem, sajnos jellemző célpontok a tüntetéseken az ilyen nemzeti jelképeket viselő személyek, és ezeket rendszeresen emelik ki, mint hangadókat, rendszeresen azt tekintik hangadónak, ha valaki egy nemzeti jelképpel vesz részt egy tüntetésen. Az ő esetében is így volt, nem állt ellen, de végülis elvezették a helyszínről, s előállították a Gyorskocsi utcában. De az ő kiemelése – ugye egy idős és ráadásul nemzeti jelképet tartó személyről volt szó – nagyon nagy haragot és felháborodást váltott ki a jelenlevők közül. Tehát az a fajta enyhének ítélhető vagy visszafogott dobálózás, ami előtte volt az később felerősödött kétségkívül. Egyébként azt is el kell mondani, hogy súlyos rendőrszakmai hiba volt az is, hogy egyrészt nem engedték a bejelentés szerinti cipőelhelyezést, tehát nem nyitották ki a kordont, valamint a rendőrszakasz felállítása, merthogy ők biztosítási feladatot láttak el. Persze, önmagában külön kört megér az is, hogy a szovjet emlékmű mit keres ott a Szabadság téren és a tér eredeti arculatának helyreállítására mennyire nagy szükség volna, az eredeti ereklyés országzászlóval, a négy égtáj emlékművekkel. A Nagy-Magyarország virágágyás helyén áll ez a gyalázatos obeliszk, ami önkényuralmi jelképet is visel magán, amivel szemben teljesen jogosan nyilvánult meg a népharag 2006. szeptember 18-án és csak a fizikai állapota mentette meg az emlékművet attól, hogy ne dőljön le, s jegyezzük meg, hogy emiatt folyik többek között büntetőeljárás Budaházy Györggyel szemben, aki ugye vállalja, hogy ő volt, aki leverte a címert erről az emlékműről. No, ezt követően tehát akkor elszabadultak itt az indulatok, Kósa Gyulát pedig előállították a Gyorskocsi utcába. Oda már ügyeleti szolgálatosként mentünk be jogvédő kollégáimmal, ott találkoztunk vele, megismertük az esetét és meglepődve értesültünk arról, hogy valóban hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt kívánnak vele szemben eljárást indítani. Meg is történt ezt követően a gyanúsítása a Budapesti Nyomozó Ügyészségen, ahol elmondtuk, részletesen kifejtettük, hogy miért nem megalapozott ez a gyanúsítás, és kértük az eljárás megszüntetését, amihez persze nem járultak hozzá és Kósa Gyulát bíróság elé állították. Méghozzá gyorsított eljárásban, gyakorlatilag köznyelven szólva statáriális eljárás keretében, ugyanígy ítéltek el nagyon sok fiatalt kifogásolható módon 2006 őszén is, illetve 1956 után is. A statáriális eljárás a kádári megtorlógépezetnek volt az egyik leghatásosabb fegyvere, többek között éppen a Széna tériek is ilyen statáriális eljárás keretében kerültek kivégzésre. Itt még külön ki kell emelni azt a rendkívüli inkorrektséget, amit a nyomozóügyészség mutatott, amikor a 29-i kihallgatás volt, ott én jeleztem, hogy nekem egy emberjogi megfigyelő úton kell részt vennem Kárpátalján a Nemzeti Jogvédő Szolgálattal és kértem, hogy ne csütörtökre tegyék a tárgyalást, mert nem tudok azon részt venni, ám erre nem voltak hajlandóak, tehát minden eszközzel akarták nyomni ezt az ügyet, ezért kijelölt kollégám állt helyt. De végül is a sors fintora megakadályozta abban a bíróságot illetve az ügyészséget, hogy meghozza a döntést, mert a cselekményről készült felvételt egyszerűen nem lehetett lejátszani, ezért került sor erre a tárgyalásra, ahol a rendőrtanuk, egyébként két rendőrnő, tettek vallomást Gyula bácsi ellen.

- Láttuk őket a tudósításokban…

- Akik nem tudtak igazából terhelőt mondani Kósa Gyulára, hiszen a nyilatkozatuk lényege az volt, hogy az ő magatartása sem egyedül, sem pedig a többi úgymond dobálóval együtt sem volt olyan szintű, hogy a felállított rendőri erőket bármilyen intézkedésben akadályozta volna vagy bármilyen intézkedésre kényszerítette volna őket. A másik nagyon fontos elem, hogy ez a fajta magatartás, tehát ugye egy cipőnek az emlékmű felé dobálása a véleménynyilvánítás szabadsága keretébe tartozó cselekmény, amely jogtárgyat nem sértett. Nem tudták bizonyítani azt, a felvételen sem látszik, hogy a cipő a rendőri sorfalat eléri, vagy bármilyen hatást gyakorolnának a rendőri sorfalra ezek a cipők, ráadásul itt könnyű félcipőkről van szó, ez a felvételen jól látszódik egyébként. Jól látszódnak a dobások is, ahol már közel se régi szabadságharcos formájában dobált Gyula bácsi, amikor valószínűleg a Molotov-koktélt sikeresebben tudta az orosz tankok felé dobni. Itt most jelen esetben a dobások nagyon rövidek voltak vagy kifejezetten nagyon ívű dobások voltak, amelyek viszont nem találhattak, ha egyáltalán ott állt rendőri sorfal (erről is vita volt, hiszen nem tudták bizonyítani, hogy vele szemben ténylegesen állt volna rendőri sorfal, mert a felvétel meglehetősen hézagos és gyenge ilyen szempontból).

- A rendőrök parancsnokát kérdezték, hogy mi indokolta a kiemelését?

- Ez a vád feladata lett volna. De hát ez volt az egyik legkomolyabb hiányossága többek között a vád munkájának, hogy nem indítványozták a helyszínbiztosítási parancsnok vagy az alegység parancsnok meghallgatását, hogy miért volt szerintük jogszerű a rendőri intézkedés, vagy mi volt az a rendőri intézkedés, amiben megakadályozta volna őket Kósa Gyula, mert szerintem nem történt ilyen. Külön pikantériája az ügynek, hogy az ügyésznő, aki itt a vádat képviselte, vele én már ültem egy oldalon, mégpedig rendőrökkel szembeni büntetőügyben, amikor is az a három rendőr ült a vádlottak padján, akik súlyosan bántalmazták Kőszegi Zsolt tüntetőt a rádió előtt, többek között állkapocs-csonttörést, okozva neki. Abban az ügyben ez az ügyésznő egy darabig teljesen alapos munkát végzett, korrekt vádbeszédet tartott, majd mikor a rendőröket, amúgy teljesen felháborító módon felmentették, fellebbezést is jelentett be. Viszont utána megdöbbentő dolog történt, a fellebbezését, két nap múlva visszavonta, így jogerős lett az ítélet, a rendőröket pedig jogerősen felmentették. Azok a rendőrök egyébként több ügyben állnak eljárás alatt, tüntetők bántalmazásáért. Elképesztő dolgokban itt sincs hiány, annak ellenére, hogy Gyula bácsi egyetlen elkövetői magatartást sem tanúsított, ami kellett volna ahhoz, hogy a vádként felhozott, csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak megvalósuljon, ennek ellenére elítélték, első fokon. Az ügyésznőnek kötelessége lett volna jelezni az enyhítő körülmények között, hogy itt egy 56-os szabadságharcosról van szó, mivel van egy 1956-os emléktörvényünk, ami előírja, hogy az akkori szabadságharcosok, külön társadalmi megítélés alá esnek. Megdöbbentő dolog, hogy az ügyészi indítvány – ami felfüggesztett börtönbüntetésre irányult – mellette még pártfogói felügyeletet is indítványozott, azzal, hogy az ötven főnél nagyobb gyülekezési törvény hatása alá eső rendezvényeket Kósa Gyula ne látogathassa. Ezeket a bíróság sajnos teljes egészében elfogadta, és az ítéletet így hozta meg. Ami azt jelenti, hogy ha másodfokon is így marad az ítélet, akkor az 56-os hős Gyula bácsinak időről időre egy pártfogó felügyelőnél jelentkeznie kell és számot kell adnia arról, hogy jó útra tért-e, és ilyen a “társadalomra veszélyes” rendezvényeket látogatott-e. Elképesztő, pont, mint az ötvenes években…

Toroczkai – Zagyva

Visszatérő anomáliák a Rendőrség gyülekezési joggal kapcsolatos gyakorlatában
(megjelent: Megjelent a Közjogi Szemle 2008. szeptemberi számában)
Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd,
Nemzeti Jogvédő Alapítvány kuratóriumi ügyvezetője:

Visszatérő anomáliák a Rendőrség gyülekezési joggal kapcsolatos gyakorlatában
(Írásbeli hozzászólás)

Jelen írás a terjedelmi korlátokra tekintettel a gyülekezési jog érvényesülésével kapcsolatos visszás rendőrségi gyakorlat egyes elemeinek vázlatos ismertetés. Azzal a céllal készült, hogy a jogalkalmazói gyakorlat változását segítse elő a gyülekezési jog és a vele együtt érvényesülő véleménynyilvánítási szabadság jogállami követelményeknek megfelelő kiteljesítése érdekében.

1. Magyarországon a rendszerváltozást követő években, de különösen 2002 óta nem kevés esetben jogellenes és szakmaiatlan eljárás volt tapasztalható a Rendőrség részéről az egyik legfontosabb alapjog, a gyülekezési jog terén. Minderre a legdöbbenetesebb és véresebb bizonyítékot a 2006 őszi tüntetések rendőri “kezelése” szolgáltatta, amelynek során több ezer ember alapvető jogai sérültek meg, illetve több százan szenvedtek súlyos sérüléseket.
A magyar Rendőrség még mindig nem tud megfelelni minden tekintetben a gyülekezési jog érvényesülésének biztosítását garanciákkal előíró jogszabályi előírásoknak és a jogállami elvárásoknak, bár az új országos és budapesti rendőri vezetés ideje óta (2007 nyara) a jogállami elvek érvényesülése irányába történt elmozdulás. A gyülekezési jog terén kifejtett tevékenysége miatt megalapozott kritika érte a Rendőrséget a jelentősebb jogvédő szervezetek – többek között a Civil Jogász Bizottság, MHB, NJA, TASZ – és az országgyűlési biztos részéről.
Az EJEB és az Alkotmánybíróság egybehangzóan több alkalommal megállapította, hogy az állam kötelessége az alapvető jogok tiszteletben tartásában nem merül ki abban, hogy tartózkodnia kell megsértésüktől, hanem magában foglalja azt is, hogy gondoskodnia kell az érvényesülésükhöz szükséges feltételekről. Elvárható, hogy a rendvédelmi szervek mindenkor a törvényesség talaján álljanak, tiszteletben tartva a szabadságjogokat, a polgárok és a nemzeti ünnepek méltóságát.

Az utóbbi években több alkalommal került sor bíróságok és hatóságok által megállapítottan:
- tüntetések jogellenes feloszlatására (1997. november 3. METÉSZ tüntetés, 2003. december 1. Lelkiismeret 88 Csoport gesztenyéskerti tüntetése: 2006. október 23: a per még folyamatban van),
- tüntetések jogellenes megtiltására (2003. februárjában az iraki háború ellen szervezett béketüntetés, 2004. május BAUMAG károsultak tüntetése, 2004. szeptember a Magyar Jövő Csoport öt tüntetése, 2005. november a Lelkiismeret 88 Csoport gesztenyéskerti tüntetése)
- tüntetők vagy annak tekintett személyek személyes szabadságának önkényes és jogellenes korlátozására, fogva tartására (1997. november 3., METÉSZ tüntetés: dr. Zacsek Gyula esete, 2002. július 4. Erzsébet-híd és Kossuth tér: több személy esete, 2003. április 7. Hősök tere: Kocsis Imre esete, 2003. október 2. Kvassay híd: Fekete László és 9 társának esete, 2003. december 1. Lelkiismeret 88 Csoport gesztenyéskerti tüntetése: Kocsis Imre és 50 társának esete, 2004. május 23. Erzsébet tér: Kocsis Imre és három társának esete, 2004. december 10. Margit híd: Kocsis Imre és hat társának esete, 2006 szeptember, október, 2007. október 26: több, azóta már felmentett vagy eljárás alól mentesített személy, 2008. április 11., Clark Ádám tér: több tucat személy előállítása egy meg nem kezdett tüntetés helyszíne környékén, rendőri felszólítás teljesítésére nem adtak lehetőséget, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa is visszásságot állapított meg)

2. Visszatérő anomáliák a Rendőrség gyülekezési joggal kapcsolatos gyakorlatában:

2.1 A már nem hatályos “közlekedési rend aránytalan sérelme” fogalom tiltási okként történő használata A BRFK a tüntetéseket megtiltó határozatainak indokolásában előszeretettel vonultatja fel alaptalanul a 2004. május 1-je óta a jelenleg már megtiltási oknak nem minősülő, “közlekedési rend aránytalan sérelme” fogalomkörében kimunkált rendőrségi gyakorlat érveit (például: “…a főváros jelenlegi közlekedési helyzete nem bír el útzárással járó autós demonstrációkat.”). A Gytv. 8. § (1) bekezdését 2004. évi XXIX. törvény 147. § (1) bekezdés a. pontja szerint azonban 2004. május 1-től a Gytv. 8. § (1) bekezdésében az “illetőleg a közlekedés rendjének aránytalan sérelmével járna” szövegrész helyébe a “vagy ha a közlekedés más útvonalon nem biztosítható” szöveg lépett.
A hatályos szabályozás csupán akkor teszi lehetővé a közlekedési szempontokra hivatkozó megtiltását egy rendezvények, ha valóban nincs objektív lehetőség a közlekedés más útvonalra való elterelésével történő biztosításának (például egy folyóval kettészelt település egyetlen hídjának teljes lezárásával szükségképpen együtt járó rendezvény). Ha a közlekedés biztosítása esetlegesen csak rendkívüli nehézséggel lenne megoldható, akkor sem lehetne megtiltani erre hivatkozással a rendezvényt.
Nem véletlen, hogy kikerült a közlekedés szó elől a jelző: a más útvonalon biztosított közlekedésnek nem kell tehát akadály- és zavarmentesnek lennie, a lényeg az, hogy aki a település adott részén el akar jutni a város egyik részéről a másikra, azt megtehesse. A szabályozásban benne rejlik az, hogy a gyülekezési jog, bizonyos mértékben járhat mások akadálytalan és zavarmentes közlekedéshez fűződő érdekének korlátozásával, sérelmével.
Súlyos jogalkotási probléma, hogy a rendezvények rendjének biztosításával kapcsolatos rendőri feladatokról szóló 15/1990. (V. 14.) BM rendelet (Gyr.) 4. § (5) bekezdése ma is úgy szól, hogy a közrendvédelmi szerv – figyelemmel a Gytv. 8. §-ára – tájékozódik, hogy a bejelentett rendezvény tervezett ideje és helye nem veszélyezteti-e súlyosan népképviseleti szerv, vagy bíróság zavartalan működését, illetőleg nem jár-e a közlekedés rendjének aránytalan sérelmével. Az utóbbi szempont Gytv. 2004. május 1-től hatályos módosítása óta már nem lehet tiltási ok csupán az, ha a közlekedés más útvonalon nem oldható meg, ennek ellenére a jogszabály az eltelt négy évben nem változott. Ezt az alkotmánysértő helyzetet a haladéktalanul meg kell szüntetni.

2.2 A be nem jelentett, de békés tüntetés kötelezően feloszlatandónak történő értelmezése

A Rendőrség az EJEE 11. cikkének az EJEB ítéletei fényében történő helyes értelmezésével ellentétben egy tüntetés bejelentésének elmaradását már önmagában feloszlatási oknak tekintette, függetlenül attól, hogy a tüntetés a békés jellegét megtartja-e vagy sem.
Ezzel szemben az EJEE 11. cikkének helyes értelmezése szerint a belső jogi szabályok szerint bejelentés köteles tüntetés bejelentésének elmaradása még önmagában nem teszi feloszlathatóvá a tüntetést, ha a tüntetés a békés jellegét megtartja. Az NJA már évek óta küzdött azért, hogy a Rendőrség változtasson a nemzetközi jogi normákkal ellentétes eddigi gyakorlatán, és ne oszlassa fel a békés jellegű, de előzetesen be nem jelentett tüntetéseket. Többször követeltük: gondoskodjanak a megfelelő rendőrségi gyakorlat meghonosításáról, továbbá az érintett jogszabályok módosításáról. Az Alkotmánybíróság 75/2008. (V. 29.) AB sz. határozata eldöntötte a kérdést: megállapította, hogy a Gytv. 14. § (1) bekezdésének “bejelentés nélkül, a 7. § a) és b) pontjában foglaltaktól eltérően vagy” szövegrésze alkotmányellenes, ezért azt a határozat közzétételének napjával megsemmisítette. Ennek következtében önmagában a hiányzó vagy késedelmes bejelentésre hivatkozva – más feloszlatási ok hiányában – nem oszlathatók fel azok a békés rendezvények, amelyeket nem jelentettek be időben.
A Rendőrség korábban több esetben fellépett a spontán tüntetések békés résztvevőivel szemben: 2006 őszén és 2007-ben is több alkalommal így oszlatott a Rendőrség – például 2007. március 15-én a Kossuth térnél, október 26-án a Ferenciek terén és november 19-én a Batthyány-örökmécsesnél, sokakat előállítva, eljárás alá vonva. Közülük sokakat megbüntettek, de születtek felmentések is. Az idei április 11-i tüntetések kapcsán már észlelhető volt némi változás, mivel a megtartásuk előtt röviddel bejelentett, érdemben nem vizsgált bejelentések szerinti tüntetéseket nem oszlatták fel, azonban a Clark Ádám téri rendezvényre gyülekezőket már feloszlatták, több tucat embert állítottak elő szabálysértés miatt. Ezekben az esetekben a jogszerű intézkedés kétségbe vontható, a szabálysértési felelősség pedig nem állapítható meg.
A mostani döntés új megvilágításba helyezi a 2006 őszi tüntetések megítélését is, mivel akkor a spontán, és kezdetekben békés tüntetéseket a Rendőrség mérlegelés nélkül oszlatta fel, és ez a tömeges brutalitással járó rendőri fellépés eredményezte azokat a véres eseményeket, amelyek során több száz ember sérült meg és került rendőrségi fogdákba.

2.3 A “passzív engedetlenség” szabálysértés jogi gumibotként történő használata Az NJA 2007. május 11-én kelt indítvánnyal indítványozta az Alkotmánybíróságnál az egyes szabálysértésekről szóló 218/1999. (XII. 28.) Korm. rendelet módosításáról szóló 32/2007. (III. 6.) kormányrendelet 3 §-ának 2007. március 6-i hatállyal történő megsemmisítését. A megsemmisíteni kért jogszabályhely “Jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség” címszóval új szabálysértési tényállást iktatott be 2007. március 11-i hatállyal.
Ezen új szabálysértés viszont kifejezetten alkalmas arra, hogy önkényes korlátozás és megszorítás alá kerüljön a gyülekezési jog. A jogszabály mind megszületési módját tekintve (rövid hatályba lépés, rendeleti szabályozás), mind tartalmára nézve alkotmányellenes.
A jogszabály hatályba lépése óta több alkalommal békés tüntetések kapcsán (2007. március 15., május 9., október 26., november 19.) előfordult, hogy a tüntetést jogellenesnek minősítő, és azt feloszlatni kívánó rendőrök pusztán a jelenlét és a helyszín azonnali elhagyásának – adott esetben éppen a Rendőrség által lezárt eltávozási útvonalak miatti – elmaradása miatt bírságoltak. A gyakorlatban bebizonyosodott, hogy a sérelmezett és alkotmányellenes jogszabályhely alkalmazása és indokolatlanul kiterjesztő értelmezése a gyülekezési jog csorbulásához vezetett. Ha az Alkotmánybíróság az indítványnak helyt ad, akkor szükséges továbbá az összes eddigi, spontán és békés, de mégis feloszlatott tüntetéseken eljárás alá vontakkal szembeni eljárások megszüntetése is, illetve a megbírságoltak perújítással élhetnek.

2.4 Tüntetések megtiltása bejelentés szerinti helyen és időben
A rendőrségi tiltó határozatok időről-időre elkövetik azt a hibát is, hogy a tüntetéseknek a bejelentésben megjelölt helyszínen és időben való megtartását tiltják meg, annak ellenére, hogy a Gytv. 8. § (1) bekezdése félreérthetetlenül rögzíti, hogy mindössze a rendezvénynek a bejelentésben megjelölt helyszínen vagy időben való megtartását lehet megtiltani.

2.5 Tüntetések kapcsán eszközölt rendőri intézkedések miatt jogsérelmet szenvedettek peren kívüli jóvátételének elmaradása
Miután a vonatkozó jogszabályok és bírói gyakorlat egyértelmű útmutatást adnak, indokolt, hogy, hogy az állam, illetve az érintett rendőri szervek a tüntetések kapcsán eszközölt rendőri intézkedések miatt jogsérelmet szenvedett károsultaknak (jogellenes fogva tartás, rendőri intézkedés miatti sérülés) peren kívül adjanak kártérítést, ne nehezítsék tovább a sokat szenvedett, nemritkán életre szólóan meggyötört, megsérült emberek helyzetét azzal, hogy évekig pereskedniük kell. A jogállami elvek azt kívánják, hogy az állam gondoskodjon arról, hogy a jogsértettek reparációja hatékonyan és a rendes eljárásoktól eltérő módon – akár egy külön ilyen célra létrehozott szervezet útján – mielőbb és méltányos módon történjen meg. Példa már volt erre 2003. december 1-ejei gesztenyéskerti tüntetés során vagy a 2003. október 2-i Kvassay hídi ügyben érintettek esetében.

A 2006. októberi rendőri jogsértések nagyszámú áldozatainak mielőbbi és mindeddig elmaradt erkölcsi és anyagi jóvátétele is elengedhetetlen. Az NJA által működtetett Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvédei által képviselt négy károsult már nyert első fokon kártérítési perekben rendőri szervekkel szemben, azonban a benyújtott kárigények peren kívül egyezséggel történő rendezése az ENSZ Kínzás Elleni Bizottságának ezirányú ajánlása, a jogállami elvek követelményei és az állampolgári jogok országgyűlési biztosának közvetítő fellépése ellenére eddig elmaradt. Az áldozatok gyorssegélyre nem számíthatnak, a legtöbb ártatlanul fogva tartottnak vagy sérüléseket szerzett tüntetőnek egyszerre több állami szervezetet kell perelnie, nincs egyablakos rendszer, egy központi helytállási alap, amely pedig a jogállami elvek érvényesülése érdekében indokolt volna.

Hatalmi jogsértések ellenállókkal szemben
(megjelent: nja.hu)

Dr. Gaudi-Nagy Tamás: Hatalmi jogsértések ellenállókkal szemben (A Szittya Világkongresszuson 2008. május 25-én elhangzott előadás szerkesztett szövege)

2008. július 21.

„Hogyha pedig mi, vagy utódaink valamelyike bármikor ezen rendeletünk ellen véteni akarnánk, álljon szabadságukban ezen levél erejénél fogva, minden hűtlenségi vétek nélkül, mind a püspököknek, mind más uraknak s az ország nemeseinek, öszvesen és egyenként, jelenleg és a jövőben nekünk és utódainknak ellenállani és ellenmondani örökre. (XXXI. p.)”. (Aranybulla 31. cikkely)

„Senkinek a tevékenysége sem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetőleg kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és egyben köteles fellépni.” (Jelenleg hatályos Alkotmány 2. § (3) bekezdése)

Mit is jelent a nemzeti jogvédelem ? Az emberi jogok és a nemzeti eszme, nemzeti érdekvédelem összekapcsolását. Mindezt szívós, következetes, szakmailag igényes és kizárólag a Nemzetnek elkötelezett módon. Ezt jeleníti meg elveiben és gyakorlatában a Nemzeti Jogvédő Alapítvány (világhálós elérhetőség: www.nja.hu), amikor képviseli a Magyarországon, vagy a világ bármely táján élő, magyar nemzeti közösség azon tagjait és szervezeteit, akiket és amelyeket nemzeti, etnikai, nyelvi hovatartozásuk, világnézetük, vagy a magyarság érdekében kifejtett tevékenységük miatt emberi, állampolgári vagy alkotmányos jogokat érintő bármilyen jogsérelem, illetve hátrányos megkülönböztetés ér, vagy akikkel, illetve amelyekkel szemben a nemzeti érdekekért való kiállásuk, az ellenállásuk miatt eljárásokat indítottak. Megtisztelő szolgálat számomra, hogy a nemzeti jogvédelem eszmei megalapozója, Zétényi Zsolt elnök úr mellett ügyvezetőként irányíthatom ezt a szervezetet és ügyvédként eljárhatok a jogsértettek ügyeiben.

Az emberi jogok kérdése és a magyarság jogvédelmének ügye mára megkerülhetetlenné vált. Mára egyértelművé vált: az emberi jogok ügye nem csak a liberálisok privilégiuma, a nemzeti önvédelem egyik legfontosabb eszköze. Ma a csonka hazában és a Kárpát-medencében elszakított sorban élő honfitársaink számára az alapvető emberi jogok és szabadságok (ideértve a kollektív jogokat, elsődlegesen az önrendelkezési jogot is) kivívása a közösségi megmaradás egyik legfőbb eszköze. Tudatosan, elszántan és bátran élni kell vele.

De az emberi jogok nem csak a jogvédők „belügye”: a jogkiteljesítésért minden felelős és nemzet iránt elkötelezett szervezetnek, mozgalomnak tennie kell, nemcsak a szólamok szintjén és a hatalmi, napi érdekek mércéjén. Mindenkinek a maga helyén és lehetőségére álló eszközökkel, kívánok ehhez elszántságot és kitartást.

A 2006 őszi tüntetések és megemlékezések véres, tömeges jogsértésekkel történt szétverése elementáris erővel mutatott rá arra, hogy az emberi jogok terén is válsághelyzet van Magyarországon és, hogy a magyar emberek hazájukban jogfosztott helyzetben élnek. A balatonőszödi hazugságbeszéd nyilvánosságra kerülése erőteljes lökést adott a nemzeti ellenállási mozgalmaknak, amelyek közös célja a nemzetellenes posztkommunista-liberális hatalom felváltása egy nemzeti érdekeket következetesen szolgáló rendszerrel.

A 2006 őszi tüntetések első percétől kezdve ott voltunk a jogsértettek mellett és mai napig ott vagyunk. Hetven ember ügyében jártunk el, járunk el, mára már csaknem felük esetében megszűntek a büntető vagy szabálysértési eljárások, de még sajnos nem kis számban vannak folyamatban koncepciósnak nevezhető eljárások, mint például Budaházy Györgyé, aki 2007. március 15-i elfogásáig fél évet töltött „illegalitásban.” Ezen időszak alatt írt, vélemény-nyilvánítási szabadság határait át nem lépő, de hatalmat bíráló és ellenállásra buzdító 13 írása miatt őt súlyos, állam elleni bűncselekménnyel miatt vádolták meg (alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészülete): első fokon idén bűncselekmény hiánya miatt januárban felmentették. Egyidejűleg a tíz hónapig tartó lakhelyelhagyási tilalmat is megszüntették.

Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész bűnösség megállapításáért fellebbezést jelentett be, így a büntetőeljárás a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik majd másodfokon. Budaházy ellen azonban még a Szabadság téri szovjet emlékmű címerének leverése miatt rongálás miatt is büntetőeljárást indítottak, itt még tart a nyomozás.

Toroczkai László ellen a 2006 szeptember 18-i, Szabadság téri MTV székház elleni ostrom során keletkezett milliós károk megtérítése iránt indított pert a rendőrség, de első fokon a bíróság elutasította a keresetet. Gyülekezési joggal visszaélés miatti szabálysértési eljárást a bíróság szüntette meg vele szemben. Az ostrom miatt több tucat ember ellen indult büntetőeljárás: közérdekű üzem működésének megzavarása bűntett és más bűncselekmények miatt. Az alapesetben 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő közérdekű üzem működésének megzavarása bűntettel minden vádlottat megvádoltak. A vádban említett további bűncselekmények a vád szerint főként hivatalos személy elleni erőszak bűntette, rongálás, valamint nagyobb értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette – ezek a bűncselekmények viszont már nem minden vádlott esetében képezik a vád tárgyát. Több szintén ezen ügy kapcsán megvádolt személy esetében korábban már születtek jogerős ítéletek: a közérdekű munka, felfüggesztett és végrehajtandó szabadságvesztés büntetéseket szabtak ki korábban a bíróságok. A 39 vádlottas büntetőper idén májusban indul és még messze az eljárás vége.

Sok feladatunk van még: a több száz brutálisan megvert, kilőtt szemű, eltört csontú, megrokkant sérült, önkényesen fogva tartott áldozat egyike sem jutott még a nemzetközi emberi jogi egyezmények és hazai jogszabályok szerint nekik járó kártérítéshez, kártalanításhoz. Eddig már négy, rendőrséggel szembeni elsőfokú marasztaló ítélet született. A jogállami elvek érvényesülése érdekében a mielőbbi jóvátétel már végképp elengedhetetlen: elfogadhatatlan, hogy az érintett rendőri szervek mai napig nem adtak még kártérítést egyetlen meghurcolt, megalázott, megvert, megsebesített embernek sem, dacára annak, hogy a jogalap – sok esetben megállapított rendőri bűncselekmény – legtöbb esetben egyértelmű és az ENSZ Kínzás Elleni Bizottságának ezirányú ajánlása, a vonatkozó jogszabályok, illetve bírói gyakorlat egyértelmű útmutatást adnak a kártérítések kérdésében. A benyújtott kárigények peren kívül egyezséggel történő rendezése elől a felelős szervek eddig elzárkóztak a jogállami elvek követelményei ellenére, bár három gumilövedéktől súlyosan sérült áldozat ügyében még folyik peren kívüli egyeztetés. A Nemzeti Jogvédő Alapítvány továbbra is mindent megtesz az áldozatok jóvátételhez juttatása érdekében, ennek keretében folytatja tovább munkáját.

Dacára annak, hogy számos feljelentést tettek –köztük mi is – egyetlen, jogsértésekért felelős rendőri vezetőt sem vádoltak meg, csupán a kisrendőrök egy csekély részét, közül eddig csupán néhányat ítéltek el, enyhe büntetéseket kaptak és még mindig nincsenek biztos garanciák arra, hogy mindez nem történhet meg újra. Jóvátétel, felelősségre vonás, koncepciós eljárások megszüntetése és megelőzés.

Persze mindaz, ami tavaly ősszel történt azonban nekünk, nemzeti jogvédőknek nem volt váratlan, mivel már évek óta folytattuk 2002 óta jogi küzdelmeinket olyan ügyekben, ahol a gyülekezési jogát, vélemény-nyilvánítási szabadságát gyakorló, a magyarságért szavukat felemelő és bátor tetteket vállaló személyekkel, csoportokkal szemben járt el a hatalom demokratikus jogállamoktól teljesen idegen, önkényuralmi rendszerekre jellemző módon. A szocialista–szabad demokrata kormányok idején a rendőrség soha nem látott gyakorisággal és mértékben sértette meg a gyülekezés, a szólás szabadságát és az emberi méltóságot. Ezt immár bírósági ítéletek és más hatósági állásfoglalások egész sora tanúsítja. Az ítélkező fórumok nemcsak az alkotmányos jogok sérelmét állapították meg, hanem kártérítést is megítéltek.

Ezen időszakban nem kevés esetben jogellenes és szakmaiatlan eljárás volt tapasztalható a Rendőrség részéről az egyik legfontosabb alapjog, a gyülekezési jog terén. Minderre a legdöbbenetesebb és véresebb bizonyítékot a 2006 őszi tüntetések rendőri „kezelése” szolgáltatta, amelynek során több ezer ember alapvető jogai sérültek meg, illetve több százan szenvedtek súlyos sérüléseket.

A rendőrség még mindig nem tud megfelelni minden tekintetben a gyülekezési jog érvényesülésének biztosítását garanciákkal előíró jogszabályi előírásoknak és a jogállami elvárásoknak, bár az új országos és budapesti rendőri vezetés ideje óta (2007 nyara) a jogállami elvek érvényesülése irányába történt elmozdulás. A rendőrségre nehezedő hatalmi nyomás ereje azonban folyamatosan érezhető. A gyülekezési jog terén kifejtett tevékenysége miatt megalapozott kritika érte a rendőrséget a jelentősebb jogvédő szervezetek és az országgyűlési biztos részéről.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága és az Alkotmánybíróság egybehangzóan több alkalommal megállapította, hogy az állam kötelessége az alapvető jogok tiszteletben tartásában nem merül ki abban, hogy tartózkodnia kell megsértésüktől, hanem magában foglalja azt is, hogy gondoskodnia kell az érvényesülésükhöz szükséges feltételekről. Elvárható, hogy a rendvédelmi szervek mindenkor a törvényesség talaján álljanak, tiszteletben tartva a szabadságjogokat, a polgárok és a nemzeti ünnepek méltóságát.

Az utóbbi években több alkalommal került sor bíróságok és hatóságok által megállapítottan: – tüntetések jogellenes feloszlatására (1997. november 3. METÉSZ tüntetés, 2003. december 1. Lelkiismeret 88 Csoport gesztenyéskerti tüntetése: 2006. október 23: a per még folyamatban van), – tüntetések jogellenes megtiltására (2003. februárjában az iraki háború ellen szervezett béketüntetés, 2004. szeptember a Magyar Jövő Csoport öt tüntetése, 2005. november a Lelkiismeret 88 Csoport gesztenyéskerti tüntetése) – tüntetők vagy annak tekintett személyek személyes szabadságának önkényes és jogellenes korlátozására, fogva tartására (1997. november 3., METÉSZ tüntetés: dr. Zacsek Gyula esete, 2002. július 4. Erzsébet-híd és Kossuth tér: több személy esete, 2003. április 7. Hősök tere: Kocsis Imre esete, 2003. október 2. Kvassay híd: Fekete László és 9 társának esete, 2003. december 1. Lelkiismeret 88 Csoport gesztenyéskerti tüntetése: Kocsis Imre és 50 társának esete, 2004. május 23. Erzsébet tér: Kocsis Imre és három társának esete, 2004. december 10. Margit híd: Kocsis Imre és hat társának esete, 2006 szeptember, október, 2007. október 26: több, azóta már felmentett vagy eljárás alól mentesített személy, 2008. április 11., Clark Ádám tér: több tucat személy előállítása egy meg nem kezdett tüntetés helyszíne környékén, rendőri felszólítás teljesítésére nem adtak lehetőséget, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa is visszásságot állapított meg)

A „passzív engedetlenség” szabálysértést jogi gumibotként történő használja a rendőrség. A Nemzeti Jogvédő Alapítvány 2007. május 11-én kelt indítvánnyal indítványozta az Alkotmánybíróságnál az egyes szabálysértésekről szóló 218/1999. (XII. 28.) Korm. rendelet módosításáról szóló 32/2007. (III. 6.) kormányrendelet 3 §-ának 2007. március 6-i hatállyal történő megsemmisítését. A megsemmisíteni kért jogszabályhely „Jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség” címszóval új szabálysértési tényállást iktatott be 2007. március 11-i hatállyal. Ezen – ötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal büntethető – új szabálysértés viszont kifejezetten alkalmas arra, hogy önkényes korlátozás és megszorítás alá kerüljön a gyülekezési jog. A jogszabály mind megszületési módját tekintve (rövid hatályba lépés, rendeleti szabályozás), mind tartalmára nézve alkotmányellenes.

A jogszabály hatályba lépése óta több alkalommal békés tüntetések kapcsán (2007. március 15., május 9., október 26., november 19.) előfordult, hogy a tüntetést jogellenesnek minősítő, és azt feloszlatni kívánó rendőrök pusztán a jelenlét és a helyszín azonnali elhagyásának – adott esetben éppen a Rendőrség által lezárt eltávozási útvonalak miatti – elmaradása miatt bírságoltak. A gyakorlatban bebizonyosodott, hogy a sérelmezett és alkotmányellenes jogszabályhely alkalmazása és indokolatlanul kiterjesztő értelmezése a gyülekezési jog csorbulásához vezetett. Tipikusan a kormányellenes mozgalmak jellegzetes alakjaival szemben használják (pl. Gonda László, a Kossuth tériek egyik vezetője) vagy olyanok ellen, akik a legöntudatosabban viselkednek a tüntetések során. Volt olyan (Fáber Károly), akinél ezen szabálysértés elkövetését azért állapította meg a bíróság, mert az Árpád-házi sávos zászló ugyan önmagában nem önkényuralmi jelkép, azonban provokatív. Ha az Alkotmánybíróság az indítványnak helyt ad, akkor szükséges továbbá az összes eddigi, spontán és békés, de mégis feloszlatott tüntetéseken eljárás alá vontakkal szembeni eljárások megszüntetése is, illetve a megbírságoltak perújítással élhetnek.

Kiemelten fontos szerepe van azoknak, akik saját maguk, családjuk sorsát kockáztatva a jogfosztottságtól szenvedő milliók helyett és érdekében vették, veszik a bátorságot ahhoz, hogy Dávidként álljanak ki és szembe a hatalom Góliátjával szemben, ma már egyre többen vannak.

Ők azok, akik a szabadság zónáiban a hatalom által egyre beljebb helyezett tilalomfák elé mernek lépni és példájukkal, kiállásukkal figyelmeztetnek mindenkit arra, hogy jogainkért, szabadságunkért és sorsunk jobbra fordításáért ki kell állni, további hátrálásnak nincs helye.

Például a hat gyermekes Kocsis Imrét, a Lelkiismeret 88 Csoport elnökét például 2003-2004 között négy különböző kormányellenes tüntetés, rendezvény helyszínéről hurcolta el a rendőrség, utóbb minden esetben kiderült jogsértő módon. 2007. novemberben a 2003. december 1-jei – Legfelsőbb Bíróság által is megállapított módon – jogellenesen szétvert, általa szervezett kormányellenes tüntetés 32 meghurcolt résztvevőjének – közte neki is – egyezség útján harcoltunk ki jelentős összegű kártérítést (600 ezer forint) és elégtételt. Peres úton két tüntetést követő jogellenes fogva tartás miatt kapott kártérítést jogerősen: az Erzsébet téri ügyben 700 ezer forintot, a Margit hídi ügyben 600 ezer forintot és kamatait. A 2004. évben tartott Szittya Világkongresszuson a gesztenyéskerti és Erzsébet téri ügyről már részletesen beszámoltam. Ezek az ítéletek máig meghatározó jelentőségűek a hasonló ügyekre szólóan.

A Margit hídi perben a Fővárosi Bíróság 2007. novemberi jogerős ítéletével megállapította a BRFK megsértette Kocsis Imre emberi méltóságát és személyes szabadságát azzal, hogy 2004. december 10-én a budapesti Margit hídon rendzavarás szabálysértés „gyanújával” elfogta, előállította majd szabálysértési őrizetbe vette, akit azonban ezt követően a szabálysértési bíróság jogerősen felmentett. Emellett a rendőrséget kötelezte 600 ezer forint és kamatai összegű nem vagyoni kártérítés megfizetésére. Gyülekezési joggal való visszaélés szabálysértése miatt is eljárás indult Kocsis Imrével szemben, amelyet azonban a rendőrség utóbb megszüntetett. Ezen a napon a Lelkiismeret ’88 Csoport öt tiltakozó tüntetést jelentett be a magyar állampolgárság kiterjesztéséért kezdeményezett népszavazási kampányban a Gyurcsány-kormány által tanúsított hazug, manipulációs és nemzetellenes tevékenység miatt. Ennek keretében a szervezet a Miniszterelnöki Hivatal előtt, az Országház előtt illetve a Képviselőház előtti helyszínekre jelentett be tiltakozó gyűléseket, illetve Gyurcsány Ferenc háza elé kívántak elvonulni, illetve ott tüntetést tartani. A rendőrség a Margit hídon át történő vonulást, illetve a Gyurcsány-ház előtti tüntetést megtiltotta, a tiltó határozatokat a helyszínen közölte. Kocsis Imre a tüntetések szervezője az utolsó tüntetési helyszínen bejelentette a tiltás tényét, befejezettnek nyilvánította a tüntetést és kérte a jelenlevőket, hogy két-három fős csoportokban hagyják el a helyszínt, nehogy a rendőrség fellépjen velük szemben. Ő maga azonban a bejelentett és megtiltott tüntetés helyszínére indult, hogy az ott esetlegesen megjelenteket a tiltás tényéről értesítse, eleget téve ezáltal a gyülekezési törvény által előírt szervezői kötelezettségének. A Margit hídon történő gyalogosan történő áthaladása során azonban a rendőrök feltartóztatták és szabálysértés abbahagyására való felszólítás nélkül elfogták, megbilincselték és rabszállító autóban rendőrségi fogdába szállították. 72 órás szabálysértési őrizetet követően tartott gyorsított eljárásban első fokon Kocsis Imrét figyelmeztetésben részesítette a bíróság szabálysértés rendzavarása miatt, fellebbezése nyomán azonban a Fővárosi Bíróság jogerősen felmentette. Ekkor többek között kimondta: Kocsis Imre előállítására és őrizetére valótlan adatot tartalmazó, koholt bizonyítékok alapján került sor. Kocsis semmilyen szabálysértést nem valósított meg, senki nem szólította föl szabálysértés abbahagyására, ezért a vele szemben alkalmazott kényszerintézkedés törvénysértő és indokolatlan volt

A Fővárosi Bíróság 2008. február 18-án hozott elsőfokú ítéletével 650 ezer forint nem vagyoni kártérítés és kamatai, továbbá 180 ezer forint perköltség megfizetésére kötelezte a Budapesti Rendőr-főkapitányságot (BRFK) a Kvassay-hídnál történt jogellenes intézkedések miatt indított újabb kártérítési perben közel másfél napos fogva tartásért a 9 társával együtt meghurcolt Kőszegi M. László javára. A bíróság nem jogerősen megállapította, hogy az újságíró személyes szabadságát és emberi méltóságát megsértette a rendőrség. Egyidejűleg a per két további felperesével és egy harmadik meghurcolt tüntetővel a BRFK egyezséget kötött: ennek megfelelően részükre a rendőrség fejenként 550 ezer forint nem vagyoni kártérítést fizetett. A csepeli Kvassay-hídnál 2003. október 2-án reggel néhány békés magyar állampolgár találkozott, hogy együtt sétáljanak a Medgyessy-kormány által halálra ítélt csepeli kórházhoz. Ez a polgárok milliói által tanúsítottakéhoz hasonló jellegű, jogszabályt nem sértő cselekmény első perctől kezdve a rendőrség felfokozott érdeklődését váltotta ki, hídfoglalási kísérletet vélelmeztek. Folyamatos rendőri zaklatást követően a csepeli gyorsforgalmi úton a járdán egymástól leszakadva haladó 10 személyt – egyiküknél vállra vetve, rúdon középen lyukas magyar zászló volt és miután a zászló elrakására ő nem volt hajlandó- előállították, őrizetbe vettek és gyorsított eljárással a Csepeli Bíróság elé állították 2003. október 3-án, köztük Kőszegi M. Lászlót, a Hungária TV helyszínen újságírói tevékenységet végző és magát újságíróként igazolni képes tudósítóját is. A munkáját végző újságíró azzal sem tudta meggyőzni az őt előállító rendőrparancsnokot eljárásának jogellenességéről, hogy miközben kamerájával a saját igazoltatását és vele szembeni rendőri intézkedést is rögzítette: felmutatta sajtóigazolványát. A bíróság végül mindannyiukat – köztük Kőszegi M. Lászlót – 11 órás maratoni tárgyalást követően – felmentette a terhükre rótt rendzavarás szabálysértése alól. Jogellenes fogva tartásuk közel másfél napig tartott. Ezt követően 2005-ben Fekete László, az egyik meghurcolt tüntető az ügy kapcsán emberi méltósága és személyes szabadsága megsértése miatt államigazgatási jogkörben okozott kár megtérítése iránt pert indított a BRFK ellen, amelyet jogerősen megnyert: a Fővárosi Ítélőtábla ezért 500 ezer forint nem vagyoni kártérítés és kamatai összeget ítélt meg jogerős ítéletével a jogsértett részére. Ezt a döntést a Legfelsőbb Bíróság is fenntartotta hatályában 2007. szeptemberi felülvizsgálati ítéletével. Ez volt a második olyan felülvizsgálati ítélet, amely egyértelmű elvi iránymutatást adott a joggyakorlat és a jogsérelmet szenvedettek részére: a rendőrség köteles helytállni a működési körében emberi méltóságot és személyes szabadságot korlátozó jogellenes rendőri intézkedésekért szabálysértési eljárás esetén is. Ennek lényege: akkor jogszerű egy rendőri intézkedés, ha indokolt, szükséges és arányos, ha nem ilyen, akkor a személyes szabadságot korlátozó intézkedés jogellenes és a rendőrség személyes szabadság megsértése miatt kártérítésre köteles. 2007-ben jogerősen felmentette a Fővárosi Bíróság Budaházy Györgyöt és hét társát tiltott önkényuralmi jelkép használata vétségének vádja alól az EU csatlakozást ellenző plakátok miatt indult büntetőeljárásban. A plakát 2003. áprilisában történt használata miatt a rendőrség indított büntetőeljárást Budaházy György, Novák Előd, Takács András és négy további társuk ellen. Amint emlékezetes, a rendőrség a plakát terjesztőivel szemben történt fellépésére a csatlakozásról szóló népszavazás kampány időszakának véghajrájában került sor, ennek keretében a Szabad Magyarországért Mozgalom irodájában közel 5000 plakátot foglalt le a rendőrség, megfosztva ezzel a szervezetet és aktivistáit attól, hogy a csatlakozás elleni álláspontjukat ezen plakát terjesztésével fejezzék ki, és így befolyásolják a választópolgárok döntését az üggyel kapcsolatban.

Budaházy György és három társa ellen amiatt is indult közlekedési szabályok megsértése és gyülekezési joggal visszaélés miatt szabálysértési eljárás, mert szintén a 2003-as EU csatlakozási kampányban az egyik nemleges véleményt hirdető, záró kampányrendezvényéről a másikra hagyományos magyar öltözetben lóháton vonultak Budapesten a KRESZ szabályait betartva. A bíróság abban az eljárásban is felmentéssel egyenértékű döntést hozott. Kimondta, hogy két bejelentett tüntetés egyik helyszínéről a másikra történő vonulás soha nem minősíthető önmagában tüntetésnek, továbbá a lóháton történő közlekedés közúton – ha egyébként betartják a KRESZ szabályait – nem sérti a közlekedési szabályokat ilyen kifejezett tiltó rendelkezés hiányában. Nyilvánvaló tehát, hogy a rendőrség 2003. áprilisi fellépése az EU csatlakozásban, nemleges álláspontot kifejtő szervezettel és aktivistáival szemben megalapozatlan volt, és azt a célt szolgálta, hogy megakadályozzák a szervezetet abban, hogy a demokratikus véleménynyilvánítás lehetőségeivel éljenek, és így hatást gyakoroljanak a választó polgárok döntésére és ezzel a népszavazás kimenetelét befolyásolják. Sajnos a csatlakozás óta eltelt 4 év az ellenzőket igazolta: a szuverenitás korlátozottsága, a globalista szándékok szerinti gazdasági kiszolgáltatottság nőtt, az ígért előnyök elmaradtak.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2008. június 16-án elsőfokú ítéletet hozott Budaházy György és öt másik olyan személy ügyében, akik a 2002. évi országgyűlési választásokat követően az Erzsébet hídon autójukkal megálltak, így adva nyomatékot annak a széleskörű követelésnek, hogy a szavazatokat számlálják újra. Mind a hat vádlott bűnösségét a Btk. 260§ (1) bekezdésébe ütköző közérdekű üzem működése megzavarásának bűntettének kísérletében – mint társtettesek – állapította meg a bíróság. Büntetésként minden vádlott esetében 30-30 napi közérdekű munkát szabott ki a bíróság, amelyet mindegyik vádlottnak fizikai munkakörben kell elvégeznie (ideértve a diplomás vádlottakat, így Budaházy Györgyöt is). A védelem jogi álláspontjának lényege, hogy a vádbeli cselekmény az ún. „spontán gyülekezés” jogának illetve a vélemény-nyilvánítás szabadságának megnyilvánulása volt, s e jogokat mind az alkotmány, mind a jelentős nemzetközi emberi jogi egyezmények védik és biztosítják. A kifejtett jogi érvekre tekintettel a Nemzeti Jogvédő Alapítvány védőként eljáró ügyvédei és a többi védő fellebbezést nyújtottak be az ítélet ellen, a vádlottak felmentése érdekében. Az ügyészség súlyosításért, felfüggesztett szabadságvesztés kiszabása érdekében jelentett be fellebbezést. Az ítélet nem jogerős, másodfokon a Fővárosi Bíróság jár majd el.

A Magyar Gárda elleni feloszlatási per pedig abból a görcsös félelemből fakad, hogy lehetőleg csírájában kell elfojtani minden olyan kezdeményezést, amely a magyarság öntudatra ébredését és önvédelmét szolgálhatja. A még első fokú szakaszában tartó per alakulása üzenetértékű lesz abból a szempontból, hogy képes-e a néptől rettegő a hatalom az egyesülési jog korlátozásával kiiktatni a számára nem kívánatos szervezeteket. Számos, a társadalom védelmét valóban szolgáló ügyben az ügyészségek részéről látványosan hiányzik az ebben a perben tapasztalható, a kereset alátámasztása érdekében mutatott túlfeszített (többek között 39 oldalas előkészítő iratot eredményező) hevület és igyekvés. Ha feloszlatási okul szolgálhatna egy egyesülési jog alapján létrehozott szervezet működése által pusztán az egyes társadalmi csoportokban keltett berzenkedés, komfortérzet csökkenés vagy éppen akár aggodalom, félelem, akkor végeláthatatlan sorban lehetne olyan szervezetek megszüntetését kezdeményezni, amelyek ilyen hatásokkal járnak. Gondoljunk arra, hogy ma már a társadalom többsége egyértelműen megszállásként és nem felszabadításként értékeli hazánk a Vörös Hadsereg általi megszállását és feldúlását, ehhez képest mindazon szervezetek, amelyek április 4-én koszorúznak, nyilvános megemlékezést tartanak és dicsőítik történelmünk ezen gyászos időszakának eseményét sértik a meggyalázott és megölt magyarok százezreinek emlékét ápoló emberek érzéseit, mégsem követeli senki feloszlatásukat. Pedig a kommunizmusnak – a nemzetiszocializmusét messze meghaladó – 110 millió áldozata volt világszerte, így nagyon is érthető a rettegés minden magát ilyenként azonosító vagy ezen önkényuralmat dicsőítő, vállaló szervezettől. Egyébként sincs alkotmányosan védhető alapja annak, hogy a történelmi vagy egyéb okból bizonyos egyesületektől, egyéb társadalmi szervezetektől (pl pártoktól) félelmet, viszolygást érző embercsoportok között a jogalkotó vagy a jogalkalmazó különbséget tegyen és fokozottan védje egyik csoport érzékenységét a másikét pedig ne.

Jogerősen megszüntette szabálysértés hiányában a Pesti Központi Kerületi Bíróság Novák Előd és két társa ellen garázdaság miatt folyt szabálysértési eljárásokat 2007. július 3-án tartott tárgyalásokon. A bíróság megállapította, hogy a rendőrségi feljelentésben foglaltakkal ellentétben Novák Előd és társai semmilyen kihívóan közösségellenes magatartást nem tanúsítottak akkor, amikor egy tálca “Húsvéti ajándék” feliratú tojással megjelentek 2007. április 4-én a Magyar Kommunista Pártnak a Szabadság téren, a szovjet önkényuralmi emlékműnél a “felszabadulás” alkalmával tartott rendezvénye közelében. A magányosan álldogáló Novákba nemsokára belekötött néhány “elvtárs”, segítséget kért a rendőröktől, de megrökönyödésére azok nem az őt lökdöső személyekkel szemben léptek fel, hanem őt fogták el, megszorongatva nyakát. Emiatti felháborodásának adott hangott a másik két később szintén elfogott személy.

Polgár Tamás, alias Tomcat néven ismert blogger 2007. március 15-én részt vett azon a Petőfi téri rendezvényen, amelyen Demszky Gábor főpolgármestert tojással dobálták meg. Tomcat-et a rendőrség még aznap előállította, este a lakásán házkutatást is tartottak (Vele szemben egyébként egy meglehetősen koncepciósnak tűnő, közveszélyokozás előkészülete miatti eljárás folyik, ennek keretében előzetes letartóztatásban töltött több hónapot. A 2006. szeptember 18-i Szabadság téri ostrom kapcsán csoportosan, felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak elkövetésével és a szovjet obeliszk megrongálásával gyanúsították meg: az előző eljárást megszüntették már. Ezen kívül számos szabálysértési eljárást indítottak részben eredménytelenül vele szemben tüntetésekkel kapcsolatban.) Az ügyészség a védelemmel egyező jogi álláspont alapján, mivel a cselekmény nem bűncselekmény, megszűntette az eljárást, kimondva – anélkül, hogy vizsgálta volna Tomcat tojásdobálásban játszott szerepét -, hogy egy közszereplővel szembeni tojásdobálás a történetileg kialakult véleménynyilvánítási formák kereteit nem haladja meg, így kihívóan közösségellenes motívuma sincs, tehát nem lehet szó ilyen esetben szó garázdaságról. A határozat indokolása szerint „az adott esetben nem a közrend, hanem – adott esetben – az érintett közszereplő személyiségi jogai sérülhetnek, ezzel kapcsolatosan azonban elmondható, hogy a köz-illetve politikai szerepet vállalók részéről elvárható tűréshatár is magasabb. Jelen esetben az a körülmény, hogy az érintett közszereplőt a dobálással szemben a – zavartalan esőmentes idő ellenére – kéznél lévő egyforma ernyőkkel védték, okszerűen tesz levonhatóvá azon következtetést, hogy a közszereplő környezete mintegy előre számolt az elmondandó beszéd valamely tárgy dobálásában megnyilvánuló ellenhatásával.”- szögezi le az eljárást megszűntető ügyészségi határozat indokolása. Továbbá: „ /köz/rend védelme nem jelentheti az alkotmányos alapjogok gyakorolhatóságának korlátozását. A büntető jogalkalmazás éppen ennek figyelembe vételével kerüli el annak csapdáját, hogy a politikai küzdelmeknek mintegy ugyancsak politikai állásfoglalásba bocsátkozó részese legyen.”

Sajnálatos módon az utóbbi mondatot láthatóan nem szívlelték meg a címezettek és ezért az ellenállókkal szembeni hatalmi megtorlások sorát hosszan lehetne még folytatni: számos ilyen ügy részletes leírása megtalálható honlapunkon (www.nja.hu).

Elismerés illet minden ellenállót, mert nélkülük nem irányulhatott volna és irányulhatna rá a hazai és külföldi közvélemény figyelme a honi emberi jogi válsághelyzetre és nem születhettek volna meg azok meghatározó jelentőségű bírósági döntések, amelyek jogvédő munkánk gyümölcseként iránymutatást adnak a meghurcoltak jóvátétele és a gyülekezési jog gyakorlása terén. Ezek az ítéletek ugyanakkor további bátorítás is adnak mindenkinek: ne féljenek élni vélemény-nyilvánítási és gyülekezési jogukkal, mert ha bárkivel szemben törvénysértően lép fel a rendőrség, akkor elégtétel és kártérítés jár a jogsértettnek.

Az esetek többségében az ellenállók számára kedvező eredménnyel járó jogvédő munkánkat nem adjuk fel, azt az utolsó paragrafusig folytatni fogjuk, remélve, hogy eljön egy olyan időszak, amikor azt sokkal békésebb és nyugalmasabb területeken végezhetjük.

Végül egy ma is megszívlelendő idézettel köszönöm meg megtisztelő figyelmüket a legnagyobb magyartól a felelős hazafiságról:

„Nem az a jellemteljes hazafi, ki kormány-tekintet vagy pártérdek alá sorozza a haza javát, de az ki a két elsőt állhatatosan és gyáva félelem nélkül mindig emennek rendeli alá.” (gróf Széchenyi István: Politikai programmtöredékek, 1847.)

A hatalmi önkény és jogtiprás ellen
(megjelent: Magyar Nemzet, 2008. április 1. és nja.hu)

A gyülekezési jogot érintő törvényjavaslatok tárgyában kibontakozott vitában Rogán Antal vitaindítója és Bárándy Gergely hozzászólása állásfoglalásra inspirált.

Álláspontjukban az aktuális politikai platformon állásból fakadó különbségen túl (ki a felelős az állítólagos provokátorokért) a közös elem az, hogy ma a társadalmi béke és köznyugalom megőrzésének legfőbb záloga néhány ezer radikálisan kormányellenes tüntető és „provokátor” megfékezése büntetőjogi eszközökkel. A Büntető Törvénykönyv szigorításával, a gyülekezési jog széles körű kriminalizálásával, új mellékbüntetéssel.

A javaslatok nem a békés tüntetők és a „többség” védelmét, hanem a kormány érdekét szolgálják, mivel jogkorlátozó hatással járna az elfogadásuk. Azzal egyetértek, hogy a szabadságjogaikat békésen gyakorlók védelme legyen az elsődleges. Ennek az elvnek kell érvényesülnie a jogalkotás és jogalkalmazás során is. Az államnak az alapvető jogok gyakorlásával kapcsolatban nem tűrési, hanem garanciális és kiteljesítési kötelezettsége van. Ezt a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) következetes gyakorlata is igazolja. A Rogán-Bárándy féle szabályozás következtében éppen ezt a fajta, az alapvető jogokat és szabadságot kiteljesítő és garantáló állami szerep gyengülne, nem pedig erősödne és emiatt alkotmányellenes is lenne.

A leginkább aggasztó pedig az, hogy a tüntetésekkel kapcsolatos jogalkalmazás az utóbbi években finoman szólva nem maradt meg a jogállami keretek között.

Úgy tesznek, mintha nem tudnák: a joggyakorlat –ellentétben a hivatkozott európai példákkal – még nem ad nálunk garanciát arra, hogy nem csap át önkényes jogtiprásba egy ilyen szabályozás talaján álló jogalkalmazás. Úgy tesznek, mintha nem egy olyan országban élnénk, ahol időnként a rendőrséget magánhadseregként, egy „magánhadsereget” pedig rendőrségként használják. Ahol történelmi jelképünk, az Árpád-házi sávos zászló közterületi használatát a bíróság provokatívnak minősíti és emiatt bírságol. Ahol a tüntetéseken arcra vagy nemzeti jelkép viselése miatt emelik ki az embereket hangadónak minősítve őket. Ahol sokan elvitatják a tiltakozás jogát és provokátornak, felforgatónak bélyegeznek mindenkit, aki tüntet és aki a szabadság zónáiban egyre sűrűbben rakott tilalomfákat megrázza.

Elfelejtik megemlíteni, hogy 2002 óta, de különösen a – még eddig elfogadhatatlan módon vezetői felelősségre vonás nélkül és az áldozatok jóvátétele nélkül maradt – 2006 őszi tömeges rendőri brutalitás idején, illetve azóta a nemzeti ünnepek és politikai rendezvények résztvevőinek alapvető jogait visszatérő jelleggel megsértik a hatalom részéről. Bár azóta 2006 őszéhez mérhető súlyos következményű rendőri fellépésre nem került sor (például szemeket nem lőttek ki, tömegesen nem vertek véresre utcán embereket; – ezért hálásnak lenni sem kell), köszönhetően vélhetően nem kis részben a jogvédők erőteljes tevékenységének is, azonban gyülekezési jog érvényesülése még mindig nem felel meg a nemzetközi egyezményekben és hazai jogszabályokban előírtaknak.

Emiatt rendszeresen megalapozott kritika érte, éri a rendőrséget, és a kormányzatot a jelentősebb jogvédő szervezetek – többek között a Nemzeti Jogvédő Alapítvány, Civil Jogász Bizottság, Magyar Helsinki Bizottság, TASZ – részéről is.

Az utóbbi években, bal-liberális kormányok ideje alatt számos alkalommal került sor bíróságok által megállapítottan békés tüntetések jogellenes feloszlatására, tüntetések jogellenes megtiltására és tüntetők vagy annak tekintett személyek személyes szabadságának önkényes és jogellenes korlátozására, fogva tartására. Ezekért már sokmilliónyi kártérítést kellett fizessen a rendőrség.

A legvéresebb formában mindez 2006 őszén csúcsosodott ki a szeptemberi embervadászatok és október 23-i tömeges rendőri brutalitás napjaiban, amely több száz ember önkényes fogva tartásával (ehhez sajnálatos módon az elsőfokú bíróságok is asszisztáltak) és súlyos sérülésével (köztük látásvesztés és ujjcsonkolás) járt, nem beszélve a magukból kivetkőzött és felülről vezényelt „rebiszes pribékek” (idéztem Bárándy Gergelyt) tombolását átélt ezrek lelki sebeiről. Mindezért még senki nem kért elnézést a hatalom részéről, senkit nem követtek meg, senkit nem részesítettek jóvátételben és egyetlen jól azonosítható vezetőt sem vontak felelősségre. Az azóta már jogellenesnek minősített Kossuth téri kordont sem a provokátorok miatt húzták fel: a tiltakozó néptől sáncolta el magát a hatalom.

Október 23-a hajnalán erőszakkal ürítették ki a Kossuth teret, majd megakadályozták a tüntetők megállapodás szerinti délutáni visszatérését szintén erőszakkal és ez ellen védekeztek azok, akiket végül az Astoriánál akkor éppen befejeződő megemlékezés felé nyomtak. És vezényeltek ott mindenki ellen kardlapos lovasrohamot, könnygázgránát és gumilövedék sortüzet.

A mi lett volna ha kérdéssort azzal kellene kezdeni, hogy: mi lett volna ha nem a választók megtévesztésével kerül hatalomra a mostani koalíció ? Mi lett volna, ha az őszödi beszéd miatti spontán és érthető népharag elmarad ? Mi lett volna, ha a rendőrség arányos és szükséges módon reagál szeptember 18-án, ahelyett, hogy az MTV székház védelmére kivezényelt csekély számú és rosszul felszerelt rendőröket beáldozza ? Mi lett volna, ha a hazugságon ért kormányfő lemond és nem indít bosszúhadjáratot az utcán tiltakozókkal, megemlékezőkkel vagy éppen rossz időben, rossz helyen tartózkodókkal szemben ? Mi lett volna, ha október 23-án nem szentségteleníti meg a hatalom az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulóját az előre megfontolt szándékkal elkövetett megfélemlítő erőszakkal ?

Szomorú, hogy ezekre a kérdésekre nem kapunk választ sem Rogán, sem Bárándy írásában és ettől lesz érvelésük farizeusi. Az általuk megvédeni kívánt békés gyülekezés jogát és vélemény-nyilvánítás szabadságát, illetve ezen szabadságjogokba vetett társadalmi hitet, bizalmat és a bátorságot ezek gyakorlására soha nem látott módon rendítette meg a 2006 őszi rendőri erőszak.

Velük ellentetében – vélelmezem sokakkal egyetemben – azt gondolom, hogy ma nem a tüntetések egyébként is elvétve erőszakos jellege a legnagyobb probléma, hanem az, hogy a hatalom a szabadságjogaikat gyakorló polgárok jogait rendszeresen megsérti és a közösségi érdekek figyelmen hagyásával kormányoz, ahogy erre Makovecz Imre és Ungváry Zsolt utaltak március 27-i, illetve március 28-i írásaikban. És emiatt tart az ország és a társadalom széles rétegei zuhanórepülése, miközben a kormányerők konok következetességgel próbálják az ezért való felelősséget szétteríteni. Emlékezzünk: míg a Civil Jogász Bizottság jelentése egyértelműen megjelölte a miniszterelnökben és a rendőri vezetésben a 2006 őszi rendőri erőszak felelőseit, addig a kormány által létrehozott Gönczöl-bizottság szerint mindenki felelős volt.

Ezt a logikát folytatja a közös szabályozási javaslat is, mert azt a hamis látszatot kelti, hogy a társadalmi békét, nemzeti ünnepeink méltóságát nem a kormány nemzeti érdekek ellenére kifejtett kártékony és szabadságjogokat lépten-nyomon nyírbáló tevékenysége, hanem az ez ellen végső kétségbeesésükben tiltakozók veszélyeztetik.

Egyébként is a jelenlegi jogszabályi környezet is tökéletesen lehetővé teszi azt, hogy fel lehessen lépni azokkal szemben, akik megzavarnak egy tüntetést, vagy nem tesznek eleget a szervezők kéréseinek A Btk. jelenleg is bünteti, azt aki tüntetőt jogtalanul erőszakkal vagy ezzel fenyegetve akadályoz. Amikor egy nagy létszámú, békés tömegben egy kis számú, erőszakos vagy jogellenes tevékenységet kifejtő csoport jelenik meg, erre tekintettel a többieket nem lehet „bedarálni”, hanem őket meg kell védeni.

Mindig a legvégső eszköz a büntetőjogi szankcionálás. A megfékezni kívánt csoportok igen elszántnak tűnnek, így az sem biztos, hogy egy ilyen szabályozás visszatartó erőt jelentene. Viszont a tüntetésektől rettentene el sokakat. Elfogadhatatlan, hogy amikor egyre nagyobb a társadalmi elégedetlenség, és egyre csökken a kabinet népszerűsége ilyen szabályozással próbálják kordában tartani a tiltakozni kívánókat.

A szabályozás újabb jogi gumibotot adna a hatalom kezébe, amely nemcsak a valóban nem helyeselhető erőszakos, garázda tevékenységeket kifejtők elleni fellépés céljára, de a békés tüntetőkkel szemben is felhasználható. 2007 márciusa előtt egyáltalán nem létezett olyan jogszabály, amely szankcionálta volna a nem jogszerű tüntetésen való jelenlétet. Tavaly márciusban példátlanul alkotmánysértő módon négy nappal a nemzeti ünnep előtt vezette be a kormány a passzív engedetlenség szabálysértést, amely már most is alkotmányellenesen tág lehetőséget ad a rendőrségnek a tüntetőkkel szembeni fellépésre. (Az Alkotmánybíróság a Nemzeti Jogvédő Alapítvány ezirányú tavaly májusi soron kívüli kérelmét máig nem bírálta el.). Ezt alkalmazzák sokszor önkényesen és szelektíven a demonstrációkon résztvevőkkel szemben, egyfajta jogi gumibotként tucatszámra.

A javasolt szabályozás szerint már nem is szabálysértésnek minősülne mindez, hanem bűncselekményi kategóriába csúsztatnák át. Pedig egy tüntetés résztvevőjének gyakran nem is áll módjában az, hogy meggyőződjön arról, a demonstráció, amin részt vesz, tiltott vagy nem tiltott. Ha elhangzik a rendőrségi felszólítás a rendőrség most is felléphet a továbbra sem távozókkal szemben. Nincs szükség viszont arra, hogy tömegesen állítsanak büntető bíróság elé olyan embereket, akik nem tesznek eleget ennek a felszólításnak.

Ha valaki rendőrségi tiltás ellenére megjelenik egy tüntetés helyszínén vagy feloszlatott tüntetés helyszínén marad, annak a társadalomra veszélyessége szerintem nem olyan mértékű, hogy a büntetőjogi szabályozást indokolttá tenné. Az EJEB következetes és nálunk is alkalmazandó gyakorlata (Oya Ataman és Bukta ítéletek) szerint pedig egy tüntetés bejelentésének elmaradása még önmagában nem teszi feloszlathatóvá a tüntetést, ha a tüntetés a békés jellegét megtartja, ezzel ellentétes jogalkalmazás alkotmányellenes helyzetet teremt. Önmagában egy ilyen rendezvényen való részvétel ezért rendbontásnak nem minősül. A hazai jogszabályokat sajnálatos módon még mindig nem módosították ennek megfelelően és a rendőrség sem hajlandó ezt az elvet alkalmazni.

Bárándy Gergely nagylelkűnek tűnő gesztussal jelzi, hogy „minél inkább ki kell teljesíteni a békés gyülekezés jogát”, illetve „a határvonal nem a be nem jelentett és bejelentett tüntetések között, hanem a békés és ilyennek nem minősíthető demonstrációk között” húzódik. Ezzel egyet is lehet érteni, mert ezek alkotmányos és nemzetközi jogi evidenciák. Viszont akkor miért nem érzi szükségét annak, hogy a spontán tüntetésekkel kapcsolatos helytelen rendőri gyakorlat (mérlegelés nélküli feloszlatás) ellen országgyűlési képviselőként felemelje a szavát és a gyülekezési törvény ennek megfelelő – nem jogkorlátozó és így az ellenzék számára is elfogadható – módosítását javasolja. Szavai akkor lennének hitelesek, ha körömszakadtáig ragaszkodna ahhoz, hogy a 2006 őszi rendőri erőszak felelőseit felelősségre vonják, az áldozatok jóvátételt kapjanak és a még folyamatban levő koncepciós eljárásokat megszüntessék.

Bárándy vajon milyen alapon tekinti köztörvényes bűnözőknek durva általánosítással a kormányellenes tüntetők összességét és a megfigyelői szolgálatot teljesítő jogvédők közül jelen sorok íróját milyen alapon minősíti garázda cselekmények elkövetőjének, résztvevőjének, amint azt a Klubrádióban tette ?

Mert mi is történt idén március 15-én, azon nemzeti ünnepünkön, amely mindenkor alkalmat ad a nemzet szabadságvágyának akár éppen az aktuális hatalommal szembeni kifejezésére ? Korábbi gyakorlatának megfelelően a Nemzeti Jogvédő Alapítvány megfigyelő és ügyeleti szolgálatot működtetett. Megállapítottuk: a fokozott biztonsági intézkedésekkel (kordonozások, zaklató igazoltatások, csomagátvizsgálások, amelyet ráadásul jogellenesen magánérdekeltségű őrző-védő cég végzett, tömeges rendőri jelenlét) az állami ünnepségeken való polgári részvételt önkényesen korlátozták és megsértették a nemzeti ünnep és a polgárok méltóságát. Mindez félelmet, rossz érzéseket keltett.

Megfigyelői tevékenységünk során – amelyhez Morvai Krisztina, az ismert jogvédő is csatlakozott – saját észlelési körben erőszakos vagy garázda magatartást nem tapasztaltunk (bár ilyenekről más forrásból van tudomásunk), ilyennek sem közvetlen, sem közvetett elkövetői, részesei vagy elszenvedői nem voltunk. Figyelemmel kísértük a Blaha Lujza térről elinduló spontán menet mozgását is. A rendőri fellépés törvényességét monitorozó jogvédő tevékenység a nem bejelentett rendezvények rendőri kezelésénél is szükséges. Aki az ilyen – jogállami elvek, alapvető szabadságjogok és a hatályos rendőrségi jogszabályok érvényesülése szempontjából garanciális jelentőségű – jogvédő tevékenységet támadja, az ezen elvek és jogok érvényesülése ellen szól.

Visszatérő jelenség, hogy a tüntetések a rendőrség fellépésével összefüggésben vesztik el békés jellegüket, ez a rendelkezésünkre álló adatok alapján most is így volt. Az sem zárható ki, hogy néhány beküldött valódi provokátor vandálkodott. A skandináv országokban általában sikerrel alkalmazott „puha sapka” rendőri taktika lényege az, hogy a rendőrség kerüli demonstratív erőfelvonultatást, megfelelő távolságból biztosít és csak akkor avatkozik közbe az erőszakos magatartást tanúsítók kiszűrésével, ha a tüntetés elveszti békés jellegét. Célravezetőbb lett volna a rendőrségnek ennek megfelelően eljárnia. Az ellene tiltakozóktól rettegő miniszterelnök miatt – tavaly október 22-éhez hasonlóan – rendkívüli állapothoz hasonlító események következtek be.

Ismét jelzem: a jogos védelem határait túllépő erőszak és a rongálás nem helyeselhető, a sajtó munkatársainak zaklatása és bántalmazása nem fogadható el sem a tüntetők, sem a rendőrség részéről, utóbbira is akadt szép számmal példa sajnos az utóbbi időben.

Nem vitatható el a rendőrség joga és kötelezettsége arra, hogy a jogszabályi keretek között a közrendet védje, azonban az eljárása nem lehet a szükségtelen és aránytalan. Bár mutatkozik fejlődés e téren, ezúttal is voltak kifogásolható elemei a rendőrség fellépésének: azonosító jelvény hiánya egyes esetekben, tömegoszlatásra vonatkozó felhívás nem volt jól hallható, megfelelő időt nem biztosítottak a helyszín elhagyására, könnygázgránátokat többször fejmagasságban lőtték ki, több esetben elfogottakat bántalmaztak, indokolatlanul hosszan és nagy területen korlátozták a mozgásszabadságot.

Nemcsak a jogvédők, de az egész társadalom jogos elvárása, hogy a rendvédelmi szervezetek mindenkor a törvényesség talaján álljanak, ne legyenek a kormány magánhadserege, tartsák tiszteletben a szabadságjogokat, a polgárok és a nemzeti ünnepek méltóságát.

A Nemzeti Jogvédő Alapítvány megfigyelői továbbra is rendszeresen jelen lesznek tüntetéseken, megemlékezéseken és jogvédő eszközeinkkel segítjük az alapvető szabadságjogok kiteljesítését. Mindez ellen hatna a vita alapjául szolgáló törvényjavaslat, amelyet Rogán Antal saját pártja sem támogat érhető módon. Talán Rogán Antal is megérti majd egyszer, hogy miért.

Civilek összefogása a félelem ellen

http://www.mno.hu/portal/533735?searchtext=kártérítés#

„Az igazságtétel elhúzódása azt jelzi, hogy a kormányzat továbbra is vállalhatónak tartja az emberi méltóság megsértését”

Magyar Nemzet, 2007.12.22 (Kulcsár Anna)

Ne hagyjuk magunkat megfélemlíteni, legyünk szolidárisak egymás iránt! Lépjünk fel az emberi jogok, a nemzeti értékek védelméért: a koncepciós eljárások megszüntetéséért, a felelősök megbüntetéséért, a megsértett és meghurcolt emberek kárpótlásáért, a hasonló esetek megelőzéséért. Ebben foglalta össze az elmúlt egy év tanulságait Ékes Ilona, a Fidesz országgyűlési képviselője és Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány kuratóriumi ügyvezetője. A Fidesz Polgári Magyarországért Alapítványa egy hete mindkettejüket elismerésben részesítette, mert erkölcsi és jogi segítséget nyújtottak a tavaly őszi hatalmi terror áldozatainak. A díjazottak lapunknak elmondták: az igazságtétel elhúzódása azt jelzi, hogy a kormányzat továbbra is vállalhatónak tartja az emberi méltóság megsértését. Díjukat közérdekű célra ajánlották fel.

Ékes Ilona: Az a szörnyűség, amely tavaly szeptemberben s októberben történt, korábban elképzelhetetlen volt. Álmunkban sem gondoltuk volna még öt évvel ezelőtt sem, hogy ilyen véres dráma, ennyi megaláztatás előfordulhat. Ha ellenben összerakjuk az apró mozaikokat, nem csodálkozhatunk a történteken.

Gaudi-Nagy Tamás: Csupán önkényuralmi viszonyok közt fordulhat az elő, hogy az állam nem hajlandó helytállni a rendőrség belső jelentései által is dokumentált tömeges és súlyos jogsértésekért. (…) Ha továbbra sem lesz érdemi változás, úgy kell tekintenünk, hogy a kormányzat azonosul azzal a mentalitással, amely a tavaly szeptemberi, októberi véres események idején tapasztalható volt.

– Mit tart a legfontosabbnak abból

Mit tart a legfontosabbnak abból a munkából, amiért a kitüntetést kapta?

Ékes Ilona: Mindig izgatott az igazságosság, az emberi méltóság és az emberi jog. A Magyar Asszonyok Érdekszövetsége, amelynek tagja vagyok, korábban is többször reagált olyan jelenségekre, amelyek sértik az emberi jogokat. Felemeltük a szavunkat, amikor a Medgyessy-kormány idején Berkecz Máriával méltatlanul bántak. Nyilván sokan emlékeznek rá, hogy a Millenáris Kht. egykori igazgatóját alaptalanul perbe fogták, és a rendőrség megalázó módon viselkedett vele. Mi annak idején levélben fordultunk az ügyészséghez, majd megkerestük az igazgató asszonyt. Próbáltunk segíteni neki. Nem hagytuk szó nélkül a jelenlegi miniszterelnöknek azt a megjegyzését sem, amely az öregecskedő feleségek lecserélését javasolta. Levélben tiltakoztunk a nagy felzúdulást keltő megnyilatkozás miatt, hiszen Gyurcsány Ferenc kijelentése nemcsak a nők emberi méltóságát sértette meg, hanem minden jóérzésű polgárét.

– Következett 2006 szeptembere és októbere.

É. I.: Az a szörnyűség, amely tavaly szeptemberben s októberben történt, korábban elképzelhetetlen volt. Álmunkban sem gondoltuk volna még öt évvel ezelőtt sem, hogy ilyen véres dráma, ennyi megaláztatás előfordulhat. Ha ellenben összerakjuk az apró mozaikokat, nem csodálkozhatunk a történteken. Az őszi eseménysor egyenes következménye a korábbi idők történéseinek: a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormány regnálásának.

– Egy év távlatából úgy látja, el tudott érni valami eredményt, volt értelme a küzdelmének?

É. I.: Ha eredménynek lehet nevezni azt, hogy képviselői jogosítványaimmal élve felkerestem a börtönben, a fogdában azokat az embereket, akiket minden indok nélkül egyik pillanatról a másikra fogságba vetettek, s számukra vigaszt nyújthattam, elmondhatom: nem akármilyen eredményt értem el. Ezek az emberek maguk sem értették, hogyan keveredhettek ilyen szörnyű helyzetbe, felfogni sem tudták, hogyan történt az, hogy este elindultak hazafelé, és egyszer csak összeverve, megalázva, szidalmazva a börtönben találták magukat. A családtagjaik nem kaptak hírt róluk, jogi képviselővel sem beszélhettek. Az első emberi hang az volt, amit tőlem hallottak. Egy kétségbeesett embernek az együtt érző szó nagy segítség lehet. Azóta is figyelemmel kísérem az életüket. Többekkel rendszeresen találkozom, közös kirándulásokon veszünk részt. Márianosztrán például megnéztük a gyönyörű kegytemplomot. Nemrég Mátramindszenten jártunk. Az itteni barakk templom mellett ugyanezen a napon felkerestük a recski tábort is. Jó érzés, hogy közösség kovácsolódik a hajdani jogsértések elszenvedőiből.

– A börtönökben, majd a tárgyalótermekben nemegyszer megfordult az áldozatokat képviselve Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd is.

Mint a polgári alapítvány díjának átvételekor megfogalmazta, négy célt tűzött maga elé: a koncepciós eljárások megszüntetését, a jóvátétel elérését, a felelős hatósági emberek megbüntetését és a hasonló esetek megelőzését. Mit tudott eddig elérni ebből?

Gaudi-Nagy Tamás: A Nemzeti Jogvédő Szolgálat hetven személy védelmét vállalta. Az eseteknek csaknem a felében már megszűnt az eljárás. Természetesen nem magától, nekem és mintegy ötven védőtársamnak kemény küzdelmet kellett folytatnunk. Az ügyészség ezeket az eseteket nem vitte a bíróság elé. Akik ellen viszont jelenleg is tart az eljárás, nagyon nehéz helyzetben vannak. Többségük ellen a vád a rendőrök elfogulatlannak nem tekinthető vallomásán alapul. A végrehajtandó szabadságvesztés-büntetés sem zárható ki az ügyükben. Feladatunk most az, hogy az utolsó percig megpróbáljuk elérni: az ügyészség vizsgálja felül álláspontját, tegye mérlegre: valóban elfogulatlanok-e a tanúvallomások. A vád képviseletére egyedül jogosult hatóságnak ugyanis el kell ejtenie a vádat, ha a bűncselekmény nem bizonyítható kétséget kizáróan. Azokban az ügyekben pedig, amelyekben első fokon elmarasztaló ítélet született, remélhető, hogy a fellebbviteli tanácsok korrigálni fogják a kirívó anyagi és eljárásjogi hibákat, amelyeket az elsőfokú bíróságok elkövettek.

– Az ügyészség vezetői egy tájékoztatón maguk mondták el, hogy a rendőrök ellen indított eljárásokban a tanúként meghallgatott hatósági emberek nem segítették a nyomozást: nem tettek elfogulatlan vallomást. Az eljárások az esetek nyolcvan százalékában megszüntetéssel zárultak, a rendőröket nem lehetett felelősségre vonni. A civilek ellen indult büntetőügyekben eszerint csupa szavahihető rendőr tanúskodik?

G.-N. T.: Egyenlőtlen, diszkriminatív a megítélés ebben a kérdésben. A hatóságok nem azonos mértékkel mérnek.

É. I.: Úgy gondolom, ez azért van, hogy megfélemlítsék a társadalmat. Az emberek ne is merjenek tiltakozni, ne merjenek az utcára menni, ne akarják a jogaikat gyakorolni. Fogadják el azt, amit felülről rájuk erőltetnek. Én óvónő vagyok és szociális munkás. Jogi végzettségem nincs, azt azonban látom, nagyon lassan haladnak ezek az ügyek. A koncepciós eljárásokat gyorsan megindították, karriereket, életpályákat törtek ketté, fiatalok, egyetemi hallgatók kényszerültek arra, hogy abbahagyják tanulmányaikat. Nem is tudni, mi lesz ezekkel az emberekkel. S most, amikor a konstruált eljárások megszüntetésére és a kárvallottak kártérítésére kerülne a sor, nem halad az ügyintézés.

– Úgy tudni, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány és a Civil Jogász Bizottság levélben fordult Takács Albert igazságügy-miniszterhez és Bencze József országos főkapitányhoz, segítsék elő, hogy az érintett hatóságok peren kívül, egyezség alapján fizessenek nem vagyoni kártérítést a tavaly őszi rendőri fellépés sérültjeinek és az alaptalanul fogva tartott embereknek. Milyen megfontolásból írták ezt a levelet?

G.-N. T.: A nemzetközi jog és a hazai alaptörvény normái alapján kerestük meg a két vezetőt. Zétényi Zsolt kuratóriumi elnökkel, valamint Morvai Krisztina és Völgyesi Miklós társelnökökkel úgy gondoltuk, a magyar államnak végre teljesítenie kell törvényes kötelességét, hiszen a hatóságok anyagi felelősséggel tartoznak munkatársaik jogellenes tevékenységéért. Az ENSZ kínzás elleni bizottsága tavaly novemberben ajánlásban figyelmeztette erre a Magyar Köztársaság illetékeseit. A jóvátétel azonban a mai napig sem történt meg, a sérült, meghurcolt emberek gyorssegélyt sem kaptak. A tendenciákat látván a Nemzeti Jogvédő Alapítvány és a Civil Jogász Bizottság áprilisban beindította az Összefogás az igazságért akcióját.

– Kikkel tárgyaltak a jogvédők ebben az ügyben?

G.-N. T.: Mivel az állam különböző szervezetei okozták a rettenetes sérelmeket, több hatósággal is tárgyalnunk kellett. Megbeszéléseket folytattunk a Rendészeti Biztonsági Szolgálat illetékeseivel, hiszen a jogellenes tömegoszlatásokat többnyire a Rebisz hajtotta végre. Egy ideig úgy látszott, hajlandók fizetni. Kiegészítéseket, pontosításokat kértek részletesen kidolgozott beadványainkhoz. Amikor ezt teljesítettük, érdemi indokolás nélkül vetettek véget a folyamatnak. Tárgyaltak ügyvédeink a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei és a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal is – az elfogott embereket általában az ő munkatársaik állították elő. A Fővárosi Bíróság mint a letartóztatások ügyében eljáró kerületi bíróságok felettese, azért tartozik jóvátétellel, mert a fellebbviteli eljárásokban kiderült, hogy a szabadságelvonás számos alkalommal jogellenes volt. Ilyen esetben a magyar állam perelhető kártalanításért.

– Egyik fórum sem kíván fizetni?

G.-N. T.: Nem. Némelyik kategorikusan elutasított, a többiek végül nem válaszoltak. Ebből az következik, hogy a sértett és megalázott embereknek perelniük kell, méghozzá egyszerre több hatóságot is. Nem elég, hogy elszenvedték a tavaly őszi lelki és fizikai sérelmeket, ezeket a bíróságon újra át kellene élniük. Ennek szeretnénk elejét venni. Azt várjuk a minisztertől és a főkapitánytól, segítsék elő, hogy az érintett hatóságok peren kívül fizessenek.

– A BRFK az elmúlt hetekben egyezség alapján fizetett ki több mint 20 millió forint nem vagyoni kártérítést a 2003. december 1-jei Gesztenyés kerti tüntetés jogellenes feloszlatása miatt. Minek tulajdonítható, hogy most nem vállalja a jóvátételt?

G.-N. T.: Mi is arra hivatkozunk, hogy ez az egyezség a mértékadó a tavaly őszi rendőri jogsértések áldozatainak jóvátételi ügyeiben is. Ez felel meg ugyanis a jogállami követelményeknek. A Legfelsőbb Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint egy napi fogva tartásért és az emberi méltóság megsértéséért általában 500 ezer, háromnapi jogellenes fogva tartásért egymillió forint körüli nem vagyoni kártérítés jár. A tavaly októberi brutális rendőri fellépés mintegy 500 áldozatának számításaink szerint több száz millió forint kártérítést kellene kapnia. Az igény bizonyított és megalapozott. Csupán önkényuralmi viszonyok közt fordulhat az elő, hogy az állam nem hajlandó helytállni a rendőrség belső jelentései által is dokumentált tömeges és súlyos jogsértésekért.

– Minek tulajdonítható a kategorikus elutasítás?

G.-N. T.: Ha továbbra sem lesz érdemi változás, úgy kell tekintenünk, hogy a kormányzat azonosul azzal a mentalitással, amely a tavaly szeptemberi, októberi véres események idején tapasztalható volt. A miniszter, s a budapesti és országos főkapitány távozott ugyan, a rendészeti politika azonban nem változott. Eddig nem történt meg a rendőrségi vezetők felelősségre vonása, az összes koncepciós eljárás megszüntetése, s a sérelmek kiküszöbölése, reparálása. A megelőzésben sem reménykedhetünk, hiszen több olyan rendőri vezetőt kitüntettek, előléptettek, akik felelősséggel tartoznak a jogsértésekért. Emellett az idei tüntetések alkalmával is tapasztalhatók voltak önkényes, szükségtelen és aránytalan fellépések.

– A civilek és a rendőrök ellen indított eljárások egy része most is tart a bíróságokon. Milyen a tárgyalások légköre, a bírák magatartása ezekben az ügyekben.

É. I.: Azt tapasztalom, hogy a bíró egészen más stílusban kérdezgeti a rendőrt, mint a civileket. Előbbivel együtt érző, kíméletes, utóbbiaknak pedig zavarba ejtő keresztkérdéseket tesz fel. Ezt a kettősséget látom a kormányzati hatalom megnyilvánulásaiban is. A parlament plenáris ülésén, az emberi jogok napján, nemrégiben például a kisebbségi bizottság elnökét, Balog Zoltánt elítélték azért, mert szeptember végén a bizottsági ülést nem a házszabály betű szerinti előírása alapján hívta össze. Amikor én a védelmében szót emeltem, eltorzult arccal ordítoztak rám a kormánypárti padsorokból.

– Azt lehetett kivenni, valamiféle sértő kijelentéssel illették önt.

É. I.: A nagy hangzavarban nem értettem tisztán, mit ordítoznak. Látszott, el akarják nyomni a hangomat. Gusztos Péter aztán egy nagyon gyenge hozzászólást tett, azt állítván, hogy mi nem tudjuk, miről beszélünk. Az MSZP képviselői meg sem próbáltak magyarázatot adni a történtekre. Ugyanakkor információnk van arról, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök leszidta a szocialista képviselőket, miért nem keltek a védelmére az emberi jogi bizottság ülésén. Ez az ülés volt az, amelyről az MSZP-s honatyák távol maradtak, emiatt nem lehetett a házszabályt szó szerint érvényesíteni.

– A Polgári Magyarországért Alapítvány díjának átadásakor Navracsics Tibor frakcióvezető és Balog Zoltán, az emberi jogi bizottság elnöke is azt hangsúlyozta, hogy a véres rendőri fellépésnek nem sikerült szétzilálnia a polgári erőket, a civil kurázsi, az összefogás még erősebb lett. Önök mit tapasztaltak ebből?

G.-N. T.: A díj elnyerése megerősített abban, hogy az emberi jogok védelme, a nemzeti jogvédelem rendkívül fontos. A Nemzeti Jogvédő Alapítvány, a Civil Jogász Bizottság megkerülhetetlen tényezővé vált.

É. I.: Számomra a díj visszaigazolja: ne hagyjuk megfélemlíteni magunkat, ne féljünk.